2009. szeptember 28., hétfő

Nagymama almás pitéje

Almatortaverseny, 4. számú versenyző. A forrás változatlanul Dorie Greenspan Baking című könyve.
Szokás szerint feleztem az eredeti receptet, és szokás szerint jó nagy darab süti lett belőle.

Hozzávalók a tésztához:
- 115 gramm szobahőmérsékletű vaj
- 1/2 csésze cukor
- 1 nagy tojás
- 1/2 evőkanál sütőpor
- nagy csipet só
- 1/2 citrom leve
- 1 3/4 csésze liszt

A vajat és a cukrot nagy tálba tesszük, és kézi mixerrel 2 percig habosra keverjük. Utána beletesszük a tojást, és még három percig keverjük. A sebességet csökkentve beleszórjuk a sütőport, és hozzáadjuk a citromlevet (lehet, hogy darabosság válik tőle a tészta, nem baj). Szépen hozzáadjuk a lisztet is, az utolsó nyolcad csészét csak akkor adjuk hozzá, ha szükség van rá (általában kelleni fog). Borítsuk sima felületre, és gyúrjuk át kicsit. Lágy, de jól kezelhető tésztát kapunk. Vegyük kétfelé, és tegyük legalább két órára hűtőbe.

Hozzávalók a töltelékhez (ezt a szintén szokásos módon nem feleztem meg, ha az eredeti recept szerinti arányokra vágysz, akkor felezd meg az alábbi mennyiségeket):
- 10 közepes alma
- kevés citromlé
- 1 csésze mazsola (kihagytam)
- 1/4 csésze cukor
- egy teáskanál őrölt fahéj

- cukor a szóráshoz

Az almákat hámozzuk meg, vegyük ki a magházukat, kockázzuk fel, és egy nagy tálban keverjük össze a citromlével, cukorral és a fahéjjal. (Sajnos, megint figyelmetlen voltam, és már megcsináltam egy adag almaszószt, amikor észrevettem, hogy ide kivételesen nyers almákra van szükség. Ekkor gyorsan belekockáztam három nyers almát, de persze ez eléggé megváltoztatta a töltelék jellegét.)
A tésztát vegyük elő a hűtőből, és hagyjuk szobahőmérsékleten 15 percig pihenni és melegedni. Lisztezett deszkán vagy fólia között nyújtsuk ki az egyik cipót, és béleljünk ki vele egy kivajazott szögletes sütőedényt (én 20*33 cm-es tepsit használtam, nyújtásnál kicsit vékonynak éreztem a tésztát, de a kész sütinél túl vastag lett volna, ha kisebb edényt használok), nem baj, ha egy kicsi peremet is tudunk csinálni. Szórjuk rá a tölteléket (én ugye beleöntöttem a nyers almával feltunningolt almaszószomat), szerintem biztos nem lesz rosszabb, ha két evőkanál morzsával megszórjuk, de az eredeti recept nem írja. Nyújtsuk ki a másik cipót, kicsit nagyobb méretre, mint a sütőedényünk, és fektessük az alma tetejére. Az oldalán gyűrjük be a tésztát, a tetejét vagy szúrkáljuk meg villával, vagy vágjuk rá éles késsel néhány kisebb nyílást. Ecsettel kis vízzel kenjük meg, és szórjuk meg kristálycukorral.
190 fokra előmelegített sütőben 65.80 percig sütjük, ha nagyon elkezdene pirulni a teteje, takarjuk le fóliával. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Finom volt, finom volt, de olyan semmi különös. Végül is nem volt túl macerás az elkészítése, ez mellette szól, de sajnos, pillanatnyilag a 4. helyen várja az utolsó zsűritag értékelését. Szegény.

6 megjegyzés:

Mazsolino írta...

Nekem ez szimpibb, mint a gyönyörű almás torta. :)
Pont ma ettem almás sütit - sütinap volt a munkahelyemen, hárman is pont tegnap sütögettek, és ma hoztak. :)

Bea írta...

Hogy neked milyen jó dolgod van mindig! :P

Andi írta...

Nekem is jó dolgom van, mert kaptam kóstolót az összes almatortából, ugyanis én vagyok az utolsó zsűritag.

Nekem ez a pite nagyon ízlett, tényleg olyan mint egy nagymama almás pitéje, semmi fakszni, semmi flanc, egyszerű de nagyon finom! A tészta is pont jó édes volt nekem. Nagyon ízlett.

Az elkészítése is elég egyszerűnek tűnik! Nálam ő a 2. helyen van, amiatt, hogy a legédesebb volt a tésztája a négy közül.

Andi írta...

Tomának pedig csak ez a süti ízlett, pedig semmiben nem befolyásoltam, csak ráparancsoltam, hogy kóstoljon és értékeljen.

csincsilla írta...

annyira rendes, hogy hajlandó volt megkóstolni! nálunk csak hárman zsűrizünk...

Andi írta...

Pedig meg akartam kérdezni, hogy Bendinél mi a sorrend?