2010. szeptember 7., kedd

Breton vajas sütemény (Kouign Amann)


A receptet itt találtam. Az enyém, sajnos, nem lett az igazi, egyrészt elkapkodtam, másrészt több módszert is összekevertem, harmadrészt elbénáztam. De azért még így, romjaiban is nagyon ütős kis sütemény, már ha valaki feltétlenül ezerkalóriás desszertre vágyik. Mondjuk, szinte az összes angol süti is úgy kezdődik, hogy vegyél negyedkiló vagy félkiló vajat, csak azokon a kis ártatlanul kinéző kekszeken ez annyira nem látszik, mint ezen a breton csodán.

Még soha nem hallottam a nevét, állítólag tradicionális breton sütemény. Tele van vele a youtube meg a google, ha valakit részleteiben is érdekelne. Tulajdonképpen cukros vajas kelt tészta.

Hozzávalók:
- egy csésze langyos víz (40 fok)

- 1/4 teáskanál száraz élesztő (egy tizenhatodnyi, azaz 50/16 gramm friss élesztőt használtam)

- 1 csésze teljes kiőrlésű liszt (tönkölylisztet használtam)

- 1-1 1/4 csésze finomliszt

- 3/4 teáskanál só

- 125 gramm fagyos vaj (lehet sós is)

- fél csésze finom kristálycukor
- fél csésze barna nádcukor

Az élesztőt elkeverjük a langyos vízzel, és belekeverjük a teljes kiőrlésű lisztet. Fóliával letakarjuk, és hagyjuk békében állni egy vagy két órát.
Elővesszük, beletesszük a sót, meg az egy csésze finomlisztet. A negyed csészényit csak szép lassacskán adagoljuk hozzá, ha kell, nem kell túllisztezni, lágy tésztát kell kapnunk. Kissé lisztezett deszkára borítjuk, öt percig dagasztjuk. Letakarjuk, megint hagyjuk állni másfél-két órát.
Ha eljött az idő, kissé lisztezett deszkán (vagy máshol) 30x15 cm-es téglalappá nyújtjuk. A vajat négy egyforma részre osztjuk, hármat belőle vékonyan felszeletelünk. A tésztát gondolatban három részre osztjuk, a középső részt kirakjuk az egyik negyednyi felszeletelt vajjal, megszórjuk a cukor negyedével. Aztán gondosan ráhajtjuk előbb az egyik oldalt, utána a másikat. Ezt még pont kétszer megismételjük. Itt-ott kitüremkedik a vaj, de nem kell miatta aggódni.
Alaposan kikenünk vajjal egy kerek sütőformát. Beletesszük a tésztát, kicsit széthúzogatjuk formára, a széleit lenyomkodjuk egy kicsit. Keresztbe bevágjuk néhányszor. Megint letakarjuk, és megint hagyjuk kelni egy órát.
Közben előmelegítjük a sütőt 220 fokra. A sütőrácsot a legalsó harmadba tesszük. A megmaradt negyed vajat felolvasztjuk, megkenjük vele a megkelt tészta tetejét, és megszórjuk a maradék cukorral. 20-25 percig sül kb., addig, amíg szép aranybarna lesz, és a rajta lévő cukor karamellizálódik.
Ha kicsit kihűl, és engedi magát (nem könnyen, mert alul is karamellizálódott a cukor, és ez odaragasztja), érdemes rácsra borítani, és ott kihűteni. Tortaszerűen szeleteljük.

Na és, hogy akkor én mit is rontottam el. Először is ez tényleg nem fér bele egy hétköznap délutánba, még akkor sem, ha nyertem egy órát telefonos segítséggel (hazatelefonáltam Rebekának, hogy keverje össze a lisztet-vizet-élesztőt). Szóval ha el akartam jutni az ágyamba, akkor rövidíteni kellett a kelési időket, és ez sosem jelent jót a végeredményre nézve.
Másodszor: megnéztem egy-két videót, és lányos zavaromban össze-vissza kevergettem a leírt receptet meg azokat, ebből néha jól lehet kijönni, néha meg nagyon nem, most a második játszott.
Harmadszor: egy kapcsos tortaformát kentem ki vajjal, nem tudom megmondani, mért, mert van ugyanakkor nem kapcsos formám is. Tehát amikor elkezdett sülni a tészta, akkor szép, nagy, kövér cseppekben hullott ki belőle a vaj a sütő aljára, hogy ott átlényegüljön büdös fekete füstté. Némi toporzékolás után kaptam egy kis sütőtakarítási segítséget, én meg a sütőből kiköltöztetett formát alaposan bebugyoláltam több rétegnyi alufóliába, meg ráállítottam egy tepsire. Kevés élesztős-vajas tészta szereti, ha félbeszakítják a sülését tíz percre, és még a sütőt is lehűtik egy kicsit. Hát, valószínűleg ez volt rá az utolsó csapás. Nyaf. Persze rögtön két adagot csináltam, ne bohóckodjam már két csésze liszttel, szóval most ott van egy viszonylag nagy adag elrontott tészta, remélem, a kutyák szeretik a belét (ámbár diétán vannak), mert a szélét azért mi is elrágcsáljuk.

5 megjegyzés:

Bianka írta...

Nyelek nagyokat, nagyon guszta

Bea írta...

Teljesen megértelek, amiért toporzékoltál, én is pont ilyen állapotba szoktam kerülni, amikor a forró vaj csöpög a forró sütő aljára. Hányszor kerülök ilyen helyzetbe! És mindig megfogadom, hogy másképp fogom csinálni.

A süti amúgy tök jól néz ki, egyáltalán nem látszik elrontottnak. Tulajdonképpen miben nyilvánul ez meg? Nyers a közepe?

Andi írta...

A leírás alapján rögtön az jutott eszembe, hogy unatkozó háziasszonyoknak való süti, hogy jól elszórakozzanak vele egy unalmas, esős hétköznap. Hogy mertél ebbe belevágni?

De még mindez előtt azt állapítottam meg, hogy annyira gyönyörű képet csináltatok róla, sokkal szebbet, mint az eredeti, pedig én már azért nem nézek főzős blogokat, mert frusztrál, hogy ott mennyire csodás képeket tesznek fel, én meg nem tudok olyat. Na itt a profibbnál is profibb a fotó a sütiről! Gondolom Rebeka követte el.

És amúgy nekem nagyon ízlett, főleg a tetején a ropogós, édes máz, de a belseje is gyorsan eltűnt. El tudom képzelni, hogy amikor tökéletesre sikerül, és frissen mennyire finom lehet. Szerintem nyugodtan hozzál a kettes számú sütiből is kóstolót!

csincsilla írta...

túl nehéz és vajas volt. nem mondanám nyersnek, inkább kicsit nedves lett az egész, egyrészt a sok vajtól, másrészt meg nem tudtam melegen kiszedni a formából, utána meg elaludtam, szóval nem rácson hűlt szegény, ezt már bele sem írtam. de így is egy nap alatt elfogyott, mára nekem már nem maradt egy morzsa sem.
mindenesetre sokkal foszlósabbnak kéne lennie, folyt. köv., mert unatkozó háziasszonynak szeretem magamat érezni, legalább ilyenkor.
a képet pedig én csináltam:) de köszi az elismerést, véletlen:)

Bea írta...

Én sem tiltakoztam volna, ha egy ilyen süti vár itthon, akár el van rontva akár nem.