2010. november 3., szerda

Nati anyukájának csodás sütijei


A receptek Nati anyukájától vannak, és én küldöm az én anyukámnak, szépen kérve, hogy süsse meg ezeket a sütiket. Igaz, én is kipróbálhatnám, de ezekben a bonyolultabb dolgokban ő a profi. A recept már régebb óta nálunk van, de anyu valamiért nem merte kipróbálni, s most, hogy kóstoltam és láttam, úgy gondolom, felkerülhetne a családi listánkra.

Három süti követekezik, de ez a bejegyzés még nem nyerte el végleges formáját, mert ezek közül ebben a pillanatban csak egyről van fotó és recept is egyben. Lássuk az elsőt:




Mézes zserbó (barna 5 lapos) (1. és 2. kép)

Hozzávalók a tésztához:

- 45 dkg liszt,
- 5 dkg kakaó,
- 2 egész tojás,
- 4 evőkanál tej,
- 4 evőkanál olvasztott méz,
- 1 kávéskanál szódabikarbona,
- 16 dkg porcukor,
- 16 dkg zsír (most margarinnal készült)

Leírás: Összekeverni, 5 részre osztani, s tepsi hátán megsütni.

Krém:

- 3 kanál liszt,
- 2 tojássárga,
- 5 dl tej, (most 7 dl tejjel készült)

Ezeket folyamatos keverés mellett sűrűre főzni. (A süti akkor lesz tökéletes, ha 7 deci tejjel készül, ilyenkor a többi hozzávalóból, és a rámás masszából is arányaiban több kell). Ezután

- 25 dkg porcukrot
- 30 dkg rámával

simára keverni, majd a kihűlt masszával jól alaposan összekeverni, s a lapokt megtölteni. Legalább 6 óra pihenés neki.

Ez a süti látható az 1. és a 2. képen, hihetetlenül finom volt!


TZS sütemény (3. kép)

Tészta: 5 dkg margarinn, 2 egész tojás, 10 dkg cukor, 1 nagy evőkanál méz gőzön felolvasztva. Ha kihűlt 40 dkg liszttel, késhegynyi szódabikarbónával az egészet összegyúrjuk. 3 lapot sütünk, zsírozott, lisztezett tepsi hátán.

Változtatás: Nati-anyu már nem ezt az tésztát süti meg, hanem az én anyum Mézes krémes sütijének tészta recepjét használja fel. A tészta receptje itt tanulmányozható!

Krém: 6 dl tejből és 7,5 kanál lisztből krémet főzünk. Kihűlni hagyjuk. Közben 20 dkg vajat 20 dkg porcukorral összekeverünk, majd az egészet összevegyítjük, jól összedogozzuk. Ha kész van, a krémet kettévesszük. Az egyik felébe citromhéját, s citromlét teszünk ízlés szerint, a másikba 2 kanál kakaóport és rumot. A lapokat úgy kenjük meg, hogy a kakós krém legyen alaul.


Hókocka (fehér 3 lap)
(4. kép)

- 30 dkg liszt,
- 3,5 dkg zsír,
- 1 tojás,
- 3 evőkanál cukor,
- 1 dkg szalakálét

- 1 dl tejben megáztatni, összegyúrni a hozzávalókat, 3 részre osztani, s tepsi hátán megsütni

Krém:

- 6 dl tej,
- 4 tojás,
- 6 evőkanál liszt sűrűre főzni,
- 25 dkg porcukor
- 25 dkg rámát összekeverni, ha kihűlt, jöhet a massza hozzá, s lapokat megkenni.

Ennek is kell 6 óra pihi.

Nati ünenete: Aki megsüti, kérek kóstolót!!!!:-)
Én üzenetem: Aki megsüti, küldjön kóstolót!


Várom a kóstolókat, addig is kéretik itt szavazni Nati anyukájára (Horváth Józsefnére) a Topnagyi versenyben!!! Én már szavaztam!

19 megjegyzés:

Bianka írta...

csak nyelek és nyelek nagyokat

csincsilla írta...

hűha!
hát, ezek irtó bonyik, öt lap, talán karácsony környékén, akkor úgyis ráérek:) az elsőre van esély, talán, mert annyira jól néz ki, és úgy szeretem az ilyen sütiket. és nincs benne szalakáli, gyerekkoromból úgy emlékszem, annak nagyon rémes szaga van, szóval félek tőle nagyon.
nagyon ügyes a Nati anyukája, és persze nekem is kell hozni kóstolót:)

Hedvig írta...

Jaj, ezeket a sütiket szokta sütni anyukám, amikor kicsik voltunk. Aztán valahogy rájuk untunk, kikoptak a rutinból, de itt érzem mindnek az ízét a nyelvemen. Jó, hogy feltetted.

szazala írta...

Régóta keresetem egy receptet,gyerekkoromban(40 évvel ezelőtt)sütötte a keresztanyám,és zalánénak hívták.Azóta találtam ilyen nevű sütit,csak éppen mégsem az volt,amire emlékeztem.Ez az 5 lapos nagyon arra hajaz:)!
Akkor ma este,hajrá,jövő héten elmondom,hogy ezt kerestem-e!?

Andi írta...

Szazala, de jó! Próbált ki légy szíves, kíváncsian várjuk - főleg Nati anyukája - az eredményről a beszámolót!

Bea írta...

Igen, ezek hagyományos és nagyon finom sütik! Az öt lapost én is ismerem, legalábbis gyerekkoromban elég sokszor találkoztam vele. Mostanában sajnos nem :(

Nati írta...

Hát igen, ezek a sütik amikre nem lehet ráunni. Amióta az eszem tudom, mindig süti anyu. Ha megyünk látogatóba hozzájuk Kaposvárra, megkérdezi, mit süssön, hát a válasz, ezek közül valamelyik. Sajnos nekem sincs, se türelmem, se időm ezekre, pedig ha már rutinból megy, mint anyunak, akkor nagyon gyorsan megvan. Szóval ajánlom kedves olvasók, nem egyszer, hanem sokszor megsütni, s akkor már nem fog annyira bonyolultnak tűnni. Én is így látom anyutól:-)

Andi írta...

Anyu azt mondta, két hét múlva megsüti, és most nagyon elszántnak tűnt! Hozom a kóstolókat!

szazala írta...

Bocsánat,hogy eddig nem jelentkeztem,de nem volt idő megsütni,közbejött egy 'munkás torta',de lementettem a receptet,és mindenképpen kipróbálom,aztán jövök beszámolni!

Andi írta...

Szazala, türelmesen várunk!

szazala írta...

Megsütöttem.......Borzasztó!!!!....Egyszerűen nem lehet abbahagyni!
Tuti karácsonyi süti!!!Imádom!
A 6 órás pihenés jót tesz neki,de mi már 2 óra múlva vidáman falatoztuk,abszolút nem volt kemény a tésztája.
Szerintem ezt kerestem,szép vékony a tésztája,isteni a krémje(főztem bele vaníliarúdat,házi vaníliás porcukorral készítettem,és 1 liter tejjel,természetesen az arányokat növeltem)
Köszi a receptet!

Andi írta...

Szazala nagyon szívesen, sőt mi köszönjük kedves soraidat! Megmutatom mindenképpen Nati anyukájának, szerintem nagy örömet fog okozni neki! :-)

Névtelen írta...

Szia!

A 3. és 4. képen lévő sütihez mikor lesz recept? A nevét nem lehet esetleg tudni?

Köszi
Kriszta

Andi írta...

Szia Kriszta! Hétvégén megy haza anyukájához Nati, és hozza a receptet (meg a kóstolót is remélem!). Hétfőn este felteszem!

Névtelen írta...

Oké, köszi előre is! :))

Nemrég fedeztem fel a blogodat, és már most nagyon sok olyan receptet találtam, amit az ünnepek alatt ki fogok próbálni! :))

Sok használható recept, semmi faxni! :) Tényleg jó, hogy írod (vagy írjátok?) a blogot! :)

Savanyúságot is teszek majd el a receptek alapján, hogy legyen az ünnepekre itthon. :)

Kriszta

Andi írta...

Szia Kriszta, nagyon köszi a dicséretet, jól jön néha ez a biztatás!

Hárman írjuk a blogot: Csincsilla, Bea és Andi (ez vagyok én). Mind a hárman nagyon örülünk a hozzászólásoknak, meg a visszajelzéseknek is. Ha lesz időd megírod majd, hogy sikerültek a kiválasztott kaják?

Melyik savanyúságot teszed majd el karácsonyra? A savanyúságokhoz ilyenkor már elég drága az alapanyag, kíváncsi vagyok melyiket választottad?

csincsilla írta...

kaptam egy irtózatos nagy hókockát, hát, tényleg fantasztikus Nati anyukája, nagyon finom és nagyon szép, meg fogom csinálni, legalábbis megpróbálom:)

Kriszta írta...

Szia Andi!

Köszi a recepteket! :)

Bocs, hogy csak most válaszolok, de nem voltam gép közelben.

Megsütöttem az 5 lapos krémest, a Párom munkahelyén 1 nap alatt elpusztították. :) A fiúknak ízlett, nekem egy kicsit túl margarinos volt.

Az az igazság, hogy nagyon még nem tudtam átnézni a blogot, mert kevés az időm, de karácsonyra biztosan elkészítem a 2 sörös húst, amit találtam, meg a tepsis krumplit. :) És sütiket is nézegettem már! :) Az "Ari kakaós kuglófját" már megsütöttem, finom lett, és közben esett le, hogy én ezt 10 perces kuglófként ismerem. :)

A savanyúságból kinéztem két vegyes vágottat. Városban túl nagy különbség nincs a nyári, meg a téli árak között (az utóbbi 1-2 évben hihetetlen drágaság van!), ha a zöldséget nézem, biztos, a gyümölcsökről meg ne is beszéljünk. Helyileg nem vagyunk túl messze Pesttől, ami miatt az ember ugye azt várná, hogy aránylag ne legyenek olyan drágák a piacon az áruk, mert mégsem az ország másik végébe kell szállítani őket, de nyáron is olyan árakkal dolgoznak, hogy már évek óta nem tudom megvenni napi szinten a paradicsomot, paprikát, gyümölcsöt... Na, mindegy is. Majd körülnézek még ünnepekig, mert tényleg tetszik, hogy úgymond normális receptek vannak fent a honlapon, és nem elvont, használhatatlan, extra nevű, ehetetlen kaják. :) Csak így tovább! :D

Szia
Kriszta

Andi írta...

Köszönjük, Kriszta! :-) Neked is csak így tovább, nézegesd, próbálgasd a recepteket, és örülünk minden beszámolónak, még a kritikának is!