Sárgabarackos pillecukor

Ez maga a megtestesült tömény egészségtelenség. Több tonna cukor, némi zselatin. A jó hír meg az, hogy legalább E-mentes. Mármint a házi. Húsvéti ajándéknak szántam, szóval elvileg a kocka helyett tojás- vagy nyúlalakúval kellett volna előállni, de tudni kell kompromisszumot kötni, maradt a legegyszerűbb és leggyorsabb alakzat.
Az ötlet innen jött, de meglehetősen átgyömöcköltem, mármint a receptet.
Kezdődött azzal, hogy tavaly nem tettem el málnát a fagyasztóba, venni meg nem akartam, szóval valami más gyümölccsel kellett helyettesítenem. Epret nem akartam (sajnáltam bele:)), a ribizlimagokkal nem volt kedvem megküzdeni, gondoltam, van még némi sárgabaracklekvár, valahogy azt kéne beletenni. És irtó szerencsém volt, mert pont elfogyott az enyém (sajnos), és volt egy ajándék üveg, azt bontottuk fel. Viszont az annyira híg volt, de annyira, hogy a szokásos célokra használhatatlan, viszont pillecukor-ízesítéshez tökéletes volt. Egyszerűen átöntöttem egy sűrű szitán, a sűrűjét majd megesszük, a híg, folyós részt pedig egy kis lábasban lassú tűzön besűrítettem, és hip-hop, készen is volt a sárgabarack-kivonatom.

Hozzávalók:
- 1 dl sárgabarack-kivonat
- 250 gramm kristálycukor (az eredeti receptben 500 gramm porcukor szerepel, egyrészt lecseréltem kristálycukorra, mert úgyis szirup lesz belőle, másrészt megfeleztem, mert a lekvárkivonatom is tele volt cukorral, mondjuk, fogalmam sincs, mennyire:))
- 25 gramm zselatin por (az eredeti receptben 20 gramm volt, de az egész zacskót el akartam használni)
- 3 evőkanál méz
- egy csésze (2,5 dl) víz
- porcukor és keményítő a hempergetéshez

Kellett volna még két tojásfehérje, de azt egyszerűen kihagytam (merthogy félek a nyers tojásoktól, és nem volt otthon szalmonella ellen kezelt).

A zselatinport egy kisebb lábasban beáztattam a víz felébe.
Egy másik lábasban összekevertem a maradék vizet a cukorral, mézzel, és feltettem forrni. Kb. öt percig forraltam, utána hozzáöntöttem a sárgabarack-kivonatomat, és még együtt is forraltam néhány percig.
A zselatint kevergetve forrásig melegítettem, hogy jól felolvadjon.

Vártam egy kicsit, hogy hűljenek az alkotórészek, addig előkészítettem az öntőedényt, a kis zománcos tepsimet (19*30 cm-es)kibéleltem sütőpapírral, azt vékonyan kikentem olajjal, és megszórtam porcukorral.

A folyékony zselatint egy nagy tálba öntöttem, kisebb adagokban hozzákevertem a sárgabarackos szirupot, közben folyamatosan kézi habverővel vertem, alacsony fokozaton. Amikor már egyben volt az egész, akkor még néhány percig habvertem alacsony fokozaton, aztán maximumon. Eleinte nem volt túl reményt keltő, de aztán elkezdett fehéredni és habszerűvé válni, és innentől már gyorsan szép, halványnarancs színű, nyúlós hab lett belőle. Mondjuk olyan tíz perc volt az egész, ez elég unalmas része a gyártásnak:) Jó is annak, akinek van tálas mixere!
Beleöntöttem a tepsibe, és félretettem néhány órára. Nekem olyan 5 óra alatt tökéletesen megkötöttt, lehet, hogy hamarabb is, de akkor mentem újra felé.
A tepsiből szépen kicsusszant, ollóval felkockáztam, porcukor-keményítő keverékében megforgattam, és kész is volt.
Zsírpapír között, papírdobozban várt a nyuszira.

A nagy érdeklődést látva csináltam még egy meggyes változatot is, sajnos, azt nem fényképeztem le, de erősen hasonlít a fentire, csak halvány meggyszínű:)
A meggykivonatot fagyasztott meggyből csináltam, áttörtem, lecsöpögtettem, és a nyert levet a kicsi lábasomban közepes tűzön jól besűrítettem.
Most több cukorból csináltam cukorszirupot, mondjuk olyan 350 grammból, de ezekkel az arányokkal is remekül működött minden. A meggyes még finomabb lett, erősebben érződött a meggy íze, és nem volt túlságosan édes.