2010. szeptember 27., hétfő

Rizses túrófánk szederlekvárral

Van már néhány féle fánk bejegyezve itt az oldalon, de úgy látszik erre a témára is végtelen a variációk száma, mint sok más ételre. Láttam már szalagos farsangi fánkot, csokival bevontat, lekvárral töltöttet, cseresznyéset, túrófánkot, de rizsest még nem. Egészen addig, amíg anyu - ki más, mint a Fánkok Nagymestere - nem sütött egy ilyent.


Hozzávalók:
- 2,5 dl tej
- 10 dkg rizs
- 1 evőkanál vaj
- 5 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 tojás
- 15 dkg tehéntúró
+ olaj a sütéshez

Már a hozzávalókból is látszik, hogy ez nem egy hagyományos, kelt tésztás fánk. Anyu elmondása alapján pillanatok alatt elkészül. Még az a két adag is, amit ő készített, mert tudja, hogy ha fánkról van szó, egy adagnak nem érdemes nekiállnia. :)

A tejben megfőzzük a rizst, majd hozzákeverjük az olvasztott vajat, a cukrot, a vaníliás cukrot és lehűtjük.

Ezután robotgéppel beledolgozzuk a tojások sárgáját és apránként a túrót is.

A tojások fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük és kanalanként beleforgatjuk a túrós masszába.

Forró - de vigyázzunk, hogy nem túlhevített - olajban aranybarnára sütjük az evőkanállal szaggatot fánkok mindkét oldalát. Jól lecsöpögtetjük, majd porcukorral szórjuk a tetejüket.

A recept szederöntetet ír mellé, de mivel idén szederlekvárt készítettem, ezért kézenfekvő volt, hogy azzal együk. Az édes fánk és a savanykás lekvár nagyon jól passzolt egymáshoz.

Finom volt ez a fánk is, de nekem akkor is a farsangi és a sima túrós fánk marad a kedvencem. :) Tudom, hogy sokkal macerásabbak, de azoknak van olyan igazi fánk állaguk. Itt a rizs miatt kissé nehezebbnek éreztem a tésztáját. Nem is tudtam megenni belőle annyit egyszerre mint a kedvencekből. :)

5 megjegyzés:

Ildy írta...

Ez nagyon tetszik, köszi a receptet!

csincsilla írta...

nagyon szépek! anyukád meg egy hős, hogy ennyi fánkot süt!

Bianka írta...

Pár hónapja sütöttem én is. Bár egy kicsit macerás, de neme nagyon ízlett. Igazán guszta lett

Andi írta...

szuperül néznek ki, gratula!

Bea írta...

Köszi, átadom anyunak :)