![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4drdj2cKzQ934Gy6g-yWJeoceYtyVG53PegGGCpQt9dwVYtqKNKq8JjjxDCSrB1eIupQcONMSWy0aHjGCWncbHZdjlcIKp5qSn8BjeqJWnPVu0Grc-dZfNz5C-3Sgozcp1NprYiMSdrw/w640-h480/kos%C3%A1r.jpg)
Ratatouille, a francia lecsó hozzávalói a képen láthatók, de azért sorolom a rózsaszín Stahl-könyvből: 15 deka hagyma, 2 fokhagymagerezd, 2 db paprika, 30 deka padlizsán, 30 deka cukkini (tésai!), 1 evőkanál olivaolaj, 1 doboz 40 dekás hámozott paradicsomkonzerv (helyett 5 db igazi paradicsom!), só és frissen őrölt bors, 1 evőkanál provanszi fűszerkeverék, 1 nagy maréknyi friss bazsalikom (helyett 1 teáskanálnyi friss kakukkfű). Itt a képen a háttérben még látszik a ma Erdélyből kapott finom ribizliborom is!
A továbbiakban nem szabad Stahl receptjét követni, mert ő főzi ezt az ételt, én pedig Boritól azt tanultam, hogy éppen úgy, mint Csincsilla lecsójánál, itt is végig csak sütni szabad a zöldségeket és a legeslegvégén hozzáadni a paradicsomot.
Nagy teflonserpenyőben olajat forrósítok, megdinszteltem rajta a hagymát (én most fél pórét és fél lilát), majd az apróra vágott fokhagymát is hozzátettem. Kicsivel később a serpenyőbe dobtam még a kis kockákra vágott padlizsánt és cukkínit, majd hamarosan a paprikát. Együtt pirítottam-sütöttem őket és a legvégén raktam bele a hámozott, apró kockákra vágott paradicsomokat. Sóztam, borsoztam, provanszi fűszerkeverékkel megszórtam. Amikor teljesen elkészült, az erkélyről betakarított friss kakukkfűből szórtam rá egy kicsit.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiq_bwRaahsP4sNDvT4qmXGn_Rb2aBz3-IaCMAcVstGILaKG-puNuQGolLjyDJ1xWsaQyH4w5DFs6YZk94Pxu8vSX3hyphenhyphenig4PVKTP51XcOG_JJ4F-l7xsXOw0WfBZ7pLJ5fQShtroQJtnHU/w640-h480/Pratatuj+t%C3%A1ny%C3%A9ron.jpg)
Ha jól sikerül, nagyon finom önmagában is friss kenyérrel, de sült húsokhoz köretként, krumpli helyett vagy amellé isteni! Jól fel lehet dobni vele maradék sülteket, mint amilyen például a tegnapról megmaradt saslik.
És ime az Erdélyből épp ma érkezett gyönyörű ribizliborom, amit emellé a nem túl diétás vacsi mellé kortyolgattam! :-) Köszi!
9 megjegyzés:
júúúj ilyet szeretnéééék!!! :)
júúúj ilyet szeretnéééék!!! :)
upsz! vihi
Van még, parancsolj!
Már megint ott a kosár! :) Nem érvényes ám, hogy kora reggel ilyen finomságokat mutogatsz nekem! :)
ezt hogyan kell kiejteni? vihhi
ratatúj??:D
a ratatuj receptjét a francia nő is írta, amit gépeltem abban.
Akkó letörlöm innen!
Kömben ratatujnak kell mondani, szerintem is.
Megjegyzés küldése