Édesburgonya póréhagymával és sajttal

Van nekem egy szép kivitelű, nagy alakú szakácskönyvem, amit a Reader's Digestnél dolgozó másik korrektorsulis barátnőmtől kaptam, a címe Három, és kész! A nagy alakja és súlya miatt ritkán veszem kézbe, de a napokban sokat lapozgattam ezt is és a többi szakácskönyvemet is, mivel én is alkotói válságban vagyok, szerintem a tavaszi/nyári finom alapanyagok hiánya miatt. Ezt a receptet ebben a könyvben találtam, és azért keltette fel az érdeklődésemet, mert nemrégiben a Spektrumon leadott Nigella-részek majdnem mindegyikében szerepelt az édesburgonya. Már amúgy is meg akartam kóstolni, és mivel csak három hozzávaló szükséges ezeknél a recepteknél, olyan nagyot nem bukhatok, mint a csokitortánál... Vagy de?

Így hát legutóbb, amikor rá tudtam magam venni egy nagybevásárlásra, vettem két szem édesburgonyát is, hogy megkóstoljuk. Nagyon szeretjük a krumplit, kiváltképp ha finom édes, ezért úgy éreztem, ebből baj nem lehet.

Hozzávalók:

- 2 nagy édesburgonya megsikálva

- 1 póréhagyma megmosva, karikákra vágva

- reszelt sajt

A recept szerint gorgonzola sajt kellett volna a tetejére, de ezt elfelejtettem, úgyhogy az itthon mindig fellelhető Gouda vagy Trappista valamelyikét használtam. A krumpliszemeket dörzsi szivaccsal jól megsúroltam, meglocsoltam olivaolajjal és sóval megszórtam körös-körül, majd 190 fokos sütőben puhára sütöttem. (Már amennyire sikerült, mert nem volt rá sok időm.) Közben egy serpenyőben olivaolajon megfonnyasztottam a felkarikázott pórét. Amikor a krumpli elkészült, hosszában félbevágtam, újból meglocsoltam egy kis olivaolajjal, sóztam, borsoztam, vágott felével fölfelé visszatettem a sütőtálba. Igazságosan elosztottam a tetején a sült hagymakarikákat, rászórtam a reszelt sajtot és még pár percre visszatoltam a sütőbe, hogy ráolvadjon a sajt.

A fiam egy pár falatot hősiesen megevett azzal a megjegyzéssel, hogy finom, csak kevés a hús benne, majd feladta. Szerinte túl édes lett. Hát szerintem is. Rendes krumpliból, főleg abból a finom ízűből, amit legutóbb sikerült szereznem, remek kis vacsora lehetett volna belőle.

A maradékot bevittem a munkahelyre, hiszen mindenki tudja, hogy ott mindenféle rosszul sikerült kaja is elfogy, de nekem még ott is nehezen csúszott volna le Micike segítő társasága nélkül. Túl édes, szerintem. De Micikének természetesen még ez is ízlik, azt mondja a sütőtökre emlékezteti az íze (én azt se szeretem!). Rendes kis kosztos ez a Micike-gyerek :-) én pedig mindenképpen próbálkozom még néhány recepttel ebből a szakácskönyvből!