2009. február 15., vasárnap

Csirkealaplé


Jobb lett volna valamilyen mutatós üvegkancsóban fotózni, akkor látszott volna, mennyire szép átlátszó a lé és milyen mély borostyánsárga színe van. Sajnos nincs kancsóm, remélem elhiszitek, hogy szebb, mint a képen!

Amíg meg nem jelentek Stahl Judit írásai a Nők Lapjában, nem is tudtam, hogy létezik ilyen dolog, hogy alaplé. Aztán az első szakácskönyvében le is írta, hogyan kell készíteni, és kiderült számomra, hogy ez tulajdonképpen egy kicsit sótlan húsleves. De még ezek után se készítettem gyakran alaplevet, mert mi imádjuk a húslevest és képtelen voltam annyit főzni, hogy jusson a mélyhűtőbe is, mindig felfaltuk. Évek óta tartó szorgos húsleves-főzésemnek köszönhetően azonban ma végre úgy kezdtem neki a levesfőzésnek, hogy tudtam, nem fogok enni belőle, az egészből alaplé lesz.

Úgy kezdődött, hogy nem kaptam filézett csirkecombot pénteken. Túl sokat nem tudtam járkálni utána, mert a kocsim szerelőnél van, így hát az utamba kerülő első helyen vettem rendes csirkecombokat és saját kezűleg kifiléztem a darált húshoz. A fennmaradó rengeteg csontból és bőrből főztem ezt az alaplét. Nem tudom, hogy a szabályok szerint van-e valami óóóriási különbség a húsleves és az alaplé között, de én szinte ugyanúgy készítettem, csak nem tettem bele leveskockát, ehelyett sáfrányos szeklicét használtam a szép sárga szín elérése érdekében.


Tehát: megpucoltam 3 szál sárgarépát, 2 szál fehérrépát, egy negyed zellert, plusz a zöldjét, ami hozzá volt nőve, egy fej vöröshagymát, amibe a Stahlnál látott módon szegfűszeget szúrtam, 4 gerezd fokhagymát és ezt feltettem főni a sok-sok csirkecsonttal. Tettem bele pár szem egész borsot, 3 nagy csipet sáfrányos szeklicét és nem bírtam ki, tettem bele egy kiskanál sót is. Lassú tűzön, épp hogy csak gyöngyöztettem egy órán keresztül.



Amikor elkészült, hagytam kicsit kihűlni, Zokninak kiszedtem a főtt zöldségeket és csontokat, majd sűrű szűrőn szépen dobozokba szűrtem a lét. A dobozokat kitettem az erkélyre, hogy a tetején a zsír megszilárduljon és le tudjam szedni róla. Így fognak a mélyhűtőbe kerülni.


Zokni várja a finomságokat

Zokni, a "Legcukibb kommentelő" vacsora után

Alapleveket lehet használni többek között a krémlevesekhez, rizsfőzéshez, bulgurfőzéshez, mártásokhoz, de az én receptem szerint még a bolognai raguját is alaplével kell felengedni. Nem gond!

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

annyira menő:D

Andi írta...

Szerintem is!!! (piri) Majdnem bele is írtam ezt...

Névtelen írta...

szerintem nyugodtan írd bele!:D

Andi írta...

Most már benne van, hogy te beleírtad :-)

Névtelen írta...

menőő

Névtelen írta...

Te egy nagyon rendes házinő (nem asszony, az már elmúlt) vagy. Nagyon szép lett még így a tálon keresztül is látszik :)

Zoknika meg el lesz ájulva ( mint mindig), valld csak be, hogy csak is miatta főzté alaplét :)

Andi írta...

Bevallom! :-)

csincsilla írta...

annyira, de annyira cuki!!!!!!!!!! a leveske is nagyon rendes, de a zokni a legeslegszebb! és micsoda hasija van!

Névtelen írta...

Megkaphatom Zoknika zöldségeinek fele részét, esetleg? Küldjek egy ilyen fetrengős képet!! :-))

Andi írta...

Csakis fetrengős képért kaphatsz zöldséget! :-)

Névtelen írta...

azt énis látni akarom!:D:D:D:D:D

Névtelen írta...

Szegény éhező pára vagyok, Éva néni légyszi ne akard tőlem elvenni a felemet. Vaúúúúú