Meggyes-mandulás lepény

Meggyszezon van, azt hittem, már teljesen lemaradok róla, a tésai autómentes evezősprogram miatt, de az utolsó pillanatban sikerült beszereznem két ládányi extra finom meggyet Pomázon. Sajnos, nem a szedd magadban, pedig ott kifejezetten finom a meggy, de egyrészt nincs terepjárónk, amivel az egyheti masszív esőzés után behatolhattam volna a szedd magad területére, másrészt meg szokás szerint nulla időm volt a beszerzésre, na, szóval örültem, hogy kaptam, és ráadásul olcsón szépet és finomat (az már csak igazán csak egy kis hab volt az egészen, hogy az üzlet lebonyolítása alatt egy helyes kis foxifiú furcsa sportját lehetett nézni – helyben ugrálás kb. másfél méter magasra, egy gumilabda elbujdosna szégyenében, ha ezt látta volna –, valamint a foxik természetéről és kedvteléseiről lehetett beszélgetni, és manapság, amikor már minden utcában három jack russel lakik, viszont a foxiról azt sem tudják, hogy néz ki, ez tényleg ritka és megbecsülendő esemény). És mint ismert, Zsuzsika miatt végletesen elfogultak vagyunk eme nemes faj irányába:)
Hogy visszatérjek a gasztro vonalra, valami egészen hagyományos meggyes sütit szerettem volna, ami még ráadásul gyors is. Viszonylag gyorsan eljutottam a lepényig, több kedvenc szakácskönyvemet is átlapoztam, végül is a Horváth Ilonából vettem a tésztát (a tölteléket már nem, mert biztos finom lehet az a vajas-tojásos-diós-habos meggyes csodatöltelék, de mint mondom, valami teljesen hagyományos ízre vágytam). Nagyon nem szeretem a vastagtésztás lepényeket, ez elég ígéretesnek tűnt, és be is jött, viszonylag nagy tepsiben sütöttem, és szinte rétesszerű lett, vékony, leheletnyit ropogós tészta, sok finom meggy, némi ropogós mandulával. És még szép is lett, mert bár tegnap este melegen és langyosan kicsit omlós volt, hogy finoman fogalmazzak:) (el is hangzott némi kötekedés, hogy mit faxnizok a sütijeimnél villával és tányérral, adjak rögtön tálat és kanalat), mire teljesen kihűlt, egész formás kockákra lehetett vágni (sajnos, addigra szurok sötét lett, és megint vacak fényképet tudtam csak csinál(tat)ni, de nem mertem ma délutánra halasztani a fényképezést, mert féltem, nem lesz mit).

A recept (Horváth Ilonából):

Tésztához:
- 30 dkg finomliszt
- 20 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 egész tojás
- csipet só

Töltelékhez:
- 1 kg kimagozott meggy
- 3 evőkanál cukor (de ez elég édes meggy volt, savanykásabbnál több is kellhet)
- 3 evőkanál zsemlemorzsa
- 3 evőkanál darált mandula
- 4-5 dkg mandulalapka

Tetejére:
- egy tojás sárgája

Szokásos linzertészta összeállítási eljárás:), a lisztet a felkockázott jéghideg vajjal robotgépben összemorzsoltam, utána gyúródeszkára borítottam, beleöntöttem a tojást és a sót, és gyorsan összegyúrtam, elég ragacsos tészta lett. Fél órára betettem a hűtőbe, persze nyugodtan többre is. Utána két kis cipóra szétszedtem, és erősen lisztezett deszkán tepsiméretű téglalapra nyújtottam őket. Az egyikkel kibéleltem egy 25*35 cm-es kivajazott tepsit (nem túl könnyű bánni a tésztával, kicsit ragad, kicsit szakad, de nem baj, mert remekül foltozható). Megszórtam a zsemlemorzsával és a darált mandulával, rápakoltam a kimagozott meggyet, annak a tetejére ment a mandulalapka. Rá a másik kinyújtott téglalap. Villával alaposan megszúrkáltam, megkentem a tojássárgájával, és mehetett is a 200 fokra előmelegített sütőbe, olyan 20-25 perc alatt szép rogogósbarna lett a teteje.
Érdemes megvárni, amíg teljesen kihűl, mert akkor már szépen szeletelhető.

A bónuszképek:
Az én pici cicám a kedvenc helyén. Amikor nem az éjjeli vadászatán van, akkor itt hortyog.


Ezek itt meg a hullafáradt szombat délutáni sziesztázók. A négylábúak az egyhetes tésai vízi tábort pihenik ki éppen.