2009. május 25., hétfő

Előszülinapi ebéd a Mátyás étteremben - limonádéval és meglepetéssel :)

Szeretnék eldicsekedni a tegnapi ebéddel. Nem én főztem! :) Mivel a héten lesz a szülinapom, Imi múlt héten, mintegy mellékesen megkérdezte tőlem, hogy meghívhat-e a Mátyás étterembe vasárnap ebédre, hogy előre megünnepeljük. Hát persze, hogy meghívhatsz! - vágtam rá. Jól ismerem a helyet, voltam már párszor ott. Tavaly szilveszter előtt ott ünnepeltük Imi és Tomi szülinapját a barátokkal. Nem is sejtettem, mi készülődik, hogy nekem is hasonló élményben lesz részem. Ugyanis Imi már hónapokkal korábban elkezdte szervezni, hogy ezt az ebédet ne kettesben fogyasszuk el. :) Meghívta tesómékat, a barátaimat, kolléganőmet, úgy hogy mindannyiuknak sikerült teljesen titokban tartaniuk előttem. A különterembe belépve a következő látvány fogadott: egy nagy asztal mellett 11 ember ült, arcukat az étlappal eltakarva. Nem bírtam ki nevetés nélkül, de még az engem kísérő pincér sem.

Az összeesküvők egy része. Középen a főszervező. :)

A kezdeti sokk után rögtön a kezembe nyomtak egy pohár pezsgőt és koccintottunk. Bár nem szeretem a pezsgőt, ez határozottan finom volt. Mégsem bírtam meginni, lepasszoltam Tominak és inkább rendeltem egy ház specialitása-limonádét. Két ember kivételével mindenki követte példámat, mert decemberben már megkóstoltuk milyen ez és nagyon meggyőző volt! A lényege az, hogy a szokásos cukor-citrom-víz keveréken kívül narancsot és vaniliáscukrot tesznek bele, amitől kap egy jellegzetes karakteres ízt. Most egy kicsit kispórolták belőle a narancsot, de érthető is, hiszen télen könnyebben beszerezhető.

Miközben próbáltam kiszedni a többiekből, kit mikor szervezett be Imi és mégis hogyan, sikerült kiválasztanom az ebédemet is. Hárman is emellett döntöttünk. Roston sült jércemellet ettem fűszerkéregben, ropogós zöldségekkel összepirított tésztával. Finom volt nagyon, csak - és ezt zárójelben jegyzem meg - (az olajbogyót kihagyhatták volna belőle). Hatalmas tányérokon hozták ki az ételeket, kb. 35 x 35 cm-esek voltak. Első pillantásra az én jércemellem picinek tűnt rajta, de ahogy fogyott, rájöttem, hogy nem is olyan kevés, sőt! Valamilyen finom paradicsomos-boros szósszal volt leöntve a tészta.

A borjú bécsijük hatalmas! Ezen a képen jól láthatjátok mekkora, főleg, ha kb. 35 x 35 cm-es tányérhoz méritek. A köret szinte eltűnik alatta.


Ha jól emlékszem, a következő képen mangalica szűzérméket láthattok ropogós baconnel és friss kevert salátával. Legszívesebben végigkóstoltam volna mindenki ebédjét! Még Imi és Kriszti kolléganőm halászléje is nagyon jól nézett ki, pedig nem szeretem a halat.

Miután mindenki jól teleette magát, következett az újabb meglepetés. Behozták a tortáKAT. Bizony, nem is egyet, hanem kettőt! Egy feketeerdőt és egy somlói tortát. Imi a Vanilin Cukrászdából rendelte még napokkal azelőtt.
Sajnos a sütiket nem sikerült túl jól megörökíteni, de azt azért szeretném megmutatni, hogy még tűzijáték is volt a feketeerdő tortán.

És az ominózus évszám. Megköszöntem a pincéreknek, hogy nem fordított sorrendben rakták rá a gyertyákat. :)


Mindenkinek köszönöm (különösen Iminek, aki az egészet kitalálta, megvalósította és hónapok óta izgult, nehogy valaki elszólja magát), aki részt vett a szervezésben, titkolózásban, felköszöntött, akár el tudott jönni, akár nem. Emlékezetes marad számomra a tegnapi nap!

23 megjegyzés:

viki írta...

Boldog előszülinapot Beaaaaaaaa :)!

mazsolla írta...

mind-mind nyamiiiiii!! boldog preszülinapot Bea! (egyébként iwiw üzenőfal olvasgatása közben majdnem szívrohamot kaptam h elfelejtettem a szülinapod, de aztán rájöttem a furfangra :D)

tata írta...

ez aztán a meglepetés! boldog előszülinapot!

Andi írta...

Fantasztikus! Irigykedem! :-) És boldog szülinapot. Ha emlékeznék, mi történt velem 28 évvel ezelőtt... ;-)

Bea írta...

Köszönöm szépen! :):)
Látod, Mazsi, még téged is átvertek ezek a gonosz szervezkedősek! :)

Miért pont 28 évvel ezelőtt, Andi? :) Nem arra gondoltál, hogy 28 éves korodban? Biztos buliztál valahol Tatával együtt.

Andi írta...

Azért mert cikibb lenne beismerni, hogy már a 28 éves koromra sem emlékszem vissza! :-)
Nem buliztuk 3 db óvodáskorú szörnyedelemmel a nyakunkon! :'-(

csincsilla írta...

boldog szülinapot! úgy látszik, csupa helyes pasival vagy körülvéve, apukádat ugye már sokat dicsértük, akkor áttérünk az ifjabb generációra:)

tata írta...

csincsilla! te mióta veszed észre a heyes pasikat??? hm???? :)

Bea írta...

:D:D

Andi, ovis buliról még nem hallottál? :)

Tata, Csincsilla biztos csak az igazán helyes pasikat veszi észre. :) És nem biztos, hogy csak a külsőre helyesekre gondolt, elvégre apukámat még nem látta. Milyen helyes pasit nem vett észre? :):)

Andi írta...

Ovis buli? nem 3, hanem 30 szörnyedelemmel? jajneee!

mazsolla írta...

azóta mégis a három szörnyedelemmel buliznak, szóval nemmkell rájuk figyelnii...:P

segebaga írta...

Utólag vagy előleg is nagyon Boldog Szülinapot kiáltok!!! Rendes barátaid, rokonaid vannak, hogy egy ilyet megszerveztek Neked és főleg, hogy titokban is tudták tartani. Gratula nekik is!

tata írta...

bea! a csincsilla gyakorlatilag semmilyen pasit nem vesz észre, sem a helyeset, sem a helytelent. legalábbis idáig ezt kommunikálta! lehet hogy hazudott! modeláljuk ki! :)

tata írta...

elmeséljem, hogy mi történt huszonnyolc évvel ezelőtt... :)

Andi írta...

ne meséld el, mert kiizéllek tégedet is! :-)

Andi írta...

Mazsi! Téééényleeeeeg! :-) és milyen szörnyedelem jó veletek bulizni! (csak kicsit sokba kerül)

tata írta...

nem kicsit! :(

Bea írta...

Köszi Segebaga, sok puszi! :)

Hű, úgy látom, családon belüli kimoderálás lesz hamarosan! :) Én azért kiváncsi lennék a 28 évvel ezelőtti történésekre! Meséljetek!

mazsolla írta...

a lényeg a szórakozás és nem a pénz!! ugye?:D

Andi írta...

Mazsi ne fokozd!
Tata, te kezded a mesélést?

tata írta...

félek hogy kimoderálsz! :)

Andi írta...

Tata, vedd úgy, hogy már kimoderáltalak! Még a levegővétel előtt!

Mazsolino írta...

Bóóóóóóldog bóóóóóóóldog bóóóóóóóóóóóldog születésnapot! Kívánom, hogy legyen még sok ilyen szép napod!!!!!!!!!!!!! :)