Rövid Jamie-korszakom után újra előkerültek Stahl-szakácskönyveim Éva unokatesóm jóvoltából. Azzal hívott fel ugyanis lelkendezve, hogy magányos szombat délutánján megcsinálta a churrost, ezt a finom spanyol édességet, és hogy nagyon finom lett, felveszi véglegesen a repertoárjába. Rémlett, hogy én is rákészültem már egyszer erre a finomságra, ezért gyorsan előkerestem a receptet. A fotón egy nagyon gusztusos, csillagcsőrű habzsákból kinyomott, ezért sok-sok helyen ropogósra sült fánk volt. Egy pici időre elgyengültem, de aztán rájöttem, hogy most még sincs kedvem olajban sütni. Ilyenkor ősszel és télen nehezebben szánom erre rá magam, mert olyan hosszú ideig tart kiszellőztetni utána a lakást.
A szép fotóktól és a tuti sikerrel kecsegtető Stahl-receptektől azonban nem tudtam elszakadni, ezért előhalásztam a többi könyvemet is, elsősorban persze a Gyors édességek címűt. (Pedig rengeteg recept van elmentve a "Kedvencekbe", jó lenne már azokkal is haladni.)
Már írtam többször, hogy régebben én nagyon nem szerettem főzni, sütni meg pláne! A főzéssel úgy voltam, hogy tudtam néhány féle kaját fejből, a többihez recept kellett volna és hozzávalók listája, amihez kissé fel kell készülni, tehát mindig hiányzott valami otthonról, s ez már eleve elvette a kedvemet. A sütésről pedig ne is beszéljünk... Még mindig üldöz néhány mumus abból az időből, ezekről is írtam már néhányszor. És aztán "berobbant" az életembe Stahl, a maga precíz, többek által próbasütött és próbafőzött, számomra igencsak különleges receptjeivel, és végleg elvesztem a főzés örömeiben, amikor sorra sikerültek a kajáim, sütijeim. De persze a tévéműsorát én se szoktam nézni. Néha Bori felhív teljesen kiakadva, hogy megint milyen modoros volt és erőltetett és nézhetetlen, de akkor is el kell ismerni, hogy forradalmasította sokunk konyháját, az enyémet legalábbis mindenképpen.
Na szóval mivel Mazsi jött hozzám tegnap vendégségbe, föltétlen elő akartam rukkolni valami újdonságos finomsággal, így esett a választásom a dán fahéjas tekercs nevűre. Dán vajas tésztáról már rengeteg blogban olvastam, mindenhol egekig dicsérték, de nem tudtam összehasonlításokat végezni, mert nem tudtam, hol keressek ilyen receptet. Pedig eddig mindenhol a dán vajas tészta ötlött a szemembe. Nem baj, mindenképpen Stahl elronthatatlan receptjét akartam használni. Aztán elrontottam... Nagyon rossz lett, de külön érdekesség, hogy mára már nincs belőle egy darab se! :-)
Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg vaj (megolvasztva, majd langyosra hűtve)
- 40 dkg finomliszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 1/2 kávéskanál szódabikarbóna
- 5 dkg cukor
- 15 dkg joghurt
- 1,5 dl tej
A töltelékhez:
- 10 dkg cukor
- 2 kanál kakaópor
A kenéshez:
- 4 evőkanál tejszín
- 2 evőkanál barna cukor
A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a cukrot összekevertem, aztán hozzáadtam a joghurtot, a tejet és 3 evőkanál híján a megolvasztott, langyosra hűtött vajat. Géppel összegyúrtam, és tényleg nagyon gyorsan összeállt, de eléggé ragacsos, nehezen kezelhető tészta lett. Lisztezett pulton, lisztezett sodrófával (laskasiríttővel) kinyújtottam. (30×20 cm-esre kellett volna, de nem mértem, mert féltem, hogy Mazsi kiröhög, úgyhogy ha jó a szemmértékem, az enyém kicsit nagyobb lett.) A kinyújtott tészta tetejét megkentem a maradék olvasztott vajjal, megszórtam a kakaóval elkevert cukorral, feltekertem és felvágtam (volna) csigákra (ha hagyta volna ez az igen-igen lágy tészta). Mazsi folyamatos biztató lelkendezésétől felbátorodva azért csak felvágtam valahogy ezt a tésztát, sütőpapíros tepsire sorakoztattam a csigáimat szépen egymás mellé, meglocsolgattam a barnacukros tejszínnel és először 25 percre, majd újabb 10 és még újabb 10 percre bedugtam a 200 fokra előmelegített sütőbe. (Most látom a könyvben, hogy 220 fokra kellett volna, tehát ezt se sikerült eltalálnom.)
Végül egy jól kiszárított (azaz rusztikus), kicsit nyers (tehát modern) dán (ehh) kakaós csigát tálaltam fel Mazsinak és Tomának, akik ettől a finomságtól felturbózódva hajnali fél háromig röhögtek a nappaliban, míg én próbáltam valamennyire rápihenni a nehéz lapzártával terhelt keddre. Amúgy nem jöttem rá végig, hogy mitől dán ez a tészta?
(Elnézést a sok dumáért, a hosszú bejegyzésért, de blogszerzőtársaim fantasztikus bejegyzéseikkel belémfojtották a szót az utóbbi napokban. Csincsilla, mikor teszed fel azt is, hogy Kóficka hogyan került hozzátok? Mindenki (még anyu is) azzal hív fel, hogy milyen fantasztikus novellát írtál Zsuzsikáról!!!)
6 megjegyzés:
nem,nem,nem,NEEEEEM rontottad el a sütit. az egyetlen probléma az volt, hogy lapos tálcán sütötted és ezért nem volt támaszuk. (és így lettek rusztikusak) egyébként mindenki higgye el nekem, hogy egy nagyon finom és könnyű, levegős tésztájú kakaós süti lett belőle!
Mindenkinek javaslom, hogy mielőtt nekiáll valami újdonságot sütni, bérelje ki Mazsit, mert annyira lelkesítő, bátorító, vígasztaló, és minden, ami kell egy ilyen bonyolult, sok buktatóval járó kísérlethez! És tornádó kisasszony még életet is hoz egy (vagy több) komoly férfiember által lakott csöndes házba... :-)
sajnos nem tudok rendesen hozzászólni, mert felfaltátok. pedig nagyon jól néz ki, tuti pozitív kritikát kapott volna:) és én is nagyon rég készülök ilyen dán vajastésztát sütni. és ebben tényleg csak ilyen kevés a vaj?
kófickával nem főztünk káposztát:)
furmányos módon szereztem egy darabkát, és nagyon finom!!!
Andi, úgy látszik ez egy ilyen időszak. Azért megnyugtató, hogy az utóbbi nem csak nekem nem sikerült úgy az utóbbi két kísérletem, mint ahogy akartam. :)
De én hiszek Mazsinak, hiszen a képek alapján nagyon is finom süti lehetett. Az, hogy hogyan néz ki...a kinder pingui után megtanultam, hogy soha ne a recept mellé betett, profi szakácsok, cukrászok által készített kaják fotóival hasonlítsuk össze a sajátunkat!
Csincsilla, én is nagyon várom a Kófickás bejegyzést. Még akkor is, ha semmi köze a káposztához! :)
Köszi Bea!! :-)
Csincsilla írd meg Kófickát, legfeljebb hozzápaszítunk valami jó kis édes sütit! Hiszen Kóficka olyan édes!
Megjegyzés küldése