Narancsos csokitorta 2. (gluténmentes)

Minden évben megyünk a tesómékhoz miklósnapozni, és ha van időm, sütök tortát is. Ha picivel több időm van, akkor kettőt, egy túrótortát (mondjuk ilyet, csak most meggyel és eperrel), mert ezt viszonylag nehéz elrontani, sokan szeretik, és a százfogásos vacsi után tényleg jólesik valami savanykás, gyümölcsös íz. De mivel a sógornőm semmit nem eszik, amiben túró vagy joghurt van, általában viszek egy másikat is, mivel imádja az étcsokit, adja magát, hogy csokis legyen. Minden évben mással szoktam kísérletezni, aztán vagy lefényképezem, vagy sem. Egyben még otthon le tudom, de aztán az annyira kínos ott a buli közepén nekiállni fotózni. (2011-ben azért rászántam magamat.) De aztán amikor a Gyöngyi emlegette, hogy milyen jó volt a tavalyi csokis, nekem meg halvány fogalmam sem volt róla, hogy nézett ki, és egyáltalán milyen volt, persze azon felül, hogy csokis, akkor elhatároztam, hogy az idén mindenféleképpen beírom. Ráadásul az idei baromi jó lett, egyszerű és állati finom, szóval megtartjuk a receptet. Rebeka lefényképezte a buliban vágva is, szóval majd ha átküldi a képet, felrakom ide is. Addig is jöjjön a recept. Ja, és mivel nálam maradt a sógornőm egyik szép sütis tálja, dobta magát, hogy hosszúkás torta készüljön, ez 11 cm x kb. 25 cm volt. Nagyon tömény, szóval ez elég sok szelet.

Hozzávalók a tésztához:
- 4 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 3 evőkanál gluténmentes liszt
- 2 evőkanál kakaó
- 1 csipet sütőpor
- 3 dkg olvasztott vaj

A szokásos, tehát elektromos habverővel a maximumon öt percig vertem az egész tojásokat a cukorral. Utána már fakanállal beleforgattam a lisztet, a sütőport és a kakaót, végül pedig a langyos, olvasztott vajat. Papírral kibélelt nagy gáztepsiben (25x34 cm) simítottam, 180 fokon pár perc alatt sül meg. Rács, papírlehúzás, hűtés.

Hozzávalók a krémhez:
- 25 dkg jó minőségű étcsoki (a Lidlben van egy fajta, amit imádok. 240 körül van 10 dkg, szóval nem is drága, azt ajánlom)
- 4 dl tejszín
- 1 tasak instant zselatin (kihagyható)

A tejszínt felmelegítettem, nem forrásig, csak olyan jó melegre. Levettem a tűzhelyről, és több adagban beleszórtam a feldarabolt étcsokit, kevergetve összeolvasztottam. Kiraktam az ablakba hűlni (mert jó hideg volt). Amikor már teljesen áthűlt, elektromos habverővel addig vertem, míg szépen ki nem habosodott, a színe közben kivilágosodik. Közben, mivel tudtam, hogy sokat fog szegény kis torta autózni, beleszórtam az aldis instant zselatint is (30 g), de ha nem utazós a süti, akkor nem tettem volna bele.

Hozzávalók az összeállításhoz:
- pár kanálnyi narancslikőr
- 1 üveg narancslekvár

Én ilyet vettem, a Sparban lehet kapni. Ettem már jobb lekvárt, de ennek meg vagyok veszve az üvegjéért.

 Vonalzóval felszabtam három csíkba a piskótát. Mindegyik lapot meglocsolgattam narancslikőrrel, megkentem lekvárral (jó bőven, szóval pont el is fogyott az üvegnyi). Aztán összeraktam: alsó lap, rá a krémnek majdnem a fele, középső lap, rá megint egy ekkora adag, ez jó vastag réteg lett ugye kétszer is. Aztán a maradék krémecskével bekentem kívülről és felülről, ezt már csak vékonyan.

A tetejére:
- 10 dkg étcsoki
- kb. fél deci tejszín
- pici arany szórócukor

Gőz felett megolvasztottam a darabokra tört csokit, tényleg nagyon alacsony hőmérsékleten, aztán belekevertem a tejszínt.  Ráöntöttem a hideg tortára, késsel elsimítottam úgy-ahogy. Aztán hagytam pár órát a hidegen az egészet.

Sacher-torta Mammától

A kicsi szálacskák nem cérnagiliszták, hanem a baracklekvár rostjai:)
Korrupciós céllal készült a nagyobbik, és egy kicsi nekünk is, hogy egyáltalán meg tudjuk kóstolni. Egyébként is már régóta terveztem, ráadásul találtam otthon egy eldugott baracklekvárt (de gondos is volt, aki oda tette!!!), érkezett is a célközönségtől erre utaló halvány célzás (azt mondta, szereti a Sacher-tortát), szóval a cél adott volt, csak ki kellett várjam a napot, amikor autóval suhanok be a munkahelyemre (elég strapabíró tortáról van szó, de azért egy órás bickliutat nem biztos, hogy kibírt volna szegény). És amikor az összes elem összeállt, akkor már csak meg kellett sütni (egyetlen egy dolog nem stimmelt, a nyuszi hozott néhány tonna nagyon finom étcsokit, és abból az egyiket félre akartam tenni a tortához, de sajnos megettem, brühü). A recept már ki van nézve néhány éve, tele vagyok hosszútávú tervekkel a sütést illetően. Mammánál, az egyik legeslegkedvencebb blogomban találtam száz éve, itt. (Nem emlékszem, mióta olvasok gasztroblogokat, jó régóta, de ez volt az egyik legelső, amibe beleszerettem. Már maga a fejlécben lévő kép is annyira gyönyörű, hogy több év múltán is hosszú ideig el tudom nézegetni. A kaják meg überfrankók:))
Na, visszatérve a projektre:
Hétfőn megsütöttem a tésztát.
Hozzávalók:
- 150 gramm étcsoki
- 125 gramm vaj
- 6 tojás
- 125 gramm cukor
- 150 gramm lisztféle, ebből nálam 40 gramm volt a darált mandula, 50 gramm keményítő és 60 gramm liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 csipet só
- 1 evőkanál vaníliakivonat helyett nálam 1 zacskó vaníliás cukor
- 3 evőkanál holland kakaó (az eredeti receptben nem volt benne)

Először is bekapcsoltam a sütőt. Aztán kemény habot vertem a tojások fehérjéből a csipet sóval. Ezt aztán áttessékeltem egy másik tálba, és a robotgéppel jól felhabosítottam a tojások sárgáját a cukorral meg a vaníliás cukorral. A lisztet, keményítőt, mandulát, sütőport egy harmadik tálban jól összekevertem. És egy negyedikbe pedig (a Tamás mosogatott) beletettem a vajat meg a csokit, és mikróban összeolvasztottam. Igen, én is utálok ilyen csinálni, de egyszerűen nem volt erőm megint összekoszolni száz edényt a gőz feletti olvasztáshoz. Inkább nagyon figyeltem, és percenként háromszor kivettem átkeverni, a meleg vajba nagyon gyorsan beleolvadt a csoki. Ezt a langyos olvadékot szép lassan beleöntöttem a robotgépben várakozó cukros tojássárgájákba, és együtt is alaposan átkevertem. Aztán mehetett bele a tojáshab meg a liszt, váltakozva. Irtó jól nézett ki a massza, nagyon sokat dobott rajta a mandula, de nekem kicsit édes volt, ezért beleszórtam még a 3 evőkanálnyi holland kakaóport is, akkor már jobban ízlett.
Egy 25 cm-es fém kapcsos tortaformát meg egy 18 cm-es szilikont használtam. A szilikonnal nem csináltam semmit, a fém alját vajjal kikentem, morzsával megszórtam, arányosan elosztottam köztük a tésztát, és mehetettek a forró sütőbe. Nekem olyan 15 perc alatt sült meg a kicsi (tűpróba!), a hőmérő szerint 180 fok volt a sütőben, a nagynak meg 20-22 perc kellett. Nyitott ajtó mellett ácsorgott még egy keveset, aztán kivettem. Viszonylag rendes piskóták születtek, nem zuhantak össze. A formában hagytam őket kihűlni, másnap reggel operáltam ki őket, de nem volt egyszerű, mert mind a kettő picit odatapadt. Nem nagyon, csak annyira, amennyire a papírra szoktak, de azért legközelebb maradok a szokásos sütőpapíros módszeremnél, nekem az egyszerűbbnek tűnik. Több réteg fóliába becsomagoltam őket, meg jól eldugtam, nehogy valaki szórakozottan beleharapjon, és elrohantam dolgozni, este kapnak majd tölteléket meg szép ruhát (ja, a cukormentes baracklekváromat még összecukroztam, és felfőztem).

Kedves naplóm, kedd este van, akkor folytatlak.

Hozzávalók a töltelékhez meg a bevonathoz:
- 30 dkg étcsoki ( az eredeti recept az egy darab 28 cm-es tortához 120 grammot ír)
- 8 evőkanál víz
- 12 dkg porcukor
- 2 evőkanál vaj
- 4 evőkanál étolaj

Előkotortam a két becsomagolt tésztát, mind a kettő félbevágtam, még cérnával sem kellett piszmogni, kifejezetten jól kezelhető volt, egy nagy éles késsel ripsz-ropsz ketté lehetett vágni őket (biztos sokatoknak volt már kalandja atomokra hulló piskótákkal, szóval én is nagyon tudtam értékelni ezt a kezességet).
A Bendi finom rumjából kölcsönvettem egy decit, és a felével meglocsoltam mindkét torta alsó karikáját. (Egyébként a tortalapokat természetesen fejre állítottam, az aljuk mindig sokkal simább.) Jöhetett rájuk jó sok baracklekvár, amennyit csak fel tudtak szívni, kicsit vártam is, hogy beigya a piskóta, és még lehessen rá tenni. Aztán rátettem a felső tésztalapokat is, azokat is rendesen meglocsolgattam a rummal, megint baracklekvár. Nem mértem a mennyiséget, de egy nagy, 7 dl-es üveg lekvárnak körülbelül a felét használtam el összesen a két tortához, ennél többet nem tudtam beléjük gyömöckölni.
A mázat sikerült elszerencsétlenkedni, most tényleg gőz felett dolgoztam, kis lábaskába bele a víz, abba az összetört csokik, amikor megolvadt, jó gyorsan, akkor a porcukor, és persze közben már el is zártam a gázt, igyekeztem, hogy ne menjen 40 fok fölé a hőmérséklet a fenti lábaskában. De a vége az lett, hogy a porcukor nem olvadt fel rendesen, nem olyan selymes a máz, mint kellett volna legyen. De nem mertem tovább melegíteni meg izélgetni, mert egyszer dobtam már ki fél kiló nagyon jó étcsokit, amit addig izélgettem, amíg összeugrott az egész, most meg nem volt otthon még tartalék. Beletettem a vajat is, de annyira tömör volt, hogy nekem kellett még bele az a kis olaj (szigorúan semleges ízű), hogy kicsit folyósabb legyen a történet.
Ráöntöttem a tortákra, nem terült el igazán szépen, le is fényképeztem, hogy lássátok, de  nagyon nem mertem hozzányúlkálni. Az oldalakat is valahogy becsokiztam (kiskanál, döntés), nem lett tökéletes a külseje, sajnos.

Viszont cserében nagyon jól vágható lett, akkor is, amikor már megdermedt. Szerintem legközelebb a meleg vízben először a porcukrot oldom fel (mondjuk, dobja magát), és ebbe a cukros oldatba teszem a csokit, akkor tuti felolvad. A külcsínt meg még gyakorolni kell, de meg kell mondjam, hogy nincs sok gondom a rusztikus tortákkal, majd az Andi megoldja szebben:)

Megvágva (a vaku miatt ilyen hóka):

Szerintem brutálisan jó. Omlóan puha, nagyon csokis, és az a kis rum meg sárgabaracklekvár igazán nem rontja el. Bírom eléggé az édeset, de egy szeletnél többet nem lehet megenni, szóval a fenti adagnak a fele bőven elég egy nagy családnak. Úgy, hogy este még újra kapnak belőle:) És szerintem pont jó volt a tészta magassága is, se nem magas, se nem alacsony. Meg én is felhívnám rá a figyelmet, hogy ez nem az a torta, ahol spórolni lehet a hozzávalókkal, kell hozzá a jó csoki, a vanília meg a jó lekvár - és persze a jó rum -, mert pontosan olyan lesz az íze, mint a beletett hozzávalóké.

Brownie szederlekvárral

Brownie receptet már több helyen is találhatunk itt a blogon. Például az Andi-félét, amiben kávé is van, aztán a Berni-félét, aminek a tésztájába lekvár vagy aszalt gyümölcs keverendő, és Csincsilla is feltöltötte a Piszke-félét, ami viszont krémsajttal készül.

Én is megsütöttem a saját változatomat, amiben nincs sem kávé, sem lekvár, sem gyümölcs, sem krémsajt, mégis leginkább Andiéra hasonlít.


Hozzávalók:
- 17 dkg étcsokoládé (80%-osat tettem bele)
- 17 dkg vaj
- 4 dkg liszt
- fél csomag sütőpor
- 3 tojás
- 9 dkg cukor
- 3 dkg darált dió

Az étcsokit a vajjal gőz felett felolvasztjuk, jól összekeverjük majd hagyjuk langyosra hűlni.
A tojást a cukorral habosra keverjük ezután hozzáadjuk a vajas-csokoládés krémet, majd a liszttel elkevert sütőport és a darált diót (én durvára aprítottam nem daráltam). Alaposan összedolgozzuk.

A masszát sütőpapírral bélelt sütőformába töltjük és 180 fokosra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük (tűpróbáig).

Egy nagyon lágy állagú süteményt kapunk a végén, ami ugyan morzsálódik rendesen, de kárpótol érte az a tömény étcsokiíz ami jellemző a brownie-ra. Igazi boldogsághormon termelő csokoládébomba. :)

Berni ugyan ígérte nekem, hogy elküldi anyukája szederlekvár receptjét, de végül elmaradt, gondolom van elég más dolga is mint recepteket lejegyezni.

Így hát fogtam magam és életemben először elkészítettem egy adag szederlekvárt a saját fejem után menve.

3,7 kg szedret alaposan megmostam, megtisztítottam és egy befőzőlábasban rétegesen leraktam összesen kb. 90 deka kristálycukorral. Takaréklángon elkezdtem főzni, szép lassan levet is eresztett és isteni szederillat lepte el a lakást. Időnként leszűrtem róla a tetején képződő habot.

2 óra főzés után hozzáadtam 2 csomag 3:1-es arányú lekvárzselésítőt. Botmixerrel alaposan elvegyítettem a lekvárban, ezzel megakadályozva, hogy csomós maradjon benne a por állagú zselésítő. Közben az egyben maradt szederszemeket kisebbre turmixoltam a kézimixer segítségével. Ezután még kb. negyed órát-20 percet rotyogtattam, majd fertőtlenített, kiszárított, felmelegített üvegekbe töltöttem a forró lekvárt. Celofánnal, befőzőgumival azonnal lezártam, rácsavartam a tetejét és 5-6 percre fejre állítottam az üvegeket. Ezután egyesével belecsavartam az üvegeket újságpapírba és mehetett a dunsztba a paplanok, plédek közé 4 napra.

Összesen 12 db kisebb-nagyobb üveget tudtam megtölteni. Múlt hét végén a brownie mellé már fel is bontottuk az egyik kisebb fajtát és leteszteltük, hogy milyen lett az első szederlekváram. Azt hiszem, jövőre is készülhet belőle, mert a brownie mellé el is fogyott az egy üveggel. :)

Különösen annak örülök, hogy ez az első olyan lekváram, ami nem folyékony, hanem normálisan kenhető állagú lett. Tesókám már be is nevezett a következő projektre, ami szerinte az áfonyalekvár lesz néhány héten belül. :)

Guinness-torta 2., fehércsokis ribizliöntettel

Illetve nem is Guinness, hanem Chimay, mert ehhez tudtam gyorsan és fájdalommentesen hozzájutni, a sörboltos azt állította, hogy ízben olyasmi, én meg elhittem, egyiket sem szeretem, szóval eszemben sem volt megkóstolni.

Épp a Tamás-napi menün merengtem, amikor az Andi feltette ezt a tortát, rögtön éreztem, hogy ez kell nekem is. És ha már lúd, legyen kövér, a keserű tésztához és a savanyú krémhez, gondoltam, hozzáteszek még némi ribizlit, ezzel aztán mindenkit visszariasztok tőle, és én ehetem meg az egészet. Az elgondolás és a torta tökéletes volt, de ez a brutális ízkombináció, sajnos, mindenkit levett a lábáról, szóval osztoznom kellett rajta, na. A tészta kesernyés csokimussz-szerűség, rajta a könnyű, cseppet savanykás, habos krémsajt és a fehércsokis ribizliöntet, hát, mit mondjak, benne van a legjobb ötben.
Kivételesen nem két óra alatt kellett összedobjak egy többfogásos ünnepi menüsort, szép kényelmesen játszhattam a konyhában, és volt időm egy kis fényképezésre is közben, szóval vadul dokumentáltam az egyes lépéseket.
A receptet és az elkészítési módját kicsit háziasítottam, nekem ez így jobban tetszett.

Hozzávalók a tésztához:
– 25 dkg vaj
– 20 dkg cukor (az eredeti receptben 25 dkg)
– 1 kávéskanál vaníliakivonat
– 2 tojás
– egy dl tejszín és 2 dl tejföl (az eredeti receptben 3 dl tejföl)
– 2,5 dl Chimay sör (az eredeti receptben Guinness)
– 28 dkg liszt
– 2 kávéskanál sütőpor és egy nagy csipet szódabikarbóna (az eredeti receptben 2,5 kávéskanál szódabikarbóna)
– 70 g holland kakaó (az eredeti receptben 75 gramm)
– egy csipet só
– 10 dkg étcsoki (nem szerepel az eredeti receptben)

Ezeket előkészítettem, a sütőt bekapcsoltam 180 fokra. Az Andival hosszasan tanácskoztam, hogy mekkora a tortaformája, azóta is várom a pontos választ:) Én mindenesetre úgy döntöttem, hogy a legnagyobb, 28 cm-es tortaformámat fogom használni, szerintem jó választás volt, pont azt a magasságot kaptam, amire vágytam, alacsonyabban túlzottan kiszáradt volna a tészta, kisebb formában pedig túl magas lett volna.
A formát kipapíroztam (és nem vajazok semmit). Éveken át lelkesen rajzolgattam körbe a tortaformát, és vagdostam szép köröket a sütőpapírból, míg meg nem láttam valahol az alábbi módszert: Egy darab sütőpapírt letépünk/levágunk, ráfektetjük a kapcsos tortaforma aljára, és rápattintjuk a karimát:

Utána, ha bántja a szemünket, kicsit fazonra igazítjuk.

Fél perc az egész, remek, nem?
Jöhetett a tészta összeállítása.
A puha vajat és a cukrot robotgéppel habosra kevertem. Hozzáadtam a vaníliakivonatot és egyesével jól beledolgoztam az egész tojásokat. Továbbra is a robotgépet használva, több adagban hozzákevertem a tejszínt és a tejfölt, a végén pedig a sört.
Egy másik tálban összekevertem a lisztet, sót, sütőport és a kakaót, és ezt is hozzákevertem a vajas-sörös-tojásos masszához.
Az étcsokit megolvasztottam, és ezt is hozzáadtam a tésztához. Nagyon kellemes állagú, sűrű, éppen nem folyós lett. A tetejét kicsit elegyengettem, itt csak a fényképezéshez hagytam meg a taréjkákat, hogy látszódjék az állaga.

Mehetett az előmelegített sütőbe, középső rácsra.
45-60 perc a sütési ideje, kb. A legtöbb kevert tésztát ilyenkor lehet elrontani, nem szabad túlsütni, mert száraz, fűrészporszerű lesz. Egy ilyen magas, alapvetően nem krémes tortánál garantáltan megfulladunk, ha nem vesszük ki a sütőből a kellő időben. Nyers meg ne maradjon, mert az nagyon gáz. Szerintem az első félórában ne nyitogassuk az ajtót, csak gyönyörködjünk benne, hogy milyen szépen emelkedik, illetve sírdogáljunk, mint én, hogy nagyon repedezik. Utána már legyünk résen. Ha már jónak látjuk, akkor három segítséget vehetünk igénybe a döntéshez:): a) kicsit mozgassuk meg a formát, ha még lötyög a cucc, remeg nagyon a teteje, akkor még biztosan nem jó. b) tűpróba. valami alkalmas eszközzel (bambuszpálcika, kötőtű, evőpálcika, kicsi kés, stb.) böködjük meg a közepét, ha tisztán húzzuk ki, akkor már jó. c) és bevethetjük a szaglásunkat is, amikor már kezd kicsit pirulni valamelyik széle, és elárasztja a konyhát az a finom süteményillat, akkor már valószínűleg jó lesz. Ha nem tudunk dönteni, akkor nyugodtan vegyük ki a sütőből (de ne az első fél órában!), és vizsgáljuk meg tüzetesebben:) És ha dönteni kell, akkor inkább legyen egy kicsit nyers, mint túlsült, legalábbis az én ízlésem szerint:)
Nekem azt sikerült előállítani:
-
Fogalmam sincs, mitől lett ennyire repedezett, az eredeti receptet nem változtattam meg lényegileg (az Andién egy darab repedés sincs!). A fényképen jól látszik, hogy nem csak kis bébirepedésekről van szó, hanem teljesen az aljáig felhasadozott, szóval rettenetesen nézett ki. Kitöröltem a könnyeket a szememből, de nem fordítottam rögtön a kukába, mert úgysem lett volna már időm másikat csinálni, meg eléggé drágálltam az összetevőit is, gondoltam, majd szépen hűl, és majd csak lesz vele valami. Félretettem, és nagyon odafigyeltem, hogy nehogy csináljak vele valamit, nehogy levegyem a karimát, nehogy fejjel lefelé fordítsam, nehogy lehúzzam a sütőpapírt, szóval semmit, amit kéne, mert tutira atomjaira hullott volna az egész.
Egy óra múlva már visszatartott lélekzettel levettem róla a karimát, eddigre kicsit össze is esett:
Két lapostányér segítségével fejre fordítottam, végre lehúzhattam róla a sütőpapírt. És átfordítottam a szépséges karácsonyi tortatálamra, úgy, hogy a csúnya, repedezett teteje kerüljön alulra, és a szép, sima feneke meg felülre:

Jöhetett a krém:
Hozzávalók:
– 400 gramm krémsajt
– 4 dl tejszín
– porcukor, ízlés szerint, kb. 4-8 evőkanálnyi
– (habfix, zselatinfix, ilyesmi, ha fogyasztás előtt viszonylag sokáig kell állnia)

A hideg tejszínt kemény habbá vertem egy zacskó zselatin fixszel. A tejszínhab álltában kicsit meg tud szottyosodni, szóval ha nem rögtön fogyasztjuk a tortát, akkor érdemes valamivel kicsit megkötni a habot. Hozzáadtam a porcukrot, meg adagonként a habosra kevert krémsajtot. Ráhalmoztam a torta tetejére, kellemesen vastag réteg lett belőle. Közvetlenül tálalás előtt megszórtam fagyos ribizliszemekkel.

Fehércsokis ribizliöntet
– kb. 30 dkg fagyasztott ribizli
– 10 dkg fehér csoki
– 2-3 evőkanál cukor

A ribizlit kicsit felolvasztottam. Egy kis öntöttvas serpenyőben 2 evőkanál cukorral összerotyogtattam (ne legyen túl édes, a fehér csokitól úgyis az lesz:)). Levettem a tűzhelyről, és úgy adtam hozzá a kockákra tört fehér csokit, gyorsan kevergetve (a fehér csoki különösen utálja a nagy meleget). Külön csészében tálaltam a torta mellé.



A eredeti receptet Fűszeres Eszter vadászta, Nigella Lawson Feast című könyvéből.

A szép képeket pedig Imi csinálta.

És a bónuszkép:
Tomacica a kedvenc helyén piheni ki a nap fáradalmait. Ugye milyen szép?

Narancsos-csokis, mandulás brownies

Most, hogy végre Marcsi is beszállt a blogbizniszbe, azt hiszem, Csincsilla, megnyugodhatunk. Az is előfordulhat, hogy még az unokáinknak is biztos megélhetést biztosít majd az ebből származó jövedelem! :-)

Kezdetnek elég is annyi, hogy ez a recept Marcsitól származik, csak én elloptam tőle, miután megsütötte és nem fényképezte le. A mindkettőnk számára emlékezetes első Brownies-sütése után kitalálta ugyanis, hogy második alkalommal majd nem tesz kávét a sütibe, és egy különlegességgel, a narancsos-csokival fogja a mennyekbe emelni az ízeket, valamint hogy dió helyett aprított mandulával szórja meg a tetejét. Nekem is nagyon vonzónak tűnt az ötlet és mivel sajnos Marcsiéból hírmondó sem maradt kóstolásra, no és azért is mert kaptam tőle ezt a fantasztikus narancsos keserűcsokit, megsütöttem én is utólagos engedelmével a találmányát.

A süti a szokásos Stahl-féle Brownies, kis változtatásokkal. Marcsival ellentétben én most nem hagytam ki a kávét belőle.

Hozzávalók:
- 1 teáskanálnyi puha vaj a (fodros) tortaforma kikenéséhez
- 2 nagy tojás (nekem gyakran 3 kicsi)
- 2 teáskanál neszkávé
- szűk 1 deci semleges ízű olaj
- 10 deka liszt
- 10 deka cukor
- 2 deka cukrozatlan kakaópor
- 1/2 teáskanál sütőpor
- 10 deka narancsos étcsokoládé
- 1 nagy marék aprított mandula

Bemelegítettem a sütőt 175 fokra. A tojásokat az egy evőkanál langyos vízben feloldott neszkávéval és az olajjal simára kevertem a robotgéppel. Amíg a gép dolgozott, kimértem és jól összekevertem a liszet, cukrot, kakaót, sütőport. A narancsos étcsokit kisebb darabokra vágtam és ezt is hozzákevertem a lisztes cucchoz. Amikor ez megvolt, a száraz hozzávalókat összekevertem a nedves hozzávalókkal, kivajaztam az addigra megpuhult vajjal a tortaformát és beleöntöttem a masszát. Meszórtam a tetejét aprított mandulával és 18 perc alatt megsütöttem a forró sütőben.

Nem bírtuk kivárni, hogy kihűljön, muszáj volt megkóstolni és már megértettem, miért nem tudta Marcsi lefotózni a saját sütijét. Annyira finom! Kíváncsi leszek a többi kóstolóember véleményére!

Igaz, kaptam Csincsillától a hétvégére egy házi feladat csokitorta-receptet, hogy süssem meg, legyen valami pozitív csokitorta-sütési élményem is a múltkori kudarc után, de azt még nem mertem elkezdeni, talán majd holnap. :-) Ez a Brownies kis bátorságot öntött belém, azt hiszem.

Most pedig bemutatom Alit, ezt a cuki kis orosz agár kölyköt, akit születésekor Marcsinak szántak, és akibe Marcsi már a fényképek alapján azonnal beleszeretett, de mint tudjuk ez a szerelem egészségproblémák miatt még túl korai lenne.

Jövő pénteken viszont egy egész estét együtt fognak tölteni, és félő, hogy nem fognak tudni ellenállni egymásnak. Ezért Marcsi kérésére szavazásra bocsátom a kérdést, mit tegyen? Megadja-e magát és kutyagazdi legyen ezután, vagy még várjon?

Zabpelyhes tallér/Zabpelyhes keksz

Tegnap Anna-nap volt, és én elfelejtettem Anna unokahúgomat felköszönteni, nagyon szégyellem. Ma első dolgom volt, hogy telefonon bepótoltam, és gyorsan megsütöttem kedvenc sütijét, a Zabpelyhes tallért. Igaz, ő most Balatonon nyaral, de ezúton szeretném neki átnyújtani blogbeli ajándékát, remélem, hamarosan találkozunk!

Ez megint egy Stahl-recept, illetve nem is egy, hanem két-három recept egyvelege. Mindegyikből azt a részt használom, ami nekem a legszimpatikusabb. Van olyan verzió, hogy a zabpehely felét serpenyőben meg kell pirítani, majd kávédarálóban lisztté őrölni (ez persze nem tartozik a legszimpatikusabbak közé), van olyan, amiben nincs kakaópor, van olyan is, ahol tejcsokit kell használni, és van amelyik receptben étcsokit, természetesen a legjobb minőségűt, legmagasabb kakaótartalmút. Kipróbáltam 70 vagy 80%-os kakaótartalmú csokival, de az már a kezem melegétől is olvadozott, sütés után pedig hírmondója se maradt a kekszben. Így hát maradunk a jól bevált Szerencsi étcsokinál, ami annyira kemény, hogy még sütés után is isteni olvadozó csokidarabokra lehet bukkanni. (Az összetevőket is összehasonlítottam már, és arra jutottam, hogy ugyanannyi vegyi anyag van mindkettő fajta étcsokiban, csak az egyik jóval drágább...)

A recept: 15 dkg puha vaj, 6 dkg barna cukor, 6 dkg cukor, 1 jó nagy tojás, 15 dkg zabpehely, 10 dkg finomliszt, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 10 dkg étcsoki apróra vágva.

Bemelegítem a sütőt 175 fokra. Amíg melegszik, robotgéppel felhabosítom a vajat a kétféle cukorral, majd beleütök egy lehetőleg nem jéghideg tojást. Egy másik tálkában összekeverem a száraz hozzávalókat, majd a csokit felaprítom és a lisztes keverékhez szórom. Ezután ezt az egyveleget hozzákeverem a vajas-tojásos-cukros cucchoz.

Vizezett evőkanállal diónyi darabokat szaggatok a (sütőpapírral leterített) sütőlapra, majd a vizes kanál hátoldalával kilapítom a golyócskákat:

A zabpelyhes tallérokat 10-12 perc alatt megsütöm. Amikor készen vannak, még puhák, könnyen eltörnek, de ahogy kihűlnek, megszilárdulnak, ropogósak lesznek, és ilyen szép tornyot lehet építeni belőlük:

Anna, nagyon boldog névnapot kívánunk neked még egyszer! Egyúttal a többi Annának is... :-)