2008. november 30., vasárnap

Pepperkakor - Svéd karácsonyi mézes süti

Érdekes "vita" van kialakulóban másik kedvenc főzős blogomon arról, hogy főzzünk-e, vagy sem. Nekem tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy valaki mivel tölti a szabadidejét, én szeretek sütni-főzni, de megértem azokat is, akik ez idő alatt inkább tévéznek, sportolnak, interneteznek, dolgoznak, vagy bármi mást csinálnak. Mégis nagyon meggyőzött a sütés-főzés értékességéről az, amikor tavaly ez idő tájt épp ezt a sütit sütöttem és fiam belépett a lakásba új barátnőjével, megérezte a süti illatát, majd rögtön azt mondta neki: "Látod, nálunk ilyen illatok szoktak lenni Karácsonykor!" Ha tesóm, Mazsi, Viki, sőt egész családom és barátaim lelkes rajongása nem lenne elég motiváció a sütéshez-főzéshez, már önmagában ez is egy olyan fantasztikus mondat számomra, amitől szárnyakat kapok a konyhában. Igen, azért is érdemes, mert sok más dolog között az illatok és ízek is összekötnek bennünket. Ráadásul ez volt az első süti, amit hagyományként elkezdtem minden Karácsonykor sütni. Erika barátnőm kapta az Ikeában a receptet az ott vásárolt Pepperkakorja mellé. Megsütötte, Toma megkóstolta és mivel nagyon ízlett neki, nem volt más választásom, mint megtanulni ez a sütit. Hozzávalók:
  • 55 dkg liszt
  • 30 dkg margarin (vaj!)
  • 2 db tojás sárgája
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg méz (Lécci ne használjatok kristályos mézet felmelegítve, mert sokkal nehezebb vele dolgozni! Törik, ragad, és esetleg kicsit karamelles ízűre sül a süti.)
  • 1/2 evőkanál őrölt szegfűszeg
  • 1/2 evőkanál őrölt fahéj
  • 1/2 kiskanál szerecsendió
  • 1/2 kiskanál gyömbér
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 4 dkg kakaó

A lisztet összekeverem a porcukorral, fűszerekkel, sütőporral és a kakaóval, majd elmorzsolom a vajjal. A tojássárgákat és a mézet hozzáadva jól összegyúrom. A kész masszát pihentetni kell a hűtőben minimum 3 órát, de legfeljebb 1 napot. Pihentetés után a tésztát kiveszem a hűtőből, hogy kicsit felmelegedjen, kinyújtom 2-3 milliméter vékonyságúra, majd szép karácsonyi formákat szaggatok belőle. Előmelegített sütőben 180-200 fokon 5-6 percig sütöm.














Amíg hideg a tészta, elég nehéz nyújtani, de ilyenkor könnyebb a bonyolultabb figurákat kiszúrni, mint például a macit, aminek vékonyka keze és lába van. Hamar felmelegszik, akkor már könnyebb, bár még így is sok kis adagban szoktam nyújtani. Nekem se hidegen, se melegen nem kell a nyújtáshoz liszt, bár lehet, hogy azért nem, mert konyhapulton szoktam dolgozni, nincs deszkám.

 

Nagyon finom, különlegesen fűszeres sütemény, aki eddig megkóstolta, kérte a receptjét!

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

eszembe jutott, amikor egyszer közösen is csináltunk egy jó nagy adagot :) emlékszel mit gyúrtam a nyers tésztából? ;)

Andi írta...

NEM EMLÉKSZEM!

Névtelen írta...

kérsz képet róla? :)

Névtelen írta...

én meg is tudom mondani, ha akarod... :)

Andi írta...

Neeeem kösziiii!

Névtelen írta...

csak azt nem tom, hogy mié nincs rénszarvas??

Andi írta...

háme nincs olyan formám! Meg azt biztos nehéz kiszúrni a szarva miatt! :-)

Névtelen írta...

hát akkó eztet orvosolni köll :)

Mari írta...

Szia Andi
Megsütöttem, de nem mondtad, hogy ilyen sok lesz belőle:))
Finom lett, csak nem elég édes nekem, ezek a mostani cukrok már nem az igaziak...

Andi írta...

Szia Marika, ez nálunk nem szokott sok lenni, sőt! :-)

Mari írta...

Igazad van, mára alig maradt, karácsonyig újra megsütöm:))

Andi írta...

Juj, akkor megnyugodtam! Örülök, ezek szerint sikere volt, érdemes volt fáradni vele! :-)

Mari írta...

újabb fejezet a süti-történetben: tegnap volt a kisebbik fiam szülinapja, volt Daubner torta, sütöttem sajtost, zserbót és karácsonyra ezt a kekszet. Valahogy kitudódott és megették egy morzsáig, holnap ismétlés következik :))

Andi írta...

Gratulálok a kisebbik fiadnak a szülinapján és gratulálok neked a sok-sok sütihez, amit sütöttél! Ez most hanyadik adag pepperkakor volt? :-)

Mari írta...

A "gyerek" 30. a süti 3.
holnap újra nekiállok. Szeretnék már karácsonyi blogot látni!!!!!!

Andi írta...

Gratulálok még egyszer! És igazad van, és Ica azt mondta, lehet, hogy este irni fog valamit (ezen a gépen nincs hosszú i)