2010. május 23., vasárnap

Mustáros-fűszeres sült krumpli


Már nagyon sok helyen olvastam erről a köretről, és mindenki nagyon lelkesen nyilatkozott róla, így hát egy alkalommal Kiskukta krumpliját elmentettem a kedvencekbe. Ma jött el az ideje a próbának, ezért összehasonlítottam Pákosztos macska steakburgonyájával, és mindkét receptből a nekem tetsző részeket felhasználva készítettem el az én krumplimat.

(Rémlik egyébként, hogy itt a blogon is van hasonló krumpli, de nem találom.)



Két evőkanál dijoni mustárt összekevertem 2 evőkanál mustármaggal, 2 evőkanál olvasztott vajjal, 2 evőkanál olívaolajjal, 2 evőkanál citromlével, 1 kiskanál mézzel, 1 evőkanál oreganóval, 1,5 kiskanál sóval, 0,5 kiskanál borssal és 1 gerezd reszelt fokhagymával. Kábé 1,5 kiló újkrumplit lekapargattam, hosszában négybe vágtam, majd kézzel alaposan összekevertem a mustáros mártással. Egy nagyobb tepsibe sütőpapírt tettem, és a krumplikat szépen szétterítettem rajta.


220 fokos sütőben 1 órát sütöttem. Nekem egy kicsit túlságosan mustáros volt, ezért egyszer majd kipróbálom fele mennyiségű mustárral.


Mivel tegnap a nagytakarítás miatt semmit se főztem, ezért ma pótoltam az ebédre készített sokféle finomsággal: ezzel a mustáros kurmplival, mézzel sült paradicsommal, görög salátával és mustáros-ketchupos husival.

8 megjegyzés:

Marcsi írta...

Jaj, úgy lennék nálatok elő-próbaevő :)))) nagyon guszta :)

Andi írta...

Jaj, Marcsi, nem mindig járnál jól! :-) Lásd a következő bejegyzést...

Bianka írta...

Hű ez viszont mennyei

Andi írta...

Igen.

Hedvig írta...

Jl hangzik, de nagyon!

Bea írta...

Finom lehet, kipróbálom. Szeretem az ilyen fűszeres krumplikat.

mazsolla írta...

szerintem is biztos nagyon fincsi lehetett!

csincsilla írta...

itt van a másik: http://csincsilla.blogspot.com/2008/12/vadkacsa-rozmaringgal-s-almval.html
tényleg nem volt könnyű megtalálni:)
nekem is kicsit mustáros volt ez a változat, de egyébként meg nagyon finom.