2010. október 12., kedd

Annak, akit érdekel...


Kedvenc blogomban olvashattam nagy örömmel a Magyar Házi Gazdasszony októberi teendőiről:

"A’szüreteléssel együtt járó bajoknak vége lévén, a’ Gazdasszonynak legnevezetesebb foglalatossága az Éléskamrának kitisztítása, száraztása, és télre való mindenféle eleségekkel megrakása. Ez egy józan megitélést, és megfontolást kivánó dolog mert a’mint mondják; üres Kamarának bolond a’ Gazdaszszonya; de ellenben az is hiba, ha az kelletinél rakottabb, úgy hogy feleis elvesz a’ bennelévő holmiknak. Ugyan rámára vonja hát a’ Gazdasszony, hogy ilyen házhoz miből, és mennyi kivántatik, hol lehet azt legjútalmasabban beszerzeni, és mi van benne ollyan, a’ mi a szükségen fellűl van, és hol, s mikor lehetne azt leghasznosabban pénzre fordítani. Valljon a’ veres, és fokhagymát nem jó volna e most valamellyik vásárra küldeni."

Mivel már volt többször ebből "vitám", hogy megéri-e befőzni télire, kutatásokat és összehasonlító elemzéseket végeztem, ennek eredménye olvasható most itt.

Emellett bemutatom egy Magyar Házi Gazdasszony (én) idei Kamaráját: a fölső képen a kicsi üvegben finom olasz aszalt paradicsom van, amit Annától kaptam, mellette szárított trombitagomba Csincsillától. Ezek értéke pénzben ki sem fejezhető!



Itt pedig a júniusban szedett és mélyhűtőbe elrakott kb. 6 kiló eper. Idén az eperből nem volt gazdaságos lekvárt készíteni, mert a sok eső miatt, mint minden gyümölcs, ez is nagyon vizes volt. Az epernek viszont amúgy jót tett a sok víz, mert óriásira nőttek a szemek, ami persze az édesség rovására ment, de így is finom lesz, főleg télen, eperínség idején.

Mélyhűtött epret 425 Ft-ért láttam 400 grammos kiszererelésben, ami 6 kiló esetében 6375 Ft (szerintem ennyi, de persze Csincsilla a matekagy).

Az én 6 kiló mélyhűtött eprem pedig 2100 Ft-ba került, mivel 350 Ft-ért vettük a Szedd magad!-ban kilóját. Egy egész mélyhűtőrekeszt elfoglal a sok eper!

A mélyhűtőmben különben van még többek között 2 db gyönyörű tanyasi csirke, tavalyi meggy és 10 db házi szilvás gombóc, ennek kilója 659 Ft a boltban. Finom erdélyi sajtokkal, és még sok-sok finomsággal várom a telet.


Jöjjön a paradicsomlé. Ebből sokfélét láttam nagyon különböző árban. Persze lehet venni a legolcsóbbat is, és akkor talán tényleg kevesebbe jön ki, de lehet venni biót is, ami jóval drágább.

Sió paradicsomlé 319 Ft/liter, bio paradicsomlé 649 Ft/ liter.

Én kábé 35 kilót főztem be, ebből talán 20 liter lett, ami 350 Ft-ra jön ki, mivel 200 Ft-ért vettük a befőzőparadicsom kilóját. Idén elég drága volt a paradicsom mindenhol, eddig minden évben 140-160 Ft-ért kaptam.


Aztán itt van az almapaprika: ma direkt megkérdeztem a Kolosy téri piacon, és megtudtam, hogy savanyított almapaprikát 600 Ft/kg áron lehet venni.

Én először vettem 5 kiló édes almapaprikát 250 Ft-ért. Ebbe a hibába csak azért futottam bele, mert mostanában nem jutok ki (illetve a parkolási helyzet miatt nincs lelkierőm kimenni) rendszeresen a piacra. Másodszor már 160 Ft-ért tudtam venni, vettem is még 3 kiló erőset.

Akárhogy számolom, a 8 kiló almapaprika 1730 Ft volt, plusz vennem kellett 3 csomag savanyúságeltevőt 180 Ft-ért és mondjuk 1 liter ecetet (ennek sajnos nem tudom az árát) és más nem is kell ebbe a savanyúságba, ez összesen 2.270 Ft, míg a piaci savanyúságból 8 kiló 4.800 Ft lenne.

A paprikakrém elég nehéz eset volt a tanulmány szempontjából, mert nem tudom mivel hasonlítsam össze.

Piros arany = 298 Ft/160 gramm
Erős Pista = 1495 Ft/kg
Bio paprikakrém = 559 Ft/220 gramm

Én vettem 5 kg pritamint 380 Ft/kg áron (összesen 1.900 Ft), plusz 5 kg sárga paprikát 140 Ft/kg (összesen 700 Ft) áron, kellett még hozzá 1 kiló só, és lett 16 liter, ami nem tudom hány gramm lehet. Mindenesetre szerintem ez is megérte.



A csalamádé kilója a piacon 460 Ft. Az enyémbe kellett 2 kiló káposzta kb. 200 Ft volt, 1 kg uborka kb. szintén 200 Ft, 1 kg zöld paradicsom 150 Ft/kg, 1 kg hagyma (nem tudom sajnos, de legyen 100 Ft) és 1 kg paprika 160 Ft/kg, amiből összesen 6 kg savanyúság lett. Kellett még vennem ecetet és cukrot is, ezt lehet 100 Ft-nak venni. Az én csalamádém 151 Ft/kg-ra jön ki azt hiszem.



A sült szilvalekvárról nem kell tanulmányt készíteni, azt gondolom mindenki tudja, hogy az igazi házi, cukor nélkül készült szilvalekvár milyen drága. Vettem 10 kg szilvát 150 Ft/kg áron, cukor és tartósító sem kellett hozzá, csak a sokáig járatott sütő energiaigénye került még pénzbe. Viszont olyan hideg volt akkoriban, hogy ha nem a sütőt, akkor az olajradiátort kapcsolom be, hogy meg ne fagyjak.

Láttam az egyik nagyáruházban sütésálló "szilvalekvárt" tömbös kiszerelésben (tehát olcsón), fél kiló került 305 Ft-ba. Nem tudom, hogy abban mennyi szilva volt, nem néztem meg sajnos.



A körtével szerencsém volt, mert azt kaptam Csincsillától, de egy üveg körtebefőtt 239 Ft-ba került a boltban, az én adagomhoz csak félkiló cukrot használtam fel. A kicsit sötétebb színű a tavalyról megmaradt pár üveg őszibarackbefőtt. Idén biztosan azt is elhasználom majd a gyümölcssalátába.


A cseresznye is csak úgy besétált a konyhámba, és ezt Domikának köszönhetem. Még tavaly jó volt a cseresznyetermés, ezért szerencsére jutott belőle nekünk is, a befőtt pedig nem fogyott el. Persze, mert akkor van keletje, amikor nincs, vagy csak 1-2 üveggel van belőle. Mit tegyek, ilyen az én gyerekem.



Hát én így készültem fel a télre, s ha olcsóbb lett volna az alapanyag (sárgabarack, meggy, őszibarack stb.), biztosan még több üvegtől roskadoznának a polcok. Remélem, azért a "kelletinél nem rakottabb a Kamara" és "nem fog elveszni a holmiknak a feleis". Szerettem volna még eltenni Domika-féle cukrozott meggyet és jó sok bodzaszörpöt, de a bodzaszedésben tavasszal az esős hétvégék, s ha az nem, a lustaságom akadályozott meg.

De még csak ősz van, nyílnak a szép őszi virágok. A sok szédítő számösszehasonlítás után inkább megmutatom a szülinapomra kapott gyönyörű krizantémomat, aminek szépsége uralja most az erkélyt.


Kolléganőm, Zsuzsi pedig így készül a télre! :-) Az a szép üveg, ami ecetnek néz ki, de körtepálinka van benne, azóta már az én kamrámat díszíti... Nagyon köszönöm!

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Andika! Gratulálok a spájzodhoz
Büszke vagyok RÁD!Domi

Bianka írta...

Ez igen ez éléskamra :)

csincsilla írta...

hát csak ámulok és bámulok! főleg a számokon, ez hihetetlen tőled, nagyon rendes vagy.
egyébként sztem, az ára miatt nagyon ritkán éri meg elrakni bármit, amihez nem ingyen jutottunk hozzá, mert a legtöbbhöz még ezeken felül hozzájön a benzinköltség és a háztartási energia ára (főzés, sütés, fagyasztás ), ami nem kevés. ráadásul ha már nagy tételben van, akkor valahányad részét el is ajándékozza az ember, és egyébként is hajlamos ő és családja pazarlóbban bánni vele, mert ugye tenger sok van. szóval nekem a forintjaid azt mutatják, hogy nem érdemes.
viszont bennem is dühöng minden nyáron és ősszel a nagy hazavonszolási és tartósítási düh, szóval mégis csak megéri, egyrészt terápiás, nyugtató, a tevékenység maga és az eredménye pláne, másrészt nem hasonlítható össze a minősége és az íze a bolti változatokkal. ezt még sokáig tudnám folytatni, szóval lehet, hogy nekem is írnom kéne a kamrámról (és lefényképezni a sok pókot és egyéb soklábút).

Andi írta...

Jó, szerintem se éri mindig meg, de azért az is igaz, hogy benzinköltség a hazacipelt készárun is van, ráadásul azt apránként cipeli haza az ember.

És az is milyen jó, hogy itt van ez a tengersok kaja, és ha ónos eső esik, és nincs kedvem elmenni vásárolni, akkor nem megyek.

Nagyon örülnék egy beszámolónak a te kamrádról, pókostól, ízeltlábústól.

Andi írta...

Domika, Bianka, köszi! :-)

Bea írta...

Azta, de szép! :) Annyira büszke vagyok rád Andi, és arra, hogy te ihlettél engem is a befőzésre, eltevésre, stb. Most már mindenki láthatja, hogy miért kaptam kedvet hozzá :)
Szerintem nem érdemes számolgatni, mert ahogy Csincsilla írta, a házi összehasonlíthatatlanul jobb mint a bolti. Árban lehet, hogy drágábbra jön ki, de nem mindegy, mit eszel meg.
Én idén nem voltam ilyen szorgalmas, de azért tettem el pár dolgot, és nekem is tele a kamrám :)

Andi írta...

Mutiiii!

Andi írta...

Domikának még külön köszönöm, hogy ilyen hűségesen olvas minket!

mazsolla írta...

én is a házira szavazok!! ha lesz saját konyhám tuti én is inkább befőzök meg elteszek :)

Andi írta...

Jó, majd segítek!!!!!!

Bea írta...

Á, sajnos az én kamrám nem ilyen szépen fotózható :)

mazsolla írta...

el is vártam! ;)

Hedvig írta...

Spájz? KINCSESKAMRA!

Andi írta...

Tényleg! Köszi, Hédi! :-)