2009. április 18., szombat

Lúdláb torta

Most értünk haza Imivel a Centrál Színházból, ahol Mazsolinonak köszönhetően nagyon jó élményben volt részünk. Az Avenue Q című musicalt néztük meg. A mai napig nem tudtam, mire szerzett a tesóm jegyet. Ő már látta és szerette volna, ha mi is megnézzük, de nem árulta el előre, hogy mit, nehogy rákeressünk az interneten. Szorított, hogy nekünk legalább annyira tetsszen a darab, mint neki. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a vicces darabokat és nem botránkozik meg a szókimondó szövegeken és jeleneteken (a mögöttünk és az előttünk ülő idősebb hölgyek valószínűleg megbotránkoztak). Profi színészek előadását láthattuk! Ha valaki elmegy és megnézi, annak különösen Kuki Mumus és Michael Jackson figuráját ajánlom figyelmébe. :) Köszi tesókám, még egyszer!

Akármilyen álmos is vagyok, a mai receptet még mindenféleképpen szeretném felrakni. Andinak ajánlom szeretettel, névnapjára. Ha már személyesen nem is találkoztunk, legalább virtuálisan felköszöntöm! Nem véletlen a receptválasztásom, tudom, hogy neki főleg a tortákkal gyűlik meg a baja. Talán egy picit segíthetek ezzel a - szüleim által sajnos ritkán készített, mellesleg a kedvencem azok közül, amiket ők szoktak sütni - lúdláb tortával.

Hozzávalók:
a piskótához
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- csipetnyi só
- 1 kávéskanál sütőpor

a töltelékhez
- 4 dl tejszín
- 50 g cukor
- 100 g étcsoki
- meggybefőtt (vagy rumosmeggy-befőtt)
- rum (vagy rumosmeggy-lé)

A sütés előtti napon felforralom a tejszínt a cukorral együtt, beletördelem a csokit és addig keverem, amíg teljesen el nem olvad. Kihűlés után hűtőbe teszem.

Másnap a 6 tojást különválasztom sárgájára és fehérjére. A sárgáját habosra keverem a 6 evőkanál cukorral, majd a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem. A lisztet elvegyítem a kakaóval és a sütőporral. A tojásfehérje habot képzeletben három részre osztom és harmadonként, egyszerre két kanál kakaós liszttel hozzákavarom a sárgájához, vigyázva, hogy ne nagyon törjön össze a hab. A masszát kivajazott-lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tortaformába töltöm és előmelegített sütőben 180 fokon sütöm kb. 30-40 percig (tűpróbáig, Andi :) ). Az első 20-25 percben nem szabad kinyitni a sütőt, mert összeesik a piskóta. Üvegablakos sütővel rendelkezők előnyben! Nekem régen nem ilyen volt, szenvedtem is vele.

Ha 8 tojásos csokis piskótát készítek akkor a liszt és a kakaó arányát 5:3 kanálra módosítom.

Ha elkészült a piskóta, három részre vágom és hagyom kihűlni. Közben kemény habbá verem az egy éjszakára behűtött tejszínt. Ez a recept Lajos Mari 99 Sütemény és torta c. könyvéből származik, a szerző megjegyzése: "Különösnek tűnhet, hogy a hab sokkal keményebb lesz, tartósabb és több, ha a tejszínt előzőleg a tejszínt felforraltuk utána pedig jól behűtöttük."
A meggyet kimagozom, lecsöpögtetetm. Az alsó tortalapot meglocsolom rummal, megkenem a csokis habbal és megszórom meggyel, aztán következik az újabb tortalap. Végül a krémmel bevonom a torta tetejét és oldalát is és meggyel díszítem.

Az igazi lúdláb torta teteje csokimázzal van bevonva, de úgy már túl tömény lenne. Így pont megfelelő arányban van benne a könnyű krém.

BOLDOG NÉVNAPOT, ANDI!

14 megjegyzés:

segebaga írta...

Ez fantasztikusan néz ki! Szeretnék egy szeletkét rendelni :)

segebaga+zokni írta...

BÓDOG NÉVNAPOT ANDI tesó!!!

mazsolla írta...

miért lúdláb???????
bóóódog névnapot Andiiiii

Andi írta...

Kösziii! Nagyon aranyosak vagytok!
Istenien néz ki ez a torta, de az elkészítésben minden benne van, ami nálam kényes pontnak számít! Talán egyszer majd mégis megpróbálom, de csak akkor, amikor már elmúlik a hisztérikus sírhatnékom a tegnap sütött tortám után... Reményeim szerint ez egy-két éven belül bekövetkezik! :-))

Andi írta...

(Miért kell nekem cukrász profikkal közösen blogot írni???) :'-(((

Hedvig írta...

Nagyon boldog névnapot, gratulálunk, Andi!

Andi írta...

Köszönöm, Hédi!

Bea írta...

Ne sírj Andi, valószínűleg nem benned van a hiba, hanem a sütődben. Ezt viccen kívül írom, mert amíg nekem is a régi tűzhelyem volt (gáz), szinte semmilyen süti nem sikerült. Most a villany sütőben pedig szinte nincs olyan, amit elrontanék. Egyébként ezt a tortát a szüleim készítették. :)

Mazsi, sajna nem tudom miért hívják lúdlábnak. Mindig csak az ízével voltam elfoglalva, soha nem az eredetével. :)

Segebaga! Sajna megettem az egészet, már amennyit kaptam anyuéktól. :( Ebből nem lehet SZELETKÉT enni csak brutális nagy SZELETET!

tata írta...

mi is voltunk a centrálban andival a szülinapi ajándékunkkal! annyira jó volt! mi nem ezt néztük meg. kik játszottak benne? közismert színeszek??? nagyon irigykedek! :)

Andi írta...

Tata, a szereposztás: http://www.avenueq.hu/szereposztas.html
Tényleg nagyon emlékezetes volt számomra is az a színdarab, amit együtt néztünk meg, bár a darab címére sajnos már nem emlékszem, de arra igen, hogy Básti Juli lejátszott mindenkit a színpadról és hogy mennyit röhögtünk, alig bírtuk abbahagyni! Jó volt nagyon!

csincsilla írta...

nagyon szép torta!

Mazsolino írta...

Először is: nagyon örülök, egyetlen Tesókám, hogy tetszett Nektek az Avenue Q! :))) Zoli azt mondta, ő is megnézné mégegyszer. (Mert ugye én még harmadszor is szívesen.)
Másodszor: én nem ettem a lúdláb tortából, mert ugye nem szeretem, de apa most gyártott újabb adag bögrés mákost a saját, a kolléga-csajszik, és a blog kedvéért. :)
Harmadszor:
Boldog névnapot Andinak!! (utólag..)

Bea írta...

Tata! Nekem Serbán Attila nevén kívül senkié nem volt ismerős, de ettől függetlenül egy hiper-szuper előadást láttam :)

Tesókám, majd ráérős idődben küldheted a képeket. :) Apa tényleg a blog kedvéért is sütött?! Nahát!

Andi írta...

Mazsolino, köszönöm szépen!
Apukádnak pedig küldjük a kézcsókjainkat, amiért ilyen szorgalmasan süt a blog számára, és persze neked is, amiért ilyen szorgalmasan fényképezel! Szerintem is nahát! Várjuk a receptet! :-)