2010. április 12., hétfő

Krémes est

Amint említettem, néhány hete Dávidéknál jöttünk össze egy kis péntek esti nassolásra. Úgy hirdették meg, hogy Bee süt egy kis krémest, várnak mindenkit szeretettel. Az "egy kis krémes"-ből kicsit több lett, mondhatni egy hatalmas, kalóriákban gazdag, jókedvű vacsora.

Fényképes beszámoló következik kevés szöveggel. :)

Terített asztal várt minket:


És Bee hihetetlenül finom, házi burgonyás kenyere - méghozzá egyből kettő is:


A receptet itt olvashatjátok. A kenyérnek nemcsak az volt a különlegessége, hogy nem lehetett abbahagyni az evését, annyira puha, illatos, kívül pedig finom ropogós héjú volt, hanem hogy Dávid dagasztotta be és sütötte meg.

Ennek sem lehetett ellenállni (a kolbász és a szalonna házi, ha jól tudom Halásziból származnak):


Még sajttállal is készültek:


Én tojáskrémet és körözöttet vittem a buliba, de legelőször természetesen a tepertőkrém fogyott el, amit Bee csinált és ami azóta nagy kedvence mindenkinek.


Amikor már úgy éreztük, hogy kidurranunk vagy lefolyunk a székről, megtámadtak minket a desszertek. :) Igen, így többes számban, hiszen kétféle sütivel is készültek.

Az eperjoghurtos tortát szintén Dávid sütötte (egy kis felügyelettel :) ) és csillagos ötöst érdemel érte, nagyon finom volt.


A krémest pedig Bee készítette. Mivel én alapvetően nem szeretem a bolti krémest a tojáshab miatt, így utólag töredelmesen bevallom, kicsit fenntartással voltam a süti iránt. De aztán megtudtam, hogy ez nem annyira tojásos, mint inkább vaníliapudingos és megnyugodva bevágtam egy szép nagy szeletet. A véleményem pedig: - Bori szavait idézve - ez volt a legfinomabb krémes amit valaha ettem.

Sajnos mindössze ezt a képet sikerült készíteni róla, mielőtt lemerült volna a fényképezőgép eleme:

Nem mintha nem lett volna még fényképezőgép a közelben, de inkább az evéssel foglalkoztunk mint a képkészítéssel. :)

Szuper este volt, köszönjük Bee és Dávid! A kismadarak pedig azt csiripelik, hogy májusban folytatás következik...

4 megjegyzés:

Andi írta...

uhhhh ez szép kis lakoma volt!

Ottis írta...

Hát ezek a képen lévő ételek nagyon étvágygerjesztőek, meg is éheztem, de nagyon!

csincsilla írta...

igen, én is csak nyögök itt a monitor előtt, még jó, hogy reggeli után vagyok, mert tuti éhen halnék. és legalább kicsit beleolvashattunk Bee blogjába is:)

Imi(bográcshős) írta...

Nagyon-nagyon várjuk a folytatást !!!!!!!!!!!! :D :D
Kajaaaaaaaa, melák éhes....