2009. május 20., szerda

Tökfőzelék

Mazsi kérésére így kezdem a mai bejegyzést: Egy héttel azután a nevezetes esemény után, hogy finom Rugelach sütijeim tetejét Mazsi kente le tojással, majd szórta meg barnacukorral, elkészítettem ezt az iszonyúan elrontott tökfőzeléket. (Jó lesz így?) Néha fehér, néha pedig, mint most is, pirospaprikás változatot szoktam készíteni, de nem ez volt most a baj. Hanem az, hogy túl kicsi tököt vettem, és nem találtam jól el az arányokat, szinte semmi nem jó mennyiségben van benne. Pedig a recept tökéletes, hiszen tesómtól van!

Egy kicsi tököt megpucoltam, majd a sajtreszelő nagylyukú oldalán legyalultam. Ezután pici olajon egy kis fej hagymát fonnyasztottam, rádobtam az apróra vágott kaprot, (most) szórtam rá piros paprikát, és erre tettem a gyalult tököt. Felöntöttem egy kis tejjel, megsóztam és megfőztem a tejben a tököt. Egy deci tejfölben elkevertem egy evőkanál lisztet, majd ezzel behabartam a főzeléket. Erről nem tudok többet írni, nem sikerült.


Szeretnék inkább mai futásunkról írni itt a blogban, mert rekordot döntöttünk Mazsival: 10 perc alatt lefutottuk a szokásos távot, igaz, 8.46-nál megállt a stopper és valamikor a kör vége felé tudtuk csak újraindítani, de az tény, hogy célbaérkezésünkkor 10 perc és még valamennyit mutatott, szemben a szokásos 22 perccel. Naggyon jók vagyunk! :-)

8 megjegyzés:

mazsolla írta...

Na így már tökéééééletes!!!!!!!!!

mazsolla írta...

nem kellett volna a többieknek megtudniuk, hogy leállt a stopper!!:D

Andi írta...

Nem? Bocs!

csincsilla írta...

gratulálok a remek időhöz!!! és irtó csinos a főzelék is, én sima vízzel szoktam, de tejjel biztos jobb, át fogok rá térni.

Bea írta...

Szerintem viszont TÖK jól néz ki és az íze is TÖK jó lehetett! :)

Lassan olyan jó időket fogtok futni, hogy indulhattok az olimpián is! :)

segebaga írta...

Te kis töketlen :) vagyis inkább "kistökös" és ezt a futásotokra is értem :)

zokni írta...

Nagyon jó a részidőtök, nekem kétszer annyi lenne. ( ebben a melegben). Persze ha volna egy cica (akit közben kergethetnék) lekőröznélek benneteket. Hajrá csak így tovább!! (A gazdi új nevet adott nekem: "lassúlábú" Eric Clapton után szabadon).
A tök meg király! Szerintem szép és bittos finom is, me hát a tennapi kaja is fincsi vót ám, ebből kiindulva ez is fini lehet.Nagyon szépen köszönöm, kéznyal-nyal!!!

Andi írta...

Nagyon szívesen! :-)