2010. december 2., csütörtök

Májpástétom 2.


Na, ha már megjöttek a finom friss tanyasi csirkék, ismét nekiálltam májkrémet csinálni a májukból. Kicsit más hozzávalókkal készült, mint az előző, de ez is legalább olyan finom szerintem.
Hozzávalók:

- két dagi tanyasi csirke összes levágható hája
- ugyanennek a két csirkének a mája
- 1 kis fej hagyma
- egy kávéskanál összetört fokhagyma
- 1 keménytojás
- 1 kávéskanál majoranna
- só, bors,
- 2-3 kávéskanálnyi jó zsíros tejszín, vagy házi tej föle

A hájat és a zsíros bőrt kisütöttem, a zsírt leöntöttem, és a visszamaradt még puha töpörtyűre rádobtam az apróra vágott hagymát. Amikor a hagyma megpárolódott (dinsztelődött), jöhetett a megtisztított, egyforma kis kockákra vágott máj is. Kábé 10 percig sütöttem őket együtt, végül fűszereztem a fokhagymával, sóval, majorannával.

Amikor elkészült, átöntöttem az aprítógépbe, mellédaraboltam a keménytojást, ráöntöttem a tej fölét (vagy lehet tejszínt) és jó sokáig járattam a gépet, amíg az állaga finom krémes lett. Ekkor kóstoltam, sóztam, talán el is sóztam kicsinykét, de nagyon finomnak találtam. Kíváncsi vagyok, melyik ízlik jobban a gyermekemnek. (Ez ízlett jobban, sokat dicsérte, boldog vagyok!)


Remélem, követitek tegnapi táblázatomban a tervteljesítést!

10 megjegyzés:

Marcsi írta...

hűű, biztos nagyon finom!!!!

Bianka írta...

Friss finom kenyérrel :)

mazsolla írta...

nyamiiiiii :)

Bea írta...

Naná, hogy követem a táblázatodat! Alig várom, hogy eljussunk a ribizlis tortáig. :)

Andi írta...

Na már kiegészítettem a bejegyzést is, hogy tényleg nagyon finom, Tomának ez jobban ízlett, mint az előző, nagyon dicsérte!

Mazsi, félretettem a részedet, majd valahogy eljuttatom! És nagyon érdekel a véleményed!

Bea: :-) :-)

mazsolla írta...

csakis ezért fogom megkóstolni, nem másért! :P

csincsilla írta...

ezt is ki fogom próbálni, nekem is van némi csirkemájam. nagyon szeretem a házi májkrémet, és nem is kell osztoznom rajta senkivel, a gyerekeim már a látványt úgy fogják fel, mintha meg akarnám őket mérgezni.

Andi írta...

Legalább több marad neked! Ezt a második verzit próbáld inkább!

csincsilla írta...

na, megcsináltam, és fantasztikusan finom. jót tett neki az a fél kiló csirketöpi, ami belekerült, és ez egyben biztosítja a megfelelő kalóriabevitelt is. a tejet/tejszínt kihagytam, nekem nem hiányzik belőle, ezért nem lett ennyire krémes, de még tetszik is a rusztikussága:)

Andi írta...

Jaj de örülök, hogy megcsináltad! Persze, mindenfélét ki lehet hagyni belőle és bele lehet tenni, és egyébként ez a krémesség elmúlik mire kihűl.