Bonbonok 2.

Bridzselni szerettem volna vinni valami finomat, ilyenkor mindig rájövök, hogy sokat sütök, szeretek is, de valahogy még sincs semmi tuti sütemény a tarsolyomban, ami biztosan jól fog sikerülni, amit nagy valószínűséggel szeretnek, ami jól szállítható, és ráadásul hűtés nélkül is eláll néhány napig. Ja, és lehetőleg másfél óra alatt kész van, mosogatással együtt. A múltkor hasonló célból és megfontolásokból almás morzsát vittem, még azt is el tudtam rontani, sikerült annyira túlcukrozni, hogy szinte ehetetlen lett (szerintetek mennyi cukrot tehettem bele, hogy a savanyú almát és a ribizlit is sikerült ehetetlen édes masszává változtatni? egy kilót?), szóval tök gáz volt az egész, udvariasan ettek egy kanállal, jaj, jaj, nekem ez valahogy mindig így sikerül.
Szóval most hosszas töprengés után a házi bonbonok mellett döntöttem, úgy emlékeztem, hogy a karácsonyi bonbongyártásom teljesen sima és egyszerű ügy volt, hazafelé kitalálom, hogy milyen töltelékek legyenek, és gyorsan összedobok 50-60 darabot. És úgyis ezer éve szeretném kipróbálni a két új formámat.

A baloldali narancsgerezdeket a Sparban vettem még a nyáron, filléres jégkockatartó ( a távlati hasznosítási terv egy agaragaros narancszselével és kandírozott narancshéjjal töltött csokis cucc, erre most végképp nem volt idő), a jobboldalit meg ajándékba kaptam, talán anyák napjára?, igazi bonbonöntőforma, nagyon szép, nem?

Az eljárás a szokásos volt, az otthon talált titkos és nem titkos csokikészleteimet gőz felett felolvasztottam, kevertem hozzá némi étolajat (amit már szinte sosem használok, de csokihoz sajnos igen, mert nélküle mindig túl sűrű az olvasztott csokimasszám, száz gramm csokira egy nagy teáskanállal). A mindenféle jégkockatartómat ecsettel kikentem csokival, néhány perc fagyasztó, utána újrakentem (a télen kipróbáltam, az egyszeri alapos kenés nem adott elég tömör réteget).
Amikor már megdermedt a csoki, akkor teletömködtem töltelékkel a kelyheket. A rózsák kókuszosak lettek (kókuszreszelék, pici porcukor, citromlé és narancslikőr), a narancsgerezdeket pedig kandírozott citrom és narancs és marcipán pépesített keverékével töltöttem meg, ide is jött néhány csepp narancslikőr. Aztán felülről is lekentem csokival őket, ezt is kétszer.
Megint néhány perc fagyasztó, aztán ezeket szépen ki lehetett pattintani a formából, késsel kicsit levágtam a sorját róluk, és már készen is voltak.

Csináltam még kétféle kockát is, az egyik mogyorós-csokis-marcipános lett (volna) a másik meg zserbókocka (dió, csoki, baracklekvár). Ezekkel katasztrófa történt, nem lehetett őket sérülés nélkül kipattintani a formákból, és sajnos, fogalmam sincs, hogy miért nem, decemberben ezzel semmi gondom nem volt. Az még a kisebbik baj, hogy kétszer 18 (? azt hiszem, ennyi kocka van egy formában) darabból összesen négy volt csak kicsit sérült, a többi törmelék, de nincs tanulság, nem tudom, mit kéne másként csináljak, hogy legközelebb ne járjak így (azon felül, hogy ezeket a formákat nem használom többé, ami pedig kár lenne, mert jó kis kocka alakú bonbonokat lehet bennük gyártani). Nyaf. Kicsit vigasztal, hogy családi használatban maradéktalanul elfogytak a rontott bonbonok is, az ízük jó volt, csak ugye a kivitelezés...

Hát, megpróbálom feldolgozni a történteket:). Aztán majd még egyszer nekiállok, és akkor majd kitakarítom előtte a konyhát, és csinálok fázisképeket is, hogy pontosan dokumentáljam, hogy lehet szép és kevésbé szép csokikat csinálni.

A szép képeket Rebeka csinálta.

Az új szerelem: