2008. december 10., szerda

Háromsajtos, cukkinikrémes rigatoni

Elég vacak a fénykép, sajnos, de az étel az finom volt :)
Gyorsan (hogy tudjak haladni a mézeskalácsokkal!) kellett valami nagyon finom és egyszerű, ez pont ilyen volt.
Hozzávalók:
- egy darab füstölt szalonna és 3 dkg vaj
- 1 fej hagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 30 dkg csirkemellfilé
- 2 dl tejszín
- egy nagy doboz fagyasztott, reszelt cukkini (vagy olyan egy kilónyi friss)
- sajtok, jó, ha kis füstölt is akad
- só, bors
- 50 dkg tészta

Egy nagy serpenyőben a vajon kiolvasztottam a felkockázott szalonnát, rádobtam az apróra vágott hagymát, és amikor már az is megpirult, rányomtam a fokhagymagerezdeket. Rögtön utána mehetett a kockára vágott csirkemell, azt is körbepirítottam. Ekkor jött a cukkini. A tésai cukkinitermés hagyományosan remek ( hála istennek, mert imádjuk). Nagy részét lefagyasztom, az egyik felét apróra kockázva, a másik felét pedig lereszelve. Mindkét változatot besózom, hagyom állni egy fél óráig, utána pedig jól kicsavargatom, és bedobozolom. Általában nem szeretem ezt a konyhai műveletet, úgy gondolom, hogy ilyenkor sok hasznos dolgot is kifacsarok a kiengedett lével együtt, de a cukkini elviselhetetlenül sok vizet enged, ha nem így bánok vele). Szóval jól állok fagyasztott, reszelt cukkinivel. Megvártam, amíg az egész a zsírjára sül. Utána ráöntöttem a 2 dl tejszínt, és belereszeltem olyan 10 dekányi füstölt sajtot, sóztam és borsoztam.
Ráöntöttem a közben megfőtt rigatonira, kivajazott cseréptálba öntöttem az egész cuccot. A tetejét befedtem mozzarellakarikákkal, és reszeltem rá bőven pecorinót. Forró sütőben rápirítottam a sajtokat.

2 megjegyzés:

Andi írta...

Ezt ma meg kell csinálnom! Cukkínim nincs, mert mind az öt tonnát még frissiben felfaltuk, amit kaptunk tőled, de majd uborkával helyettesítem!

Névtelen írta...

Nekem is tetszik eza riogató! Nálunk sajna ma csak lencsefőzelék lett sült virsilvel (piri)