2008. október 29., szerda

Reszelt alma télire, alma- és körtevelő


Tésán az egy szem almafánkon hihetetlen mennyiségű alma van minden évben, tényleg kereskedelmi mennyiség. Sajnos, nem télálló, szóval amit nem sikerült másra rásózni, azt fel kell dolgozni.
Általában egész nyáron hordozom haza a különféle gyümölcsöket, és tömködöm velük tele a hatalmas fagyasztóládánkat, de azt hiszem, sokkal helyesebb lenne, ha legalább azoknál a gyümölcsöknél, amelyeknél ez megtehető, környezetbarát és energiatakarékos módon inkább üvegekben tartósítanék. Persze ezt egyrészt nem minden gyümölccsel lehet megtenni (eper, málna, ribizli, stb.), másrészt nem szeretnék sem több cukrot, sem több tartósítószert enni a nagy környezettudatosságomban. Szóval az idén többféle módon is próbálkoztam, érdeklődve várom, hogy mit kell majd kidobni, és mi az, ami remekül működik.
Az egyik ilyen vonal a gyümölcsvelő, ami végül is lekvár, cukor és minden egyéb cucc nélkül. Megpucoltam és feldaraboltam a gyümölcsöt, kicsi vízzel megpároltam, nem főztem ronggyá, csak megroggyantottam, és persze nem tettem hozzá se cukrot, se másféle édesítőt, se tartósítószert. Tűzforrón alaposan kimosott üvegekbe töltöttem, gyorsan rátekertem a tetejüket, és öt percre fejre állítottam őket. És biztos, ami biztos, így forrón, de már talpukra állítva újságpapírba burkoltam az üvegeket egyesével, és beágyaztam őket két napra az ágyneműtartóba (szárazdunszt a tisztes magyar neve). Csináltam ilyet körtéből is (szintén tésai, szintén rengeteg, és szintén nem áll el sokáig), meg almából is. És most érdeklődve várom, meddig állnak el. Mondjuk a körte biztos nem sokáig, mert a nagy részét már felfaltam, nagyon finom joghurtba, túrós desszertekhez, gyümölcssalátába, de csak úgy magában is, és olyan finom a körte, amiből készült, hogy semmiféle édesítőszer nem kell hozzá. Az almát még nem kóstoltam, mert csak most készült el.
Készült még az almából sok üveg reszelt alma, almásbélesekhez és rokonaikhoz. Az idén ezt is tartósítószer nélkül tettem el, remélem, nem romlik rám. A megpucolt almát lereszelem (próbálkoztam aprítógéppel, de nekem az a módszer a leggyorsabb, hogy meghámozom az almákat, de a magházukat nem emelem ki, hanem csak körbereszelem azokat a négyszögletes reszelő nagyobb lyukú oldalán. Persze, akinek monumentális aprítógépe van, lehet, hogy azzal jobban jár :), és egy hatalmas hibátlan zománcú vájdlingban - amit már nem is tudom, hogy melyik házunkban örököltünk - nem házunk van olyan sok, hanem emlékezetem kevés :) - kevés cukorral összekeverve állni hagyom néhány órácskát. A cukor mennyisége az almától függ, a tésai alma elég édes, szóval tényleg max. 5-10 dkg ment egy kiló reszelt almához. Azért kell lecukrozni, hogy szépen kiengedje a levét, nem baj, ha az állás közben megbarnul az alma, majd kicsit vissza fog fehéredni a dunsztolás alatt, az a kis maradék szín meg direkte jól áll neki.
Néhány óra múlva jön a legutálatosabb része az egésznek, alaposan ki kell nyomkodni belőle a levet, sokféleképpen szoktam próbálkozni, most egy gyömölcsmosó tálat kibéleltem egy konyharuhával, és ebben nyomkodtam ki az almát adagonként, egy krumplinyomó segítségével, ez elég haladós volt, de a helyzet változatlan maradt, utálatos pacsmagolás, és utána garantáltan lehet a konyhát is takarítani.
A kinyomkodott almát belegyömöckölöm az előre odakészített tiszta üvegekbe. Régebben anyukám úgy csinálta, hogy tett egy kis szalicilt a tetejére, és már mehetett is a kamrába. De nekem jobban tetszik az én módszerem, a szalicilt és társait elfelejtem, csak rácsavarom a kupakokat, és kigőzölöm az üvegeket. Fogok egy nagy fazekat, amiben elfér állítva néhány üveg (az enyimben speciel pont három darab), az aljára összegyűrt újságpapírt teszek, és beleállítom az újságpapírba csomagolt, gondosan lezárt üvegeket. Hideg vízzel teleengedem kb. az üvegek háromnegyed részéig. Felforralom az egész cuccot, és forrás után kb. 30 percig főzöm, fedő alatt, persze. Ez a vizes dunszt. Aztán elzárom a gázt, és hagyom őket ott kihűlni, aztán folytatom a többi üveggel.
Kíváncsi vagyok, eláll-e mindenki. Végül is, semmi okuk a romlásra, nem?

Update 2012. szeptember 18-án:
Nem is romlottak meg. Több évig is békésen elállnak, semmi bajuk. Arra kell figyelni, hogy az üveg tényleg tiszta legyen, a fedele is, és tűzforrón töltsük bele a gyümölcspépet. 

Kiegészítés 2012-ben mindehhez.



10 megjegyzés:

Andi írta...

Hát szerintem nem romolhatnak meg! Annyira lényeges a nagyon-nagyon-nagyon kinyomkodás, hogy ez ennyire macerás? Az nem elég, ha a két tenyerem között kinyomkodom, mint a fasírtba a tejben áztatott zsömit?
Egyébként szerintem nem is olyan édes a tésai alma, sőt savanykásnak találom. Érdekes, már kezdem gyanítani, hogy mindenki más ízt érez ugyanarra az ízre...

csincsilla írta...

szerintem én nem nyomkodom ki olyan nagyon, mint gondolod, csak sírok már a kevéstől is. tenyérrel, azt hiszem, még jobban utálom csinálni :)

Éva írta...

Ez a munkafolyamat egyenesen elborzasztó!!! Minden elismerésem annak aki véghezviszi.

csincsilla írta...

hát, tényleg sokkal jobban szeretek sütit sütni :) viszont a nyomkodást kivéve nem olyan borzalmas, azt hiszem, kicsit sötétre sikerült a leírás :)

Andi írta...

A leírás igen, de a gyönyörűséges befőttek nagyon is vonzóra! :-) Én mindenképpen fogok csinálni, ha lesz egy kis időm!

Éva írta...

Most direkt szivattok ezzel a mindenképpenekkel...., ugye?
Jelentem én pedig SEMMIKÉPPEN se fogok ilyet csinálni... Még Michlen csillagokért se!!

Andi írta...

Nem is gondoltuk! Te semmilyet nem szoktál csinálni :-) Ahhoz neked még nőnöd kell!

segebaga írta...

húúúúúúúúú én is ölég aprócska vagyok, de a kostolót szívesen elfogadom, me az evéshez már megnőttem :)!! Egyébként a nyál összecsorgott!!!! Zoknit lepipáltam nyálcsorgatásból. Lassan eléritek, hogy ne nézegessem a blogot :)

Éva írta...

Jaj, ne nőjek már tovább könyörgök!!! Így is létra vagyok... és olyan szűk így a választási lehetőségem...

Csőrike írta...

Az almás pitéhez ugyanígy kinyomkodom a nyers almából a levét.Spórolós háztartásomban ebből klassz zselét, vagy szörpöt lehet csinálni. (Gyerekkorunkban pedig azon versenyeztünk, hogy ki ihatja meg...) Egyébként elég az "egy rottyantás", mert a dunsztban simán megfő. Köszi, hogy eszembe juttattad!!