2010. október 24., vasárnap

Spagetti sült paradicsommal


Csak egyetlenegy jó képet sikerült róla csinálnom, mert amint elkészült ez az étel, lemerült az elem a fényképezőben és míg újra feltöltöttem, már muszáj volt megebédelünk. Ezért a képet csak sok órával később csináltam, amikor már nem olyan mutatós, főleg egy tésztaétel, ami beszívja a szaftot. A recept Stahl Végre otthon! c. szakácskönyvéből van, de én csak féladagot csináltam, az is többemberes adag lett.

Hozzávalók a sült paradicsomhoz (1/2 adag):

- 50 dkg paradicsom
- 1/2 fej fokhagyma
- 1 evőkanál balzsamecet
- 1 evőkanál olívaolaj (erdei gombás, mi más!)
- 1/2 evőkanál cukor
- só és frissen őrölt bors
- 4 friss kakukkfűág (az erkélyről), vagy 1 púpos kávéskanál morzsolt kakukkfű

Hozzávalók tálaláskor (1/2 adag):

- 25 dkg spagetti
- só
- 10 dkg mini mozzarella
- pár szelet füstölt sonka
- 5 dkg parmezán

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, és egy szép sütőtálba sütőpapírt helyeztem. A paradicsomokat negyedeltem, a fokhagymagerezdeket pucolás után feleztem, és beleszórtam a tálba, Meglocsoltam a balzsamecettel és az olajjal, megszórtam a cukorral, sóval, borssal és kézzel jól összekevertem, majd egyenletesen szétterítettem. A kakukkfűágakat ezután tuszkoltam be a paradicsomok alá. 45 perc alatt a sütőben megsütöttem, én nem kevergettem menet közben, nem kellett.

A sütési idő vége felé kifőztem a spagettit, s amíg ez főtt, félbe tépkedtem a mozarellagolyókat, csíkokra a sonkát, és lereszeltem a parmezánt. A tésztát leszűrtem és a szűrőben hagytam is lecsöpögni , amíg a sütőpapírt kihúztam a paradicsomok alól és a szép és forró sütőtálamba visszakanalaztam a fűszeres sült paradicsomokat. Erre öntöttem végül a tésztát, összekevertem és a tetejére szórtam a mozzarellát, a sonkát és a reszelt parmezánt. Kicsit megint összekevertem és kész.

Nekem túl édes lett így a tészta, emlékeztetett a régi szép időkből a menzai milánói makarónira, úgyhogy legközelebb nem teszek rá cukrot, szerintem elég édeskés lesz a balzsamecettől is. Ha megmelegítem majd a maradékot, egy kis házi paradicsomlét fogok rácsöpögtetni, hogy szaftosabb, paradicsomosabb és savanykásabb legyen. Amúgy finom és egyszerű!

4 megjegyzés:

csincsilla írta...

pedig nem hangzik soknak az a fél evőkanál cukor, én is ennyit szinte mindig teszek a paradicsomos ételekbe. nagyon szeretem az ilyen tésztákat.

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

Andi írta...

Lehet, hogy a cukrot elfelejtettem felezni, és egy egészet tettem bele...

Bea írta...

Tésztaaaa! :) Szerintem még így néhány órás állás után is nagyon vonzó a kép alapján. Kedvet is kaptam hozzá.