Utopenec, utopence, utopenci - ecetes, hagymás cseh virslisaláta (krinolinnal)

 

Ezen a nyáron volt még egy mininyaralásom Tahitótfaluban Annánál és Norbinál, ahol nagyon-nagyon jó volt. Megérkeztem (kölcsönkocsival! de jó volt vezetni is!), és leültem egy helyre, majd másnap induláskor onnan felálltam, és a két időpont között, folyamatosan csak jöttek a kaják és a piák, egyik finomabb, mint a másik. Volt kétféle focaccia, az egyik hagymás, a másik félig hagymás, félig paradicsomos. A legérdekesebb az volt, hogy amikor az első elfogyott, akkor Anna csak simán kanállal bekevert egy másik tésztát a szemem láttára, mindenféle dagasztás és egyéb macera nélkül, majd az megkelt, és tényleg focaccia lett belőle. Aztán voltak pácolt húsok, amit este parázson megsütöttünk (az én részvételem az aktív bámulás volt), és ehhez Anna még korábban sütőben megsütött néhány padlizsánt félbevágva, amire görög joghurtot tettünk, és ez is annyira finom volt, hogy azóta kétszer megcsináltam itthon, de képtelen voltam türtőztetni magam, ami kellene a kajafotókhoz, inkább gyorsan megettem. Majd érkezik a recept is, de arra még egy kicsit várni kell. Volt még ez az utopenec nevű cseh finomság is, de nem szafaládéból vagy krinolinból vagy virsliből, hanem valami debreceniszerűségből, és az is isteni volt. 

Kétszer voltunk együtt Csehországban, egyszer 2013-ban, egyszer 2014-ben, és ott minden „Original Svejk Étteremben” kapható ez a sörkorcsolya. Anna mindig rendelt is belőle, és mindig fel is faltuk.  (Original Svejk étterem egyébként minden városban van több is, hogy melyik az igazi eredeti, azt nem lehet tudni, a lényeg, hogy minél többet ki kell próbálni, hátha rájövünk arra, hogy melyik az. Ha nem jövünk rá, az se baj, mert mindenhol finomakat lehet enni és inni.) 

Aztán Anna utánanézett az utopenec recepjétnek, és gyakran készíti is bulikra, és azt mesélte, hogy kábé csak mi hárman vagyunk, akik ezt megesszük. És most én is ezzel fogok majd villogni Mazsiéknál szombaton a lakásavató bulin. Hát, meglátjuk mi lesz!

Tulajdonképpen ez egy ecetes, fűszeres lében érlelt szafaládé (vagy virsli vagy debreceni, vagy valami) jó sok hagymával. Maga a szó állítólag vízbefúltat jelent, olvastam olyat is, hogy vízbefúlt férfit, vagy vízihullát, ezt csak azért írom, hogy még nagyobb hőssé váljon, aki majd megkóstolja a buliban.

Hozzávalók:

• virsli, krinolin, szafaládé, debreceni vagy a cseheknél spekácky nevű kolbászka, nálam 2 szál krinolin
• 1 liter víz (fél liter elég lett volna)
• 2 dl 10%-os ecet (Nekem ezzel a mennyiséggel kicsit savanyú lett a lé, így még hígítottam vízzel, de a legtöbb recept sokkal több ecetet ír, pl. 1 liter vízhez fél litert. Kóstolgatni kell. Egy helyen azt olvastam, hogy ha nem a cseh spekácky nevű kolbászkával csináljuk, akkor erősebb, fűszeresebb lében kell pácolni.)
• 2-3-4 evőkanál cukor (nálam most 4 volt)
• 1 teáskanál bors
• 1 teáskanál mustármag
• 1 teáskanál koriandermag
• 5 db babérlevél
• 3 teáskanál só
• 2 fej hagyma
• esetleg uborka, paprika, és még sokféle zöldséghozzávalót olvastam

Az az igazság, hogy a fűszerezés minden receptben, amit találtam, eltér. Anna is csak azt a tanácsot adta, hogy kóstolgatni kell. Ami biztos, hogy kell bele babérlevél, só, ecet, cukor. Az én üvegemhez és Anna saját mennyiségéhez is elég volt fél liter vízből készült páclé, én most eltettem a maradék lét, majd kitalálom, hogy mi lesz vele. A lényeg, hogy nem lehet pontos adatokat megadni, először ki kell próbálni, aztán a következőt finomítani, és megint és megint, szerintem ahányat csinál az ember, annyiféle lesz, és mind jó. (Remélem!)

A krinolinokról lehúztam a műanyag bőrét, derekuknál félbevágtam őket, majd ezeket a feleket hosszában elnegyedeltem. A hagymákat felkarikáztam (volt egy fél lila is), a paprikát és a kígyóuborkát felcsíkoztam. Nem kötelező a kígyóuborka, lehet másmilyen is. A zöldségeket egy tálban kézzel jól összeforgattam. Rétegesen leraktam az üvegbe a krinolindarabokat és a zöldségdarabokat, és a végén leöntöttem a kihűtött fűszeres lével. 5 napig fog érlelődni a hűtőben, ekkor fog kiderülni, hogy hogy sikerült. Megírom!

KIEGÉSZÍTÉS: Mazsi lakásavató bulijára vittem szombaton (pontos dátum az utókor számára: 2022.08.27.). Szerintem nagyon finom lett, a családból is majdnem mindenki megkóstolta, de sajnos nem ájultak el tőle. Azt mondták kábé, hogy finom, de hát ez egy krinolin, és mit keres az ecetes lében? De azért elgondolkodtató, hogy a házigazdák gyorsan eltették a hűtőbe, pedig ha hagyták volna a vendégek előtt, több fogyott volna belőle. Lehet, hogy azért rakták el, mert nekik bejött? Hmm. 🤔

Napi cukinak pedig Amy, amikor láthatóan rossz néven veszi, hogy valaki lemásolja a ruháját:

Igaza van, miért kell utánozni?

Új kenyér, vagyis bagett az új kenyér ünnepére - nem kovászos

Nem volt szándékos, hogy pont augusztus 20-ra süssek kenyeret, csak az történt, hogy végre több év halogatás után rászántam magam, hogy megcsináltassam a sütőajtót, és azt hittem, a tökéletes sütővel isteni kenyeret fogok sütni, de - mint tudjuk - nem ez az én utam. Szóval tömören annyi történt, hogy még februárban kicseréltem egyedül a gumitömítést az ajtón, mert nem csukódott be, de ezután még jobban nem csukódott be. Mostanra már a gombok is megsérültek a kiáramló forróságtól, ezért nagy nehezen kihívtam egy szerelőt. Aki azt mondta, hogy az én 13 éves sütőmhöz már nem gyártanak zsanért (ami behúzza az ajtót), nem tudja megcsinálni, 12.500 Ft (a kiszállási díj), köszöni szépen, viszlát. Meg se lepődtem!

De a kenyeret már reggel bekevertem, meg kellett sütni. Fantasztikus receptet kaptam Annától, ezen a spanyol nyelvű, angol feliratos videón megnézhető, és megmutatom azt is, hogy sikerült Annáé:

Hát ilyen nekem is KELL! És a videó alapján annyira egyszerűnek tűnt!

Hozzávalók:

• 400 g liszt
• 6 g friss élesztő vagy 2 g száraz
• 300-320 g víz (25-30°C-os)
• 7 g só

Először egy tálba morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a vizet és egy kanállal elkeverjük. Amikor feloldódott teljesen, akkor beleszórjuk a lisztet és a sót és ezt is kanállal összekeverjük. Áttesszük egy kiolajozott edénybe, és lefedve 12-14 órát pihen a hűtőben. 

Másnap lisztezett felületen kihúzogatjuk 20×25 cm-es téglalappá, és a hosszabbik oldalánál feltekerjük. Elfelezzük a derekánál, hogy legyen két db hengerünk, a végeit jól összecsipkedjük, hogy lezárjuk. Liszttel megszórva pihen újabb 1 órát 20-22°C-on. Ha magasabb a hőmérséklet, akkor kevesebbet pihen. 

Ha jól értem a videón, akkor 35 perccel ennek a kelesztésnek a vége előtt bekapcsoljuk a sütőt és 250°C-ra felforrósítjuk. (Nem tudom, hogy ilyen energiaárak mellett is ragaszkodjunk-e a 35 perces melegítéshez, szerintem ha gyorsabban melegszik a sütő, akkor nem kell. De az is lehet, hogy rosszul értettem, se spanyolul, se angolul nem tudok. Na de majd a nyelvtanulást is beiktatom valahova, amikor hedonista nyugdíjas éveimet fogom pergetni.) Együtt forrósodik egy tepsi az aljában, amibe majd forró vizet öntünk, amikor a kenyér bekerül, és a videón sütőkő van, de a sütőlemez is jó, szóval az is forrósodik. Ja igen, és alsó fűtésre kell állítani. (Sajnos amikor erre állítottam a sütőmet, valamiért nem következett be hogy forrósodjon. Melegedett, de már jó ideje csak figyeltem, hogy mi van, de nem érte el a 180 fokot se.)

A két kis hurkát áttesszük egy sütőpapírra és a sütőpapír rövidebb oldalának a hosszára kiegyenesítjük, tologatjuk, toszogatjuk, nem tudom hogy írjam, finoman elérjük, hogy akkora legyen. Amikor megvan, betesszük a sütőbe (ne felejtsük el a forró vizet az alsó tepsibe), és 10 percig sütjük alsó fűtéssel, ezután alsó-fölsővel még 10-12 percig, attól függően, hogy milyen sötétre szeretnénk.

Hát mondhatom, hogy a sütőm miatt nem sikerült, de több dolgot elrontottam én is, pl. a 6 g élesztőt én 60 g-nak gondoltam (ilyen átváltási trükköket Rékával szoktunk előadni), de szerencsére csak 30 g élesztő volt itthon, viszont azt mind felhasználtam, mert későn jöttem rá, hogy meg kéne buknom matekból. A sok élesztő miatt egy óra múlva már ki akart futni a tészta a hűtőben a tálból, óriási lyukak voltak benne. Nem tudom, hogy ekkor sértődött-e meg a macerák miatt (húzogatás, tekerés, félbevágás), de ezután eltűntek ezek a gyönyörű óriási lyukak, és soha többet nem is jöttek vissza. Persze éjszaka akartam volna sütni, amikorra már megjön a lehűlés, de a túl gyors kelés miatt, előbbre kellett hoznom, így 30 fokra felfűtötte a lakást. Nyaf. Ami nem fogy el, azt ledarálom zsemlemorzsának.

Képzeljétek, azt olvastam egy cikkben, hogy Nagyváthy János szerint a jó kenyér „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”. Na szóval akkor az én kenyerem tökéletes lett 😎!

Napi cukinak meg nézegessünk vizes Amyt, úgyis mindennap esni fog mostanában. Itt még nem vizes, csak ellenőrzi, hogy minden napközistárs rendesen fürdik-e:

Itt már rendet tett, de közben kicsit vizes lett ő is. Annyira cukik ezzel a vizes bundával, olyan kis szerencsétlenek, persze kivéve Amyt:

Egy másik alkalommal:

És ilyet is tud:

Ezt csináltam volna én is legszívesebben, amikor ez a tök egyszerű kenyér nem sikerült. Jó, oké, nem ordítottam, de mentem fürdeni (zuhanyozni). Amúgy Amy se kiabál, hanem csak a jutifalit kapja el éppen. 

Nem baj, lesz újabb próba!

Fermentált uborka

 

Csincsillánál tett látogatásomkor láttam nála üvegben fermentálódni különböző zöldségeket, de beszélgetni róla nem volt idő, tulajdonképpen semmit nem tudtunk rendesen megbeszélni, olyan sok lemaradásunk van. És akkor, mintha kifigyelték volna a gondolataimat, szembejött a Telexen ez a cikk a fermentálásról, és még kaptam is kicsi ubikat tesómtól a boltból, úgyhogy már nem volt semmi akadálya a kísérletnek és annak, hogy megmutassam ezt a gyönyörű, szerintem 100 éves üvegemet.

A képen lévő uborka még nincs teljesen kész, látszik, hogy néhol még elég harsány zöld a színe, de 3-4 nap alatt elkészült amúgy ebben a melegben. Annyi időm se volt, hogy feltöltsem a gépet, amivel fotózni szoktam, és csináljak róla naponta egy portrét.

Hozzávalók a cikkben 1 db 1 literes üveghez:

• ½ kg kovászolni való uborka
• ½ liter víz
• 1 evőkanál só (15-20 gramm) --> vagy kevesebb!***
• virágos kapor, meggyfalevél, fokhagyma, akármi

Nálam 1,2 kg uborka volt, 1 liter víz (ez kevés volt, pótolni kellett még 1-2 deci forralt vízzel), virágos kapor és fokhagyma. Csodálkoztam, hogy fél liter vízhez kell egy evőkanál sót tenni, mert a kovászos uborka receptem szerint 1 liter vízhez kell ennyi só. Mindegy, kipróbáltam, és finom lett, nem ehetetlenül sós. ***Mint utóbb kiderült a kommentjéből, Csincsilla 2%-os sóoldatot szokott használni, és néha neki még az is sós. Szóval akkor mégis legyen 1 liter vízhez 1 evőkanál só.

A vizet felforraljuk a sóval, és hagyjuk teljesen kihűlni. Az uborkákat megmossuk, végeit levágjuk, (az eredeti recept szerint hústűvel, nálam késsel) megszurkáljuk. Az üveg aljára a kapor felét tesszük, az uborkákat állítva rakosgatjuk, közé szórunk 2-3 gerezd fokhagymát. A tetejére ismét kapor kerül, és felöntjük a kihűlt sóoldattal. Valamilyen eszközzel a uborkákat a víz alatt tartjuk, én egy kicsike üveggel nyomtam le őket. Légmentesen lezárjuk (na ez a 100 éves üveg nem légmentesen zár sajnos, pedig olyan szép), és egyenletesen meleg helyre tesszük. Nem kell neki tűző nap, csak meleg. Naponta egyszer kinyitjuk, hogy a keletkező gázok távozhassanak, majd visszazárjuk, Egy tányért kell alátenni, mert kiforrhat a lé.

Nekem nagyon ízlett, majdnem olyan íze van, mint a kovászos ubinak, gondolom a kapor és a fokhagyma miatt, de valahogy mégis más egy kicsit. A levét se kell kiönteni, fel lehet használni főzelékek, levesek savanyítására, de lehet magában is inni. Mindet kipróbáltam, és tényleg jó.

Legutóbb saslikpálcikákkal nyomtam le az uborkákat, szerintem tök jó ötlet:

Fermentálni lehet bármilyen zöldséget, még állítólag paradicsomot is. Majd lesz próba azzal is. Egy másik cikk szerint szénsavas üdítőket is lehet készíteni fermentálással. Na ehhez még gyűjtöm a bátorságot.

Fermentáláshoz egy cikk: itt, és a FerMentor blog: itt.

Napi cukinak Amy Lufival, a legjobb barátnőjével:

És egy olyan napközistárssal, aki nem a legjobb barija:

Én is Lufit választanám!

Csincsilla ihlette barackos-mandulás süti

Szóval borzasztó volt ez a nyár, hol az eső miatt, hol a 40 fokos kánikula miatt nem lehetett kimozdulni, és ha 30 fok volt „csak”, akkor is úgy perzselte a nap a bőrömet, hogy menekülőre kellett fognom, és hazaérve a langyos zuhany alatt lehűteni magam. De azért voltak  elviselhetőbb napok is, ilyenkor gyorsan felugrottam a bringára, és mentem ahová csak tudtam. Július elején végre sikerült eltekernem Csincsillához is, és megnéztem az új lakást, nagyon tetszett.

Sajnos a bringás computerem megint lenullázta magát, úgyhogy kilométert nem tudok írni, de kicsit több, mint egy óra volt, hogy kiérjek Saint Andrew-ra a rózsaszín hídhoz, és onnan még kb. fél óra, míg feltoltam a bringát a hegyen. Félúton kint ült egy lakó az utcán a gyerekeivel, és viccelődött rajta, hogy nem bírtam feltekerni, aztán egyszer csak Csincsilla integetett, ez már jó jel volt, hogy felérek majd.

A bringát DT azonnal kezelésbe vette, kicserélte a kormánymarkolatot, megigazította a nyergen lévő párnát, szigetelőszalaggal rögzítette is, később azért ezt a szép kék dizájnt leszedtem a bringáról (remélem ezt drága DT nem tudja meg!), de a kormány annyira jó lett, hogy azóta se éreztem, hogy fájna a csuklóm. Szerintem még a kerekeket is felfújta, mert hazafelé nagyon könnyű volt tekerni. Csincsilla laposkenyérrel, sajtokkal és isteni finom meggyes-rebarbarás sütivel várt. Fél 10-kor indultam haza, nem hiszem el, hogy ilyen sokáig vendégeskedtem valakinél, de annyira jól éreztem magam, hogy észre se vettem, hogy ennyi az idő! Kaptam DT-től a hazaútra egy fényvisszaverő mellényt is, nem tudom mi ennek a hivatalos neve, de valamikor majd vissza kéne juttatnom, mondjuk akkor, amikor elisszuk végre a könyvekért kapott pénzünket. Végül 11-re értem haza, és az éjszakai tekerést is nagyon élveztem.

A meggyes-rebarbarás sütit szerettem volna megsütni valamilyen gyümölccsel, de csak egy ilyen receptet kaptam: „Vegán mascarpone, 3 tojás, pár ek syr joghurt, olívaolaj, citromlé. Barna rizsdara, rizsliszt és darált mandula. Só, édesítő, vanília. Meggy, rebarbara (főzve), durvára vágott pörkölt török mogyoró.”

Na ebből süss valamit! Hát sütöttem is, de nem lett olyan finom, viszont még így is elfogyott, pedig egyedül kellett megennem. Nálam ezek voltak a hozzávalók, és ez a Csincsilla-recept volt a kiindulási pont a mennyiségekhez:

• 2 db nagy tojás
• 5 dl joghurt
• ½ zacskó (vagy valamennyi) darabolt mandula
• 6 púpos evőkanál liszt (Már nem emlékszem, hogy milyen, de többfélével próbálkoztam én is)
• 1 kávéskanál sütőpor
• 2 evőkanál cukor
• csipet só
• 5 dkg olvasztott vaj
• a tetejére mandulapehely

Alulra tettem a gyümölcsöt a kivajazott piteformába, és ráöntöttem a tésztát. Megszórtam a mandulapehellyel, és 180 fokos sütőben sütöttem, hát nem is tudom, talán 40-50 percig. Legközelebb bele fogom keverni a gyümölcsöt a tésztába, mert így nem hasonlított a meggyes-rebarbarásra, sőt tepsiben fogom sütni, hogy az enyém is olyan vékonyka legyen, mint az volt.

Napi cukinak ideteszek egy lopott képet Gyuriról, mert nem vittem fényképezőt:

További képeket lehet róla nézni itt és itt, és érdemes is őt nézegetni, olyan különleges cica. Hiába néz ki egy veszélyes kandúrnak, mert borzasztóan szelíd és dorombolós és bújós. Mélyen belenéz az ember szemébe, és úgy tud nézni!

Sajnos a látogatást meg kell ismételnem, mert sikerült megcsinálni a bringás computeremet, és lemérném a távolságot. Az volt a baja a kütyünek, hogy ki kellett cserélni az elemet benne. Na ezért nem tudok évek óta pontos adatokat írni, mert ezt halogattam eddig.

Mama-féle sült húsos zsíros kenyér

Júliusban Mazsiék végre beköltözhettek az új lakásukba. Nem volt könnyű menet idáig eljutni, és maga a költözés is horrorisztikussá vált, miután nem kértek segítséget senkitől, és nem hívtak profi költöztetőket se. Szerintem egy kísérlet folyt, hogy tényleg igaz-e, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Egyetlen dologban kért Mazsi segítséget, hogy valaki etesse őket, ezért aztán Viki és tesóm igyekeztek előállítani az ellátmányt. Én kimaradtam ebből a körből is valahogy. 

Miután a költözés személyautóval (!) és gyalogosan (!) több napig elhúzódott, többféle kaja készült, köztük ez a sült hús, ami mindenki nagy kedvence. Mama szokta csinálni, emlékszem, régen egy jénait csak erre használt, és előttem van, ahogy a végén erősen rotyog és bugyborékol a hús köré dobott zsír az átlátszó jénai üvegedényben. Még az illat is itt van az orromban. Amikor elkészül, lehet enni melegen petrezselymes krumplival és uborkasalátával vagy kovászos uborkával, és a maradékot istenien lehet szendvicsekben hasznosítani, gyakran ezt vittük, majd később ezt adtuk mi is a gyerekeinknek a suliba tízóraira. Mi már leginkább csak a szendvics miatt készítjük. Legjobb, ahogy az alján egy zselés-fűszeres-kocsonyás cucc képződik (a kicsit odakapott paprikával, hagymával), az ember azt vadássza, hogy minél többet tudjon kenni belőle a kenyerére.

Nem írok hozzávalókat, egyszerű a dolog: veszünk egy szép darab disznócombot, késsel lyukakat szúrunk bele és a lyukakba fokhagymagerezdeket tűzdelünk. Annyi sós vízben tesszük fel főni a húst, amennyi ellepi. Ha akarjuk, megágyazhatunk neki az edény alján egy kis paprikával, paradicsommal, karikákra vágott hagymával, sőt őrölt borsot is szórhatunk rá. Amikor ez megvan, akkor takarék lángon órákon keresztül főzzük, amíg puha nem lesz a hús és a víz nagyjából elfő. Ne főzzük el teljesen a vizet, mert abból képződik majd az említett finom kocsonyás cucc. A hosszú főzést meg lehet spórolni, ha kuktában tesszük oda, akkor kb. fél óra alatt elkészül, viszont akkor sokkal kevesebb vizet kell aláönteni. És most jön a lényeg: az omlósra főtt húsra disznózsírt dobálunk és erős lángon sütjük benne 10-15 percig. Jó, ha annyi zsírt teszünk rá, hogy ellepje a húst, ehhez az kell, hogy megfelelő méretű legyen az edény, amiben készül. Túl nagy lábosban túl sok zsírt kell rátenni. A zsír mennyisége attól függ amúgy, hogy hányan és/vagy hány napig akarunk zsíros kenyeret tömni magunkba két pofára.

Ennyi az egész. A szép képeket Mazsi csinálta.

Napi cukinak meg Penny és Winston az új lakásban, ami igazi cicaparadicsom lett. Kaptak például egy-egy polcot:

Winston segített összeszerelni az asztalt, aztán el is foglalta. Szerintem azt hiszi, hogy nem fogják megtalálni sose a rejtekhelyén.

Penny viszont a függönyt segített felszerelni, mert sürgősen szüksége volt egy függőágyra (vagy egy leszakadt függőágyra, mindegy):

És titokzatos cicalátogatók is voltak az új lakásban, nem tudjuk, hogy kicsoda:

És végül egy csodás kép, ahogy Mazsi épp most az erkélyén olvassa a blogot, miközben Penny is kiment hűsölni vele. Annyira cuki, ahogy a farkával jelzi, hogy kinek a tulajdona a jelenlévő személy! Szemben a budai hegyek picike darabja látszik, ez volt Mazsi egyik fő vágya, amikor lakást keresett, hogy láthassa a hegyeket, ha csak ennyikét is belőlük.

Egyébként megtaláltam ennek a sült húsnak a leírását egy régebbi posztban.

Csincsilla egyszerű epertortája elrontva saját cukkinis kevert sütivel

 

Jól eltűntem innen, mióta kiderültek a munkahelyi gondok, amik azóta rendeződni látszanak, habár még bármi lehet, nem vagyok teljesen nyugodt. Ezt a tortát két dolog ihlette, az egyik Csincsilla egyszerű gluténmentes epertortája 2014-ből, a másik pedig a rengeteg cukkini, ami néha itt landol a hűtőmben tesóm zöldségbolti munkahelyéről. Nem szeretek kidobni semmit, ezt már unalomig ismételgettem itt a blogban, de tényleg így van, és most is ez motivált arra, hogy keressek valami újdonságot, amit a cukkinivel lehetne kezdeni. Találtam egy cukkinis kevert süteményt, ami elég egyszerűnek tűnt, és ez lett az alapja az epertortának.

Nem most készült, hanem még júniusban, a balatoni bringatúra után, és azóta várom, hogy jöjjön az ihlet és le tudjam írni. De csak nem jött. Az egész őrületes kánikulát úgy tudtam túlélni, hogy lehúztam a redőnyöket, bekapcsoltam a ventilátorokat, és olvastam és ettem és aludtam, kábé ezt a hármat tudtam csinálni, pont, mint kamaszkoromban (negyvenvalahány éve). Azon a néhány napon, amikor elviselhető volt a hőmérséklet, úton voltam a bringámmal (pl. Szentendrére), vagy gyalog (csak itt a környéken), vagy kölcsönkocsival (Tahitótfaluba). 

Mivel imádok enni, néha rászántam magam, hogy főzzek, ilyenkor pár napra előre elkészítettem mindenfélét, igyekeztem ezt azokra a napokra időzíteni, amikor legalább éjszakára lehűlt egy kicsit a levegő, mert ilyenkor vissza lehetett hűteni a lakást. De 25°C alá csak nagyon ritkán sikerült, így hát borzalmasan szenvedtem. Ez a nyár volt eddigi életem legforróbb nyara. Vagy, ahogy most olvastam egy cikkben, hátralévő életünk leghidegebb nyara.

Egy ideig még lehetett azt csinálni, hogy este-éjszaka indultam sétálni vagy bringázni, de az utolsó pár napban már egyáltalán nem mozdultam ki. Délelőtt dolgoztam, délután olvastam és aludtam, és a szünetekben ettem. Furcsa módon nagyon éhes voltam folyamatosan. Éjszaka pedig csináltam a jéghideg fröcsiket, néztem a filmeket és csak ezekre voltam képes. Most végre jött a lehűlés, de most meg a nyakunkba kaptuk a monszunesőt, ki tudja meddig fog tartani, tehát megint nem lehet kimozdulni, akkor viszont lehet írni a blogba. 

Nekem úgy tűnik, hogy Csincsilla tortája egy kicsit jobban néz ki, és egy kicsit finomabb is lehetett, de nem adom fel a cukkinis sütikkel való kísérletezést. Az eredeti cukkinis kevert tészta recepthez képest én feleztem a mennyiségeket, mégis túl vastag lett a tészta. 

Hozzávalók a tésztához:

• 200 g reszelt cukkini
• 150 g liszt
• 1,5 tojás
• 60 g cukor
• 10 g kakaópor
• 30 g olvasztott vaj
• ½ evőkanál szódabikarbóna
• ½ teáskanál sütőpor

A cukkinit az aprítógépben daraboltam. A tojást a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a cukkinit. A lisztet a kakaóval, a szódabikarbónával és a sütőporral összekevertem és belekevertem a tojásos keverékbe. Végül az olvasztott vajat is a tésztához csorgattam, és jól elkevertem. 160 fokon 50-60 percig sütöttem.

A tésztát még a balatoni túra előtt megsütöttem, de mivel elég lanyha volt az érdeklődés a családban, ezért nem fejeztem be, mert féltem, nem fogyna el az indulásig. Így aztán betettem a mélyhűtőbe, és majd csak a túra után tettem rá a finomságokat, mert tudtam, hogy egyedül kell megennem az egészet. Ehhez azért kell pár nap nekem. Szóval amikor hazajöttem a túrából, akkor összeállítottam a krémet és felolvasztottam az epret és befejeztem a sütit.

Hozzávalók a krémhez:

• 2 db 125 g-os Philadelphia krémsajt
• 2,5-3 dl tejszín
• 1-5 kanál porcukor (attól függően, mennyire édesen szeretnénk)
• jó nagy adag olvasztott eper

Robotgéppel felvertem a tejszínt kemény habbá, áttettem egy tányérba, és a robotgép táljába a krémsajtot lazítottam egy kis cukorral és tejszínnel. Amikor jó laza lett, akkor óvatosan hozzákevertem az összes többi tejszínhabot, rákentem a tortára és a tetejét díszítettem az eperrel. Nagyon finom volt!

Rengeteg napi cukim van, például eminens Emiről:

furcsán kitekeredett Winstonról:

és fenséges Pennyről: