Sült libacomb

Tudom, hogy már szerepelt a blogban egy nagyon finom libasült, méghozzá Marcsi nagymamijának a receptjével, de pár szót írnék az enyémről is.

Nem valamiféle különleges recept miatt szerepeltetem ezt a libacombot, hanem magának a libának a kalandos megszerzését szeretném elmesélni. Úgy kezdődött ugyanis, hogy mivel Tamás intézte a libarendelést, mindenképpen szerettem volna ebben a projektben részt venni, mert hát Tamás a szívem csücske, mint tudjuk. Aztán kiderült, hogy véletlenül öt libát rendelt nekem, s már éppen kezdtem volna mélyhűtőládákat nézegetni a neten, amikor végül nagyon ügyesen elintézte, hogy mégis csak egyet kapok. Az áruátvétel idejére már semmi más probléma nem merült fel, épp csak annyi, hogy Tamás erre az időpontra minden autót eladott, tehát nincs mivel elhozni. (Én ajánlottam, a sajátomat, és hogy elhozom a dögöket, reménykedve abban, hogy visszautasítják, mivel elég röhejesen néztem volna ki azzal a sok óriási libával, amint egyensúlyozom az autóm felé.) Így hát Tamás tesója hozta el a madarakat, aki kivitte mindet, Pomázra, majd úgy volt, hogy este visszahozza az enyémet, de valami okból (talán sejtem is mi az), áttette másnapra a szállítást.

Én pedig a Micike szülinapi buliján elfogyasztott néhány pohár pálinka, pár üveg vörösbor és 4 óra alvás után hősiesen felkeltem (éretlen) meggyet szedni, s amikor ezzel végeztünk, szegény tesómmal elmentünk a libámért. Sajnos ekkor lekéstem egy ígéretes randevút, de kárpotolt, hogy Tamás egy teljesen életlen, recés pengéjű kiskéssel önként feldarabolta a libámat, és még mosogatnom se kellett cserébe! Köszönöm! Végig nagyon jól szórakoztam, bár volt aki majdnem agyvérzést kapott az események alatt! :-) (Nem a liba!)

Amikor hazaértem, (pár óra alvás után) egy combika kivételével beraktam a libaalkatrészeket a mélyhűtőbe, majd ezt a megmaradt combot jól megsóztam, megborsoztam minden oldalán. Betettem egy sütőpapírral bélelt sütőtálba, ízlésesen elhelyeztem mellette négy kicsi fej hagymát, négy óriási gerezd fokhagymát, aláöntöttem kábé 1 deci vizet, és fóliával szorosan lefedve két órát sütöttem 200 fokon. Amikor jó puha lett a husi, 250 fokon pirítottam még félórácskát, ezután pedig az ehetőre hűlt libacomb felét, főleg a jó kis zsíros bőrös részt csak úgy frissiben megkóstoltam. Húúú, valami isteni lett! (Tudom: Imi(bográcshős): liiiiiibbbbbbbbááááátttttt kkéééééérrrrrr!!!! nyüsz,nyüsz... - sajnos megettem!) S muszáj volt leöblítenem egy kis vörösborral, pedig a szombati szülinapi buli után és pár nappal kisnánai kiruccanásunk előtt nem terveztem a borozást! :-)