Kisnána, 2009. szeptember 25-27

Nagyon kemény hetek voltak mögöttünk, számoltuk a perceket, hogy indulhassunk immár hagyományossá vált őszi hosszú hétvégénkre Kisnánára. Az elmúlt időszakban rengeteget aggódtunk egymásért, többször összegyűltünk egy kávézóban, hogy kibeszéljük magunkból kétségeinket, félelmeinket, szomorúságunkat, kiszolgáltatottságunkat, esetleg felháborodásunkat. Reméltük, hogy Kisnánára már nyugodtabb lélekkel tudunk elmenni és nem azzal a tudattal, hogy közülünk bárkinek is biztosan nincs, vagy bizonytalan a munkahelye. Szerencsére ünnepelhettünk, és ünnepeltünk is tiszta szívből! (A kép remekül ábrázolja a pillanatnyi helyzetünket, lelki állapotunkat: ahogy a sötét felhők mögül kisüt a nap, fényével és melegével eloszlatva az ijesztő fellegeket. Miközben örülünk a melegítő napfénynek, tudjuk, bármikor újra összegyűlhetnek a viharfelhők.)

Közeledve Kisnána felé, mindig megállunk ezen a helyen, hogy elszívjunk egy cigit közösen, s hogy kiélvezzük a táj szépségét, egyeztessük boldogságos érzéseinket, amiért hamarosan ott leszünk! Ez alkalommal különösen vártuk már, hogy kiszakadjunk a nehéz hétköznapokból, s ezen a helyen már nem lehetett bírni velünk.

(Ne haragudj tesó, de nem bírtam kihagyni ezt a képet!) Nemcsak tesó, hanem mindannyian ilyen állapotban voltunk. Erről álmodoztunk: az első korty pálinkáról Kisnánán, második otthonunkban. A pálinkázás után Micike finom fasírtjával folytattuk a dőzsölést. Ennek a fasírtnak az a különlegessége, hogy nem olajban sül, hanem sütőben, tepsiben. Nagyon finom volt!

Szerencsések voltunk az időjárással, nappal kánikula volt, sőt első éjszaka sortban és pólóban táncoltunk, talán ekkor fáztam meg én is (de lehet, hogy h1n1!!!:-)). Később, kicsit jobban felöltözve, jóval éjfél után - borospoharunkba erősen belekapaszkodva, hogy legyűrjük a félelmünket - kimentünk az sűrű sötét erdőbe, hátha találkozzunk a szarvasokkal, akik - úgy hallottuk - az utca végében bőgtek. Különleges élményben volt ugyanis részünk, ebben az időszakban szarvasbőgés volt a Mátrában, ilyet még egyikünk se hallott élőben. Fantasztikus, egyben félelmetes volt!

Első nap szokás szerint gulyást főztünk. Nagyon jól sikerült, és most emlékeztetőül feljegyzem, hogy miket vásároltunk hozzá: volt összesen 6 kiló marhalábszár, amiből talán kettőt használtunk fel a gulyáshoz, aztán a zöldségek: fél kiló hagyma, egy fej fokhagyma, 4 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, egy kicsi fej zeller, 1 paradicsom apróra vágva, 1 paprika egyben, só, bors, Magduska-féle házi paprikakrém. Ha jól emlékszem...

Éjszaka Tomi nagyon érdekes tudományos előadást rögtönzött a csillagképekről, amit rendkívül élveztünk és sokat tanultunk tőle, köszönjük szépen. Az én röhögőgörcsöm nyilvánvalóan az üveg bornak és az előző hetek idegfeszültségének volt köszönhető, de hidd el, Tomi, nem felejtem el a tanultakat!

Éjszaka a tűz mellett énekkart alapítottunk, igazán profi szintre fejlesztettük a következő szám kánonban (egyesek szerint szólamban) éneklését:

"Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz-tűz!, tűz-tűz! Jaj de messze a kanális." Amikor már tök jól ment, meglátogattuk az addigra békésen alvó Segebagát, aki épp az előző pár órát próbálta kipihenni. Szerintem nincs ember, aki ilyen jól fogadott volna egy elmebeteg énekkart: első próbálkozásunkkor ugyan még halottnak tettette magát, de másodszorra, amikor a szemébe világítottunk az elemlámpával, hogy meggyőződjünk róla, él-e, már mosolyogva vezényelt a kórusnak. Nincs még egy ilyen vagány csaj! A második éjszaka másoknak adtuk elő ezt a szép számot (nem volt olyan nagy sikerünk!), s én megfogadtam, soha nem fogok korábban lefeküdni, mint a többiek!

Reggel Tomi fantasztikus szalonnás tojásrántottát sütött nekünk. Kellett is az energia, mert óriási kirándulásra készültünk. Csak emlékeztetőül: a tojásrántotta fejenként két tojásból (meg volt akinek háromból), szalonnábból és talán hagymából állt.

A kirándulás legnagyobb része úgy telt, hogy tűző napon kerestük a sűrű sötét (ja, most éppen nem sötét) erdőbe a bevezető utat, de nem találtuk. Mindenhol kerítések zárták el utunkat.

Találtunk viszont ilyen földbe ásott izét, amiről azt gondoltuk, hogy a szarvasoknak kitett só.

Aztán "Idősebbek hamarabb abbahagyhatják!" felkiáltással hárman hazamentünk, a többiek még próbálkoztak. Amíg bandukoltunk hazafelé, hallottuk, hogy egyre erősebb és egyre gyakoribb a szarvasok bőgése, kicsit aggódtunk is a többiekért, de azért csak iszkoltunk hazafelé. Aztán később megtudtuk, a többieket is eltérítette eredeti úticéljától az egyre közelebbről és egyre gyakrabban felhangzó szarvasbőgés.

Otthon csendespihenőt tartottunk. Legalábbis azok, akik képesek voltak benne maradni a függőágyban. Ez nem mindig egyszerű feladat!

Tomi a kirándulás után gyrost készített, amihez felhasználtunk 10 db pitát (8 elég lett volna), 1 csirkemellet (kevés volt) és egy kis marhahúst bepácolva, 1 nagy pohár tejfölt pár gerezd fokhagymával elkeverve, paradicsomot, uborkát, paprikát, lila hagymát. Kevéske káposzta kellett volna még Tomi szerint, de mindenki más szerint tökéletes volt így is.

Este marhapörköltet főztünk a maradék 4 kiló gyönyörűséges marhalábszárból. Ilyen szép húst sikerült szerezni kedvenc hentesünktől.

A pörkölthöz tehát kellett fél kiló hagyma (vagy 1 kiló? és két kiló hagymát vittünk le? segítsetek!), a felkockázott hús, só, bors, piros paprika, és Magduska-féle házi paprikakrém, 3 paradicsom, 1 paprika. Nagyon jól sikerült ez is!

Másnap már nem bírt mindenki reggelizni, ezért kiderült, fölöslegesen vittünk le: 2 kiló kenyeret (összesen 5 volt), sajtokat, kolbászt, szalonnákat (a májkrém elfogyott már korábban a fasírt mellé) fél kiló paradicsomot, 3 paprikát, vajat.

Bográcsban ugyan, de a gáztűzhelyre odatettük gyorsan a húslevest, amihez kellett 1 ökörfarok, 5 szál sárgarépa, 3 szál fehérrépa, zellerlevél (mert a gumó a gulyásba kellett), 2 szem krumpli, 1 fej hagyma, pár gerezd fokhagyma, húsleveskocka, szemes bors, só. 25-30 deka cérnametélt kell 6 fő részére.

Illetve nem is 6 főnek, mert Tomi azalatt sütött nekünk palacsintát, amíg mi a húslevessel küzdöttünk. Ehhez kellett tojás, tej, liszt, sajnos nem tudom, hogy mennyi, de összesen 17 darab lett, ez biztos! Megkentük házi baracklekvárral vagy eperlekvárral, én pedig minden nélkül szeretem a legjobban. Nagyon jó volt a leves után ez a finom édesség!

Sajnos videókat nem tehetek fel, mert személyiségi jogokat sértenék, de remek fellépőművészeink voltak, többek között egy horkolóművész (azt elárulhatom, hogy ez voltam én! Akár a mopsszal is felvehetném a versenyt!), egy viccmesélő/humorista, egy hastáncos és egy szexi rokker. És én még nem láttam az összes videót, mert nem fért rá a memóriakártyámra!

Utóirat: Hédi ajánlott egy fantasztikus számot, amit következő Kisnánánkon együtt szeretnék meghallgatni VELETEK! :-) Köszi Hédi!