2009. október 3., szombat

Baconszalonnába tekert zöldbab


Kedves háziorvosom, Marcsi, szigorú pihenést írt nekem elő erre a hétre, hogy minél gyorsabban kigyógyuljak az immár másodszor elkapott h1n1-emből, ezért csak titokban, drága kisfiam kíséretében osontam ki a piacra, ahová már annyira régen nem jutottam el. És megint elkápráztatott az árukínálat: gyönyörű zöldségek, gyümölcsök és egyéb különlegességek fogadtak; annyi idő alatt, amennyit fiam el bír viselni a piacból (és anyukájából) - valamint a szerencsétlen kofából, amelyik vele kívánta megbeszélni a jól bevált receptjét - befogadni nem lehetett a varázslatos színeket és illatokat. Egy jó pár napra való ihletet merítettem mégis az árukavalkádból, többek között amikor megpillantottam ezt a gyönyörő zöld zöldbabot, amit unokatesóm, Éva már annyit dicsért. Ez a recept is tőle származik, már évek óta szeretném kipróbálni. Úgy tudom, kicsi unokahúgomnak, Annának is nagy kedvence ez.


A zöldbabot megmostam, megpucoltam és forrásban lévő vízben egy percig főztem. Leszűrtem, lecsöpögtettem, megszárítottam.


Másnap került sor a prömierre: 5 darabonként összefogtam a zöldbabszálakat és egy-egy szelet baconszalonnát tekertem a derekukra. 200 fokos sütőben a szalonna pirulásáig sütöttem.


Majd a felét egy ültő, azaz hogy álló helyemben felfaltam és azon gondolkodtam, milyen jól esne rá egy pohár bor. Nem is fogtam vissza magam többé, de azért titkon remélem, Anna nem emiatt szereti annyira! Most már viszont nekem is nagy kevencem lesz ez a puha, édeskés bab és ropogós-sós sült szalonna egyvelege. Nagyon finom!


És ha már szóba került ma Éva is és a szülinapunk is, itt van egy réges régi kép pici korunkból, amin rajta vagyunk mind a hárman, sőt két komondorkölyök és nagypapa akkori szépséges felesége, az imádott Zsuzsi néni is. Ó, azok a régi szép idők! :-)

23 megjegyzés:

Bea írta...

Akárhányszor látom ennek a baconös zöldbabnak a receptjét, mindig elhatározom, hogy megcsinálom, annyira jól néz ki! Persze a megvalósításig még nem jutottam el! :)

Nagyon jó az a régi kép! Erről nem tudnám megállapítani, hogy melyik vagy te és melyik Tata, de még nézegetem egy kicsit. :)

Gabojsza írta...

Tegnap épp ez volt nálunk is a köret! Sosem tudok eleget csinálni belőle:-)

tata írta...

szerintem balról jobbra: éva, tata, kutya, zsuzsinéni, kutya, andi! :)

Andi írta...

Tata, könnyen blöffölsz, senki nem tudja ellenőrizni. Szerintem meg épp te bújsz Zsuzsi nénihez, amin persze én is csodálkozom! :-)

Gabojsza, tényleg nagyon finom, örülök, hogy kipróbáltam!

Bea, én is évekig készültem rá!

Névtelen írta...

Kedves Andi,

A h1n1 vírussal szerintem nem piacra kellene járni, hanem otthon ülni/feküdni!!!!! Ugyanis RAGÁLYOS!!!!!!
Teljesen fel vagyok háborodva, BÁRKI elkaphatta, aki a közeledben volt, és nem is sejtette, milyen betegséged van!!!
Felelőtlen vagy!

Bea

Bea írta...

Na, Andi ezt most megkaptad. Valaki komolyan vette, hogy h1n1-ed van, legközelebb kétszer gondold meg, mit írsz a blogra. :)

Egyébként én is arra a sorrendre tippeltem volna, amit Tata írt. :)

DR marcsi írta...

Ez valami vicc ugye?:)

A zöldbab istenien néz ki:) A képet még én is fejtegetem:)

Bea írta...

Ja és mielőtt félreértés történne: az a Bea NEM ÉN VAGYOK!

segebaga írta...

Felelőtlen Andi! Kedves Névtelen Bea olvasónk reméljük nem kapta el olvasás közben a H1N1-edet, abban viszon reménykedem, hogy kedvet viszont kapott ehez a csudafinomsághoz. Szerintem már ott áll a konyhában és sütöget.
A fotóhoz kérnénk a megfejtést, Magdi anyus biztos tudja!
BÓDOG SZÜLINAPOT TESÓK!!!!

Marcsi írta...

Bea nem feltételezte senki szerintem, hogy Neked ne lenne humorod:) én azt hittem vki viccel, de úgy látszik nem... Kedves névtelen Bea, a sorokon keresztül is terjed a h1n1.:)

mazsolla írta...

Szegény Andi!! :D :D :D :D

Andi írta...

Ezek szerint tényleg nagy influenza-pánik van az országban! Én ebből semmit nem érzékeltem, hála jó humorú és eléggé okos barátaimnak és rokonaimnak! A gyógyszergyártók viszont elérték céljukat...

viki írta...

Andi ilyent muszáj csinálnod nekem!!!!!! Nagyon teccik! nyamiii! A kép meg nagyon édes :). Szerintünk Anyu aki erőszakolja a kutyát (Erik szerint olyan mintha én lennék a pofazsacskó miatt), te meg akit ölelgetnek. Na? Eltaláltuk? A h1n1 meg szerintem is nagyon veszélyes,kedves Beának kell igazat adnom. Nem ilyen felelőtlennek ismertelek meg. Szedd össze magad! (hihi)

Andi írta...

RÖHÖG-RÖHÖG-RÖHÖG-RÖHÖG - de hülye vagy!

Igen, nyilván én cicáskodom, anyukád meg kutyázik. Mindig ez volt a felállás. Jól gondoljátok!

Csinálok neked szívesen! Megmaradt három kupacka, kár, hogy nem vittem el mamához a bulibe.

mazsolla írta...

Módosítok: Szegény (névtelen) Bea!!:D :D :D :D :D

Andi írta...

:-)))))))))) Szegény!

Hedvig írta...

No de ejnye, van, aki képes belehalni az influenzába!
Jobbulást, Andi!
Ezt a kaját megcsinálom, de minek a körete?

csincsilla írta...

én is szavaznék, szerintem az andi gyömöcköli a kutyit (annyira, de annyira szépségesek). az éva pedig nem változott semmit:) ja, és ez a zöldbabos izé is nagyon jó lehet, ki kéne próbálni...

Bea írta...

Andi, te még mindig jobban jártál, mint az a diáklány (debreceni talán), akiről múltkor a hírek szóltak. Utazott a buszon, rájött egy allergiás köhögési roham, erre az egyik kedves utas beleverte a fejét a fém kapaszkodóba, mondván, hogy aki influenzás, az ne fertőzze a többi embert...Ennyit a pánikról.

Andi írta...

Hédi, én sült hús mellé csináltam, a kecskét sütöttem meg, és azt sikerült eléggé kiszárítanom, ezért pont jó volt mellé. Vagyis csináltam volna a kecske mellé, de nem jött össze, úgyhogy magában ettem és úgy is finom volt. Aztán másnap a munkahelyen a kecske+zöldbab kombináció is jól bejött. Szóval sült húsra tippelnék. Vagy rántottra.

Andi írta...

Bea, megfogalmaztam 3-féle választ is, de inkább msn-en írnám meg a véleményemet, négyszemközt! :-)

Bea írta...

Nekem, vagy a diáklányverő utasnak? :D

Andi írta...

Neked írnám meg az utasról. Meg a kommentelőről. :-)