2008. november 8., szombat

Pizza


Tudom, hogy volt már fenn a blogon kétszer is pizza, sőt még ilyen sajtos-sonkás pizza is, de ez annyira jól sikerült, hogy Toma követelte, hogy a pénteki pizzavacsoránkat mindenképpen tegyem fel, mert annyira finomra sikerült! Szívesen engedelmeskedtem ennek a kérésnek.

Hozzávalók a tésztához egy 2-fős család részére:
  • 30 dkg finomliszt
  • fél zacskó szárított élesztő
  • 2 deci langyos víz
  • 1 teáskanál oreganó
  • só és löttyintésnyi olivaolaj

A lisztet elkevertem a szárított élesztővel, a sóval és az oreganóval. Egy evőkanálnyi olivaolajat löttyintetem 2 deci langyos vízhez, majd ezt hozzáöntöttem a liszthez és géppel megdagasztottam. 30 perc-1 óra kelesztés után kinyújtottam és a tetejére tettem a pizzaszószt, a sonkát és a sajtot.

Pizzaszósz: Egy kétdecis házi paradicsomlét sűrűsödésig forraltam egy kis ketchuppal, pizza fűszerkeverékkel (oregano, kakukkfű, stb.), sóval, borssal.

Kihűtés után ezt kentem a tészta tetejére, kicsire vágott sonkát tettem rá, majd 200 fokos sütőben sütöttem kábé 15 percig. Amikor jónak ítéltem, kivettem a sütőből, szórtam rá reszelt sajtot, és ezzel még visszatoltam 10 percre.


Ez az egész adag elfogyott pillanatok alatt, csak egy pici szelet marad másnapra Tomának ebédre. Pedig csak ketten ettek belőle Kamillával. :-)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nemrég nagyon hasonló pizzát készítettem Annának. Ő alapjában az ÜRES olivaolajos-fokhagymás (pizza-panne??) szereti de egyszer akartam egy kis egyebet is rátenni neki. Ezért megkentem a tésztát ketchuppal és mozzarellát szeltem rá. Isteni lett és mindenki inkább ezt ette volna a "normál" tisztességes pizza helyett!!!

Andi írta...

Biztos, hogy az is nagyon finom lehet, de én például már nem eszem meg a ketchupot, mert Toma mindenre nyom belőle, és ezért én már a látványától is irtózom. Egyszer megkóstoltam annak a pizzának a szószát, amit rendeltek Kamillával, és az is erősen ketchupos volt, ezért kevertem a finom paradicsomlébe én is ezt... Viszont így én nem ettem belőle... :-) De elismerem, hogy finom lehet!