2010. május 11., kedd

Újkrumplis-serpenyős egytál

Nem vagyok könnyű helyzetben, mióta együtt dolgozunk és együtt ebédelünk a fiammal. Olyan ételeket kell este főznöm, amiből másnap mindketten meg tudunk ebédelni, és ez nem mindig sikerül. Tegnap valami olyan mennyei újdonságot készítettem, hogy egy ültő helyünkben felfaltuk, és persze nem én voltam a főbűnös abban, hogy nem maradt másnap ebédre. Ezt a kaját majd holnap mutatom meg, most következzen egy másik finomság, amit a Kiskonyhám ízei blogon találtam. Első olvasásra megkívántam, mert nagyon szeretem a serpenyőben készült egytálételeket, nemcsak azért, mert kevés mosogatnivaló marad utána, hanem mert finoman összesülnek-főnek az ízek.


Hozzávalók (nálam):

- 1 kg újkrumpli
- 1 filézett csirkemell felkockázva
- 8-10 szelet baconszalonna apróra felkockázva
- fél fej lilahagyma, 1-2 szál újhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 csokor petrezselyem
- só, bors

Az újkrumplit megpucoltam, feldaraboltam, és sós vízben megfőztem, leszűrtem és hagytam hűlni, mert állítólag így kevésbé törik szét. A serpenyőben kicsi olívaolajon pörcösre pirítottam a szalonnát, s amikor elkészült, kiszedegettem egy tányérba. Nagyon szeretjük így ropogósan a szalonnát, míg ha a főzéstől felpuhul, már kevésbé. A visszamaradt finom olívaolajos zsíron megpirítottam a felkockázott, sózott-borsozott csirkemellet. Amikor majdnem elkészült, rászórtam az összenyomott fokhagymát és az apró darabokra vágott hagymát, illetve a vékonyan felkarikázott újhagymát. Kicsit így együtt pirítottam a húst a hagymákkal, végül hozzáadtam a langyosra hűtött újkrumplit, s amikor az is jól átforrósodott, rászórtam a szalonnapörcöket és a felaprított petrezselymet. Mesés illatok!


Pont olyan finom volt, mint amilyennek képzeltem, úgyhogy ebből is alig bírtam megmenteni egy kisebb adagot holnapra. Javaslom, senki ne álljon neki ennek az ételnek addig, amíg nincs otthon egy jó nagy tál saláta hozzá, például jégsaláta olívaolajos-ecetes öntettel, vagy tejfölös uborkasaláta. Nekünk az nagyon hiányzott.

10 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon-nagyon guszta lett :)

Bea írta...

Andi, egy nagyon hasonló ételt készülök én is megfőzni hétvégén :) Első pillantásra azt hittem, ez pont az. :)

Andi írta...

Ez is nőklapjás recept azt hiszem... én kihagytam a paprikát belőle. Nagyon várom a te verziódat!

csincsilla írta...

nekem is tetszik:) van is otthon újkrumpli, ki kéne próbálni...

Bea írta...

Nem, Kiskegyed Konyhája recept. És igen, van benne paprika és csirkemell helyett darált hús.

Bea írta...

Bocsánat, helyesbítek, utánanéztem. Biankánál valóban a Nők Lapjás recept van fenn, viszont a Kiskegyedben egy nagyon hasonló szerepel zöldséges-darált húsos újburgonya-egytál néven. Na ezt fogom én megcsinálni hétvégén. :)

Andi írta...

Én így értettem :-)

Andi írta...

Nagyon várom a beszámolódat!

sheppie írta...

Engem tegnap megszállt az ihlet (e bejegyzés kapcsán) és vacsira meg is voltam vele. Nagyon jó volt! :)

Andi írta...

Jaj de örülök! És mit módosítottál?