2009. május 12., kedd

Halleves


Hát, ez sem annyira fotogén:) Viszont annál finomabb.
Fagyasztótakarítás folyik továbbra is, nagy erőkkel. Egy méretes ponty levesnek való alkatrészei már hosszabb ideje várják, hogy más halak társaságában majd halászlé lesz belőlük, de csak nem jöttek azok a más halak, én meg már untam kerülgetni ezt a halas zacskót. Gondoltam, lesz belőle vagy három tányérnyi, nem baj, legalább elfogy. És nem klasszikus halászlevet akartam, egyrészt, mert az a Tamás reszortja, és most nem ért rá, én meg nem szállnék vele ebben versenybe (garantáltan nem én nyernék:)), másrészt meg még ezer éve ettünk valahol Montenegróban, kora délután, ötven fokban, egy kis folyóra települt étteremben (hajó? stég? már nem is emlékszem) valami egészen fantasztikus hallevest, és ha nyár, meg leves, meg hal, akkor mindig ez a leves jut eszembe, hogy ezt kéne valahogy reprodukálni. Na, most szerintem az íze hasonlított, a színe és az állaga még távolról sem az igazi, jövő nyáron szerintem újra megpróbálom.

Hozzávalók:
- csontos halalkatrészek, olyan szűk kilónyi
- egy nagy fej vöröshagyma
- szemes bors
- 5 dkg szalonna
- 2 evőkanál paradicsomlé
- só, bors

A halat viszonylag sok víz (alaposan ellepte a haldarabokat), egy felkarikázott vöröshagyma és a borsok társaságában feltettem főni, és kb. fél órát főztem, amíg a hal is és a hagyma is jól megpuhult.
Utána a haldarabokat kiemeltem, kiirtottam az összes csontot és szálkát. Visszatettem a lábasba a halhúst, és botmixerrel egy kicsit átnyomtam (nem túl krémesre, éppen hogy csak).
Egy másik fazékban megpirítottam olyan 5 dekányi apróra kockázott mangalicaszalonnát, ráöntöttem a levest, és tettem még hozzá egy félbevágott, mérsékelten erős zöldpaprikát meg egy nagyobb szál angol zellert. És fedő nélkül hagytam még vagy egy fél órát csendesen forrni, hogy besűrűsödjön a lé. A végén tettem bele egy evőkanálnyi paradicsomlevet, sóztam és borsoztam. Nagyon finom lett!

5 megjegyzés:

Andi írta...

Lándori Zsuzsi kolléganőm evett valami hasonló hallevest Dél-Franciaországban, aminek Boulliabaisse a neve és csak ott lehet ilyet enni, mert bizonyos fajta csak ott létező halakból főzik. Aioli mártást és pirított bagettet kínáltak hozzá, szerintem ezt is ki kéne próbálni!
Nem néz ki túl jól, de látszik rajta, hogy nagyon finom!

Éva írta...

Nagyon sok mindent lennék képes cserébe adni, ha ebből a levesből ehetnék...

tata írta...

pölö????

Éva írta...

pld sóskát, tojással és újkrumplival a mai menüt!

csincsilla írta...

várom az ajánlatokat:)