2010. október 13., szerda

Zabpelyhes fasírt


Tomának akartam kedvezni ezzel a régóta kipróbálásra váró recepttel, de magamnak is egy kis újítással. Nem az eredeti recept mennyiségeivel dolgoztam, nálam kicsit másképp alakult:

Hozzávalók:

- 30 dkg darált csirkehús
- 3-4 evőkanál aprószemű zabpehely
- 1 teáskanál pirospaprika
- őrölt római kömény
- só (kicsit elsóztam)
- kis fej hagyma fele apróra vágva
- 1 gerezd fokhagyma péppé zúzva
- fél tojás (ezt úgy oldottam meg, hogy felvertem a tojást egy pohárban és a felét ráöntöttem a húsra, a maradékkal meg majd lesz valami)
- zsemlemorzsa

A húst a hagymákkal, fűszerekkel, tojással összekevertem, tíz kicsi gombócot formáltam belőle, meghengergettem a zsemlemorzsában, és elhelyeztem őket egymás mellett egy sütőpapírral borított tepsin. A sütőt 220 fokra előmelegítettem, és a fasírtkákat 25-30 perc alatt megsütöttem.

Nagyon finom lett, külön előnye, hogy egyáltalán nem maradt utána olajszag. Mivel a gyermek majd csak akkor fogja megkóstolni, amikor hazaér, csak reménykedni tudok benne, hogy neki is elnyeri a tetszését. Finom zöldbabfőzeléket főztem hozzá sok-sok petrezselyemmel és fokhagymával.

11 megjegyzés:

mazsolla írta...

elnyerte?????

Andi írta...

szerencsére nem vert meg, úgyhogy el! :-)

Bea írta...

Hétvégén én is zöldbabfőzeléket főztem fasírttal. :)

Ez egy érdekes változata lehet, nekem kicsit furcsán hangzik. Magamtúl biztosan nem csinálnám meg, de ha valaki elém rakja, megkóstolom :)

Bianka írta...

Izgalmas, de nagyon finomkat lehetnek

csincsilla írta...

hú, jöhetne egy adag belőle, a római köményt imádom, nagyon tetszik, és jöhet hozzá a főzelék is!

Bea írta...

Ja és azt elfelejtettem írni, hogy én is elsóztam!!!
Nagyon összebeszéltünk, úgy látom :)

mazsolla írta...

éjjen! :)

Hedvig írta...

Jól néz ki! Az aprószemű az a "normális" zabpehely?

Andi írta...

Igen, normális zabpehely, de van egy változat a Sparban, amire az van írva, hogy aprószemű zabpehely, és tényleg apróbbra van törve. Jó hozzá a normál méretű is!!!

Hedvig írta...

Köszi! Pont ilyen van itthon, most már észrevettem.

csincsilla írta...

ezt is megcsináltam, nekem nagyon ízlik, annyira jó fűszeres, köszi a receptet!