2009. október 1., csütörtök

Élesztőmentes joghurtos cipó


A receptet a Népszabadság egyik tévéújság mellékletében találtam. Még akkor akadt meg a szemem rajta, amikor volt itthon házi joghurtom, de aztán abból epres panna cottát készítettem Tomának. Mégsem hagyott nyugodni a fotón oly gyönyörű cipócska, pedig biztos voltam benne, hogy ehetetlen dolog fog kisülni belőle. Amíg a tészta összeállt a robotgépemben, végig mondogattam is, mint az Esőember: Naná, hogy nem fog sikerülni! Naná, hogy ehetetlen lesz!




Hozzávalók:

- 300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 100 g sima liszt
- 150 ml joghurt
- 150 ml kefir
- 2 ek citromlé
- 3/4 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 kiskanál tengeri só

A lisztben elkevertem a szódabikarbónát és a sót. A joghurtot a kefirrel és a citromlével összekevertem, és a liszthez öntöttem, jól összegyúrtam, majd szép cipót formáztam belőle és betoltam a 220 fokra előmelegített sütőbe. Ezen a hőfokon sütöttem 15 percig, majd levettem 200 fokra és még 25 percig sütöttem. Az igazság az, hogy már az elején egy darab fóliát dobtam lazán a cipóra, nehogy megégjen vagy kiszáradjon, de ezt a vége felé levettem róla. Ekkor kicsit megkeményedett a héja, de ez nem is volt baj. Miután megsült a kenyérkém, bespricceltem egy kis vízzel, majd konyharuhával letakarva hagytam kihűlni, puhulni.


És valahogyan nem sikerült elrontani, pont olyan íze és állaga lett, mint amilyennek képzeltem, abban az esetben, ha valami véletlen csoda folytán mégis jól sikerülne. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a reformkajákat, és aki nem akar bíbelődni élesztős kenyértésztával, mert ez a kenyérke többszörösen meghálálja a belé fektetett energiákat. Nagyon finom!

Tegnap Mazsi jött hozzám beteglátogatóba, hogy elkészítse nekem a múlt héten már bemutatott majonézes-almás csirkesalátáját, és ehhez a finom salátához készítettem a cipót.



Almát, jégsalátát és sült csirkemellet aprított gyorsan, majd elkészítette a házi majonézt, az egészet összekeverte és gyönyörű salátaágyon tálalta. Köszi Mazsi!


Az élesztőmentes cipó ezzel a finom salátával egész biztosan napirenden lesz nálunk. Mazsitól tegnap még mást is tanultam, de az majd csak a holnapi bejegyzés témája lesz.

13 megjegyzés:

mazsolla írta...

az a cipó....annyira finom vót!! kérem a listámra! :D (remélem nem felejtetted még el!!!)

Andi írta...

Mit? :-)

Andi írta...

A saláta volt nagyon finom!!!! Köszi!

mazsolla írta...

a listááááámaaaaat!!!!!!

Andi írta...

semmilyen listára nem emlékszem (piri)

mazsolla írta...

és most?

Andi írta...

most sem! (röhög)

mazsolla írta...

duzz-duzz-duzz-DUZZ!!!!

Marcsi írta...

Azt hiszem ezzel fogom kezdeni a kenyérsütést :) gyönyörűszép:)

Hedvig írta...

Élesztőmentes? Egy barátnőm, hihetetlen gyenge immunrendszerrel, candidafertőzés után sütött otthon ilyet, fél évig élt diétán.

Andi írta...

Igen, élesztőmentes, mégis jól sikerült. Nem tudom, a candidások ehetnek-e joghurtos kajákat, de aki nem diétázik, anak is jó ez a kenyér, mert tényleg jó ízű, és ha véletlenül nincs otthon egy falat kenyér se, ez egy óra alatt előállítható. Csak a sütés tart sokáig (40 p).

csincsilla írta...

jól néz ki! van valami ír szódás kenyér, amit már régen nézegetek a kenyereskönyvemben, annyira tetszik már a neve is, kicsit hasonlít erre. de még nem volt időm a két recept tudományos összehasonlítására. tényleg jó megoldás, ha villámgyorsan kell valami kenyérféle.

Andi írta...

Érdekelne majd a tudományos összehasonlítás.