2014. március 18., kedd

Cserépkályhában sült (konfitált?) csirke

 Évek óta át kellett volna már rakatni a cserépkályhát, végre tavaly ősszel (mikor máskor) rászántunk magunkat. És ha már úgyis hozzá kell nyúlni, akkor rakattunk bele egy nagy sütőt is, mindenféle vérmes reményekkel. Hogy majd abban sütjük a zöldséget, krumplit, vacsorát, legalábbis a fűtési szezonban. Az az igazság, hogy csak félig vált be. Valahogy nem elég forró a sütő (pedig azt hiszem, mindent megtett ezért a kályhásmesterünk, csak egyszerűen a cserépkályha valószínűleg nem erre való). Nem tudom, hány fok lehet, benne, de például a sütőtök nemigen sül meg benne, több nap alatt sem. Apró cékla, egyesével alufóliába csomagolva két nap (szóval két befűtés). Alufólia nélkül keményre szárad. Szóval nem vagyok vele boldog, de azért erre-arra használható. Például jól lehet benne vacsorát melegíteni (mikrónk ugye már nincs). Isteni sült almát lehet benne készíteni - valahol félúton van az aszalt alma és a sült között, úgy jó, ahogy van. Na, és sütök benne csirkét is. Tepsi, alá pici olaj vagy zsír, rá a sóval, borssal bedörgölt csirke. Ha van kedvem, egy kis füstölt szalonnával itt-ott megtűzdelem, mert el nem rontja. A hasába meg mehet egy kis alma, hagyma. Alufólia. Este berakom, és reggelre kb. kész van. Nem egy gyorsétel, de a másnapi ebéd ingyen elkészül, és szerintem jó is.


Ez a sütő, amelyik kicsit kevesebbet tud, mint amit vártam tőle.


Napi cukinak meg vasárnapi képek. Abban a csúnya szeles időben sétáltunk a Duna-parton, a Luppánál. Alig van víz, a mederben lehet trappolni. Elképesztő színek és formák voltak. Kófickának is tetszett.


A Zsuzsinak is, mert volt bot.


Együtt is jó volt.



Nem rosszak a színek, mi?


2014. március 17., hétfő

Csokis-vörösáfonyás kocka (gluténmentes)


Megint egy villámgyors kevert, de annyira finom, hogy üti a sokórás bonyolult desszerteket. Egyszer már csináltam valami hasonlót, de  akkor émelyítően édes lett, mert nem számoltam azzal, hogy a rémesen édes aszalt vörösáfonyám milyen csúnyán fog viselkedni. Szóval most nagyon ügyeltem az arányokra, és szerintem isteni lett. Annyira jó, hogy csak ajándékba szabad csinálni, mert képes felfalni az ember együltő helyében több kockát is (kockánként kb. százezer kalória van benne).

Hozzávalók (egy kis tepsihez, de tényleg nem kell több):
3 tojás
kb. 5 dl joghurt
1,5 csésze durvára tört dió
1 csésze aszalt vörösáfonya
6 púpos evőkanál liszt (nálam 3 evőkanál barna rizs, 2 evőkanál gluténmentes, 1 evőkanál zab)
1 kávéskanál sütőpor (az az igazság, hogy lehet, hogy kifelejtettem, de nem árt bele)
2 evőkanál holland kakaópor
2 evőkanál cukor (nyírfacukrot és eritritet használtam)
vanília
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet só
A tetejére:
2 dl tejszín
kb. 20 dkg étcsoki

Összekevertem minden hozzávalót, totál mindegy a sorrend. Nagyon híg lett a tészta, de ilyet is akartam. Rémesen kevésnek tűnt benne a cukor, amikor megkóstoltam, kifejezetten keserű volt. De emlékeztem, hogy milyen vacak émelyítő volt az elődje, szóval lefogtam a kezemet, és tényleg nem raktam bele többet. (Persze ha másnak nem ilyen édes a vörösáfonyája, akkor cukrozza bátran). Egy tepsit kivajaztam, és beleöntöttem a masszát. 180 fokos sütőben 20-30 percig kellett sütni, nem mértem az időt. Hurkapálcával lehet nézni a vége felé, hogy átsült-e. Hagytam a tepsiben kihűlni. Közben egy-két morzsát megkóstoltam belőle, és megállapítottam, hogy kuka, mert ízetlen és keserű. De azért befejeztem. Megérte
Felmelegítettem a tejszínt (mondjuk olyan 50 fokosra), és több részletben felolvasztottam benne a feldarabolt étcsokit. Utána ezt ráöntöttem a tetejére. Elég hígnak tűnik, de meg fog kellően szilárdulni pár óra alatt. (Ja, és végre megoldottam a csokiolvasztás után maradó csokis lábas kérdését. Ugye mindig felragad egy csomó a falára, amit kinyalogatni nincs kedvem, de kidobni sem. Rájöttem, hogy DT reggeli kakaójához tökéletes, így ő ilyenkor csokis tejet iszik, és nem kerül a felolvasztott csoki sem a szemétbe.) Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy isteni lett, pont megfelelően volt édes a viszonylag sok csokitól és a vörösáfonyától, jól jöttek a ropogós diódarabok is, akár tortának is elmenne.


Napi cukinak meg cica. Nem tudom, írtam-e már, hogy három és félre nőtt a macskáink száma. Egy-két hónapja jár hozzánk egy nagy, kopott kandúr, irtó kommunikatív, és hangosan nyávogva kéri a menüt. Eleinte fejest ugrott a száraz tápba, ma már kissé válogatós lett. Kicsit aggódom, hogy nagyon ideszokik, és megeszi a Zsuzsit, nem sokkal kisebb nála. Tele van sebhellyel, sok kandúrral elbánhatott a környéken, egy foxit reggelire megeszik. Remélem, inkább elkerülik egymást.





2014. március 6., csütörtök

Zöldborsós édesburgonya


Ezen a télen folyamatosan zöldségragukat ettünk, és úgy tűnik, hogy tavasszal is folytatódik a trend. Teljesen elbűvöl, hogy ugyanaz a pár zöldségféle egészen másként viselkedik sütőben sütve, serpenyőben vagy wokban, mindig valami más lesz belőle. Általában a legegyszerűbb zöldségeket használjuk (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, káposzta), és fűszert is elég keveset rakunk hozzájuk, mert nem kell elnyomni a jó kis sültzöldség-ízt. Ez az édesburgonyás egy kifejezetten jól sikerült darab, megérdemli a megörökítést.

Hozzávalók:
4 nagy édesburgonya
kb. 30 dkg fagyasztott zsenge borsó (tényleg zsenge legyen, abból jó csak)
4 nagy vöröshagyma
1 darab gyömbér
5-6 fokhagymagerezd
pici őrölt római kömény
őrölt fekete bors
1-2 kávéskanál erőspaprika-krém
1 kávéskanál méz
olívaolaj

kecskesajt
egy darabka füstölt szalonna (ha belefér, mert isteni ízt ad neki)

A felkockázott picike szalonnát (tényleg nem kell sok, olyan negyed tenyérnyi darabka, ha vékony, egyébként még kisebb) egy wokban kiolvasztjuk, öntünk még hozzá némi olívát, és megsütjük benne a felkarikázott hagymát, szigorúan só nélkül, mert nem szaftot akarunk, hanem ropogós hagymát. Ha már kezd barnulni, hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a lereszelt gyömbért, kevergetve sütjük még egy percig. Ekkor rádobjuk a meghámozott, feldarabolt édesburgonyát, és elkezdjük együtt sütni. Közben mehet hozzá már só, római kömény (tényleg nem kell sok, ne domináljon az íze), erőspaprika-krém. Egy idő után már nagyon száraz, de még félig nyers a krumpli, ekkor szoktam alá önteni egy kis vizet (jobb lenne alaplé, de az valahogy nincs kéznél sosem ilyen kis mennyiségben). Ha már gyakorlatilag kész, akkor mehet hozzá a fagyasztott borsó, a bors meg a méz, ezzel már csak egy-két percig kell együtt főzni. Utána még ráteszem a fedőt, és úgysem olyan a családunk, hogy az asztalnál várná a kész ételt, szóval fél órácskát még elpihenget alatta, a vastag öntöttvasban meleg marad, hála istennek. Érlelt kecskesajttal mennyei.

Napi cukinak meg egy kis délutáni nézés.




2014. március 5., szerda

Malai kofta naannal, újratöltve


Volt már. Itt. Be sem írtam a receptet, csak linkeltem. Aztán most, amikor meg akartam ismét csinálni, semmi sem volt a link helyén. Kisebb kutatás után itt meglett. Mert a blogok nyilván költöznek ide-oda, én meg nem követem, szóval a legjobb, ha mégiscsak bekörmölöm, mert ha valami nagyon finom vega ételre vágyunk, ünnepire, sok idősre, akkor ezt kell megcsinálni. Naannal.

A malai kofta tulképp ropogósra sült zöldséggombócok fűszeres paradicsommártásba süllyesztve. A gombócokkal kell kezdeni, mert az a macerás része a történetnek. Nagyon nagy adagot csináltam, de szerintem nem sokkal nagyobb munka, mint a fele lett volna, és egy-két nap alatt bármennyi elfogy belőle nálunk.
Hozzávalók a gombócokhoz:
bő 1 kg héjában főtt krumpli
2 sárgarépa
2 maréknyi zöldborsó (fagyasztott)
1 liter házitej
fél citrom leve
125 g kesudió

indiai fűszerkeverék (azt hiszem, Himalaya volt a neve)
olaj

Felforraltam a tejet, belecsavartam a citromot, az szépen kicsapta. Hagytam egy kicsit állni, majd beleöntöttem egy konyharuhával bélelt szűrőbe, és hagytam csöpögni, amíg a többi hozzávalóval matattam. A főtt krumplit még forrón meghámoztam, áttörtem. A sárgarépát pici vízben megpároltam, a végén mellédobtam a fagyott borsót, azt már csak melegíteni kell. Aztán mindezt leszűrtem, összekevertem a krumplival, az aprítógépben morzsásított kesuval, sóval, indiai fűszerkeverékkel. Vizes kézzel diónyi gombócokat csináltam, kellett hozzá némi türelem, hogy finoman fogalmazzak. Egy tepsibe sütőpapírt terítettem, olajjal rendesen megkentem. Ráültettem a gombócokat.


Aztán felülről is szépen lekentem mindet olajjal.


Aztán mehettek a jó forró sütőbe, hogy szépen megpiruljanak. Félidőben kivettem a tepsit, és megforgattam egyesével a gombócokat.

Amíg sült, elkészítettem a paradicsomos mártást.
Hozzávalók a mártáshoz:
4 nagy vöröshagyma
10 gerezd fokhagyma
5-6 cm gyömbér
olaj
2 liter sűrített paradicsom
Garam masala
kurkuma
római kömény
csípőspaprika-krém

1 szűk evőkanál méz
2 dl tejszín
125 g kesudió

Aprítógépben picire vágtam a hagymát, olajon sóval üvegesre sütöttem. Utána ment rá a szintén aprítógépben kicsinyített fokhagyma meg a reszelt gyömbér, ezeket is jól összeforrósítottam. Ráöntöttem a sűrített paradicsomot, és addig adagoltam hozzá a fűszereket, amíg nem tetszett az ízvilága. Rotyogtattam egy darabig, utána ment bele a kesu meg a tejszín. Tálalás előtt ezzel öntöttem nyakon a gombócokat. Vajas naan ment még mellé.
Tudom, hogy ez egy erősen egyszerűsített változat, de nagyon finom így is, és semmi olyan nincs benne, amit ne lehetne megkapni egy picit nagyobb boltban.

2014. március 4., kedd

Édesköménysaláta


DT mindig sírdogál édesköményért, ha elviszem vásárolni, na most végre megkapta. Isteni saláta lett belőle. Az aldiban nagyon olcsón nagyon szépeket lehet most kapni, nagyok és ropogósan frissek, és ugyanott vettük hozzá ezt a mistanzia vagy mi a szösz salátát is, ötféle bébisaláta összekeverve, fantasztikusan néz ki, és nem is drága. Szintén a szupergyors vasárnapi ebédrevalók fejezetbe való.

Hozzávalók:
1 nagy édeskömény
1 nagy narancs
1 jó nagy marék vegyes bébisaláta
1 teáskanál méz
1 evőkanál jófajta balzsamecet
némi olívaolaj
fél citrom leve


Az édeskömény végeit levagdostam, félbevágtam, és nagy késsel hajszálvékonyra felkarikáztam. Beledobtam egy tálba. A narancsot megmostam, levágtam a héját, kifiléztem a húsát (az édesköményes tál felett, hogy a kicsurgó leve oda folyjék), a gerezdeket elfeleztem, mehetett az is a tálba. A filézés után megmaradt hártyagömböt (vagy hogy is nevezzem azt, ami ilyenkor a kezünkben marad) jó alaposan kifacsartam a salátástálba, nem vagyok olyan gondos, hogy ne maradt volna sok gyümölcshús rajta. Aztán mehetett hozzá az összes többi hozzávaló, és kész is volt. Ja, még belevagdostam az édeskömény gondosan félretett kaporszerű levélkéit is. Nagyon finom.

Napi cukinak meg kiránduló ebek jönnek, szintén nem friss képekkel, de akár szombaton is lőhettük volna, nem sokat változtak tavaly november óta sem az erdők, sem az ebek.




2014. március 3., hétfő

Cantucci - már megint blogbaírás



Ma megint Rebeka süt nektek. Állítólag isteni volt.
Kapcsolatom a cantuccival sokáig plátói volt. Tetszettek benne a gusztusos manduladarabok, a látható ropogóssága, tudtam, hogy nagyon szeretném, de valahogy mindig elkerültük egymást. Aztán idén télen volt Bencével egy haszontalannak tűnő háromnegyed óránk és épp a La Delizia kekszmanufaktúra környékén voltunk. Régen jártunk már itt, ideje volt újra benézni. (Ajánlom mindenkinek! Nagyon kedves kis hely, számtalan keksszel, pohárkrémmel, pitével, macaronnal és nyáron kézműves fagyival.) Szóval végre itt volt a lehetőség, hogy cantuccit ropogtassak. Minden előzetes elképzelésem igaznak bizonyult vele kapcsolatban, imádtam az utolsó morzsáig.
Nem is tudtam újra ennyit várni rá, ezért nekiláttam a receptje felkutatásának és végül Vrábel Krisztina szakácskönyvében találtam egy szimpatikusat.
Én rögtön dupla adagot készítettem, és a fél óra cukor- és lisztszitáláson kívül nagyon megérte, estére már alig kopogott néhány a dobozban.

Hozzávalók:
-          11 dkg porcukor
-          11 dkg liszt (én vegyesen teljes kiőrlésűt és finomlisztet használtam)
-          10 dkg pucolt mandula
-          1 tojás
-         

A cukrot és a liszteket egy tálba szitáltam apró szemű szitán, hozzáadtam a tojást, a sót és a mandulát (szeleteltet használtam, durvára törttel valószínűleg szebb lett volna), összegyúrtam a tésztát. Mivel nagyon száraznak találtam, beleütöttem még egy tojást, így már szépen kezelhető masszát kaptam.
Két hurkát formáztam belőle, kicsit meglapogattam őket, aztán sütőpapírral bélelt tepsiken a 180 fokos sütőbe kerültek 30 percre. Ezután hagytam kicsit hűlni a rudakat, majd átlósan felszeleteltem őket, az oldalukra fektettem és visszadugtam őket pirulni úgy 200 fokon még 8 percre. Finom, illatos, ropogós kekszek lettek. Magában ropogtatva is isteni, de a kávéba mártogatás sem árt neki.


A szép képeket természetesen Rebeka csinálta.

2014. március 2., vasárnap

Egyszerű epertorta (gluténmentes)


Szerintem eljött az epertorták ideje, duplán is. Eperszezonban ugye az ember epret eszik marokszám, nem epertortát. Ilyenkor viszont egyrészt ott van a mélyhűtőben még tavaly felhalmozott készlet - legalábbis egy része -, amit sürgősen el kéne tüntetni, egyébként soha rosszabb feladatot, azt hiszem, bármennyi fagyasztott epret el tudnék fogyasztani. Másrészt meg itt vannak a spanyol meg mittudomén még milyen eprek, ezer forint körüli áron, mármint kilója, hát nincs ember, aki képes lenne anélkül bevásárolni a lidlben vagy az aldiban, hogy ne dobna be egyet-kettőt a kosarába. Ami persze általában nem alkalmas a magában való rágcsálásra, de azért desszertekhez, tortákhoz elmegy, sőt, nagyon is elmegy. Na, szóval pénteken is epertorta volt, meg ma is. A péntekit nem fényképeztem le, az egy túrós-eperlekváros változat volt, ez meg egy lustáknak való. Pont olyan alkalmakra való, mint a mai, amikor az embernek van másfél órája egy többfogásos vasárnapi ebéd összedobására, és a desszert ugye kötelező. Szóval semmi felvágás, de azért bevállalható, a család nem fog sírni, hogy folyik a krém, mert cserébe nagyon-nagyon finom. És még kalóriában sem annyira rettenetes, mint amilyennek látszik. Az alapja egy mandulás-kakaós gluténmentes piskóta, mostanában mindig ezt sütöm, és sokkal, de sokkal finomabb, mint a normális piskóta. Semmi száraz fűrészporérzés, szaftos, finom és puha, még másnap is. Harmadnapot még nem élt meg nálunk. Szóval gluténevőknek is nagyon ajánlom,  mert isteni. Rajta pedig tejszínhabbal lazított krémsajt avagy krémsajttal tuningolt tejszínhab, ahogy tetszik, sok vaníliával, pont annyira savanykás, amennyire kívánja az ember, a tetején pedig felolvasztott fagyasztott eper. Frissel sem lett volna rossz, de nem volt most. Elkészítési ideje alig van, szóval szuper családi desszert.


Hozzávalók egy 24 cm tortához (mivel ez egy alacsony torta, ez kb. 8 nagy szelet):
Az alaphoz:
4 nagy tojás
2 evőkanál barna cukor
2 evőkanál nyírfacukor
4 evőkanál darált mandula
1 evőkanál holland kakaó
1 evőkanál gluténmentes liszt
A rakományhoz:
3,5 dl tejszín
1 csomag habfixáló
125 g krémsajt
1 teáskanál porcukor
eritrit ízlés szerint (vagy valami más édesítőszer)
sok-sok igazi vanília
egy liternyi fagyasztott eper felengedve
1 pici üveg eperlekvár

Robotgépben legalább öt percig vertem az egész tojásokat - maximumon - a cukrokkal, szépen kifehéredik és kihabosodik, utána fakanállal belekevertem a többi hozzávalót. Papírral kibéleltem a tortaforma alját, beleöntöttem a masszát, és 180 fokos sütőben sütöttem valameddig, mondjuk 20 percig. Mivel kakaós, ennél ugye nehezebb látni, hogy mikor van kész, de egyrészt érződik az illatán (kicsit égett sütiszag jön már a sütőből), másrészt a tetejét meg lehet kicsit nyomkodni tenyérrel, harmadrészt ha bizonytalanok vagyunk, ki lehet venni a sütőből, és alaposan körbevizsgálni, ha a széle már sötétbarnára pirult, akkor biztosan készen van. Rácsra borítottam, lehúztam róla a papírt, majd papírostul visszaborítottam a tenyeremre, és így csúsztattam vissza a rácsra. Így nem lesz csíkos a puha tészta, mert már ugye nem a rácson ül, hanem a papíron (melegen nekem könnyebb lehúzni, azért ez a sok macera). Hamarabb elkészült, mint ahogy ezt leírtam.
Utána habot vertem a tejszínből a porcukorral meg a habfixálóval, hozzákevertem a krémsajtot, eritritet, vaníliát. A kihűlt tésztát megkentem a lekvárral, rákanalaztam a habot, és rápakoltam a lecsöpögtetett epret. Rögtön vágtam egy nagy szeletet a Bendinek, így keletkezett a közepén ez a csinos habfolyás. Ha van időnk várni a vagdosással egy órát, akkor a habfixáló szépen megfogja, és nem csurog már összevissza. Ebéd után már egész jól lehetett szeletelni.

A szép képeket Rebeka csinálta.


Napi cukinak pár régebbi, napozó eb, mert hogy mostanában nem csak nem blogolok, hanem kutyát sem fényképezek, sosem vagyok itthon hozzá eleget, sajnos. De majd változtatunk ezen:) Végül is az idén is pont így fogják süttetni a hasukat, remélhetően már holnaptól.