2010. december 15., szerda

Héjában sült krumpli

Szombat éjjel vártam haza a fiamat, és hajnali háromig tévéztem. Nagyon ritkán nézek tévét, és ebben a karácsonyi hajtásban még a kedvenc sorozataimért (Cesar Millan, Repülőgép katasztrófák, Poirot, Mrs. Murple, Bódi Margó, Jamie, Nigella) se kapcsolom be a tévét, ellenben szombaton úgy éreztem, a házimunkában megfáradt hátamnak és szememnek semmi más nem tenne jót, mint egy kis tévézés. Ilyenkor aztán kapcsolgatok a csatornák között, vagy egyszerre nézek három-négyfélét. Így történt ez szombaton éjszaka is, néztem az M1-en egy magyar könnyűzenei műsort, a NG-on egy gyilkossági nyomozást, az egyik rajzfilmcsatornán a Family Guy-t - ahol éppen azt parodizálták ki, hogy egy felnőtt ember rajzfilmeket néz :-( -, valamint a TV Paprikán Nigella karácsonyi műsorát. Itt is ragadtam pár percig, mert élvezettel nézem, ahogy lazán, könnyedén levezényel 10-20 fős családi-baráti vacsorákat gyönyörű ruhában, frizurában és smiknben. Eszembe jutott persze, hogy én hogy szoktam ilyenkor kinézni, amikor megjönnek a vendégek... és a konyhám... nem részletezem.


Nigella héjában sült krumplit sütött csak úgy magának, ünnepek utáni lazításképpen. Két szem krumpliból készítette, és én azt gondoltam, ha ő kettőt eszik a karácsonyi nagy zabálások után, akkor nekem minimum négyet kell csinálnom magamnak, mert én még csak előtte vagyok. A négy krumplihoz viszont kevésnek bizonyult a hozzáadott sajt és újhagyma, de még így is nagyon finom lett.

Hozzávalók:

- 4 szem héjában sült krumpli
- 2-4 evőkanál erős ízű sajt reszelve vagy tördelve (Nigellánál cheddar, nálam gorgonzola)
- 3 cérnavékony szál újhagyma (lehetett volna a duplája)
- 2 evőkanál tejföl
- reszelt parmezán
- a tálaláshoz ropogósra sütött baconszalonna

A krumplikat héjában megsütöttem, a belsejüket még forrón egy kanállal kivájtam annyira, hogy csak a héja maradjon meg. A kivájt krumplibelsőket egy tálba tettem, hozzáadtam a gorgonzolát, a vékonyra karikázott újhagymát, a tejfölt és némi parmezánt. Villával összetörtem a krumplit, majd az egészet jól összekevertem, végül visszatöltöttem a sült krumplihéjakba. Tetejére parmezánt szórtam, és visszatoltam a sütőbe. Addig sütöttem, amíg a sajt ráolvadt a krumplik tetejére, bár a parmezán nem annyira olvadós fajta, de nem találtam itthon mást. Tálaláskor megszórtam ropogós szalonnával. És persze, hogy csak egyet bírtam megenni. (Jelzem, a CSEM 1:2!)


Volt már egy hasonló próbálkozás itt a blogon, a Töltött, héjában sült burgonya, az is finom volt, de ez egy kicsit még annál is jobb. Én most a krumplikat félig megfőztem először, mert nem találtam a jegyzeteimet, de aztán mivel csak félig főtt meg, és mivel előkerült a recept, áttettem őket a sütőbe, ahol teljesen készre sütöttem (ami azért is jót tett a krumplinak, mert így a héjának volt egy kis tartása, ropogóssága), majd következett a töltögetés. Szerintem gorgonzolával még ízesebb, mint cheddar sajttal, érdemes kipróbálni. Szalonna nélkül akár vega kajának is eladható.

5 megjegyzés:

csincsilla írta...

istenien néz ki, jöhet az a maradék három:)
tök szar lehet, hogy csak gorgonzola és parmezán van otthon, micsoda háztartás.
a gyerek nem ette meg????

Andi írta...

A gyereknek házi hamburger volt, NÉZD MEG A TÁBLÁZATOT!

Tényleg szar, egy vacak műanyag trappistát se találtam!

csincsilla írta...

nem szeretném a táblázat szót még egyszer hallani:)

Andi írta...

Jóvanna! Hívhatom tervnek is, meg bármi másnak is. :-)

Bianka írta...

Csodálatosan néz ki, nagyon szeretjük