2010. május 18., kedd

Burgonyás-hagymás pizza


Folytatódik ez a borzalmas hideg, már szinte mindenki elővette a télikabátját és a csizámáját ismét, s a lakásban is egyre csökken a hőmérséklet. Folyton járatnám a sütőt, mert mégiscsak jobb, ha valami fűt is és kaját is ad, mint az olajradiátor, ami csak a villanyórát pörgeti, de jól nem lakunk tőle. Ezért esett a választásom megint a Geopen Könyvkiadó Ünnepi étkek c. könyvéből erre a burgonyás-hagymás pizzára.


Pár dolgot változtattam a recepten megint, ezeket zárójelben jegyzem, mert szerintem úgy is tökéletes, ha az eredeti hozzávalókkal és eredeti módon készül, meg úgy is, ahogyan én készítettem.

Hozzávalók a tésztához:

- 1 evőkanál szárított élesztő (negyed friss élesztő)
- 1,25 csésze (3 dl) melegvíz (plusz még egy deci kellett) (hát ez édes: azt írja: 43°C!!!:-))
- 3,5 csésze (56) dkg finomliszt
- 1/3 csésze (4,5 dkg) rozs- vagy hajdinaliszt, vagy még 1/3 csésze (6 dkg) finomliszt
- 3 evőkanál olívaolaj (2 evőkanállal tettem, plusz egy ment a tál kiolajozásához)
- 1 kávéskanál só
- 3 evőkanál finomra aprított friss rozmaring (egy kávéskanál szárítottat használtam)

Az utasításokat lépésről lépésre betartottam, mert erre az előre-kovász-készítős módszerre Csincsilla is rábeszélt már egyszer, de ha nincs utasításba adva nekem, hát nem tudom eljátszani ezeket a hókuszpókuszokat.

Szóval:

A tésztához belemorzsoltam a z élesztőt 1/2 csésze (1,2 dl) meleg vízbe a robotgép táljában. Hozzáadtam 1/2 csésze (7,5 dkg) finomlisztet és összekevertem vele. Letakarva pihentettem kb. 30 percig. Szépen felhabosodott, megduzzadt a massza. Hozzáadtam az olívaolajat, a maradék vizet, valamint a sóval, rozsliszttel és egy kis szárított rozmaringgal elkevert lisztet. Kis fordulatszámon dagasztottam a tésztát, amíg elvált az edény falától, de közben kicsi vizet adagoltam hozzá, meg amikor ez túl sok lett, egy kanálka lisztet is. Végül szépen összeállt a tészta, ekkor kiolajoztam a tálat és konyharuhával letakarva kelesztettem 1 órát (vagy amíg a térfogata a duplájára nő, de persze ez idő alatt alukáltam, szóval 1 óra kellett nekem).

Amikor a tészta 1 óra múlva duplájára kelt, elfeleztem, lisztezett pulton mindkét gömböcöt kinyújtottam, ráterítettem egy-egy sütőpapírral fedett sütőlemezre és kitettem őket az erkélyre. Az eredeti recept azt írja, hogy "a megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára, gyúrjuk át, takarjuk le és 30 percre tegyük a hűtőbe". "Szerencsére" az erkélyen nagyon hideg van, nem kellett a hűtőt kipakolnom. És a sorrendre se figyeltem, szóval kinyújtva hűtöttem. De nem ártott neki!


A feltétnél is változtattam kicsit, mivel nem az egész pizzát csináltam burgonyás-hagymásra, nehogy már bajba kerüljek vele este a vacsoránál, ezért csökkentettem a hagyma és a krumpli mennyiségét, pont a felére.

Hozzávalók a (nem csökkentett) feltéthez:

- 8 kis új rózsaburgonya
- 6 evőkanál olívaolaj
- só és frissen őrölt bors
- 4 nagy fej vöröshagyma vékony karikákra vágva
- 1 csésze (12,5 dkg) pármai sonka hosszú, vékony szeletekre vágva (persze nálam sága selyemsonka játszott) - ízlés szerint, azaz elhagyható
- kukoricaliszt a megszóráshoz (nálam sütőpapír)
- 1 evőkanál fokhagyma szétnyomva (nálam 2 gerezd)
- 1-1,5 csésze (12-20 dkg) mozzarella (nálam 10 dkg)
- 2 evőkanál friss zsálya vagy rozmaring felaprítva (kihagytam)
- 1/2 csésze (6 dkg) frissen reszelt parmezán sajt

Amíg hibernálódtak a tészták - valamelyik munkafázisban valamennyi ideig - addig a sütőt előmelegítettem 200 fokra, és a krumplikat sütőpapírral bélelt sütőedénykébe tettem, megkentem olívaolajjal, megszórtam sóval és borssal, és kábé 30 perc alatt puhává , de nem szétesőssé sütöttem. Nem volt időm hagyni kihűlni, azonnal szeleteltem kábé 6mm-es karikákra.

Egy kis láboskában üvegesre pároltam a hagymát (kb. 10 perc), de lehet ízlés szerint ropogósra vagy aranyszínűre sütni. Választhattok! :-) Végül ízesítettem sóval, borssal, és ekkor lehet hozzáadni a sonkát is, ha valaki tesz bele.

Behoztam a pizzalapomat az erkélyről, és megkentem 2 evőkanál fokhagymás olajjal (máskor csak a széleit fogom megkenni, mert olyan jó ropogós lett tőle, míg belül kissé olajos volt, de ez sem tudta elrontani!). A fokhagymás olajjal lekent tésztára raktam a karikára vágott (lehet reszelni is) mozzarellát, majd a párolt hagymát és a burgonyát. Egy félkarikára vágott paradicsomot is elrendztem ízlésesen ekkor a pizza tetején, biztos ami biztos. Most kéne megszórni a felaprított zsályával vagy rozmaringgal, ezt kihagytam, viszont tényleg szórtam rá reszelt parmezánt.

240°C-os sütőben addig kell sütni, amíg a tészt széle felpuffadva aranybarna nem lesz (12-15 perc). Itten még olívaolajat ajánl a tészta szélére kenni, hogy szép fényes legyen, de ez szerintem már tényleg túlzás. Tálaláskor megszórtam a szép csíkokra vágott sonkával.


Frissen sütve isteni finom pizza volt, számomra sokkal jobb, mint a szokásos paradicsomos-sonkás-sajtos, amilyet emellett sütöttem Tomának. Jól csúszott rá a behűtött rozé, de gondolom, hideg sör mellé is kiváló. Nem tudom, hogy bírja majd a melegítést ez a sok hagyma-fokhagyma-és-olaj. Remélem, lesz vállalkozó, aki velem ebédel holnap!

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Izgalmas és finom. Nagyon guszta lett

Andi írta...

Köszönöm Bianka!

csincsilla írta...

igen, csatlakozom Biankához:) kicsit perverz, ez a kenyértészta krumplival, de tényleg jól csúszhat egy nagy korsó sörrel! holnap mi lesz a menü?

Andi írta...

rakott krumpli

Bea írta...

Biztos félreolvastam vagy kihagytam valamit, de ezt nem értem:
- kukoricaliszt a megszóráshoz (nálam sütőpapír)

Mihez kellett volna kukoricalisz és mihez lett végül sütőpapír?

Amúgy nagyon érdekes pizza lehet, biztos nagyon finom. Tetszik. :)

mazsolla írta...

Volt vállalkozó? mit mondtak? még mindig az a véleményem, hogy nagyon érdekes! (nagyon konzervatív vagyok pizza terén :)) kíváncsi vagyok nagyon az ízvilágra!

csincsilla írta...

én feláldoztam magam, hajlandó voltam megkóstolni. nagyon finom volt, mondjuk, én imádom az újkrumplit bárhogy, bármivel. még egyszer el kéne olvassam, hogy milyen fűszerek voltak benne, de tényleg nagyon jó volt, olyan nem nagyon fűszeres, csak sikoltozott egy sörért.

Andi írta...

Bea, bocs, akkor nem voltam egyértelmű. A receptekben azt szokták írni, hogy kukoricaliszttel kell a sütőlemezt megszórni és arra tenni a pizzatésztát, de én ehelyett sütőpapírt használtam.

Mazsi, anyukád a töki pomposhoz hasonlította. Nekem annyira ízlett, hogy érzem, lesz rá lehetőséged, hogy megkóstold.

Csincsilla: a tésztában szárított rozmaring (a friss helyett), a tészta tetején fokhagymás olaj és a legtetején parmezán, amit nem biztos, hogy beleírtam a receptleírásba. Ezek voltak, nem kell újraolvasnod, olyan hosszú volt.

mazsolla írta...

érdekes, nekem is rögtön a töki pompos jutott eszembe, pedig nem is kóstoltam és annak is csak a tésztájában van krumpli. nem hiába, lánya anyja ;)

Éva írta...

Mit gondolsz, ha kihagyom a fél karika paradicsomot el tudnám itthon nyomni? Sürgős választ várok a mai vacsi forog kockán!!! :)3

Andi írta...

Hát elég hagymás és fokhagymás, azt nem hiszem, hogy Anna megenné. Krumpli, sonka, olajbogyó? Hm?