2009. október 23., péntek

Panír (házi sajt)


Az indiai ételek gyakori alkotórésze a panír, a házi sajt (paneer). Elkészítése igen egyszerű, kevés időt igényel. 2,5 liter tejből kb. 30-35 dkg panír készíthető. Én most azért álltam neki, mert Jamie egyik spenótos kajájához szükség lesz rá. A panír készítését vegetáriánus szakácskönyvemből lestem el, de rengeteg profi recept található az interneten, többek között Vegavarázsnál, ahol a felhasználáshoz is kapunk ötleteket.

Hozzávalók:

- 2,5 liter tej,
- 6 evőkanál citromlé

A tejet felforraltam, és amint forrni kezdett, belekevertem a citromlevet. Aztán amikor a túró és a savó különvált egymástól, lehúztam a tűzről, s pár percig állni hagytam.


A gyógyszertárban vásárolt 50 cm x 80 cm-es steril gézlappal, kibéleltem a szűrőmet, és átszűrtem rajta a cuccot. (Picit meglepődtem rajta, hogy a 2,5 liter tejből 2 liter savó keletkezett, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudok disznókat tartani, akik ezt boldogan megennék... Jaj de szép egészséges malackáim lennének!) Na folytatom: Amikor kicsit lecsöpögött, a gézlapot jól megtekertem a sajt körül, megnyomkodtam, hogy még sok lé kijöjjön belőle, majd egy nehezékkel (1 literes dobozos ananászlé) lepréseltem, hogy az összes felesleges savó távozzon. Egy-két óra múlva kicsomagoltam és betettem a hűtőbe.


Sokoldalú felhasználásáról Vegavarázsnál ezt olvastam róla: lecsurgatva levesekbe keverhetjük vagy natúr fogyaszthatjuk, kipréselve pedig édességeket készíthetünk belõle vagy kockákra vágva nyersen, illetve kisütve zöldségételekhez adhatjuk. Na én ezt a legutolsó verziót fogom hamarosan kipróbálni...


12 megjegyzés:

mazsolla írta...

alig várom hogy megkótolhassam! :) (mert ugye kapok kóstolót??????? ;) )

Andi írta...

Persze! Sőt csinálhatjuk együtt is, tudod, mutattam már a receptet!

mazsolla írta...

persze, hogy emlékszem, meg is vagyok sértődve, hogy ezt is nélkülem csináltad!

Andi írta...

Ja, hát nem tudtam, hogy érdekel! Bocsánat! Ez mondjuk egy ötperces munka volt, talán nem zavar annyira, hogy nem sétáltál át emiatt. A folytatás egy kicsit izgalmasabb lesz, akkor majd együtt csináljuk, jó? Bocsika!

mazsolla írta...

megbeszéltük, ki vagyok engesztelődve. :)

Andi írta...

Huhhh! Ezt megúsztam!

mazsolla írta...

*gig*

Bea írta...

Először nem értettem, hogy jön a panírhoz (liszt, tojás, zsemlemorzsa) a sajt. :) De ez még tegnap este volt. Ma reggelre kipihenten felfogtam, hogy semmi közük egymáshoz. :)
Várom a folytatást!

Andi írta...

Ügyes vagy Bea! Lényeg, hogy végül rájöttél! :-)
Igyekszem a folytatással, én is kíváncsi vagyok ám.

Ottis írta...

Szia Andi, a kérdésem az, hogy mennyi sajt lett belőle?

Ottis írta...

Na igen, most látom, hogy beírtad :-)
Elég jó adag lesz belőle.

Andi írta...

Szia Ottis! De nem lett ám annyi, azt a mennyiséget a könyvből írtam ki. Most direkt lemértem a kedvedért és 20 dkg lett. Nagggyon kipréselve.