Kivételesen (majdnem) szó szerint követtem Lajos Mari receptjét, nem ártott meg:) A cukrot azért nagyon drasztikusan csökkentettem, és kihagytam minden fűszert (fahéj, szegfűszeg, ilyesmi, én narancsízt várok el egy narancslekvártól).
Hozzávalók:
- 3 kiló narancs (Andinak hála, bio)
- 3 nagy citrom leve
- 2 tasak zselésítő (bocs, most nem mertem kihagyni)
- 15 dkg cukor (nagyon édes volt a narancs)
- 2 zacskó vaníliás cukor
- pár csepp piros és sárga ételfesték
A narancsokat megmostam, ötnek a héját zöldséghámozóval levágtam, és gyufaszálnyi darabkákra vagdaltam, közben őszültem. Forrásban lévő vízbe dobtam, öt percig forraltam, utána hideg vizet öntöttem rá, és hagytam békésen álldogálni.
A többi narancsot is megpucoltam, az ő héjukból kandírozott narancshéj lett, mindegyik narancsnak levágtam a vastag fehér, külső bundáját, de a belső hártyákat nem szedegettem ki hisztérikusan, több órán keresztül. Andi azt mondta, hogy ő nem szokta kiszedni, és az ő lekvárjai nagyon finomak, szóval akkor én is boldogan kihagytam ezt a többórás műveletet. A gerezdeket kicsit összevágtam, beledobáltam egy nagyobb lábasba.
Hozzáöntöttem a citromlevet, a leszűrt narancshéjat, belekevertem a zselésítőt (mindegyikkel másként kell bánni, érdemes elolvasni, mit ír a zacskó, legalábbis arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan tegyük a lekvárhoz, a cukormennyiségeket sosem tartom be, mindig mindenbe jóval kevesebbet teszek, most pl. a zselésítő zacskója szerint 75 dkg cukrot kellett volna használjak). Amikor felforrt, néhány percig forraltam, utána a merülőmixerrel kicsit átnyomtam, hogy még darabos maradjon, de némileg egyneműbb legyen. Most mehetett bele a cukor és a vaníliás cukor, ezekkel is forraltam még két-három percig (hogy felolvadjon a cukor), közben persze kevergettem.
Pár csepp ételfesték ment bele, mert nagyon sápadtnak találtam, és szerettem volna, ha szép narancssárga. És már töltögethettem is az előkészített apró üvegekbe, tíz kicsi üvegnyi lett belőle. Szokásos eljárás, tehát a tűzforró lekvárral megtöltött üvegekre rácsavartam a fedőt, fejre állítottam, öt perc múlva vissza, újságpapír, és irány a szárazdunszt.
Ma pedig fel is kellett bontanom egy üveggel, mert nem bírtam megállni. Egyszerűen frenetikus.
Ha valaki nyugtalankodna az állapotom miatt, kikerültek végre az angyalkáim is, például ő lakik a laptop felett:
Elkészült a kandírozott narancshéj is (ez Stahl-recept alapján Végre otthonból), ez is nagyon finom, most éppen szárad a cserépkályha tetején:
A napi cuki: hogy éljük át a nagy hideget?
Behoztam ezt a kis kerti kőasztalt, nem is tudom, miért nem tettem meg már régebben. A konyhaablak elé került, a radiátor fölé. A cicák pedig feledték a nagy, déli szobaablakot (az most elég hűvös), és átköltöztek a konyhába, a finom, langyos kőlapra. A legszebb konyhadísz, nem?
6 megjegyzés:
De szép színe van
Szia! Szuperül néz ki!!! Gratulálok!!!!Én tavaly Anditól kaptam és bevallom megettem az egészet (nem egyszerre) de ez azért csúcs, mert lekvárt gyerekkorom óta nem ettem.
Gyönyörű lett a lekvárod, meg a cicák tényleg szép díszek. Micsoda óriási angyalkád van!
Látom szorgalmasan töltöd a szabadidődet, elégedett vagyok.
Hű de szép lett, nem csodálom, hogy büszke vagy rá. Ha az íze csak feleannyira jó, mint a kinézete, akkor gyorsan dugd el mindenki elől a lekvárokat. :)
Igazuk van a cicáknak, most én is olyan állapoban vagyok, hogy legszívesebben elnyúlnék azon a langyos kőlapon :)
Zsuzsa, az Andi lekvárjait én egyszerre szoktam felfalni, annyira finomak, szóval nagyon mértékletes voltál, hogy nem együltőhelyedben faltad fel:)
Igen, van néhány óriásom:)
Bea, szeretettel várunk, szorítunk még neked egy kis helyet az asztalon:)
Már repülök is! Ma kissé szétfagytam, valaki kikapcsolta az utcákon a fűtést...
Megjegyzés küldése