A híres BLT szendvics - Toma szülinapján

Ha valaki nem tudná, de miért is tudná bárki, én se tudtam, a BLT = bacon-lettuce-tomato, magyarul: a bacon-saláta-paradicsom (BSP) szendvicset jelenti. És ez azért illik nagyon ehhez a naphoz, Toma szülinapjához, mert kábé szendvicsen nőtt fel. Az történt, hogy egészen addig, amíg nem ment oviba, mindent, de mindent megevett, és még rendes felnőtt mennyiségeket is bírt enni, annyira szerette a pocakját, de amint ovis lett, fokozatosan utált meg minden kaját szép sorban. A legutolsó döbbenetemre máig emlékszem, amikor az imádott töltött paprikát, vagyis neki csak paradicsomos húsgombócot sem ette meg. Kész voltam. Így aztán ezeket variáltuk, nehogy éhen haljon: rántott hús, fasírt, milánói, brassói, bolonyai és sok-sok szendvics. Mindenféle szendvics, hideg is és meleg is, és főleg párizsis. Csak BLT szendvicset nem kapott, mert nem tudtam, hogy ilyet is lehet. Nekem főleg ez a sok emelet tetszik benne. De szerintem ha ismertem volna, se kapott volna ilyen szenyát, mert ezután lehetett volna nagytakarítani, mire valahogy betolja az egészet. Nem tudom, hogy lehet ezt szépen enni, nekem nem sikerült.

Na szóval, szembejött velem ennek a szendvicsnek a receptje, és annyira megkívántam, főleg mert nem igényel sok főzőcskét. Talán emiatt is történt, hogy ebben a melegben egyre többször bukkant fel mindenféle receptoldalakon, és nem is hagyta magát elfelejteni. Meg kellett csinálnom!

Hozzávalók nálam, 1 személyre:

• 100 gramm szeletelt bacon
• egy nagy maréknyi saláta mix
• 1 db paradicsom (az az ovális formájú, amelyiknek nincs nagyon sok leve) felkarikázva
• 3 evőkanál majonéz
• 1 kávéskanál mustár
• 1 mokkáskanál citromlé
• só, bors
• 3 szelet kovászos kenyér, héja nélkül

Összekevertem a majonézt a mustárral, a citromlével, a sóval és a borssal. Írnak még ehhez a szószhoz chiliport és reszelt fokhagymát, ezeket nem tettem bele, de biztos nem rontja el. A baconszeleteket ropogósra sütöttem, majd félretettem. A fölösleges zsírt kiszedtem a serpenyőből, és a maradék zsíron megpirítottam a kenyérszeleteket.

Összeállítás: Az első szelet kenyeret megkentem a mustáros majonézzel, erre tettem a salátát, rá a paradicsomot, rá egy jó adag bacont, majd egy újabb szelet kenyeret. Ezt a szeletet megint megkentem a majonézzel, és erre is pakoltam salátát, paradicsomot és bacont. A tetejére tettem az utolsó szelet kenyeret, aminek a belső felét megkentem a szósszal. Egy nagy pálcikával átszúrtam az egészet (a kiszóródott salátákat próbáltam visszagyömöszölni), majd nekiláttam. Baromi jó! Csak szétcsúszik folyton.

A napi cuki a ma 36 éves ünnepelt 30 évvel ezelőtti fotón egy patrikszvézis tekintettel

és egy huncuttal

Persze nem ez lesz az ünnepi kaja, hanem a Parázsba megyünk vacsorázni, de erről még nem tudok beszámolni. Csak annyit tudok mondani erre a szülinapra, hogy 36-nak lenni nagyon jó! Nekem ennyi idősen kezdődött az igazi életem, új barátokkal, új programokkal, amiket előtte nem nagyon gyakoroltam részben a kisgyerekes anyaság miatt. De ekkorra Toma már 14 lett, és én mehettem buliból buliba, és nagyon élveztem. Szerintem Tomának is tök jól alakulnak a dolgai 36 éves korára, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy ő is imádni fogja ezt a kort. Bár most éppen dünnyög miatta, de este meggyőzöm róla, hogy ez a legjobb kor!

Házi májkrém libazsírral

Tessék, itt van a májkrémgyűjteményem legújabb darabja. A blogban is írtam már néhányról: 2010-ben három tanyasi csirke májából dobtam össze egyet, ez tejszínnel készült (és külön érdekessége, hogy majorranna került bele, nem tudom mi az 😀), aztán 2023-ban a Mariannkonyha-féle májpástétomról írtam, amit akkor már évek óta készítettem, és hosszú ideig nem is próbáltam mást, mert annyira finom a benne lévő rengeteg vaj miatt, majd nemrég kipróbáltam egy olajjal és sok keménytojással készültet is miniadagban, 2 db csirkemájból. Mondanom se kell, hogy még mindig Mariannkonyha vezet, de ez a libazsíros mostani a 2. helyezést foglalta el a májkrémolimpián. Azt, hogy libazsírral nagyon finom lesz, Vikitől tanultam, és milyen igaza volt! Nagyon krémes lett ez a legújabb májkrémem, még hűtőből kivéve, hidegen is jól kenhető, és isteni finom.

Azt már írtam valahol, hogy a májat nem szeretem, de a májkrémeket igen. Nem tudom hogy van ez, nincs rá magyarázat. És azért készítem elég gyakran, mert a bolti felvágottakat képtelen vagyok megenni, kivéve ugye az olasz és spanyol minőségi sonkákat, szalámikat. De ahhoz valamiért ritkán jutok hozzá. Időnként meg muszáj szendvicset enni, főleg, ha olyan sok bio paradicsomhoz jutok, mint most. A kész májkrémet pici adagokban elteszem a mélyhűtőbe, így amikor megkívánom, csak előveszem és már ehetem is.

A receptet itt találtam, és örüljetek, hogy nem onnan kell olvasni, mert undorító reklámokkal van teleszórva (legalább a receptek mellé ne tennék be ezeket, remélem majd cserélik).

Hozzávalók:

• 2 fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 50 dkg csirkemáj
• 1 kanál tejföl
• 1 kanál majonéz
• kiskanál mustár
• fűszerek: só, bors, paprika, majoranna 
• és a lényeg: 2-3 evőkanál libazsír (vagy több)

A zsíron megsütöttem a csíkokra vágott hagymát és a felaprított fokhagymát. A fokhagymát kicsit később tettem rá. Ezután a megpucolt, kisebb darabokra vágott csirkemájat tettem a serpenyőbe, és kb. 10 percig sütöttem. (Mariannkonyhától tanult módon egy pár löttyintésnyi fehérbort is öntöttem alá, de ez elhagyható, csak nekem volt itthon.) Miután megsült a máj, áttettem az aprítógépbe és egy-egy evőkanál tejföllel és majonézzel összepürésítettem. Utána fűszereztem, sokszor kóstolgatva. A sót is csak ekkor tettem bele, ahogy a recept előírta. Tök finom lett!

Napi cuki Amy lesz, aki élvezi az életet a Win-win Zone napköziben Lillával:

Ilyen elégedett arcot vágó nyaralós képeket nem nagyon lehet látni szerte az interneten:

Szinte kedvet kaptam a strandoláshoz, ami nagyon ritkán következik be, de egy ilyen reklámfotóval még engem is rá lehetne bírni a másokkal közös fürdőzgetésre. 

Beköszöntött az idei nyár harmadik hőhulláma, nagyon-nagyon-nagyon elegem van. A Sziget Fesztivál éjszakai zajaival megspékelve igazán elviselhetetlen, még éjszaka se lehetett hűteni a lakást. Ma legalább már a fesztiválnak vége, a hőhullámnak meg állítólag majd vasárnap. Már csak pár nap van augusztus 20-ig, a múlt században ekkor fordult meg, és lett igazi őszi az időjárás. Most erre nem számíthatunk, de valami lehűlésre talán igen. A lakásban 28,5 fok van, és délutánig még nyilván melegszik.

Eggs Beni helyett Eggs Andi

Félek, hogy túl nagyképű az átnevezés, de ez még nem az igazi Eggs Benedict, mert nem csináltam hozzá se angol muffint, se hollandi mártást, ezért nem nevezhetem Eggs Beninek. És az a helyzet, hogy angol muffint egyelőre nem is tervezek csinálni, de a hollandi mártás a következő alkalommal már menni fog szerintem. 

Erre a kajára is évek óta készülök, mint az angol reggelire. Nekem ez az egyszerre sok minden készüljön el című műsor nagyon stresszes. A buggyantott tojás meg, hát hogy is mondjam, az olyan hogy lélekben napokig kell rá edzenem. (Mármint arra, hogy elviseljem a kudarcot, ha jön.) Pedig Miss Marple mindig ezt eszi reggelire, szóval szeretnék majd belejönni. 

Arról is szól ez a bejegyzés, hogy a tapasztalataimat leírjam valahol, és ezekből a jegyzetekből tudjak legközelebb kiindulni. Mert egy ennyire bonyolult 😅 ételnél szükségem van mindenféle mankóra! 

Két receptből indultam ki. Az egyik Ács Bori Eggs Benije, innen a hollandi mártást fogom elkészíteni, és azt vettem át, hogy nem kell ragaszkodni az angol muffinhoz, mert pirított kovászos kenyéren vagy rozskenyéren még finomabb lesz. Ezt most kipróbáltam, és igaz is. És hát addig amíg ilyen gyönyörű kovászos kenyér jön ki a sütőmből, addig nem is kell angol muffinokkal bajlódnom (és rozskovásszal készült, mert azt szeretem a legjobban).

A másik receptet, amit a buggyantott tojáshoz használtam, Fűszeres Eszternél találtam. Ezt már többször kipróbáltam, és volt amikor sikerült, volt amikor nem. A leírás szerint vizet kell forralni egy nagyobb lábosban, egy nagy csipet sóval és egy evőkanálnyi ecettel. A lángot annyira vissza kell venni, hogy éppen csak gyöngyözzön. Óvatosan, egyenként bele kell engedni egy merőkanálból a felütött tojásokat, és nem kell formázgatni vagy örvényt csinálni. Amikor minden tojás benne van a vízben, el kell zárni a lángot és 6 percig hagyni a vízben a tojásokat. Ekkor tökéletes lesz.

Mai tapasztalatok:

• Elővettem a tojásokat egy kicsit, kb. fél órával hamarabb, hogy ne legyenek hűtőhidegek. Ezek nagyméretű tojások voltak.
• Nekem kerámialapos tűzhelyem van, nem gáz. Kábé 2,5 liter vizet forraltam a tojásoknak. Amikor felforrt a víz, visszavettem 4-esre a fokozatot, még forrt, de már nem olyan nagyon. úgyhogy 3-asra lejjebb vettem, ekkor gyöngyözött, ezt kevésnek ítéltem, úgyhogy visszatettem 4-esre, de ez meg sok volt. Ment vissza 3-asra.
• Amíg ezzel kísérleteztem, megpirítottam 3 szelet kovászos kenyeret. Még melegen megkentem majonézzel.
• A tojásokat egy kis tálkába egyenként felütöttem, és nagyon óvatosan beleengedtem a vízbe. Nagyon ijesztő volt, mert szétterült a fehérje, mint egy medúza, de aztán ezzel nem volt gond. Azt hittem, annyi neki.
• Amikor a harmadik tojás is belekerült a vízbe, lekapcsoltam a lapot, és még a lábost is levettem róla, hogy ne melegítse tovább a vizet.
• Beállítottam 5 percre a stoppert. Azért nem 6-ra, mert azt gondoltam, hogy sokat bénáztam a tojásokkal. A sonkákat közben elhelyeztem a majonézes pirítóson.
• Az első tojást 2 perc letelte után vettem ki, az volt az, amelyik kifolyt teljesen. A sültkrumpli-kiszedőt használtam, de erről nem tudott minden víz távozni. Valami más kell.
• A második tojást 3 perc letelte után vettem ki, ez elég jó volt.
• A harmadik tojást 4. és 5. perc között vettem ki. ez is jó volt, csak egy pici részen keményedett meg a sárgája, de az is jó volt még.
• Meg kell tudnom, hova kell kivenni a tojásokat, hogy ne vizezzem össze a kenyereimet. Mert most a kenyerek tetejére szedtem ki őket. Jó lenne úgy leszárítani, hogy ne tegyem őket tönkre.
• Ja igen, és olyan tányérra kell tenni a kenyereket, amiben vízszintesen maradnak, nem dőlnek befelé, hogy ne folyjon le róluk a tojás.

Összegezve: legjobb a tojások mellett állni, és amikor szemre jónak tűnnek, akkor kiszedni őket.

Nagyon-nagyon finom volt! Legközelebb úgy lesz, hogy kezdem a hollandi mártással, és a többi itt felsorolt lépésekkel folytatom. Az, hogy baconszalonnát is süssek, majd egy emelt szintű vizsgán lesz. most prosciutto-szerű nyers, füstölt, szeletelt sonkát használtam. Az ebédet egy nagy pohár - sok jégkockával lazított - frissen "facsart", jéghideg őszibaracklével zártam. 

Amúgy még ahhoz a gondolathoz is szoktatnom kell magam, hogy a 3 buggyantott tojás és a hollandi mártásban a 2 tojás sárgája, az összesen 5 tojás egy evésre. Hmm. 

A félelmeim ellenére azért választottam ezt a kaját ebédre, mert nem voltam képes többre. Nagyon meleg van, a lakásban most éjszaka 28,5 fok, de nappal se volt kevesebb. Az erkélyen 40 fok van este. Tudom, máshol több van. De most már kénytelen vagyok légkondizni, na nem egész nap, csak reggel meg este.

Amyvel és Vikivel várjuk az esőt. De nem látszik ennek a kánikulának a vége, nyaf. Amit én láttam jövő szerdáig, még melegebb is lesz. Ha legalább éjszakára lehűlne, jobban lehetne bírni, de itt semmi változás, csak a forróság dőlne be az ablakon, ha kinyitnám. Nagy szenvedésemben rendszeresen megnézem a stockholmi időjárást is. Ott most 18 fok van, és 23 lesz holnap a legmagasabb. Szeretnék oda születni legközelebb! (Ha muszáj valahova.)

Szendvicskenyér és egy kis kutyasétáltatás az Árvácskában

 

Nagyon bosszantott már, hogy ha viszek a kirándulásokra a kovászos kenyereimből készült tonhalkrémes szendvicset, hiába imádom itthon, ott nem ízlik. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy kicsit autista vagyok, és ragaszkodom ahhoz a megszokott ízhez, amit a bolti tonhalkrémes szendvicsek nyújtanak a puha, édes kenyerükkel. Már észrevettem, hogy vannak ilyen berögződéseim, például a pálpusztai sajtot csakis Micikével szeretem, de általában a sajtokat is, és ha ő nincs ott, nem ízlik. Van még néhány ilyen hülyeségem, hát gondoltam az lesz a megoldás, hogy sütök a tonhalkrémhez puha, édes kenyeret (az idei nyár legmelegebb napján persze). Elővettem a Házi pékek alapkönyvét Limarától, és találtam is benne egy szendvicskenyeret. Ezt használtam kiindulásnak, de néhány apróságban eltértem. Az egyik ilyen eltérés a formázásban volt, mert nekem nem olyan méretű a formám, mint ami a reciben meg van adva, a másik pedig, hogy tettem bele egy kicsi kukoricalisztet is, hogy még édesebb legyen a kenyér. (Ez saját találmány, hogy a kukoricaliszttől édes lesz, nem tudom, hogy igaz-e.)

Hozzávalók az élesztős kovászhoz:

• 1 dl langyos tej
• csipet cukor
• 2 dkg élesztő
• 10 dkg + 1 evőkanál liszt

A tejbe belekevertem a cukrot és az élesztőt, és hozzáadtam a 10 dkg lisztet. Nagyon alaposan összekevertem, végül a tetejére szórtam az 1 evőkanál lisztet és félretettem, hogy megkeljen. Mivel nagyon meleg volt, gyorsan megkelt.

Hozzávalók a tésztához:

• 40 dkg liszt (az erdeti receptben BL 80 kenyérliszt van, én így kevertem liszteket: 20 dkg kenyérliszt, 15 dkg sima liszt, 5 dkg kukoricaliszt)
• 2 teáskanál só
• az élesztős kovász
• 2 dl langyos tej
• 1 tojássárgája
• 4 dkg olvasztott vaj

A tetejére:

• 1 tojásfehérje
• 1 evőkanál víz

A tejet meglangyosítottam a vajjal. A lisztet és a sót összekevertem, a közepébe mélyedést készítettem, amibe beleöntöttem a kovászt, a tojássárgát és a tejet a benne megolvadt vajjal. Géppel megdagasztottam. Addig kell dagasztani, amíg a tészta sima felületű lesz, és nem ragad a tálhoz. Amikor ilyen lett a tészta, akkor letakartam és a duplájára kelesztettem. Nagyon gyorsan ment ez is a melegben, de a recept 35-40 percet írt.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, kicsit átgyúrtam és öt (szemre) egyenlő részre vágtam (nem méricskéltem, melegem volt). Kicsit kilapítottam őket, hogy ovális vagy téglalap formájuk legyen, hosszában félbe hajtottam, majd így feltekertem őket. Betettem a formába egymás mellé, ahogy fértek.

Ez a sütőforma 29×10 cm-es. Limara receptjében 11 cm mély, 28 cm hosszú és 16 cm széles sütőforma van, amihez hat golyót kell formázni. 

A legújabb trükköm, hogy zuhanysapkával takarom le a tésztát, erről nincs fotó, de lehet ilyen nejlon izéket kapni, és ezek többször felhasználhatók, gumírozottak körben, bármire szépen rá lehet húzni, és jobb, mint a folpack, amit minden használat után ki kell dobni, és száz év alatt bomlik le. Szóval ráhúztam a zuhanysapkát a formára és abban a párás melegben kelt még egy órát (vagy kevesebbet), majdnem kifutott az edényből.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, az aljába tettem egy direkt erre használt tepsit vízzel, hogy jól begőzösítsem. Ezt aztán kivettem, amikor a tésztát betettem. Tehát amikor gyönyörűen megkelt a tészta, a tojásfehérjét elkevertem a vízzel, és ezzel lekentem a tetejét. Betoltam a forró sütőbe, és szép barnára sütöttem. Először légkeverést nem használtam, mert féltem, hogy megég a teteje, de aztán letakartam fóliával és bekapcsoltam a légkeverést. Ezzel a témával (légkeverés vagy nem), elég sokszor el tudom magam szórakoztatni, és folyton variálok akár menet közben is. 

A megsült kenyeret a sütőpapír segítségével kiemeltem a formából (elszakadt persze), és rácsra tettem hűlni. Amikor megvágtam, észrevettem, hogy pont ilyet képzeltem el! Véletlenül volt is itthon egy kis tonhalkrémem, ezzel megkentem és megkóstoltam. Ezazzzz!

A kirándulásokra úgy vittem, hogy háromszög formájúra vágtam, hogy mindenben hasonlítson a boltira, nehogy véletlenül a formával is bajom legyen (autizmus). Megszórtam a brokkolicsírámmal is őket, isteni volt! 

Évával bringáztunk egy jót Göd és Nagymaros között szombaton. Gödre vonattal mentünk, és az úticél Verőcén a Gorka kerámia-kiállítás volt, ahol az egyik épületet kialakították vendéglátó hellyé, és ott terveztünk ebédelni, majd megnéztük a kiállítást is. De azért vittem magammal tonhalas szendvicset és cukkinis brownie-t is, nehogy véletlenül éhen haljunk. Így aztán amikor leszálltunk a vonatról Gödön, nem a világhírű rétesezőbe mentünk, hanem a Duna-parton ültünk le egy árnyékos ligetecskében egy padra, és megettük a szenyákat. Aztán meglátogattuk Vácon a Kertünket, na ezt a helyet ajánlom mindenkinek, mert őrületes kilátásban gyönyörködve, csodálatos fák árnyékában isteni limonádét lehet inni, az egész napot el tudtam volna ott tölteni.

Kertünk bár és kilátó

Vasárnap pedig eljutottunk végre Tomával is az Árvácskába kutyát sétáltatni, és a számomra még nagyobb végre, hogy találkoztunk Csincsillával (úgy tűnik, sikerül tartani az évi egyet). A sétáltatás után isteni kávét és sütit kaptunk tőle, megcsodáltuk a kertet is, és nekem nem jutott eszembe, de Toma szerencsére csinált képet a cuki kis Paláról, aki éppen frissen volt fodrászolva.

Bejelöltem nektek a duzzogó Gyurit, nehogy ne vegyétek észre! Palácska felülnézetből:

Nagyon szép kiskutya, és nagyon cuki is. Nem tudtunk túl sokat egymással foglalkozni, mert nagyon ki voltam nyiffanva a kutyasétáltatástól, Toma telefonja szerint 11 ezer lépést mentünk, ami átszámolva 8,5 kilométer. (Tomát kérdeztem másnap, hogy hogy van, azt írta: "Kivagyok mint a szar!😀".) A nap hátralévő részét el tudtam volna tölteni Csincsilla árnyékos kertjében a jegeskávémmal és a meggyes-barackos klafutimmal. Kaptam sok-sok babérlevelet és egy csokor lestyánvirágot, olyan jó illata van! 

Árvácskás fotókat most nem mutatok, majd talán máskor, de őket sétáltattuk:

• Trevor és Búza, két pitbull, úgy néznek ki, mintha emberevők lennének, közben pedig eléggé megilletődöttek voltak, alig tudtuk távolabb vinni őket a menhelytől. Csincsilla finom falatokkal csalogatta Trevort, hogy menjük már tovább. Búza pedig megszagolt valami tüskés bokrot, amitől csupa vér lett az orra és a nyelve, egészen vérengzőnek tűnt így.
• Bomber és Grisa, ők is pitbullszerűek, és Grisa belefeküdt a sárba, amitől úgy nézett ki, mint egy kis disznócska, így is vittük vissza a helyére. 
• Zsömle, Diego és Ella, őket elvittük a patakhoz, és itt én vittem Ellácskát Toma Zsömlét és Csincsilla vitte Diegót, akinek rossz hírét keltette azzal, hogy megtámadja a többi kutyát, de semmi ilyesmit nem csinált, nagyon jól viselkedett.
• Megérkezésünk előtt Csincsilla ment egy kört Ganjával, őt már a múltkori sétáltatásból ismertem, nagyon cuki kutyus ő is.

Mindenki nagyon szelíd volt, teljesen összenyálaztak, amikor elvették a tenyeremből a jutifalatokat, és ráültek a forró fenekükkel a lábamra, nekem dőltek úgy, hogy alig bírtam megtartani a testüket, sokat lihegtek, mert melegük volt és békésen, boldogan sétáltak velünk, de nagyon örültek, amikor visszamehettek a hűvös helyükre a vödör vizükhöz.

Májkrém Mariannkonyha-módra

Réges-régen, amikor Fóton laktam, elég gyakran csináltam májkrémet, és arra emlékszem, hogy nagyon szerettem, tele volt petrezselyemmel, ami a kertben termett, de most már nem emlékszem rá, hogy készült. Persze nagy variációk nincsenek a készítés módjában (májat megfőzni, zsírral vagy vajjal krémesre turmixolni/aprítani, és valamivel nagyon be kell fűszerezni), csak azt nem tudom, hogy mikor nevezik májpástétomnak, mikor májkrémnek, és hogy amit én csinálok, az mi. A receptet a Mariannkonyha-blogon találtam Rozmaringos csirkemájpástétom néven, és tulajdonképpen szinte szó szerint azt csinálom, ami ott le van írva. 

Nem készítem túl gyakran, mert társakat kell találnom az elfogyasztásához. Mariannkonyha azt írja, hogy hetekig eláll a hűtőben, de én nem tudom hetekig ezt enni. Néhányszor viszont nagyon szívesen, mert annyira finom. Volt már olyan is, hogy nem társult be senki (legnagyobb bánatomra), ilyenkor pici dobozokban betettem a mélyhűtőbe.

Hozzávalók:

• 1 nagy fej hagyma
• 50 dkg csirkemáj
• 1 dl bor (rozé vagy fehér)
• 2-3 gerezd fokhagyma
• só, bors, fűszerek: majoranna vagy rozmaring, vagy mindkettő
• kacsazsír a hagyma dinszteléséhez, plusz olvasztva a tetejére
• 10 dkg vaj

A hagymát nem túl apróra vágva (hiszen úgyis aprítógépbe kerül a végén), megdinszteltem, majd rádobtam a kisebb darabokra vágott májat. A májról előtte levágtam minden hártyát és egyéb nem szimpatikus dolgokat, és az ereket is kivágtam, hogy minden vér tűnjön el. Többször áztattam, mostam folyóvízzel és bevágtam több helyen, hogy előkerüljön, ha van még benne. Ha ismerném az anatómiát, akkor kevésbé trancsírozás lenne ez, hanem ügyesen, az elméleti tudás mentén haladva megtalálnék minden eret a májban. A lényeg, hogy megtisztítottam és feldaraboltam a májat, és rátettem a dinsztelt hagymára. Hozzáadtam a szeletekre vágott fokhagymát (most 2 gerezdet). Felöntöttem 1 deci borral (most fehérrel, de sokszor rozéval), meg egy kis vízzel is. Sóztam, borsoztam, őrölt rozmaringgal megszórtam (van, amikor morzsolt majorannát használok rozmaring helyett). Kicsit több, mint 10 percig főztem. 

Még melegen átöntöttem az aprítógépbe, hozzáadtam a vajat, és krémesre aprítottam. Többször kóstoltam, és mindig adtam hozzá egy kis sót és borsot, és kevertem rajta még egyet a géppel. Az utolsó sózás elmaradhatott volna, de így is nagyon finom lett. A tetejére olvasztott kacsazsírt öntöttem, hogy a máj ne színeződjön el majd a levegőtől. Ez most saját kacsazsír volt abból, amit nem öntöttem ki karácsonykor a konyhakőre.

Végül elosztottam Vikivel és Mazsival, és ezt kaptam cserébe:

Annyira édes ez a kis Émike, van egy tippem, hogy a bort nézi-e vagy a szendvicset. Szerencsére a mélyhűtőből az összes bagelt is odaadtam a májkrémhez, így most már készíthetem a következőt! Viszont retekcsírát nem tudtam adni, mert mindet megettem, annyira sajnálom.

Mama-féle sült húsos zsíros kenyér

Júliusban Mazsiék végre beköltözhettek az új lakásukba. Nem volt könnyű menet idáig eljutni, és maga a költözés is horrorisztikussá vált, miután nem kértek segítséget senkitől, és nem hívtak profi költöztetőket se. Szerintem egy kísérlet folyt, hogy tényleg igaz-e, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Egyetlen dologban kért Mazsi segítséget, hogy valaki etesse őket, ezért aztán Viki és tesóm igyekeztek előállítani az ellátmányt. Én kimaradtam ebből a körből is valahogy. 

Miután a költözés személyautóval (!) és gyalogosan (!) több napig elhúzódott, többféle kaja készült, köztük ez a sült hús, ami mindenki nagy kedvence. Mama szokta csinálni, emlékszem, régen egy jénait csak erre használt, és előttem van, ahogy a végén erősen rotyog és bugyborékol a hús köré dobott zsír az átlátszó jénai üvegedényben. Még az illat is itt van az orromban. Amikor elkészül, lehet enni melegen petrezselymes krumplival és uborkasalátával vagy kovászos uborkával, és a maradékot istenien lehet szendvicsekben hasznosítani, gyakran ezt vittük, majd később ezt adtuk mi is a gyerekeinknek a suliba tízóraira. Mi már leginkább csak a szendvics miatt készítjük. Legjobb, ahogy az alján egy zselés-fűszeres-kocsonyás cucc képződik (a kicsit odakapott paprikával, hagymával), az ember azt vadássza, hogy minél többet tudjon kenni belőle a kenyerére.

Nem írok hozzávalókat, egyszerű a dolog: veszünk egy szép darab disznócombot, késsel lyukakat szúrunk bele és a lyukakba fokhagymagerezdeket tűzdelünk. Annyi sós vízben tesszük fel főni a húst, amennyi ellepi. Ha akarjuk, megágyazhatunk neki az edény alján egy kis paprikával, paradicsommal, karikákra vágott hagymával, sőt őrölt borsot is szórhatunk rá. Amikor ez megvan, akkor takarék lángon órákon keresztül főzzük, amíg puha nem lesz a hús és a víz nagyjából elfő. Ne főzzük el teljesen a vizet, mert abból képződik majd az említett finom kocsonyás cucc. A hosszú főzést meg lehet spórolni, ha kuktában tesszük oda, akkor kb. fél óra alatt elkészül, viszont akkor sokkal kevesebb vizet kell aláönteni. És most jön a lényeg: az omlósra főtt húsra disznózsírt dobálunk és erős lángon sütjük benne 10-15 percig. Jó, ha annyi zsírt teszünk rá, hogy ellepje a húst, ehhez az kell, hogy megfelelő méretű legyen az edény, amiben készül. Túl nagy lábosban túl sok zsírt kell rátenni. A zsír mennyisége attól függ amúgy, hogy hányan és/vagy hány napig akarunk zsíros kenyeret tömni magunkba két pofára.

Ennyi az egész. A szép képeket Mazsi csinálta.

Napi cukinak meg Penny és Winston az új lakásban, ami igazi cicaparadicsom lett. Kaptak például egy-egy polcot:

Winston segített összeszerelni az asztalt, aztán el is foglalta. Szerintem azt hiszi, hogy nem fogják megtalálni sose a rejtekhelyén.

Penny viszont a függönyt segített felszerelni, mert sürgősen szüksége volt egy függőágyra (vagy egy leszakadt függőágyra, mindegy):

És titokzatos cicalátogatók is voltak az új lakásban, nem tudjuk, hogy kicsoda:

És végül egy csodás kép, ahogy Mazsi épp most az erkélyén olvassa a blogot, miközben Penny is kiment hűsölni vele. Annyira cuki, ahogy a farkával jelzi, hogy kinek a tulajdona a jelenlévő személy! Szemben a budai hegyek picike darabja látszik, ez volt Mazsi egyik fő vágya, amikor lakást keresett, hogy láthassa a hegyeket, ha csak ennyikét is belőlük.

Egyébként megtaláltam ennek a sült húsnak a leírását egy régebbi posztban.

Tonhalkrém 2.

Tesómnak már kifejtettem, hogy mit fogok csinálni, ha nyugdíjas leszek: reggel 9-10-kor felkelek, megkávézgatok, lezuhanyozgatok, megnézem a híreket, recepteket olvasgatok, majd útra kelek bevásárolni. Vagy bringával, vagy gyalog, mikor mihez lesz kedvem. Amikor hazaérek, csinálok ebédet, és ebéd után szundikálok 1 órát (vagy kettőt). Amikor felébredek, muszáj lesz uzsizni valami édeset, mondjuk smoothie-t vagy eperlekváros kenyeret, vagy eperlevest, vagy tejbegrízt vagy valami mást, ami akkoriban a kedvencem lesz. Ha ez is megvan, megyek tesómmal sétálni 1-2 órát, közben beszerzem a vacsorának valót. Este 7-8-9-kor hazaérek, iszom egy fröcsit, és valamikor, amikor megéhezem, bekapok valamit vacsira. Hajnali 1-ig, 2-ig olvasok, filmezek vagy csevegek a barátokkal telefonon, messengeren, bárhogyan. Ez lesz egy átlagos napom. Ha belefér majd, akkor valamelyik hobbimmal is fogok foglalkozni, de nem fogom túlságosan fárasztani magam.

Tehát gyakorlatilag semmi mással nem szeretnék foglalkozni most már, csak a saját etetésemmel és itatásommal. 

Ehhez képest ezen a 3 napos pünkösdi hétvégén semmit nem főztem. Viszont csináltam tonhalkrémet az eredeti recept alapján. Itt olvasható Mazsi tonhalkréme és az eredeti recept is ott található.

Hozzávalók nálam:

• 1 db tonhalkonzerv leve nélkül (nem olajos volt)
• 3-4 evőkanál majonéz
• 1 kávéskanál mustár
• 2-3 db csemegeuborka kockára vágva
• egy nagyon pici hagyma apróra vágva (nem volt itthon se lila-, se póré-, se újhagyma, pedig azokat jobban szeretem)
• 1 db főtt tojás villával összenyomkodva
• só, bors
• maradék chilipaprika, nem volt csípős és csak azért tettem bele, mert már untam kerülgetni a hűtőben.

Ezeket mind villával összekeverem és kész.

Napi cukinak pedig Amy kis barátnőjének Lufinak a legjobb pillanatai:

Felhívnám a figyelmet a fülekre:

Jóbarátnők:

Úgy volt, hogy ma Veresegyházára kirándulunk Judittal a Veresegyházi tavak tanösvényre, de nem jött össze sajnos, csak egy séta és scrabblezés a Margitszigeten.

Füstöltlazacos tojáskrém és kirándulás Biatorbágyon

 

Úgy tűnik, nálam már húsvét van, annak minden hozzávalójával: főtt tojás, füstölt hús és torma. Bár igazából azért készült ez a szendvicskrém, mert Biatorbágyra mentünk kirándulni Gabival, és vinnem kellett valamit az útra. 

Hozzávalók:

• 3 tojás
• 50 g füstölt lazac (szerintem tegyetek bele többet, ez kicsit kevés volt)
• 1 kis pohár (175 grammos) 12%-os tejföl, vagy ha nagy pohár van otthon, akkor abból 2-3 evőkanálnyi
• só, bors, kapor a díszítéshez

Az eredeti receptben mások az arányok, egyszer úgy is ki kéne próbálni. Ott 2 tojás és 125 g füstölt lazac és 100 gramm tejföl van, az lehet, hogy még jobb is.

A tojásokat keményre főztem sós vízben. Amikor kicsit kihűlt, megpucoltam, 2 db-ot betettem az aprítóba, mellé a lazac nagy részét és a tejfölt, és krémesre aprítottam. Áttettem egy tányérba, és hozzákevertem villával a maradék lazacot és tojást. Sóztam, borsoztam, a végén kaporral megszórtam.

A szendvicsekbe a frissen elkészült zsázsacsírát tettem, aminek csípős tormaíze van, nagyon passzolt hozzá. Amíg a kirándulásra készítettem a szenyákat, ezt a kicsikét szépen megettem egy kis tejeskávéval, és ez tök jó ötlet volt, mert utána órákig nem éheztem meg.

De persze ahhoz nem kell éhesnek lenni, hogy az ember megegye a szendvicseit egy kiránduláson (és a csokikat és a gyümölcsöket).

És a túra: Biatorbágyon kirándultunk Gabival tegnap, felmásztunk a Százlépcsőn a Madárszirthez, és messziről megcsodáltuk a Nyakas-sziklát is. Ezt a túraleírást követtük. Nagyon jó volt a túra egyrészt azért, mert a legtöbb részén nem volt túlságosan megerőltető, csak a tériszonyomat tette próbára egy kicsit. A Százlépcsőn felmenni is kalandos volt, egy helyen félre kellett állnunk, hogy a gyorsabban haladó fiatal fiúkákat elengedjük, na ott volt egy kis bajom, mert amíg csak haladtunk felfelé, nem tört rám a tériszony, de a mikor megálltam és lenéztem, és főleg oldalra, a lépcső melletti szakadékba, akkor kicsit féltem, hogy innen nem fogok továbbmenni. Ez a Százlépcső:

Hősiesen folytattam, és felértünk a Madárszirtre, ami messziről ilyen:

Közelről meg ilyen:

A Nyakas-sziklát nem másztuk meg, de meg se közelítettük, csak messziről néztük. A kép közepén van:

És amíg én a kiránduláson a tériszonyomat győztem le, addig Amy az iskolában szintén legyőzte a félelmét ebben a füstöltlazacos tojáskrém színű alagútban:

Ilyen egy igazi K9-es renttenthetetlen kutymány.

Tessék nézni azt az elszánt tekintetet, ahogyan a labdáját megmenti a Sárga Szörny gyomrából!

Jól áll neki a sárga. Nekem meg pont a sárga nem áll jól, igaz, nem is vagyok ilyen isteni csokoládészínű.

A kirándulásról Gabi, az ügyes Amyről pedig Szabi készítette a csodaszép képeket.