Kelbimbófőzelék

Húszas éveim elején, fiatal kismama koromban Fóton laktam kertes házban, ahol egy viszonylag nagy konyhakertet kellett gondoznom. Itt ismerkedtem meg a kelbimbóval, ami rövid időn belül a kedvencem lett két okból: az első természetesen az, hogy nagyon szeretem az ízét, második ok viszont az, hogy ez volt az egyetlen növény, amelyik túlélte a gondoskodásomat... A növény szó alatt az ehető növényeket értem, ugyanis a tarack simán túlélte bármelyik beavatkozásomat. Nem szerettem keretészkedni na, ezen nincs mit tagadni! Most már bezzeg szeretnék, ha lenne hol... Na de nem is vagyok már a húszas éveimben!

A kelbimbó-főzeléket elvileg ugyanúgy kell készíteni, mint a kelkáposzta-főzeléket, azaz feltettem főni fél kiló gondosan átnézett és átválogatott kelbimbót azt hiszem szintén fél kiló, kelbimbó-nagyságúra vágott krumplival. Sóztam, alaposan megborsoztam és majorannával is jól megszórtam. Amikor megfőtt, fokhagymás rántással sűrítettem. Ezt úgy készítettem, hogy kicsi olajon két evőkanál lisztet pirítottam, belenyomtam két gerezd fokhagymát, majd piros paprikával megszórtam, hideg vízzel felengedtem és mehetett a főzelékbe. (Kezdek belejönni a rántáskészítésbe: főzelékhez két evőkanál, levesekhez egy evőkanál liszttel készítem!) Kóstolgatás után rájöttem, hogy ez most nem az igazi, tehát tettem még bele egy kis tejfölt és egy kanál fokhagymás ecetet is. És csak ekkor mondhattam rá azt, hogy kész!

Tálaláskor még leheletnyi pörkölttel meglocsoltam és a Dzsozeftől kölcsönkért 1 szelet rozskenyérrel "nagy nehezen" legyűrtem. :-)