Decemberben kétszer is csináltam. Először Imi szülinapjára, ami napra pontosan egy hónapja volt. Ekkor melegen ettük, hagymás törtkrumplival és salátával. Másodszor pedig szilveszterre, amikor hidegen fogyasztottuk a különböző hidegtál fogások mellé.
Ez készült Imi szülinapjára.
Elkészítése nagyon egyszerű: vegyünk egy szép hosszú, kicsontozott sertéskarajt, aminek a közepébe egy jó éles késsel - vagy a hentes segítségével - vágjunk egy lyukat. Akkorát, hogy bele tudjunk húzni egy szál paprikás esetleg csípős kolbászt. Fontos, hogy a kolbász héját távolítsuk el, akár műbélbe lett töltve, akár igaziba, mert sokkal finomabb, szaftosabb lesz úgy a hús, ha a sütés során a kolbász kiengedheti a levét, amit a hús felszív.
A megtöltött karaj minden oldalát szórjuk be fűszersóval, borssal, ki mit szeret. Egy tepsibe tegyünk néhány kanál zsírt, erre fektessük rá a húst. Ne sajnáljuk mellőle a zöldségeket: paprikát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát.
Öntsünk alá egy kevés vizet, takarjuk le a tepsit alufóliával - vagy ha van hozzá tetőnk fedjük be azzal. Ezután nincs más dolgunk, mint a 200 fokra előmelegített sütőbe betolni és ott hagyni 1-1,5 órára, hadd puhuljon-párolódjon.
Ekkor vegyük le az alufóliát/tetőt, szúrjunk bele egy villát, ezzel leellenőrizve, hogy megfelelően puhul-e. Időnként locsolgassuk meg a zsírral és süssük puhulásig illetve addig, amíg a teteje szép piros lesz.
6 megjegyzés:
Bea, te látnok vagy. Mostanában került a fagyasztóba egy szép karajdarab, és pont ilyen kolbászos cuccot akarok belőle csinálni. Mert még sosem csináltam. És erre leszállítod a pontos és részletes receptet. Köszi!!!! Egyébként meg gyönyörű!
Jaj de örülök, hogy kitaláltam a gondolatodat! :) Megírod majd, hogy sikerült?
Nagyon guszta!
Ez egyszerűen meseszép lett!
hát, megcsináltam, de az enyém sokkal csúnyább lett. és nem is ilyen finom szaftos, inkább száraz, nyaf. mért nem tudok én húst sütni????
Nem tudom sajnos, hogy miért nem sikerült :(
Fontos, hogy mindig legyen alatta bőven zsír/víz és hogy jó ideig ne emeld fel róla a fedőt, hogy sokáig párolódjon. De egyébként biztos függ a hús és a kolbász minőségétől.
Érdekes, hogy régebben nekem is mindig nagyon kiszáradt, de akkor nem is tettem mellé ennyi zöldséget. Amióta nem sajnálom mellőle, azóta sikerül ilyenre.
Megjegyzés küldése