Padlizsánkrém

Tisztában vagyok vele, hogy padlizsánkrém is kábé annyiféle van, ahányan csinálják. Éppen úgy, ahogyan lecsó, minestrone leves, (és hirtelen nem jut több eszembe): mindenki tudja a tuti receptet. Nekem nincs saját tuti padlizsánkrém-receptem, már próbálkoztam többfélével, és eddig az a verzió ízlett a legjobban, ahol a padlizsánt hosszában csíkokra vágtam, vékonyan bekentem olivaolajjal, megsóztam, megborsoztam és megsütöttem sütőben. Ezután a héjáról lekapartam a padlizsánhúst, aprítógépbe tettem a már belekészített fokhagyma, kecskesajt (nem kemény!) és már nem is emlékszem, milyen fűszerek mellé. Jól összeturmixoltam és pirítósra kentük, kapribogyóval díszítettük és ájuldozva befaltuk Borival. Azóta is emlegetjük, hogy az milyen finom volt, meg kéne ismételni!

Ez a mai padlizsánkrém úgy született, hogy tegnap a TV Paprikán egy perzsa főzős részt néztem és ott készítette a szakácsnő így. A padlizsánt késsel megszurkáltam, 200 fokos sütőben megsütöttem. A tévében a nő azt mondta, félóra alatt megsül, de nekem kábé 50 perc volt és nem lett annyira átsült, mint a tévébeli. Közben serpenyőben hagymát fonnyasztottam (nem tudom, hogy dinszteltem vagy pároltam-e, nem tudom megjegyezni, hogy melyik melyik?!), rátettem 2 gerezd reszelt fokhagymát, majd ezután a megsült és héjából kikapart padlizsánt is kevergettem és sütögettem a hagymákkal együtt a serpenyőben. Egy kis pohár kefirt szűrőben hagytam lecsöpögni, majd a padlizsánnal jól összekevertem, sóztam, borsoztam. A nő nem turmixolta össze a cuccot, de nekem muszáj volt, mert a padlizsán - mint már említettem - nem sült elég puhára.

Nem volt rossz, de nem érte meg a macerát: egy tepsit, egy serpenyőt és az aprítógépemet kellett elmosogatni és egy pici lájtos vacsorára elegendő adag lett belőle.

Visszatérve még egy pillanatra az emlékezetes négynapos hétvégére, az első jó dolog, ami velem történt, hogy amikor Toma hazafelé bandukolt hajnalban egy buliról, a Szegedi úton meglátta ezt a sünit és lefényképezte nekem! Hajnali kettőkor persze ébren voltam még, és ő úgy állított be, hogy "Találkoztam egy sünivel és lefényképeztem neked!" - olyan édes! Haza is akarta nekem hozni, de nem tudta, mert a süni nagyon harcias volt: összegömbölyödött, szúrt, fújt és sziszegett. Emlékeztet engem valakire ez a viselkedés... :-)

Érdekes, olyan, mintha nappali felvételek lennének, pedig csak egy utcai lámpa világított. Na nem véletlen: a fotóművész az fotóművész! :-)