Répatorta Baka Zsuzsinak

Sajnos ez a répatorta nem egy szülinapra, vagy valamilyen más örömteli eseményre készült, hanem abból az alkalomból, hogy Zsuzsinak ma volt az utolsó munkanapja ezen a munkahelyen. Persze az is lehet, hogy végül majd kiderül, mégis csak örömteli esemény volt, mert valami sokkal jobb következik Zsuzsinak ezután! Szerettünk volna emlékezetesen elbúcsúzni tőle, és ezért Csincsilla sütött egy gyönyörű, csodálatosan finom répatortát, amit lefényképeztem, így hát ezt a bejegyzést ketten írjuk (most már szerzőtársak is lettünk!).

Nem szeretem az ilyen alkalmakat, mert hiába fogadjuk meg, hogy jelentkezünk majd, vagy írunk ímélt, ezt-azt, az a tapasztalatom, hogy ez nem szokott sikerülni, óhatatlan elsodródnak egymástól az emberek. Remélem, most nem így lesz.

Az biztos, hogy én Zsuzsit sosem fogom elfelejteni amíg élek, már csak amiatt az emlékezetes közös ügyünk miatt sem, amiért egész életemben hálás leszek neki (a magam módján, azaz koccintok az egészségére :-)), és az is biztos, hogy sokszor fogom őt szeretettel emlegetni. Zsuzsi, ha csuklasz, egész biztosan én vagyok az! De ezt már a búcsúztatón is elmondtam neked.

A receptet nem tudom megírni, mert a tortát nem én sütöttem, és nagyon remélem, hogy Csincsilla kivételesen nemcsak összeöntögetett néhány dolgot, amit a konyhájában talált (és amiből ilyen csoda született végül), hanem szépen lemérte a hozzávalókat, meg is jegyezte és leírja nekünk, hogy mi is megpróbálkozhassunk vele! Lássuk:

Arra emlékeztem, hogy a Zsuzsinak érzelmei vannak a répatortával kapcsolatban, csak az érzelmek irányára nem. De blogszerzőtársam fantasztikus memóriája biztos volt az előbbiek pozitivitásában, tehát egyértelmű lett, hogy répatortát kell csináljak, ha már elmegy. Nem sütök minden nap répatortát. Sőt, tulajdonképpen a magunk használatára szinte alig, végül is torta ünnepi alkalomra készül, és nálunk minden ünnepi alkalomra túrótortát kell csinálni. Ebből az következik, hogy állandóan újabb és újabb fajta recepteket használok, mert fogalmam sincs, hogy az előző alkalommal miből dolgoztam. Mindig úgy kezdem a répatortagyártást, hogy keresgélek az interneten, és ihletet merítek, meg megint felfogom, hogy igen, a répatorta, lisztből, reszelt répából, tojásból, cukorból áll össze, és a fahéj-kardamom-dió-hármas ízesíti. És szerintem kell bele egy kis citromlé is, de ez a legtöbb receptből hiányzik. Keresgélés közben mindig megnyugszom, hogy úgyis annyiféle arányban keverik össze ezt a néhány cuccot, hogy felesleges lenne egy adott receptet követni, és nem is kell olyan nagyon méricskélni sem, pont jó lesz az úgy, ahogy puffan. Meg persze vannak elképzeléseim, hogy nagyjából mit szeretnék, egy könnyed, piskótaszerű tüneményt, vagy egy rusztikusabb, nedvesebb, tömörebb valamit. Hát, ez most az utóbbi lett, nem ilyet terveztem, de határozottan nem volt rossz. És ehhez a súlyos tésztához viszont nem lett volna jó a szokásos tömör mascarponekrém, szóval egy légiesebb tölteléket kapott. Tehát.

Hozzávalók (12-16 nem kicsi szeletes tortához):
Tészta:
- 3 egész tojás
- 2 pohár simaliszt
- fél pohár cukor
- 3 pohár nem nagyon apróra reszelt sárgarépa
- 2 pohár megpörkölt és durvára darabolt dió
- 1 zacskó sütőpor
- 1 kávéskanál őrölt fahéj
- 1 kávéskanál őrölt kardamom
- fél citrom leve
- 1 kávéskanál vaníliakivonat
- (1 pohár joghurt)

A tojások sárgáját habosra kevertem a cukorral és a fűszerekkel, belekevertem a reszelt répát, a citromlevet, és egy pohárnyi joghurtot is, mert a túl sok répától és diótól nagyon tömör lett volna a tészta. A lisztet elkevertem a sütőporral, azt is belekevertem a tojásos-répás-fűszeres alaphoz. A végén pedig beleforgattam a külön edényben csipet sóval felvert tojáshabot. A legnagyobb tortaformám aljába beletettem a pontosan méretre szabott sütőpapírt, beleöntöttem a tésztát, és előmelegített sütőben 200 fokon 35 percig sütöttem. Utána egy rácsra fejrefordítottam, és még melegen lehúztam róla a papírt, aztán hagytam teljesen kihűlni. Nem lett túl magas, olyan 4 cm körüli. Teljesen hidegen félbevágtam, a túl nagy darab diók miatt kicsit nehezen ment a cérnás módszer, de valahogy megbirkóztam a feladattal.

Krém:
- 0,5 kg mascarpone
- 2 dl tejszín
- valamennyi porcukor, ízlés szerint, szerintem nem kell, hogy nagyon édes legyen a krém, elég édes a répa és a dió
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 1 pohár tejföl
- 1 pohár joghurt
- 6 lap zselatin

Muszáj volt valamivel könnyíteni a mascarponét. A zselatinlapokat beáztattam, amíg felvertem a tejszínhabot, és egy másik edényben habosra kevertem a többi hozzávalót. A beáztatott lapocskákat kicsavartam, hat evőkanál vízzel jól felmelegítettem őket egy kis edényben. Összekevertem a tejszínhabot a mascarponés krémmel, és óvatosan hozzákevertem a zselatint (illetve a zselatinhoz kevertem óvatosan egy kis krémet és így tovább, ez a helyes sorrend).

A nagy tortaforma aljára visszatettem az egyik tortalapot, ráöntöttem a krém két harmadát (ez egy elég híg dolog még ilyenkor), nagyon óvatosan rátettem a másik lapot, közben rettegtem, hogy olyan súlyos lett a tészta, hogy agyonnyomja a zsenge krémecskét, de nem így lett, hála istennek, és óvatosan a fejére öntöttem a maradékot, és mehetett is a fridzsiderbe néhány órácskára.

Reggel az oldalát beszórtam pörkölt és finomra aprított dióval (ehhez félretettem egy kis zselatinmentes mascarponekrémet, ezzel bekentem az oldalát, és nagy nehézségek árán felszórtam rá a diót, sajnos nem nagyon mertem emelgetni és nagyon döntögetni ezt a tortát). A szélét körben szintén bekentem ezzel a krémmel, és teletömködtem karamellizált reszelt répával. És a nagy fehér űrre a középén mehetett még néhány keserédes csokipasztilla. Volt, akinek ez ízlett a legjobban. Ilyenkor igazán megértem, hogy miért is pancsoltam ennyit.

Zsuzsi! Kívánom, hogy ötösre sikerüljön a szakdolgozatod, hogy kipihend magad és feltöltődj addig, amíg új munkahelyre nem szerződsz, és hogy minden terved váljon valóra!