Prágai cuki 2.

 Ígéret szép szó. Prága annyira kutyás hely, hogy már sétálni is gyönyörűség. És az már csak hab volt a tortán, hogy Vysehrad (remélem, valahogy így írják) városrészben teljesen véletlenül belebotlottunk egy nagy kutyás rendezvénybe. Ott volt egy csomó menhely, mindenféle örökbefogadható ebbel, és jótékonysági vásárral. A kutyusok jól fésültek voltak, és csinosak, a menhelyesek meg kedvesek.

Drappkutya-variációk. Feketével ellenpontozva.

Az elején voltak az agarak.

Ez a kis fekete különösen édes volt.

A bácsi mellett ülő kuty 10-12 éves. Nekem nagyon tetszett. Tiszta Kóficka.

Kicsit vehemens (itt épp nem látszik), ámde szépséges dobi.

Sérült kutyus. Őt DT akarta hazahozni. Harmadiknak. Lehet, hogy tényleg el kellett volna hozni.

Ki nem találnátok. Jutifaliosztás.

A menhelyes rész után jött a cirkusz. Többféle kutyaszépségverseny, bemutatók, mittudomén. Isteni volt például az összeöltözős. Egész napot el tudtam volna ott tölteni. És ezzel mások is így voltak.

Ennyire gyönyörű tacsit ritkán látni. Ők úgy öltöztek össze a gazdival, hogy nem a kutyus kapott ruhát, hanem a gazdi öltözött fekete tacsinak. De embereket nemigen merek fényképezni, hátha nem tetszene nekik.

Annyira szépek voltak. Bírom ezt a mintát nagyon.

Tőle pedig egyenesen el voltam ragadtatva.

Szereplés után jutipuszi anyutól és aputól.

Termoszból vizecske. Kicsit gáz, hogy nem rózsaszín a termosz.

Aztán elrakták a rózsaszín tatyójába:)

Cuki.

Aztán beültünk egy sörözőbe. Ami szintén tele volt kutyákkal. Ők is pihegtek, remélem, kaptak kolbászt is.

Meg volt egy kis felnőttjátszóterezés is. Csodálkoztam volna, ha nem lett volna körhintázó eb is.

Ez pedig az utolsó csapás. Mentünk már hazafelé, és benéztünk egy kocsma ablakán. És három szép, gömbölyű feneket láttunk. Letámasztották őket, mint az esernyőket, amíg a gazdik ledöntik azt a pár korsót. Nagyon állat, nem?

Itt találod az első részt: Prágai cuki 1.

Etető

Állatetetésről lesz szó, ha nem érdekel, most lapozz.

Népes családom mellett etetnem kell az alábbi díszes kompániát is. Ámbár itt is megy a válogatósdi, túrkálósdi, alapvetően hálásabb célközönségről van szó.

A szereplők:
Kóficka, szálkástacsi-ruhába bújt tündér. A világ legédesebb kutyája. Tésáról befogadott (rövid)lábasjószág. tizenkettedik évében jár, remek, megkímélt, újszerű állapotban van. Némi túlsúly övezi hosszú derekát.

Zsuzsi, rövid szőrű foxi, talált eb. Kilenc éves. Ahhoz képest, hogy foxi, egész nyugodt:) Őt a szépségéért szeretjük:) Némi korrekcióra szüksége lenne az álomsúlyhoz:)

Súlyban a harmadik helyezett, nem sokban marad el a foxitól, cirmos cicánk. Picit molett:) Tizenkét éves, ivartalanított lánycica (illetve asszony), két testvérével olyan félévesforma korban költöztek be hozzánk. Gondolom, olvasták a helyi lapban, hogy elviselhető a légkör, kaja-pia rogyásig.

4. helyezett, mármint súlyban, de édességben előrébb áll, az én édes pici cicám, akit pár napos korában rám hagyott az anyukája (már szerepelt errefelé néhányszor, itt és itt és itt). Tehát lassan hét éves, komoly nagy kandúr, illetve hát csak volt kandúr (nálunk ugyan elég jó a macskaellátás, de ivartalanítással indít minden betévedt cica:)). Anyai szemem mindig kicsit soványkának látja (de azért gyönyörűnek!).

És a legkönnyebb háziállatunk, öreg fekete cica néven fut, szintén önkényes házfoglaló, a Cirmos testvére, tehát 12 éves (volt) lánycica. Forrest Gump nekem, pici fejébe nem fér sok ész, de pont annyi van, amivel remekül elboldogul az életben, mert az etikai alapja rendben van. Két kis testvérét pl. ő vezette be hozzánk, nyilván ő találta ki, hogy ide kell jönniük. (A harmadik, a kandúr, még nagyon fiatalon eltűnt.) Édes cica, pontosan tudja (ha mást nem is), hogy hol kell ezer decibellel dorombolnia.

Van még egy fél cicánk, egy óriási, viharvert kandúr, aki kb. egy éve jár hozzánk kosztolni. Hihetetlenül kommunikatív, és remek az étvágya. Ha megjön, kopog a konyhaajtón, és mi rohanunk.

A kutyák naponta egyszer kapnak enni, este. Kivéve, ha
- a. reggel sétálunk, akkor utána kapnak egy-egy marék száraztápot, hogy pótolják a pocokkergetés közben elveszített kalóriákat.
- b. tavasszal, ősszel, hűvös időben reggel, ha kirakom őket az udvarra, szintén jár valami reggeliféle, mert (félig) teli hassal kevésbé fázik az eb is. (Télen lakásban vannak munkaidőben, szóval akkor nem jár plusz táp.)


A cicáknak is este van a főétkezésük, viszont száraz tápot bármikor kapnak, amikor kérnek, illetve hát igyekszem, hogy mindig legyen előttük valami olyan helyen, ahol a kutyák nem férnek hozzá (ha mégsem így sikerül, akkor bebuktuk a két porszívó mellett). Reggelente a három cica kap összesen egy alutasakost, ezt is váltogatom, sokáig nem esznek meg semmit. Ez a reggeli kávéjuk, hogy érdemes legyen felkelni. Erre szórom az immunerősítőjüket is. Ezen kívül ÉÉKC kap langyos tejet is a Tamás reggeli kakaójából, ha épp ott van, és kér (a többi cicus nem tejes). Ha a kandúr jelentkezik reggelizni, akkor ő normál cicakonzervet kap, jó sokat.

Ennyi a kosztolás. Nasi gyakorlatilag nincs. Arra különösen figyelünk, hogy amikor mi eszünk, akkor egyrészt még a közelünkben se legyenek, másrészt még egy falatot se kapjanak, mert ezt sajnos, nagyon gyorsan megtanulják (szemben azokkal, amiket akarunk, hogy megtanuljanak, mert az sokkal lassabban megy). És nagyon nem szeretünk úgy enni, hogy kinézik a szánkból a falatot. Sokan. Ha evés közben keletkezik valami jó kis kutyának/cicának való mócsing, húsos csontocska, ilyesmi, akkor azt félretesszük, és megkapják a vacsihoz, esetleg hamarabb, de semmi esetre sem akkor, amikor mi eszünk. Semmi kifogásom az ellen, ha valaki eteti a kutyáját/cicáját evés közben, sőt, én is szívesen etetem a másét, de tudom, hogy én irtó nyűgös tudok lenni, ha éppen hazaestem egy zűrös nap után, és még evés közben sem hagynak békén. Tehát mi nem etetünk asztalnál, még akkor sem, ha nagyon kívánjuk (mi is).A rendszer tökéletesen működik, evés közben nem zaklatnak. Amikor nagy húsbontás megy a konyhában, akkor kutya nem jöhet be, a macskák hajlamosak ilyenkor a lábam körül mászkálni, szóval őket néha lekenyerezem a leeső cafatokkal, de a kutyák részét félreteszem (ebből is látszik, hogy a kutyák sokkal egyszerűbben nevelhetőbbek, mint a cicák). Épp ezért a cicaneveléssel nem is próbálkozunk.

Kezdjük a száraz táppal, az az egyszerűbb. Sokan mondják, hogy nem kell ezt meg azt adni nekik, a száraz táp pont elegendő, abban minden benne van. De én sem szeretnék száraz kekszet majszolgatni örökkön örökké, szóval tőlük sem várom el ezt. Száraz tápot kapnak a cicák napközbeni ellátmányra (azért elég praktikus, nem romlik meg, nem maszatol), bármikor, amikor kérnek, vagy anélkül is. A kutyák pedig néha reggel kapnak, vagy vacsikiegészítésként, ha úgy alakul. Igyekszem minőségi tápokat venni, de nem vagyunk milliomosok. A Royal Canin tápokat általában szeretik, de az nagyon drága. Ha csak nem beteg valaki, akkor igyekszem ezer forint/kg alatt maradni, nem mindig sikerül. Sokat kell variálni, mert elunják, nem szeretik, kihányják, mittudomén, nem egyszerű a művelet.

Az esti főétkezés lehetőleg főtt kaja. Mostanában azt csinálom, hogy két-három havonta nagy tételben vásárolok mindenféle finomságot a békási piacon (marhamáj, sertéslép, -tüdő, -gége, -vese, csirkefarhát és -nyak, azt hiszem, ezek szoktak lenni elfogadható árban). Ezeket feldarabolom, vegyes csomagokat gyártok belőle, aztán nylonzacsiba húzva lefagyasztom.

Igen, tudom, hogy nem környezettudatos viselkedés, de egyelőre nem tudok létezni egy nagy fagyasztó nélkül. Ha otthon lennék egész nap, akkor nem kéne előre megoldanom az egész hetet. Egy normál hétköznap legfeljebb egy kiló almát tudok venni a legközelebbi zöldségesnél, kutyakaja-vásárlás szóba sem jöhet. Bő kilós adagokat rakok össze. A vesét külön kezelem, mert az büdös, amikor fő, arra külön rá kell készülni, minden estét nem szeretnék pisiszagban tölteni. Reggelente kiveszem a csomagot a fagyasztóból, estére felolvad. A marhamájat nyersen kapják a cicák, ha nem kapnak túl gyakran, akkor szeretik, a többit megfőzöm egy marék barna rizzsel, és némi zöldséggel (ez gyakorlatilag sárgarépa vagy gyökér, a többi ugye jóval drágább). Ezt kapják este.

Konzerv. A három és fél cicából egy és fél eszi meg a főtt kaját, viszonylag gyakran kell konzervet adni. A kutyáknak is szoktam venni, változatosabb, meg hát minden este nem tudok szakácskodni. Hihetetlen sok szart árulnak kutyakonzervként. Itt is ugyanaz áll, mint a száraznál, a jobbak közül próbálok válogatni, de van egy ár, ami fölé nem megyek. Átböngészem az összetevőket, azt veszem meg, ami tetszik. És azt is ritkán kapnak, nincsenek is oda érte, egyébként.

Maradék. Hát, ebből nagyon kevés van. Alaphelyzetben alig eszünk húst, de ha igen, akkor ritkán lesz belőle állateledel. Más maradék meg mi lenne. Csontot már nem szívesen adok nekik, senki sem fiatal már, néha egy keveset, átválogatva.  Gluténest nem szívesen adok neki, egyébként is kövérek, nem tömöm őket száraz sütivel, a zöldségeket meg nemigen eszik meg. De alapvetően nincs is semmi ilyesmi, drága az időm, ha már főzök valamit, általában meg is esszük.

Napi cuki meg nem lesz.

Napi cuki

A rémes, hideg esőre való tekintettel ma csak lélekmelegítő cukiságok lesznek, kaja nem. Mindenki vegyen magának mellé egy nagy tábla csokit (aki nem szereti, igyon helyette pálinkát:)).
Lent voltunk Tésán négy napot, és a gyerekek isteni képeket lőttek az ebekről.

Továbbra is dúl a szinkronitás:

Szabadfoglalkozás csipkeszedés közben:) Nem tudom, ki lakott arrafelé, gyilkosság mindenesetre nem történt, és csak derékig lettek földesek.

Zsuzsika változatlanul a gömbölyű tárgya bűvöletében tölti a napjait. Kiveszi:

Aztán örül neki, hogy megvan:

Aztán meg csak ül vele. Hátha valaki arra járna:)

Őszi malac a végére:

Az übercuki képeket Rebeka és Bence készítette.

Adventi koszorú kuglóffal

Azt mondta az Andi, hogy irtó szépet csinál az idén, és fel is teszi. Mondtam, hogy akkor én is. Mármint hogy én is felteszem. Ha már nem főzök, meg nem sütök, legalábbis blogilag. Az angyalka már családi nyomásra került be a buliba (mondjuk kedvenc), szerintem kicsit túl csicsás lett vele, de elnézem neki, mert engem szeret.

Szép ez a sokféle felület, nem?

És hogy neve is legyen a gyereknek, megmutatom a kissé szénné égetett kuglófunkat. Volt még mákos-diós is, meg almás klafuti, de ők már szerepteltek doszt.

Leöntöttem csokival, hogy ne látszódjanak az elszenesedett rétegek. Recept most nem lesz. A szokásos édes kelt tészta, olyan 30 dkg lisztből összesen, kétfelé osztva, két szép nagy téglalappá kinyújtva. A vajas pamacsolás után az egyiket kakaós cukorral szórtam meg, a másikat meg fahéjassal, és feltekertem, aztán irány a forma. Forró sütőben feketére sütöm, utána meg leöntöm csokival.

És még egy normális szeletet sem sikerült megörökíteni, de hát ez van. Egyébként finom volt, hogy csak úgy ropogott a héja:)

Havi cukik: hogy itt a hideg, exponenciálisan emelkedik a kanapén fekvő, illetve arról lefolyó állatok száma.

Zsuzsi mint illegális behatoló:

Dagi cicánk, szép darab, nem mondom, de azért ha akarná, még elférne a kanapén:

És vajon kié az a szép nagy gömbölyű fenék az ablakban?

A szép képeket természetesen Rebeka csinálta, a csúnyákat meg én.

Krémes

Tücsökbogárnál láttam meg, és annyira, de annyira megkívántam. Egyszer régen már sütöttem ilyet, hasonló recept alapján, nem is tudom, mért maradt el azóta. Mondjuk, nem nagyon vagyok oda a bolti leveles növényi zsíros tésztáért, meg mindig kicsit furdalok, ha süteménybe pudingport használok (amit sütemény nélkül bármikor szívesen, tudom, hogy nem túl logikus), mindenesetre úgy éreztem, hogy ez most egyszerűen jár nekem, és kész.
Vettem egy bolti friss leveles tésztát, szóval nem fagyasztottat, 275 grammos kivitelben. Aztán amikor kiterítettem, nagyon kicsinek találtam a méretét (az egész nem tett ki egy gáztepsinyit), gondoltam, ha már ennyi mosogatnivalót gyártok, akkor ne hat krémest állítsak elő. Viszont nagyon lusta voltam már kimenni a boltba egy újabb lapért, szóval úgy döntöttem, hogy a tetejére gyorsan sütök egy vékony piskótát, vészmegoldásnak lustáknak jó lesz.
Tücsökbogár krémreceptjét egyötödével felturbóztam (öt pudingporom volt, és számtalan tojásfehérjém), nekem ehhez a mennyiséghez így pont jó volt.

Hozzávalók a tésztához:
- kétszer 275 gramm kész leveles tészta (vagy ha csak egy, akkor a tetejére három tojásból nagyon vékony piskóta)

A leveles tésztá(ka)t forró sütőben megsütjük, hagyjuk teljesen kihűlni. Az alsó lapot belefektetjük a megfelelő formába. Legjobb lett volna talán egy levehető keretes szögletes sütőforma, az nincs, a papundeklis barkácsoláshoz nem volt kedvem és anyagom,  szóval egyszerűen két szögletes sütőtálat használtam, kényelmes és gyors megoldás volt. Tehát a kisült és kihűlt leveles tésztával kibéleltem két tálat (kb. 21*28 és 18*24 cm). Megsütöttem a vékony piskótát, két tepsiben, félretettem hűlni (elég sokszor sírtam már, hogy mennyire vacak piskótákat sütök, ez most különlegesen rosszul sikerült, most már a sütőben való felemelkedési fázist is kihagyta, már összeesnie sem kellett, elegánsan vékony lett:)).

Hozzávalók a krémhez:
- 5 zacskó főzhető vaníliás pudingpor
- vaníliakivonat
- 12,5 dkg porcukor
- csipet só
- 1,5 liter víz
- 8 db tojásfehérje (lehet, hogy nálam ez tíz is volt, fagyasztóból szedtem elő)
- 12,5 dkg kristálycukor

A fehérjéket a kristálycukorral kemény habbá vertem. Valahol olvastam, hogy több részletben kell hozzáadni a cukrot, akkor nem folyósodik el.
A víz egy részével egy jó nagy (tényleg nagyon nagy kell!!!, nekem harmadjára sikerült megtalálnom a megfelelő méretet, kicsivel kezdtem, nagyobbal folytattam, és aztán egy még nagyobbat kellett elővegyek) lábasban csomómentesen elkeverjük a pudingporokat, vaníliát, porcukrot, csipet sót. Hozzáadjuk a többi vizet, és felforraljuk, hogy besűrűsödjön. Amikor már bugyog (kevergetni kell, nincs mese), mehet bele a tojáshab, és még ezzel is főzzük néhány percig. Nekem, nyerstojáskerülőnek ez a rész különösen tetszik. Kicsit kevergetjük, hogy hűljön, és ráöntjük az előkészített aljzatra, lehetőleg el is simítjuk.
Aztán elő a vonalzót, és a felülre kerülő leveles tésztát/piskótát szépen felkockázzuk, úgy tesszük a rá a krémre. Nekem az egyik tálba 12 db 7*7-es, a másikba 12 db 6*6-os négyzetet sikerült kiraknom. A tetejét megszórjuk porcukorral.

Lefóliázva mehet a hűtőbe. Kell neki egy-két óra, hogy teljesen megszilárduljon is kihűljön, akkor már nagyon szépen lehet szeletelni.

Nagyon finom lett. viszonylag gyorsan el is fogyott :(

Napi cuki: az elcicásodott Zsuzsi. A macskák imádnak az alsó lépcsőkön szunyálni (remélem, mindenki túl fogja élni), Zsuzsi is beállt közéjük. Gondolom, épp tökéletes itt a hőfok, nem éget, csak szelíd meleg szellő. A fenti két világító szem az idősebb fekete cicánk, a nagyeszű hálótársunk.

 

 

Nagyon körtés süti

Továbbra is keresem álmaim körtés sütijét. Sok körte, némi étcsoki, kevés, de finom és könnyű tészta. Szerintem ez most egészen jó lett. Mazsolino körtetortája indított el a helyes irányba:) (A tavalyi próbálkozásaimmal nem voltam igazán megelégedve, Bea csokis körtetortáját még mindig nem próbáltam ki, pedig ígéretes, a körtés lepénye meg a dió miatt embargós.)

Szóval két dolog tetszett nagyon Mazsolino sütijében, az egyik, hogy hatalmas fél körték szerepelnek, semmi vagdosás, a másik meg, hogy használd csak nyugodtan a kedvenc kevert tésztádat (írtam is, hogy nálunk sokáig az volt a kedvenc tészta, amit ő használt, csak hát azóta a joghurtos leborította a felső fokról, de szorosan a második lépcsőn ott áll az is).

Hozzávalók:
- 6 nagy, édes körte
- egy nagy tojás
- egy csésze joghurt
- egy csésze rétesliszt
- mokkáskanálnyi sütőpor
- két evőkanál puha vaj
- fél csésze barna cukor (lehet fehér is)
- csipet só
- 1 dl tejszín
- 1 marék étcsokicsepp
- némi vaj a forma kivajazásához

Mivel nagyok voltak a körték, és kevés tésztát akartam, kicsi, másfél decis csészét használtam.

A nagy fodros piteformámat alaposan kivajaztam. A szép, nagy körtéket meghámoztam, kettévágtam, kicsumáztam, és a domború felükkel felfelé körben, szép rendben kiraktam velük a piteforma alját.
Egy nagy tálban habosra kevertem az egész tojást a csipet sóval, cukorral. Hozzáadtam a vajat, tovább kevertem. Mehetett hozzá a liszt és a sütőpor is. Aztán már csak fakanállal belekevertem a habbá vert tejszínt meg a csokicseppeket.
180 fokra előmelegített sütőben, alsó rácson sütöttem, kb. fél órán át. Tűpróba. Nekem le kellett takarnom a tetejét, mert nagyon elkezdett pirulni, pedig még belül nyers volt.

Szerintem ez most nagyon finom lett, csupa finom leves körte, olvadt csoki, habkönnyű tészta. Pont ilyen esős péntekekre való.

És hogy valami megédesítse ezt a csöpögő, hideg, nedves időt. Ez vár, amikor hazaérek. A farkinca fel és alá jár, ha mozgókép lenne, jobban látszana:) De szaladgálás, ugrálás azért nincs:)

Meg persze várakozóan kering körülöttem az összes macska is, íme a cukkinis:

Háztáji

Szóval az úgy volt, hogy a nyuszi egy szépen kialakított iciripiciri konyhakertet hozott nekem. Eléggé be lehetett havazva szegény (árva kis tavaszi nyúl), mert az utolsó utáni pillanatban esett be vele pihegve, és még hiányzott belőle a termőföld.
De így is nagyon örültem neki, nagyon rég vágyom néhány saját paradicsombokorra, meg egy kis sóskára és kaporra, de Pomázon nagyon kicsi az udvarunk. Tulajdonképpen már az is csoda, hogy azon a cirka száz négyszögölön elfér a házunk, az autóbeálló, jónéhány nagy fa (mandula, körte, birs, egy hatalmas fenyő, meg a kis erdei szekció), ilyen-olyan egyéb zöldség és virág, és a két eb. És nem elég, hogy kicsi, még árnyékos is nagyon, ami ugyan elég finom a meleg nyári napokon, de nem kedvez a paradicsomtermesztésnek. De ez az okos és szorgalmas nyuszi talált egy kis darabka parlagon heverő földecskét, ami ráadásul még jó napos is lett egy kis sövény-fazonigazítás után. Nem mondanám, hogy hektárnyi terület, de majdnem két teljes négyzetméter, azon már sokminden megterem, nem?
De a termőföldnél kicsit elakadtunk. Kicsit nehezen fogtuk fel, hogy csak aranyáron lehet termőföldet szerezni, mindegy, hogy kevés kell, minél kevesebb, annál drágább. Amikor meg végre felfogtuk, meg eldöntöttük, hogy rászánjuk azt a kazal pénzt, akkor elkezdett ömleni az eső (kicsit esős májusunk volt), és nem lehetett földet hozni. A vége az lett, hogy pünkösd előtt egy nappal készült el teljesen, biztosan tudom, hogy sok helyen már május vége előtt is elvetnek néhány dolgot:)
Akkor gyorsan elültettem az innen-onnan kapott, vett, szerzett, nevelt palántáimat, számtalan (talán még tíz is!) paradicsompalántát, meg talán nyolc paprikát, jónéhány kövér bazsalikompalántát a Kolosy téri piacról (amit Andi szerzett be nagyon ügyesen), meg a büdöskéket, innen és onnan. Majdnem kifelejtettem az egy darab saját nevelésű kis cukkinipalántámat. Aztán egy hétig megint nem történt semmi, úgy emlékszem, folyamatosan zuhogott az eső, csülkig ért volna a sár, nem nagyon lehetett ültetgetni. Amikor végre kicsit felszáradt, akkor gyorsan belültettem a maradék részt, mindenféle zölddel, sóska, spenót, rukkola, snidling, kapor, zöldbab, kis tépősaláta. Meg még egy cukkini. Remélem, nem felejtettem ki senkit.
Aztán megint zuhogott tovább, még egy hétig. Utána meg jött ez a múlt heti nagy hőség. És úgy tűnik, ez tökéletes időjárás volt a nagy késésben lévő kis növényeimnek, mert hihetetlen sebességgel nőnek és erősödnek. Napról napra egyre nagyobbak, két hét alatt a csupasz földből zöld tenger lett. A palánták is szépen megerősödtek, van már néhány zöld paradicsom is:)

Ez itt a paradicsom- és paprikatábla:) Ilyen szép erősek! Sajnos, némelyik paradicsomnak erősen összepödörödött a levele, nem tudom, miért, de azért alapvetően jól vannak, virágzanak, nőnek, erősödnek.

Próbáltam olyan képet is csinálni, amin látszik az egész hatalmas konyhakert:)

Ő már nem fért be a kertbe, de cserépben is nagyon jól van, köszöni.

És persze hosszú ideig fogalmam sincs, hogy mi micsoda, mert nem ismerem fel a növényeket kis korukban, és nem is emlékszem, hogy mit és hová vetettem (a kis feltűzött zacsik meg elég sárosak már, de azért sokat segítenek). Ezért gazolni sem nagyon merek, nem vagyok százszázalékosan meggyőződve arról, hogy kit kell kitelepíteni:) De talán a sóska- és spenótültetvény látható a paprikák mögött.

Ez meg itt a fotósegéd, lelkesen segített a fényképezésben (is. Késő este még a mosogatásban való lelkes résztvételének köszönhetően akkorát estem a konyhában, mint egy ólajtó). A fényképeim fele ilyen lett, a többit nem kell végignézzétek.

A kis izompacsirta paprikák.

A Kolosy téri piacról származó bazsalikomok egy része, hogy mögöttük meg mi lehet??? Passz. Ott még zacsi sincs.

Ez meg itt a rukkolatenger (cicaháttal). Egyébként ő a második legjobb tanuló az osztályban, hihetetlen sebességgel nő.

Ez a cukkiniföld. A nagyobb a saját termesztésű palánta, a picikéhez meg csak benyomtam a földbe néhány magot két hete. És mindjárt utóléri a nagyot, elképesztő, nem?

Ez meg itt az éltanulók sarka, zöldbab, ők is kéthetesek, elképesztő tempóban nőnek, tegnap este már karókat is kaptak.

Ez főleg gaz, nem merek gyomlálni.

Ez a másik sarka a paradicsomágyásnak:)

Folyt. köv.

Ez az iciripiciri kiskert nem jöhetett volna létre, ha nem kapok egyre több inspirációt és zseniális ötletet a kedvenc kertész lányoktól (még ha ez nem is látszik a kertészeti tevékenységemen). Köszi, Ági és Hédi!

Most jönnek a bónuszképek, a szőrösebb egyedekről.
Kóficka, csak azért, mert gyönyörű.
Szegény cicának sok volt ez a meleg, ki látott már macskát a hideg kövön?