A recept innen van. Több éve mentettem le magamnak, és tulajdonképpen ehhez kerestem már szintén több éve süthető csokicseppeket, mert ez a süti darabolt csokival nem az igazi, mert az megszínezi a szép sárga tésztát.
Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg puha vaj
- 40 dkg kristálycukor (ezt levettem 25 dkg-ra)
- 40 dkg liszt
- 4 tojás
- 6 narancs héja, lereszelve
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál szódabikarbóna (nagyon félek tőle, szóval csak késhegynyi ment bele)
- 1 kávéskanál só
- 15 dkg csokicsepp (itt kicsit meglendült a kezem, inkább 25 dkg lett)
- 1,5 dl író (nem volt, joghurtot használtam helyette)
- 1/2 dl frissen facsart narancslé
- 2 teáskanál vaníliakivonat
Hozzávalók a sziruphoz:
- 1 dl frissen facsart narancslé
- 10 dkg kristálycukor
Hozzávalók a mázhoz:
- 15 dkg átszitált porcukor
- 3-4 evőkanál frissen facsart narancslé
Ez brutál nagy adag lesz (két méretes rúd), de nem érdemes féladagot csinálni, mert nagyon jól bírja a fagyasztást (szirup és máz nélkül, természetesen), az egyik rudat érdemes eltenni. Egyébként is nagyon megnyugtató érzés, ha tudja, az ember, hogy végszükség esetére van némi finomság a fagyasztóban. A fényképen a lefagyasztott változat szerepel (a szép képet Imi csinálta).
Három tálban összekeverem a tészta hozzávalóit. Az egyikben habosra keverem a vajat a cukorral. Egyesével hozzádolgozom a tojásokat, hozzáadom a reszelt narancshéjat. A másodikban összekeverem a lisztet a sütőporral, szódabikarbónával és a sóval. A harmadikba megy a narancslé, a joghurt és a vaníliakivonat. A három tál tartalmát apránként összekeverem. A végén megy bele a kicsi liszttel összekevert csokicsepp.
Két hasáb alakú sütőformát sütőpapírral kibélelek, elosztom köztük a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben 40-50 percet sütöm (tűpróba!).
Közben elkészítettem a szirupot (csak a fele adagot, mert tudtam, hogy az egyiket le fogom fagyasztani), összeforraltam a narancslevet a cukorral. A kész sütit alaposan megszúrkáltam, és leöntöttem a sziruppal. Amikor már jól beszívta, akkor a sütőpapírnál fogva kiemeltem, és rácson hagytam teljesen kihűlni.
A mázhoz (itt is csak féladag készült) a porcukrot (mindig frissen darálom kristálycukorból kávédarálóval nagyon finomra) összekevertem a narancslével, és rákentem a szirupos rúd tetejére.
Nagyon finom lett, de nekem a szirupos-mázas már túlságosan édes volt (nem csoda, végül is rengeteg cukor van a tésztában és a tetején). A második rúd már nem kapott semmiféle tunningot, nekem úgy sokkal jobban ízlett (ez lett lefényképezve).
10 megjegyzés:
Jaj de jól néz ki! És milyen érdekes megoldás ez a beleszurkálós-szirupot belecsöpögtetős. Még soha nem hallottam ilyenről. :)
Ezt a beleszurkálást észre se vettem... (pirul), azt viszont igen, hogy ki az az Imi? Tamás tud róla? Már épp meg akartam dicsérni a szép fényképeket!
Egyébként nagyon jól néz ki, én is fogok ilyet csinálni. Szerinted nagyon hiányozna belőle a narancshéj ha kihagynám?
Amúgy te nem félsz csak úgy simán, helyettesítésnélkül lecsökkenteni a cukormennyiséget? Olyankor nem lesznek mások az arányok?
de, félek. de nem csökkentem mértéktelenül. és nagyon sok mindent el is rontok, a kísérletező kedvem miatt. csak azokat nem írom be. azok felett csak sírok.
Pedig bittos örülnének a főzős blogtársak, mert legalább nekik nem kellene sírni az elrontott finomságok miatt.
Szerintem Csincsilla néni, meg jól teszed, hogy nem írod meg, akkó mi is jutna nekem. Múltkor is egy csomó muffint kaptam, szerintem pedig nagyon is finom volt, de igazán örülök, ha mások ehetetlennek tartják. Az én elméletem, hogy elrontott kaja nincs, csak kevés!
arra nem kaptunk választ, hogy ki az az Imi!?!?
kedves Zokni, imádom, ha egy állat ilyen rendesen eszik. kófickát, zsuzsikát és a három rossz cicát be fogom íratni hozzád, ha vállalod:) az Imi Rebeka barátja, már több képe is szerepelt a blogon, gyönyörűen fényképez, és kettőből két jó képe szokott lenni (nekem húszból nulla:))
Ezek az IMI-k csodásak, nekem is be kell szerezni egyet :)
Kófickát és Zsuzsikát,a hárem macsekot és minden kedves négylábú ill.kétlábú érdeklődőt várom sok szeretettel a "hogyan faljunk fel mindent" című tanfolyamra. A tanfolyam díja: csont/fő.
Üdvözlettel: Zokni
Segebaga, ha gondolod, én szívesen kölcsönadom az enyémet. :)
Megjegyzés küldése