2009. január 30., péntek

Jégsaláta márványsajttal, paradicsommal és kacsamellel


Ezzel a salátával ünnepeltük meg a nagyon várt félévi bizonyítványt! Ugyan nem lett kitűnő, sőőt-sőőt..., de azért én elégedett vagyok a bizivel. Jó, kiderült, hogy nem egy jogászalkat, és jó, kiderült, hogy pikkelnek rá a tanárok és beírogatnak igazolatlan órákat, ami miatt a magatartás jegye rossz lett, de ezeken tudunk segíteni. :-) Végre egyszer nem példás a magatartása, elvégre fiú... Az ünnepi vacsora a következő volt:

A jégsalátát megmostam, leszárítottam és felcsíkoztam. Két tányérra szépen elosztottam, majd a tetejére halmoztam a felnegyedelt miniparadicsomokat. Ezt a zöldségtálat meglocsoltam a két evőkanál olaj, 3 evőkanál almaecet, 1 evőkanál méz, pici só és bors keverékével. Rámorzsoltam egy kis márványsajtot (ez jó ötlet volt!), végül rászórtam egy-egy marék vajon pirított (házi) zsemlekockát.



A kacsamellet 1 órára bepácoltam 2 evőkanál szójaszószból és 3 evőkanál fehérborból készült pácba. Ezután a bőrös oldalát rombusz alakban bevágtam, majd forró serpenyőben egy kis olajon oldalanként 7-7 percig sütöttem. Kis pihentetés után elkezdtem szeletelni, de aztán még visszatettem kétszer is, mert nem sült át és ebben a vírusos időszakban nem volt kedvem félig nyers húst enni. (Amúgy imádom a nyers húst, csak most már óvatos vagyok és szeretném tudni, honnan származik a hús, hogyan vágták le az állatot, hogyan tárolták és szállították stb.) Amikor jól átsült, hajszávénykonyan felszeleteltem és a saláta tetejére szórtam. Nekem nagyon ízlett, Tomának nem jött be, ezért még ezután kellett kifőznöm egy kis makarónit a tegnap készült milánói szószhoz, hogy ne maradjon éhes.


Az iskolának, a tanároknak és az osztályfőnöknek pedig azt üzenem, hogy mostantól legyenek szívesek jól viselkedni, mert különben ezzel a speciális Ori-pillantással fogok megérkezni az iskolába!


(A fantasztikusan gyönyörű képet innen kölcsönöztem!)


9 megjegyzés:

Névtelen írta...

köszi ezt a frappáns reklámot vihi

Névtelen írta...

mazsolla vtam :D

Andi írta...

szivi!

Névtelen írta...

ez a "kapjátok be" pillantás? :)

Andi írta...

igen! meg a gyilkos pillantás! meg a le vagytok szarva pillantás! minden véleményem benne van! :-)
bocsánat, akik érintettek...

Névtelen írta...

:) én is így értelmeztem. ori egy értelmezhető cica. :)

Névtelen írta...

sztem meg "hagyjál aludni" pillantás :D

Andi írta...

Jó, hát bele lehet magyarázni bármit! :-)

Névtelen írta...

..és a tanárikar összeszarta magát az ijedtségtől :) én meg orikától és a néhai kacsa látványától !!!gyönyörűűűűűűűűűség