2010. szeptember 8., szerda

Petrezselymes-citromos uborkasaláta

Kriszti kolléganőmtől hallottam ennek a finom, frissítő salátának egy változatát. Én egy picit továbbfejlesztettem , de azt hiszem, ez a fejlesztés csak előnyére vált és ezentúl biztosan fog szerepelni a salátarepertoáromban.


Mint minden salátánál, itt is ízlés dolga, hogy ki miből mennyit tesz bele. Lényeg, hogy kb. kétszer annyi uborka kerüljön bele, mint paradicsom, hogy az uborka íze dominánsabb legyen.

Tehát a meghámozott, felaprított uborkát beletesszük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott paradicsomot, vékony karikára vágott újhagymát vagy póréhagymát. Megszórjuk sóval, borssal, egy nagy csokor apróra vágott friss petrezselyemmel, kevés bazsalikommal és végül meglocsoljuk egy kis olivaolajjal és frissen facsart citrom levével. Az egészet jól összekeverjük, egy-két órára hűtőbe tesszük és azonnal fogyasztjuk.


Ezt a salátát az augusztus 27-én, nálunk tartott bográcsolásra készítettem, amikor is összesen 20-an gyűltünk össze a kertben (plusz a két, boldog négylábú). Egész nap döglesztő meleg volt, tűző napsütéssel. Nem hittük volna, hogy idén már másodszorra tol ki velünk az időjárás. A bográcsgulyás éppenhogy elkészült, a pásztortarhonyának is már csak negyed óra kellett volna, amikor este 8 óra körül leszakadt az ég. 20 ember rohant befelé, 20 darab műanyag székkel, 3 műanyag asztallal és a teljes terítékkel (a terítékbe belértem az alkoholtartalmú italokat is :) ). Nem gondoltam volna, hogy ennyien, ilyen felszereléssel elférünk bent a lakásban, de nem volt mit tenni, megoldottuk a helyzetet és végül - azt hiszem mindenki nevében nyilatkozhatok - egy jó hangulatú estébe torkollott a bográcsolás.

Mivel Bee másnap lett 25 éves, ezért megleptük őt 4 tortával. Mazsolino megsütötte a krémes áfonyatortáját áfonya helyett kékszőlővel és ribizlivel, Bori (Sheppie) puncstortával készült, én az epres csigatortát készítettem el. "Esküvőifotós" Andi pedig egy különleges diós-mogyorókrémes-tejszínhabos tortát hozott Székesfehérvárról, aminek sajnos nem tudom a nevét, csak azt hogy finom volt. :)


Bee persze nem sejtett semmit a tortákról, én meg aggódtam, hogy az időjárás keresztülhúzta a számításunkat, hogyan is fogjuk tudni megoldani a felköszöntést. A kertben könnyebb lett volna, hiszen nagyon egyszerűen kivihettük volna oda a házból a tortákat (kettő a hűtőben volt, kettő a hálószobában). Így meg műanyag székeken-asztalokon átmászva néhány centis helyeken tudtunk csak mozogni. Végül a barátok leleményessége megoldotta a kérdést és sikerült meglepetésszerűen átadnunk a tortákat Bee-nek és felköszönteni őt negyed évszázados szülinapja alkalmából (és következő napon tartott névnapja alkalmából is). :)

4 megjegyzés:

csincsilla írta...

a saláta is finom, persze, de még élvezetesebb volt a buli leírása, gondolom, ne most írjak, hogy a felvágott tortákról is szerettem volna képet, lehet, hogy nem voltak megfelelőek a körülmények a nyugodt és békés fényképezéshez:)
ilyenkor a kutyik is bemennek?

Bea írta...

Persze, hogy bejönnek, ők az elsők, akik bemenekülnek az esőről. És mindig mindenki lába alatt vannak és várják, hogy "leessen" valami az asztalról.

Úgy emlékszem, nincs kép a felvágott tortákról :( De majd utánanézek. Nem az én kezemben volt a fényképezőgép. :)

Bianka írta...

Hű micsoda torta kavalkád :)
A sali meg isteni lehet

Andi írta...

Ez a saláta fantasztikus ötlet! Megcsinálom!

Gratulálok a szülinaposnak!