2009. január 22., csütörtök

Juhtúrós puliszka

Finom, gyors és egyszerű, mégis mindig megfeledkezem róla, és nagyon ritkán kerül nálunk asztalra.
Hozzávalók:
– 25 dkg kukoricadara
– olyan 2,5 liter víz
– 25 dkg juhtúró
– egy kis pohár tejföl
– némi finom szalonna
– kis zsiradék a tál kikenéséhez
– só

A vizet felteszem egy nagyobb fazékban, egy evőkanál sóval. Amikor már zubogva forr, akkor gondosan kevergetve beleszórom a darát (ha nem elég gondos az ember, akkor könnyen csomósodik). Sajnos nem mértem ki pontosan a vizet, kb. ennyi kellett hozzá. Mindenesetre a dara gyorsan elkezd dagadni és puffogni, érdemes mindig annyi vizet utánatölteni, hogy picikét folyós maradjon. Néhány perc alatt megfő, addig ott kell állni mellette és kevergetni.
Egy sütőtálat vajjal kikenek, beleöntöm a puliszka felét (nem érdemes nagyon elmélázni már ilyenkor, mert könnyen betonkeménységűre köt!), rámorzsolom a juhtúrót, és a tetejére öntöm a maradék kukoricát. Villával kicsit összekeverem a rétegeket. Most már lehet lassítani. A tetejét megkenem a tejföllel, és rápakolom a szalonnaszeleteket. Forró sütőben szép pirosra sütöm. Érdemes hozzá adni egy nagy tál salátát, savanyúságot vagy párolt káposztát.

3 megjegyzés:

Andi írta...

Jó kis kaja! Mostanában olvastam az egyik gasztroblogon, hogy az igazi puliszka kukoricalisszttel készül. Én egyszer csináltam ilyen kukoricadarásat, de akkor az nem ízlett, biztos valamit elrontottam. Lehet, hogy újra meg fogom próbálni ezzel a recepttel!

csincsilla írta...

igen, csak állítólag azt fél óráig kell főzni. de érdeklődve várom, hogy milyen lesz a lisztes.

Andi írta...

Nem liszttel fogom, hanem a te recepteddel! Főleg ha félórát kell mellette állni, miközben puffog!