Almás majonézes céklasaláta

Ezt a céklasalátát még tavasszal készítettem, az akkor utolsó céklákból. Ha jól emlékszem, csináltam egy finom borscslevest, és két kicsike céklát nem használtam fel hozzá. Hosszan kerülgettem a hűtőben, aztán szerintem voltunk Tahiban és ott ettem Anna céklasalátájából. Abban a céklasalátában nem volt alma, de úgy is nagyon különleges volt. És akkor határoztam el, hogy az én két öregecske céklámból is saláta lesz. Nem írtam akkor le a receptet, mert nem volt kedvem, de tesóm máltai rózsaszín tálkája a húsvéti buliból került át hozzám, tehát azután csinálhattam valamikor. Azért is halasztottam az írást, mert a céklaszezonból már kifutottunk akkoriban. Most viszont megint itt van!

Anna receptjét nem tudom, de ez az almás céklasaláta így készült:

Hozzávalók (egy 1 személyes adaghoz):

• 2 db kisebb cékla
• 1 db savanykás alma
• majonéz
• tejföl
• só és bors
• torma is mehetne bele, biztos jól áll neki, én nem használtam

A céklákat megmostam, héjastól fóliába csomagoltam, és betettem őket a sütőbe. Gondolom 180-200 fokon sütöttem, amíg megpuhultak. (Nyilván volt mellettük valami más sütnivaló is, nem indítom be két cékláért a sütőt. A cékla, ha megsült, várakozhat napokat a hűtőben, szóval érdemes összehangolni a sütést, mert ezek elférnek bármekkora tepsi mellett.) Nem tettem sem olajat, sem sót és borsot hozzá, egyszerűen csak megsütöttem őket. Amikor kihűltek, kockákra vágtam. Az almát meghámoztam, szintén kockákra vágtam (a magház nélkül). Pár kanál majonézből és tejfölből mártást kevertem, sóztam és borsoztam, majd a cékla- és almakockákat belekevertem. Snidlinggel díszítettem a fotózáshoz (de folyamatosan a tálka mintájára fókuszált a gép, a cékla meg életlen maradt).

Nagyon jól ment egymáshoz az édes cékla és a savanyú alma! Egy egyszerű pirítóshoz is tök jó, de húsok körete is lehet, nem rontja el. És a cékla nagyon-nagyon egészséges! Gondolom, nyersen még egészségesebb, és ki kéne próbálni úgy is, mert találkoztam olyan recepttel is. Ha nyersen használnám, akkor a nagylyukú reszelővel reszelném inkább, és nem kockáznám.

Cicahíradó: Szabi cicát tanul rajzolni, és Winston ki van borulva a tévén látható új cicától. Még a képről is ordít a feszültség, ami Winstonban lejátszódik:

Hosszú percekig nem vette le a szemét a betolakodóról. Nagy szerencse, hogy nem támadta meg!

Almás-joghurtos pohárdesszert

Évától kaptam az almákat, és tőle van a recept is, vagyis ő találta a Stelázsi és zsírosbödön oldalon. Az alma legalább 2 kiló volt, ha nem több, az utóbbi almás sütik ebből a szállítmányból készültek. De most már kicsit elég volt belőlük, úgyhogy ma a maradék 1 kiló almát ledinszteltem és betettem a mélyhűtőbe. Szerintem imádni fogom magam ezért egyszer, mondjuk amikor majd almás pitét akarok csinálni. Vagy milyen régóta szeretném a mekdöncis almás pitét valahogy előállítani itthon. Van ötletem, de most egy kicsit muszáj valami mást sütni.

Ez a desszert nagyon egyszerű, és finom is volt. Jobb lett volna, ha két ilyen üvegbe osztom szét, de nem volt elég joghurt itthon (megvettem, de tesómnál maradt és mindig elfelejtettem hazahozni). Így készült:

Hozzávalók:

• 3 db nagyobb alma (Én 4 db ilyen kisebb sárgát használtam, és az egész itt látható, illetve egy evőkanálnyi nem fért már a tetejére sajnos.)
• cukor, az alma édességétől függően
• ½ citrom leve
• fahéj (ízlés szerint)
• keksz (győri édes zabkeksz volt)
• joghurt
• magok a tetejére (nálam mandulalapok voltak)

Az almákat meghámoztam, lereszeltem, kicsi cukorral, fél citrom levével és egy kis fahéjjal megdinszteltem. Amikor kihűlt, egy kisebb befőttes üvegbe rétegeztem a joghurttal és a keksszel: alulra került az ujjaim között szétmorzsolt keksz, rá a langyos alma, arra joghurt, megint keksz, megint alma és megint joghurt. Még egy réteg alma jött volna, de nem fért az üvegbe, ezért csak mutatóba tettem rá egy kanálnyit, megszórtam összemorzsolt keksszel és mandulalapokkal. Hűtőbe tettem, majd mind megettem.

Nagyon finom volt, de kb. háromszori nekifutásra bírtam ezt a mennyiséget megenni, szóval tényleg kisebb üvegekbe kell szétosztani.

Napi cuki Amy, aki itt épp azt mutatja, hogy elvesztette az egyik zokniját:

Pedig most már megjött a hideg, jó lenne valahogy megtalálni.

Almás klafuti Micikétől

Mondom, hogy mindenki süt, ezt a fotót és receptet Micikétől kaptam. Volt néhány kornyadozó almája, amit nem evett meg frissiben, mert nem annyira jött be neki, és keresett hozzá valami jó egyszerű receptet. És meg is találta a kedvére valót ebben a cikkben, Palacsintatésztában sült gyümölcs néven. Azért írom be a blogba a recit, mert én meg kaptam Évától megint egy nagy szatyor almát, ezek Peti telkén teremtek, és picit sem hibátlanok, viszont nagyon finomak. Ezt a sütit terveztem megcsinálni egy részéből, de várnom kellett, hogy az előző almatorta elfogyjon végre. Néhány almát ehhez fel tudok használni, de a többiből még nem tudom mi lesz, mert annyi más tervem is van az almás sütiken kívül. Egyébként már csak 2 db almám volt itthon, és azzal tudtam is, hogy mit fogok csinálni, amikor beesett az újabb szállítmány alma. Jó nekem, hogy ilyen gondjaim vannak, érzem én!

Tehát a recept. Hozzávalók:

• ½ kg gyümölcs (lehet szilva, sárgabarack, nektarin, meggy, szeder, vagy most csak alma)
• 3 dl tej
• 3 tojás
• 100 gramm liszt
• egy csipet só
• 1 evőkanál olvasztott vaj + a sütőforma kikenéséhez
• 3 evőkanál cukor - a gyümölcs édességétől függően

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A gyümölcsöket előkészítjük: megpucoljuk, kimagozzuk, kábé egyformára szeleteljük, ha kell. Egy kivajazott sütőformába tesszük, és megszórjuk egy evőkanál cukorral. Én itt még fahéjat is szórnék rá, fogok is. Mehet a sütőbe, és amíg sül, kikeverjük a palacsintatésztát.

A tojásokhoz hozzáadjuk a maradék cukrot, a sót, az olvasztott vajat, elkeverjük, majd folyamatos keverés mellett a lisztet is beleszórjuk. Végül mehet hozzá a tej is. 

Tíz perc sütés után kivesszük a sütőből a gyümölcsöt, ráöntjük a tésztát és további 20 percig sütjük. Nem baj, ha kissé remeg még, hűlés közben megszilárdul.

Ez már az én almás klafutim. Annyit változtattam, hogy a tetejére szórtam mandulát, és a tésztájába meg tettem egy kis (kb. 1 deci) maradék párolt almát. Ezért kb. fél decivel kevesebb tejet használtam. A tejet nem kellett volna csökkenteni.

A cikkben további jó kis gyümölcsös süti recik is vannak, ha valakit érdekel. Csincsilla 2009-ben készült almás klafutija pedig itt található, ez almaszósszal készült.

Cicahíradó: Micike barátnőjének van egy bejárós cicája, Patrik. Aki szereti mutogatni a pocakját. Meg érdekesen nézni.

Szerintem eléggé tudja élvezni az életet ő is, mint a legtöbb cica.

Ary csinált neki egy házikót, hogy ne ázzon-fázzon, de ő persze a ház mellett fekszik:

Pedig a házra rá is írták a nevét. Nem értem, nem tud olvasni? Igaz, most nem esik, napozni kell!

Almás Múzsa nevű orosz almáspite

Újabb almatortával nevezek a Nagy Őszi Almatortaversenybe, amit a Szeretem az orosz konyhát nevű oldalon találtam Cvetajeva almáspitéje néven. Itt azt írja Főzőnagyi, hogy Marina Cvetajeva naponta megsütötte ezt a tortát irodalmi szalonjának látogatói számára. El is képzeltem, ahogy a szépen kiöltözött értelmiség ebben a szalonban üldögél, sétálgat, beszélget, teázgat és míves kistányérokról csipegetik ezt a tortát, miközben felolvassák egymásnak legújabb verseiket. A receptet elolvasva, a tejföl, mint tortakrém, Olgi barátnőm receptjeit juttatták eszembe, tejfölös krémet tettünk a marlenkába, de elég sok ételnél volt hozzávaló: fűszeres tejföl került a paradicsomsalátára, és a sült krumplira is, a többi tejfölös finomság most hirtelen nem jut eszembe. A tejföl és a szép fotók miatt jól megkívántam ezt az almáspitét.

Mivel ma van anyu szülinapja, ez lenne a nyolcvanötödik, ezért illik is ide egy szép kis szülinapi torta.

Hozzávalók a tésztához:

• 15 dkg liszt
• 8 dkg szobahőmérsékletű vaj
• 8 dkg tejföl
• csipet só
• ½ teáskanál szódabikarbóna
• 1 teáskanál 6-10%-os ecet (nálam almaecet)
• 3 evőkanál cukor

A lisztet a vajjal robotgéppel összekevertem. Egy kis tálkába kimértem a szódabikarbónát, ráöntöttem az ecetet, és elkezdett pezsegni. Ilyen hókuszpókuszokat Olgi is csinált a marlenkánál, ha jól emlékszem. Ha nem, akkor valami másnál. Szóval ezt a felpezsgett szódabikarbónás ecetet hozzáadtam a tésztához a többi hozzávalóval (sóval, cukorral, tejföllel) együtt. A végén tettem hozzá még egy fél evőkanál lisztet, ennyi kellett még hozzá nekem, hogy ne ragadjon a kezemhez. Ezt a tésztát így melegen belenyomkodtam egy sütőpapírral bélelt 24 cm-es tortaformába (25 cm-es van az eredeti reciben) úgy, hogy legyen egy kis pereme is. Kitettem az erkélyre, hogy hűvösön legyen, amíg a többivel elkészülök.

Hozzávalók a töltelékhez:

• 60 dkg alma (3 nagyobb darab volt)
• 1 citrom leve és héja, ha bio

Az almákat meghámoztam, kimagoztam, vékony szeletekre vágtam és ráöntöttem a citromlevet, hogy ne barnuljanak meg, de néhányan megbarnultak. Nem zavart nagyon. A citrom héját belereszeltem a tálba, amiben előzőleg készült a tészta. Ebben a tálban készítettem a krémet is. Biocitrom volt, ezért nem akartam elkótyavetyélni a héját sem, de ez nem kötelező elem. 

Hozzávalók a krémhez:

• 22 dkg tejföl
• 2 tojás
• 3 evőkanál liszt
• csipet só

Az összes hozzávalót gépi habverővel összekevertem.

Összeállítás:

A tésztát behoztam az erkélyről, az almákat elhelyeztem rajtuk és a krémet ráöntöttem. Előmelegített sütőben 170 fokon sütöttem 40 percig, itt megint tűpróba van, én most egy késsel próbálkoztam. Félidőig nem légkeveréssel sütöttem, mert féltem, hogy nagyon megbarnul, ha így lenne, akkor alufóliát kell ráteríteni. Mehetett volna végig a légkeverés, nem barnult meg.

Amikor kihűlt, a tetejére fahéjat szórtam és porcukrot. Kihűtve lehet csak szeletelni.

Napi cuki, Csincsillának szeretettel egy Muki, akinek megvan mind a két füle!

Érdekes ez a nézés.

Sharlotka - orosz almatorta

A fészbuk észrevette, hogy legszívesebben recepteket nézegetek, ezért felkínálta nekem a Szeretem az orosz konyhát nevű oldalt. Ez maradhatott is, a többi százvalahányat, amit kínálgatott, tiltottam. Itt nemcsak receptek vannak, hanem nagyon érdekes vagy vicces novellafordítások és regényrészletek, szép fotók vagy festmények tipikus orosz élethelyzetekről, terített asztalokról, ételekről, városokról, tárgyakról. Annyira érdekelt, hogy éjszakánként megpróbáltam visszamenni az időben a kezdetekig, hogy mindent lássak és olvashassak. Ez elég nehéz egy ilyen oldalon, de azt hiszem, napokig tartó egész esti és éjszakai olvasással már a végére értem, bár kicsit bizonytalan vagyok, mert egyik éjjel (hajnalban) 2019-es posztnál hagytam abba, de másnap már nem lehetett ilyen messzire visszamenni az időben, szóval nem tudom, hogy láttam-e mindent. Lényeg a lényeg, hogy rengeteg receptet mentettem el magamnak, közülük az egyik ez a Sarlottka.

A neve miatt szerettem bele, annyira cuki, na meg amiatt, hogy elolvasva nagyon egyszerű, viszont nekem ezek a gyümölcsös piskóták soha de soha nem szoktak sikerülni, mint tudjuk. Most is úgy jártam, hogy a megadott sütési idő után a közepe még folyékony maradt. Persze ha valakit hibáztatni szeretnék, akkor az a futár lesz, mert pont akkor hívott, amikor a vége felé járt már a sütési idő, csak 13 perc volt hátra, ezért lekapcsoltam a légkeverést, simán sütöttem tovább, hogy amikor lemegyek - mert azért hívott, hogy menjek le a cuccomért, pár perc múlva itt lesz, de nem tud majd leparkolni az óriási teherautóval -, ne égjen meg a torta. Nem tudtam, mennyi lesz az a pár perc, amit lent leszek.

Amikor kóstolási és fotózási szándékkal felvágtam, és kiderült, hogy folyik a közepe, visszatettem újabb 15 percre, de ekkor meg jól kiszáradt. A tűpróba az nem az én műfajom, ezt is tudjuk, de most beleszúrtam a tűt, természetesen abba a részébe, ami jól meg volt már sülve, és nem a közepébe. Így jártam. 

Leírom a receptet, hátha megpróbálkozom még vele. Savanyúbb alma lenne jó hozzá, mert a süti nagyon édes. (Igen, nekem mindig minden nagyon édes.)

Hozzávalók:

• 1 bögre (2,5 dl) liszt
• 1 bögre (2,5 dl) cukor
• 3 tojás
• 1 csomag vaníliás cukor (nálam fél csomag)
• 2 evőkanál zsemlemorzsa
• 3-5 alma (nálam 4 különböző méretű és fajtájú volt)

Egy 24 cm-es tortaforma aljába vágtam sütőpapírt, az oldalát kivajaztam. Az eredeti receptben 23 cm-es a tortaforma, de nekem nincs olyanom. A sütőpapíron viszonylag egyenletesen elterítettem a zsemlemorzsát, és erre rétegeztem a megpucolt almaszeleteket. 

A tésztához a tojásokat felhabosítottam a kétféle cukorral, hozzákevertem a lisztet, majd az almára öntöttem a teljesen piskótatészta állagú tésztát. 180 fokon 25-30 percig kell sütni, én légkeveréssel sütöttem 15 percig, és anélkül 13 percig kábé. Az én tűpróbám szerint jó volt a süti, de amikor felvágtam, akkor folyt a közepe, ahogy már írtam. Amikor (azt hittem hogy) elkészült, rácsra tettem tortaformástól, és hagytam kihűlni. Ezután lekapcsoltam a tortaforma oldalát, és egy szép tálra borítottam a sütit fejjel lefelé, így az almák kerültek a tetejére. Nagyon megszórtam fahéjas porcukorral és még egy kis kekszmorzsával is, hogy jobban mutasson a fotón. Most azt is megtanultam, hogy a langyos tortát tök fölösleges porcukorral megszórni, mert azonnal ráolvad és nem látszik a képen.

Viki kapott belőle kóstolót, és azt mondta, hogy finom. Tomi még nem nyilatkozott. Nekem túl édes, de szeretném még egyszer megpróbálni, talán akkor majd kevesebb cukorral és savanyúbb almákkal csinálom. Jó 15 éve volt a blogon egy Nagy Őszi Almatortaverseny, amire ezzel a tortával (és majd a következővel is) szeretnék nevezni. Remélem, nem késtem el!

Frissítés! Tomi is nyilatkozott, azt írta: Nekem meg pont az ízlett nagyon, hogy az alja száraz, kicsit ropogós volt, az íze meg nagyon finom! 

Újabb frissítés! Olgi pedig egy ültő helyében megevett két szeletet tegnap este (vasárnap), mert annyira ízlett neki, a harmadik szeletet meg elvitte becsomagolva. Azt mondta, hogy nagyon finom, és hogy nem túl édes. Hát jó.

Tegnap nagyon izgalmas dolog történt velem, amikor délelőtt elugrottam bringával az Aldiba vásárolni. Szokás szerint nehezen szántam rá magam az indulásra, de amikor végre sikerült magamat összeszedni, és elindultam, a sarokra érve elkezdett esni az eső. Fú, eléggé dühös lettem, mert azon kívül, hogy nagyon besötétedett, semmi nem jelezte előre az esőt, se a radar, se a másik előrejelző, amit nézni szoktam. Direkt kifigyelték, hogy mikor indulok! De csak azért se fordultam vissza, és csak azért se választottam a közelebbi Aldit, hanem mentem terv szerint a távoliba, mert ott sosincs tömeg. Így dühöngve tekertem az úton, amikor valaki rám kiáltott, hogy Hééé! vagyis: HÉÉÉ! Első gondolatom az volt, hogy nem nekem szóltak, már régóta nem szoktak az utcán utánam szólni, de aztán láttam, hogy rajtam kívül nincs senki, ezért odafordultam, és Amy meg Viki integetett nekem a járdáról. Azonnal megálltam, és odamentem, de Amy folyamatosan ugatott, mondanám, hogy majdnem széttépett, de ez nem igaz, csóválta a farkát és kereste az ellenséget, akitől majd megvéd. Egyeztettük, hogy Vikinek is kell vásárolni, és felajánlottam, hogy megveszem neki a dolgokat. De amikor a lista (krumpli, tojás, tejföl) odaért, hogy sonka, szalonna, kolbász, ezeket már nem mertem bevállalni, inkább felajánlottam, hogy vigyázok Amyre, amíg Viki vásárol. 

A pólóm meg pont illik az orosz vonalhoz...

Abban maradtunk, hogy én bringával hamarabb odaérek a bolthoz, bevásárolok, és addigra ők is odaérnek, és átveszem Amyt, amíg Viki is bevásárol. Kerestem jutifalatokat, hogy le tudjam majd kenyerezni Amyt, amíg el akar tőlem szabadulni, vagy széttépi a pórázt, vagy a többi embert meg kutyát.

Nagyon örült neki!

De pont, hogy nem kellett lekenyerezni, mert az egész idő alatt akkor volt a legizgatottabb, amikor elővettem ezt az izét, ami nagyon ízlett neki. A többi időben így viselkedett:

Annyi tanácsot kaptam, hogy a többi kutyát kerüljem el, tehát ha jönne valaki, akkor én távolodjak el innen. Jött is egy lány két kutyával, egy pici feketével és egy pici fehérrel, de szerintem ismerték Amyt, mert megálltak a bolt legtávolabbi sarkánál, a kosarak mögött, és ott várakoztak, amíg mi itt, a bejáratnál.

Megjött a gazdi!

Rengetegen mosolyogtak Amyre, majdnem mindenki. Én mindig nagyon morcos vagyok, ha túl közel jönnek kutyával, vagy ha a bringámhoz túl közel "parkolnak" kutyával, mert félek tőlük. De itt most azt tapasztaltam, hogy lehet mosolyogni is! Érdekes érzés volt kutyásnak lenni abban a pár percben. Főleg egy ilyen okos és jól nevelt kutyával, mint ő. Egyébként végig le nem vette a szemét a bejáratról, csak néha, ha szóltak hozzá mosolygós idegenek, akkor fordult arra, és szimatolt megállás nélkül a levegőbe, mint egy nyuszi. Hát tényleg nem ilyennek képzeltem ezt a helyzetet! Hanem olyannak, hogy két kézzel fogom a pórázt, és igyekszem visszatartani Amyt, hogy ne szökjön el, ne egyen meg kicsi fehér kutyákat (Viki szerint mér? hát lett volna belőle kicsi piros kutya! De összevarrom!), és ne marcangoljon szét mosolygós idegen embereket. 

Sült alma kekszmorzsával és sült tejföllel, vagy házi vaníliafagyival vagy tejszínhabbal - Teknős tanösvénnyel

VÉGRE! Végre vége ennek a nyárnak! Nagyon vártam már, igaz, hogy egyből tél lett, de nem érdekel. Végre süthetek. Végre végigalhatom az éjszakát. Végre ki tudok mozdulni a lakásból ... ha nem esik az eső. Ezt egyébként nem értem, ez most milyen éghajlat? Van egy esős évszak meg egy száraz-forró? Kész, nincs már tavasz meg ősz, meg tél? Na mindegy. A nyár végét sült almával ünnepeltem, mivel mással? Az alma ugyanabból a szállítmányból van, amit a szökött malackák is kaptak. 

Már napok óta figyeltem az időjárás-előrejelzést, és láttam, hogy hétfőn jön a lehűlés, de nem hittem el, mert mostanában sosem szokták eltalálni. Mivel a hétvégén se volt már annyira embert próbáló a meleg, vagy legalábbis azt hittem, hogy nem lesz az (de sajnos az volt), egy barátommal (Bélával) megbeszéltük, hogy elmegyünk vasárnap bringázni. A Dunakeszi lápi tanösvényt néztem ki, a neve Teknős tanösvény. Nagyon izgalmas hely, bár most eléggé ki volt száradva, de rengeteg néznivaló volt így is, és jó volt egészen benne lenni a természetben. Még akkor is így éreztem, ha ezt a kis tőzeglápot az M0-ás, az Auchan és egy üdülőterület zárja körbe, valahogy sikerült azt a jó érzést keltenie bennem, hogy távol vagyok mindentől. Jó volt az is, hogy nem volt tömeg. És nagyon tetszik, hogy ilyen közel van hozzám ez a tanösvény, bármikor meg tudom látogatni, például majd azután is, amikor az esők feltöltik a lápot. Állatokat sajnos nem láttam egyet se, teknőst se, de majd ha lesz víz, akkor még bármi lehet!

A fahéjas sült alma receptjét itt találtam. Megörültem neki, mert pont három almám volt itthon, amit még Olgitól kaptam. Volt itthon édes fehérborom is, mert véletlenül sikerült egy üveg félédes Szürkebarátot vennem Micikének májusban, amikor itthon járt. Hősiesen meg akarta inni, de nem engedtem, gondoltam, majd mindenféle főzésekbe elhasználom. Vagy kiöntöm. De egyelőre még nem öntöttem ki, és most milyen jól jött! Különben úgy képzelem, hogy száraz borral is jó lehet.

Hozzávalók:

• 3 db alma
• fél citrom leve
• 0,5 dl édes fehérbor (nálam félédes)
• 5 dkg vaj
• 1 evőkanál barna cukor
• 1 csomag vaníliás cukor (nálam fél csomag)
• 1 teáskanál fahéj
• kekszmorzsa (nálam zabkeksz, amit reggelire szoktam enni, és a bödön alján mindig összegyűlik egy csomó kekszmorzsa)

Az almákat félbe vágtam, magházukat kivágtam, és meghámoztam. Citromlével megcsepegtettem, hogy ne barnuljanak meg (ezt amúgy nem értem minek csináltam, amikor pár perc múlva barna cukorral kenegettem, amitől megbarnult). Amikor mindegyik almával elkészültem, akkor bevagdostam az almák tetejét úgy, hogy ne legyen teljesen átvágva az alma húsa. A kerámia tálat kikentem egy kis vajjal, és ebbe tettem az almákat. Aláöntöttem a bort, de aki nem szereti önthet vizet vagy almalevet is, bár kár lenne kihagyni a bort, mert nagyon jól állt neki!

A maradék vajat mikróban megolvasztottam és hozzáadtam a barna cukrot, a fahéjat meg a vaníliás cukrot. Jól összekevertem, de valahogy a cukor nem olvadt fel a meleg vajban. Nem baj, csak nem erre számítottam. Ecsettel megkentem az almákat, és a sűrű, nem felolvadt cukrot igazságosan elosztottam rajtuk. 180 fokon sütöttem légkeveréssel 20 percig. Sütés közben persze jól elolvadt a cukor is. Tálaláskor megszórtam a kekszmorzsával.

Többféleképpen is kipróbáltam ezt a kekszmorzsás fahéjas sült almát. Először is, csináltam hozzá pirított tejfölt, mert egy helyen olvastam a pirított tejföllel csöpögtetett tejbegríz receptjét. Ez nagyon izgatta a fantáziámat, de végül is nem volt nagy durranás.

Így kell csinálni:

Kis lábasban olvasszuk meg a 3 dkg vajat (ne kísérletezzünk más zsiradékkal, hiszen ez egy édesség, és így finom). Adjuk hozzá az 1 evőkanál 20%-os tejfölt, és viszonylag nagy hőfokon folyamatos, gyors kevergetés mellett pirítsuk meg a tejfölt. Figyelem, a folyamat akár 10 percig is eltarthat! Először egy sima tejfölszerű masszát kapunk, és savanykás az illata, utána kb. 6 percnél elkezd szétválni a vaj és a tejföl, és túróhoz hasonló állagú lesz, ekkor még mindig nem jó, hanem egész addig pirítjuk, amíg halványbarna lesz, és a savanykás tejfölillat helyett leginkább a vaj illatát érezzük. Ezen a ponton azonnal vegyük le, és kavargassuk még, mert innentől nagyon gyorsan odaég! Tartsuk melegen.

Amúgy 4 perc elég volt, nem kellett 10. Ez lett belőle:

Hát nem tudom, ennek így nem látom sok értelmét. Ráadásul a "Tartsuk melegen!"-t túl komolyan vettem, és visszatettem a lekapcsolt, de még forró lapra, és szerintem ekkor már túlságosan megsült ez a tejföl. Azért megcsöpögtettem vele a morzsás almát, de se nem volt látványos, se nem volt extra finom. Viszont, ha már tejföllel indítottam, maradtam is annál: kevertem porcukrot egy kis nem pirított tejfölbe, és azzal terítettem be az almát. Finom volt!

Következő nap vaníliafagyit csináltam hozzá. Elővettem másfél banánt a mélyhűtőből, belekarikáztam az aprítógépbe, löttyintettem hozzá egy evőkanálnyi vaníliaaromát, kicsit vártam, hogy olvadni kezdjen, majd a géppel krémesre kevertem. (A körülbelül egy evőkanálnyi maradék cukros tejfölt is hozzáadtam, de az nem kötelező elem. Viszont tejet javasoltak még a receptben, de azt nem tudom, hogy minek.) Ilyen lett:

Aztán rátettem a mikróban megmelegített almára, és rögtön ráolvadt a vaníliafagyi (nem volt elég hideg már, jegesen kell rátenni).

Éva tanácsára kipróbáltam tejszínhabbal is, hát mondanom se kell, ez lett a legjobb. Tehát: nem kell cifrázni, édes tejszínhabbal kell enni a fahéjas sült almát!

A kekszmorzsát ekkor is rászórtam persze:

Évával szerdán elbringáztunk munka után a Hajógyári szigetre, ez is annyira jó hely, nem tudom miért nem megyek oda gyakrabban. Leültünk egy kicsit a Duna-partra, és azt az iszonyú zajt, koszt, bűzt és rengeteg dudálást, agressziót hátrahagyva itt békét találtunk. A hömpölygő folyó mesésen megnyugtató látvány.

A madarakról nem lett túl éles a kép, de annyira különleges volt, ahogy egyszerre felszálltak. Jó nézni, ahogy együtt vannak, csapatban. 

Nemrég olvastam Földes Jolántól A halászó macska uccáját, ebben egy emigráns család és a szomszédaik, barátaik 1920-as, 30-as évekbeli párizsi mindennapjairól ír. Sokat gondolkodtam azon is a könyv olvasása közben, hogy ez manapság hogy zajlik. Nem nagyon ismerkednek az emberek, mindenki bele van bújva a telefonjába, az éppen nem ott lévő emberekkel foglalkoznak vagy bedugott füllel hallgatnak róla valamit, rá se néznek senkire. A könyvben ezek a magyar, orosz, lengyel, finn, litván, görög, olasz emigránsok többé-kevésbé törődtek egymással, kénytelenek voltak persze, mert nem jutottak hozzá információhoz, segítséghez a telefonokon keresztül, csak ha egymást segítették. Senki nem tudott másra figyelni, csak éppen a környezetére, az ott lévőkre. Sok minden másról is szól a könyv, nekem eléggé tetszett. 

Valaki meg tüzet rakott, nem tudom, hogy főzni akart-e, vagy csak melegedett. Merthogy ott a természetben elég hideg volt. 19 fokot mutatott a bringás computer, de kevesebbnek éreztük. Fáztunk! Illetve én nem, de Éva, aki most manöken alkatra fogyasztotta magát, és egy kis védőréteg sincs rajta, ő nagyon.

Itt üldögéltünk, néztük a vizet, a madarakat, a hajókat, dumáltunk, és megettük a finom szőlőt, amit Éva hozott Peti telkéről. Egyik Otelló, másik Saszla, és a harmadik nem tudom ilyen fajta volt, de mind mézédes. Naná, egy ilyen nyár után! Kaptam Évától újabb almákat is...

Fermentált gyümölcslevek és az új hűtőm

Az úgy volt, hogy múlt kedden be kell majd mennem a munkahelyre, hogy legalább néha-néha találkozzunk a kolléganőkkel. Valamitől nagyon fel voltunk dobva, és úgy éreztük, hogy tök jó lenne egy személyes találkozás is a sok telefonos és online megbeszélés után. Még annyira el is ragadtattuk magunkat, hogy megbeszéltük, iszunk valamit (délelőtt), koccintunk valamivel. De akkor eszébe jutott Anettnek, hogy ő nem ihat, mert léböjtkúrán van, és ezért találtam ki, hogy csinálok fermentált leveket a buliba értekezletre. Hát ebben maradtunk, és el is készítettem több különféle italt, vasárnap kellett leszűrni. És hétfő reggelre már nem működött a hűtőm.

Borzasztóan be tudok pánikolni egy ilyen helyzettől: hol vegyek? milyet vegyek? mekkorát vegyek? befér-e a régi helyére? hogy fogom a szállítókat intézni? mennyit kell nekik adni? felhozzák-e az újat? elviszik-e a régit? a mélyhűtőt mikor olvasszam le az elszállításhoz? És még ezer ilyen kérdés. Még jó, hogy van tesóm, mert nélküle még mindig csak a kérdéseken rémüldöznék. Lényegében most is az történt, ami szokott, tesóm megoldotta ezt a problémát is. Én meg kipakoltam az erkélyre mindent a hűtőből, és persze pont ezen a pár napon jött egy kis melegedés. 

A keddi értekezletet áttettük jövő keddre, és most nem tudom, hogy merjek-e vinni ezekből az italokból, miután pár napot az erkélyen nyaraltak.

Hozzávalók:

• gyümölcsök: alma, mandarin, de bármi lehet
• édesítő: cukor, méz, aszalt áfonya
• fűszerek: gyömbér, fahéj

Az üvegeket jól elmostam, hagytam megszáradni. Megtöltöttem őket háromnegyedig a jól megmosott (alma) vagy meghámozott (mandarin) és feldarabolt gyümölcsökkel. Felöntöttem a forralt és visszahűtött vízzel, beletettem az édesítőket: egyikbe cukrot, másikba mézet, fél-fél kávéskanállal. Szórtam némelyikbe aszalt áfonyát, egyikbe gyömbérdarabokat, és volt amelyikbe mézes gyömbért tettem. 

Balról jobbra:

1. alma + fahéj + cukor
2. alma + áfonya + gyömbér + méz
3. alma + mandarin + cukor
4. alma + mandarin + méz
5. alma + gyömbér + méz

Rájuk zártam a tetőket és felráztam, hogy összekeveredjen minden hozzávaló. Kis műanyag tálcákon hagytam forrni 2 napig. Két nap múlva leszűrtem őket az üvegekbe. 

Itt ugyanaz a sorrend, mint az előző képeken. A középsőből azért hiányzik olyan sok, mert Toma pont itt volt, amikor leszűrtem, és azt mind megitta. Az egyetlen, ami nem ízlett annyira, az volt, amelyikben sima gyömbérdarabok voltak, nem a mézben eltett reszelt gyömbér (5. üveg). 

A visszamaradt gyümölcsöket meg aprítógéppel turmixoltam, majd egy kis őrölt fahéjjal és szegfűszeggel, meg egy kis cukorral felfőztem:

Majd lesz belőle valami, vagy almás pite, vagy mekdöncis almás pite, vagy valami más, még nem tudom.

Na és a hűtőm. Ez egy 30 éves, kétmotoros Lehel Zanussi volt, 1993. szeptember 21-én vettem 45.600 Ft-ért. A két motor azért is volt nagyon jó, mert így csak a hűtő nyiffant ki, a mélyhűtőnek semmi baja nem volt, nem kellett még az abban lévőkkel is valamit kezdeni. Egy ficakba került, mikor ebbe a lakásba költöztünk, és fölé csináltattam egy kis szekrénykét, meg egy polcot, amin a gyönyörű óriáskosaramat tartottam (meg még két kicsit):

Mellette elfért a létra meg a porszívó. Nagyon szerettem így, szerintem elég hangulatos, és különben is nehezen viselem a változásokat (kicsit meg is sirattam szegény öreg hűtőmet). De ebben a méretben csak olyan hűtőt lehet kapni, aminek a belseje icipici, nem férnek el benne a karácsonyi buliba tervezett kaják sem! Ezért egy kicsit nagyobbat kellett vennem. Tádámm:

Ő az új! Kitúrta a polcot a kosárral és a porszívót is, de nem baj, pár óra alatt megszerettette magát, olyan szép és halk és nagyon nagy. Istenien áll neki az a lazac a fiókban.

Azt hiszem, ebben jól el fogok férni!

Még egy eheti sztori a napi cuki helyett: Meglátogattam tesómat a zöldségboltban, és bejött egy néni. Tipikus néni volt, esküszöm, dauerolt szürke hajjal, gömbölyűen, mint egy hóember és szemüvegesen. Szóval bejött, tesómat már ismerte, és rám nézett: A Mama? Néztem vissza rá, hogy ez kiről beszél? És megismételte: A Mama? És nagyon kedvesen mosolygott a nénire (rám). Aggódtam, mi lesz, ha tesóm meghallja, de a hülyéje még egyszer megkérdezte, hogy én vagyok-e a tesóm anyukája. És meghallotta! Mondja neki: Nem, ő az ikertestvérem! Csak én festem a hajam, ő meg nem. Én most már a néniért aggódtam. Már csak azért is, mert kicsit bepánikolt a kellemetlen helyzettől. Legalábbis azt hittem. De nem. Fokozta tovább. Hogy megnyugtassam, mondtam neki: Tudom, hogy a fehér haj öregít. Mire azt mondta: Nem! Van akinek jól áll! Van egy fiatal kolléganőm, ő direkt fehérre festi a haját és olyan jól néz ki. Mondom magamban: Köszi, kedves vagy (amúgy nem ezt gondoltam, mert sokkal csúnyábban beszélek gondolatban). Tesóm nem hagyta megbosszulatlanul, a tíz tojásból egy repedtet kapott véletlenül. Ennél többet nem tudott tenni, bár szerintem inkább a fejébe nyomta volna azt a (tíz) tojást. 

A "mama" egy 2021. októberi kiránduláson Magyarkúton

 Na ez a mai cuki, és még hozok ilyen sztorikat, ha nem kapok sürgősen fotókat az igazi cukikról!

Almarózsa

 

Hát én életemben nem láttam még ilyen szép sütit és plusz pontokat kap azért, mert nagyon-nagyon finom és nagyon-nagyon egyszerű is egyben. Csak bolti leveles tészta kell hozzá, alma és baracklekvár. Rengeteg alma érkezik a boltból, ahol tesóm dolgozik, és ezek olyan almák, amiket már nem vesz meg senki még akkor se, ha le vannak árazva, pedig semmi bajuk. Két verziót szeretnek az emberek, hogy valami vagy nagyon drága legyen, vagy ingyen legyen. A közötte lévő tartományban nem látszanak az almák. Ezért aztán sokat agyalok rajta, hogy mivel lehetne megmenteni őket úgy, hogy közben más finomságokat is ki tudjak próbálni, ne kelljen mindig almás sütit enni. Pedig nagyon finomak, csak mást is ki akarok próbálni.

Az almarózsához rengeteg különböző receptet találtam, és az az igazság, hogy ahány receptet néztem, annyiféle volt. 

Ebben a videóban 1 db alma kell az 1 csomag leveles tésztához, és az almákat nem vízben főzik meg, hanem mikróban puhítják. Ez egy kicsit egyszerűsíti a dolgokat, de én nem ezt próbáltam ki. Ebből a mennyiségből 4 db rózsa lett, amit 190 fokon 40 percig sütöttek.

A Nosalty receptben pedig 3 db alma kell 1 csomag leveles tésztához. A tésztalapot itt 3 cm-es csíkokra kell vágni, és nem lekvárral kell megkenni, hanem olvasztott vajjal és megszórni cukor és fahéj keverékével. 180 fokon 15-20 percig kell sütni, biztosan azért kevesebb ideig, mint az előző receptben, mert ebben nem eredeti méretében (40×25 cm) kell használni a leveles tésztát, hanem ki kell nyújtani, amitől az vékonyabb lesz. A lekvárt a végén a forró sütikre kell kenni.

Itt pedig 4 db alma kell 2 csomag leveles tésztához, és 6 egyforma 2,5 cemtiméter széles csíkra kell vágni (ez akkor 12 db süti lesz). Cukor és fahéj van itt is rászórva, és baracklekvár egyáltalán nincs a receptben.

Ennyiből is látható, hogy milyen sokféleképpen készülhet, én véletlenül ennek a háromnak a keverékét csináltam, és nagyon finom lett! De szép lassan szeretném mindet kipróbálni, bár az almás palacsintát se untam még meg.

Hozzávalók:

• 1 csomag bolti leveles tészta
• 3 db piros alma
• fél citrom, 2 kávéskanál cukor, negyed kávéskanál őrölt fahéj az almák főzéséhez, és kb. 1,5 liter víz (ezt utána hidegen és melegen, teának elkészítve is meg lehet inni, nagyon finom)
• 3-4 evőkanál baracklekvár a tésztacsíkok kenéséhez
• fahéjas porcukor a végén a szóráshoz

Az almákat megmostam, félbe vágtam, magházukat kivágtam, és vágott felükkel lefelé egy deszkára fektetve vékonyan felcsíkoztam. (Ennél picit vékonyabbra vágtam az első alkalommal, és az jobb volt, de az is lehet, hogy annak az almának a héja puhább volt. Második alkalommal nem minden almahéj puhult meg rendesen sajnos.)

Citromos vízbe tettem az elkészült darabokat, majd amikor mindet felvágtam, akkor cukrot és fahéjat is szórtam a vízbe, és feltettem forrni. Éppen hogy ennyire felforrt, már szűrtem is le. (A lábosban az első alkalommal készült almák vannak, azoknak sárgásabb - és puhább - volt a héja.)

Azt kell csak ellenőrizni, hogy hajlíthatók-e már a szeletek, egy pillanattal se kell tovább főzni. (Majd egyszer a 3 perces mikrózást is ki kell próbálni, de egyelőre azt még halogatom.)

A leveles tésztát kinyújtottam 35×45 cm-re, és pizzavágóval 7 db 5 cm vastag csíkot vágtam belőle a hosszanti oldalával párhuzamosan. A legtöbb receptben 2,5-3 cm széles csíkokat írnak, nem tudom, honnan vettem az 5 cm-t, de nekem bejött így.

Mindegyiket megkentem sűrű baracklekvárral, és a fél almaszeleteket ráfektettem úgy, hogy picit mindig fedjék egymást. (Első alkalommal, amikor nem fotóztam ezt a fázist, akkor kicsit vékonyabban lekvároztam, az is nagyon finom volt, tehát bármennyi lekvárral jó.)

A tészta alsó szélét felhajtottam az almákra, majd feltekertem, ami először kicsit nehéz volt, mert az almák ki akartak csúszni. Kicsit az egyik kézzel vissza kell tuszkolni őket. Pillanatok alatt rutint lehet szerezni a feltekerésben, ne aggódjatok!

Muffinkapszliba tettem őket és 180 fokon 20 percig sütöttem légkeveréssel. Van olyan verzió is, amelyik nem muffinsütőben sül, és előtte tojással lekenik a tésztáját. Azt is ki kéne próbálni, ha a maradék tojást is el tudom használni valamire.

Amikor megsült, még forrón jó alaposan megszórtam fahéjas porcukorral. Az a legjobb ebben a sütiben, hogy mindenhogy jó, nem lehet elrontani.

Napi cukinak pedig, amíg Winston és Penny elő nem kerülnek, ezt a cicát csináltam nektek:

Ezt pedig Réka:

A szombati nagy szélvihar kidöntötte a barkafámat a kiskertben. Nagyon szomorú látvány volt.

Viharban kidőlt fához a katasztrófavédelmet kell hívni a 112-es telefonszámon, mint most megtudtam. 30 perc múlva már itt is voltak és feldarabolták szegényt.

Ilyen volt 2009 tavaszán:

Ugyanabban évben ősszel:

Tavaly február 6-án is ilyen nagy szél volt, és Winstonnak fájt a feje.