2008. november 25., kedd

Sztroganoff-csirke avagy Sztroganov-csirke

A napokban levettem a polcról egy üveg uborkát a vacsorához és amikor megkóstoltam, borzasztó dolog történt: nem az volt az üvegben, amire számítottam. Ugyanis két-három üveg uborkámra nem jutott Ilonka néni savanyúléjéből, ezért tettem rá az előző években is használt, boltban vásárolható, előre elkészített savanyúeltevőből, és pont olyan lett, mint eddig minden évben: ehetetlen. Savanyú volt, puha és a leve teljesen zavaros. Na akkor határoztam el, hogy Sztroganoff-csirkét fogok csinálni, abba pont jó lesz ez az iszonyúan ecetes, szinte ehetetlen uborka.

Ki gondolta volna, hogy ez is egy Stahl recept? A piros könyvében van, de ha valakinek ez nem lenne meg, leírom:

Hozzávalók:

  • 1 csokor újhagyma
  • 30 deka csirkemellfilé csíkokra vágva, sózva, borsozva, lisztezve
  • 15 deka gomba vékony szeletekre vágva
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkajál olaj
  • 1 deci tejföl
  • 1 deci tejszín
  • 1/2 teáskanál magos mustár
  • 1-2 darab csemegeuborka

A csirkecsíkokat egy evőkanál vaj és olaj keverékén halványpirosra sütöttem, kiszedtem egy tányérba és félretettem. Újabb egy evőkanál vaj és olaj keverékén kicsit megdinszteltem a hagymát, ráöntöttem a gombaszeleteket és pár perc alatt puhára pároltam mindkettőt. Eközben a tejszínt, elkevertem a tejföllel és a magos mustárral, ráöntöttem a megpárolódott gombára, visszaöntöttem a sült csirkecsíkokat és végül még belekevertem az apróra vágott uborkát. Pár percig még együtt rotyogtattam őket, kóstolgatás után pedig utánsóztam és borsoztam.

Régebben mindig rizzsel tállaltam, később spagettivel, de mivel most nem kívántam a rizst, spagettit meg nem találtam, szélesmetéltet főztem hozzá. Így is nagyon finom volt.

Épp elkészültem a fotózással és kezdtem volna vacsorázni, amikor hazaért a fiam. Kérdezte, mi a vacsi? Mondom Sztroganoff-csirke. Mire ő: És nekem? Amit ekkor gondoltam, azt inkább nem írom le!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

ezt? #&>@^ˇ~+!%/`{}÷פ$ß

Névtelen írta...

Szia Andi!
Az iránt érdeklődnék kellő tisztelettel és szeretettel, hogy Csincsillával együtt, mikor indultok be Advent-ügyileg, mert már irtóra várom a finomabbnál finomabb ünnepi, karácsonyi, mikulási, adventi fogásokat. Annyira kíváncsi vagyok mivel rukkoltok elő!!!!Imádom az adventet és megyek is látogatóba Éviékhez decemberben. Ez egy tuti program, már két éve csináljuk, kimegyünk a Vörösmarty térre és forralt borozunk. Te is velünk tarthatnál majd!Puszi.

Andi írta...

Szia Zsófiiii! Most adtam le minden munkámat, hamarosan beizzítom magam, bár tegnap hívtak egy újabb nagyon nagy munkával (dec. 1-től 15-ig kéne hajtani, de nincs kedvem!). Nagyon aranyos vagy, hogy így nézed a blogot!!!
Mindenképpen megyek forralt borozni!!!
Ja, és ha jössz, készülj saját receptekkel kérlek, hogy mi is tanulhassunk tőled! Puszi!

csincsilla írta...

hű, de sajnálom, hogy nem eszi meg. pedig épp ki akartam itthon próbálni. annyira finomnak néz ki, érdekes, hogy egészen másokat veszünk észre a stahlban, nekem ez fel sem tűnt (sok mással együtt).

Andi írta...

Mazsi! EZT!