Almás majonézes céklasaláta

Ezt a céklasalátát még tavasszal készítettem, az akkor utolsó céklákból. Ha jól emlékszem, csináltam egy finom borscslevest, és két kicsike céklát nem használtam fel hozzá. Hosszan kerülgettem a hűtőben, aztán szerintem voltunk Tahiban és ott ettem Anna céklasalátájából. Abban a céklasalátában nem volt alma, de úgy is nagyon különleges volt. És akkor határoztam el, hogy az én két öregecske céklámból is saláta lesz. Nem írtam akkor le a receptet, mert nem volt kedvem, de tesóm máltai rózsaszín tálkája a húsvéti buliból került át hozzám, tehát azután csinálhattam valamikor. Azért is halasztottam az írást, mert a céklaszezonból már kifutottunk akkoriban. Most viszont megint itt van!

Anna receptjét nem tudom, de ez az almás céklasaláta így készült:

Hozzávalók (egy 1 személyes adaghoz):

• 2 db kisebb cékla
• 1 db savanykás alma
• majonéz
• tejföl
• só és bors
• torma is mehetne bele, biztos jól áll neki, én nem használtam

A céklákat megmostam, héjastól fóliába csomagoltam, és betettem őket a sütőbe. Gondolom 180-200 fokon sütöttem, amíg megpuhultak. (Nyilván volt mellettük valami más sütnivaló is, nem indítom be két cékláért a sütőt. A cékla, ha megsült, várakozhat napokat a hűtőben, szóval érdemes összehangolni a sütést, mert ezek elférnek bármekkora tepsi mellett.) Nem tettem sem olajat, sem sót és borsot hozzá, egyszerűen csak megsütöttem őket. Amikor kihűltek, kockákra vágtam. Az almát meghámoztam, szintén kockákra vágtam (a magház nélkül). Pár kanál majonézből és tejfölből mártást kevertem, sóztam és borsoztam, majd a cékla- és almakockákat belekevertem. Snidlinggel díszítettem a fotózáshoz (de folyamatosan a tálka mintájára fókuszált a gép, a cékla meg életlen maradt).

Nagyon jól ment egymáshoz az édes cékla és a savanyú alma! Egy egyszerű pirítóshoz is tök jó, de húsok körete is lehet, nem rontja el. És a cékla nagyon-nagyon egészséges! Gondolom, nyersen még egészségesebb, és ki kéne próbálni úgy is, mert találkoztam olyan recepttel is. Ha nyersen használnám, akkor a nagylyukú reszelővel reszelném inkább, és nem kockáznám.

Cicahíradó: Szabi cicát tanul rajzolni, és Winston ki van borulva a tévén látható új cicától. Még a képről is ordít a feszültség, ami Winstonban lejátszódik:

Hosszú percekig nem vette le a szemét a betolakodóról. Nagy szerencse, hogy nem támadta meg!

Vöröslencse-leves

Jöhetnek az őszi kaják végre! Pénteken Segebagával az Átriumban voltam színházban, mert Pintér Béla elköltözött innen Újpestről. Most kicsit bánatos voltam emiatt, mert egész napra esőt mondtak, féltem, hogy végül villamossal kell mennem, de aztán olyan szerencsém volt, hogy pont elállt az eső, mehettem bringával. Viszont hihetetlen, hogy vinnem kellett kesztyűt és sálat is, és hazafelé a színház után még így is fáztam, mert a nadrágom nem volt elég vastag. Ahhoz képest, hogy előző pénteken, még besötétített, hűtött lakásban gubbasztottam a harmincvalahány fokban, ez egy kicsit hirtelen váltás volt. De a hidegben nagyon jól tud esni egy ilyen forró, piros leveske!

Ezt a levest, vagy egy hasonlót Tahiban kóstoltam először tavasszal, amit Anna főzött, és egy jó kis kirándulás után csak megmelegítette, és ezt ettük. Aztán amikor megettem egy tányérral, szó nélkül felálltam és szedtem még magamnak. Ha jól emlékszem, harmadszorra már nem mertem szedni, de bármennyit meg tudtam volna enni, mert annyira jól esett és olyan finom volt. Azóta már kétszer meg is főztem, csak nem tudtam lefotózni, olyan gyorsan elfogyott. Most nagy adagot csináltam, mert Tomáéknak is adtam belőle. (Most kaptam a hírt, hogy Fanninak is nagyon ízlett!)

Annyira odavagyok ezért a levesért, hogy Évát is befűtöttem, és meg is főzte a hétvégén ő is. És neki sikerült jó fotót is csinálni róla, íme:

Ő kicsit sűrűbbre főzte, bazsalikommal és sajttal tálalta. Sajtot talán azért tett rá, mert Anna hízókúrán van. A neten találtam különböző recepteket, és én ebből a receptből indultam ki, Éva pontosan ezt csinálta, de én aztán folyamatosan kóstolgattam és igazítgattam a mennyiségeket, tehát nekem nem pont ez lett. Éva szerintem követte a receptet, azért lett neki sűrűbb. Egyébként az eredeti receptben nincs szárzeller fehérrépa, meg leveskocka.

Hozzávalók nálam:

• 1 közepes fej hagyma
• kb. 2 szál szárzeller (nekem a mélyhűtőben van feldarabolva, onnan vettem ki kábé ennyit)
• 1,5 szál sárgarépa (nagyon nagyok voltak a répák)
• 1 szál fehérrépa
• 1 gerezd fokhagyma
• olaj
• 200 gramm vörös lencse
• kb. 2 liter víz (lehet, hogy másfél...)
• majdnem egy egész dobozka sűrített paradicsom (fácános), kb. 50 gramm - egy kávéskanálnyi maradt, eltettem a mélyhűtőbe 
• fél doboz hámozottparadicsom-konzerv (kb. 200 gramm)
• volt még pár szem koktélparadicsom, amit Olgitól kaptam, azt is beledobtam, hát Tomának főztem, és ő imádja a paradicsomot
• 1 erőleveskocka (húsmentes, direkt elolvastam az összetevőket mert Fanni vega, és reméltem, hogy eszik a levesből)
• só, bors, kakukkfű

A hagymát felaprítottam és az olajon dinszteltem pár percig a szárzeller-darabokkal. Ezalatt a répákat megpucoltam, félkarikára vágtam, és ezt is rádobtam a hagymás-zelleres alapra, együtt dinszteltem tovább. A fokhagymát lereszeltem, és a lábosba került ez is, de ezzel már csak egy kicsit dinszteltem, majd felöntöttem a vízzel, beletettem a megmosott lencsét, a fűszereket és a paradicsomokat. Először csak fél konzervnyi sűrített paradicsomot, de aztán ahogy kóstolgattam, egyre többet, míg végül finomnak ítéltem. A leveskockát is beletettem, de ez elhagyható. Felforraltam, majd közepes erősségű lapon addig főztem, amíg a lencse megpuhult (kb. 15 perc volt).

Napi cuki nem a tazmán ördög, hanem Muki, Fanni kutyája, ahogy Tomával melegítik egymást és együtt tévéznek.

A panelben meg ma délután beindították a fűtést. Hihetetlen!

Gyökérkenyér - élesztővel - és megint Tahi

Ez a világ legegyszerűbb kenyere, csak össze kell keverni a hozzávalókat és betenni 6-12 órára a hűtőbe. Onnan kivéve csak tekerni kell, újra keleszteni és megsütni. Ennyi az egész. De természetesen nekem soha nem szokott sikerülni. Most jó lett, le is írom. 

A gyökérkenyér-mánia mindig akkor lobban fel nálam, amikor kilátogatok Tahiba a barátaimhoz, és Anna sorra süti ezeket az isteni kenyereket. Pünkösd hétvégén is kimentünk egy villámlátogatásra Rékával úgy, hogy szombaton délelőtt mentünk és vasárnap délben már jöttünk is vissza. Ott mindig tanulok valamit Annától, mert annyira jól főz, és mindig meglep minket valamivel. Például a vöröslencse-levesét és a sült oldalasát már többször is megcsináltam (a levesről még nincs poszt). Most azzal nyűgözött le minket, hogy kimentünk az erdőbe szalonnát sütni, és ez megint egy életre szóló élmény volt.

Felkirándultunk a Hétvályús forráshoz, hátizsákokban vittük a hozzávalókat. Ez a túra egyébként a háztól indulva nincs 15 percnél több, szóval nem kell valami nagy teljesítményt elképzelni, de azért van benne teljesítmény azután a néhány welcome drink után, amivel indítani szoktunk. Szóval felcipeltünk mindent, és olyan nagy szerencsénk volt, hogy az előző éjszakai óriási zuhé után is pont a tűzrakóhely mellett volt egy nagy letört faág, aminek a vékonyka ágai csontszárazak voltak, azzal tudtunk tüzet gyújtani. Tördeltük az ágakat, gyűjtöttük a gallyakat, és egyszer csak lett egy szép nagy tüzünk. Anna közben a patakban hűtötte a bort és a vizet. Amikor a tűz leégett, jó sok parazsunk lett, és nyársakra fűztünk egy-egy darabka zsírszalonnát, két-két karika kolbászt és egy fej hagymát, és ezt kezdtük sütögetni. Megpróbáltuk kövekkel megtámasztani a nyársakat, hogy még csak forgatni se kelljen, de az nem működött sajnos. Csöpögtettük a zsírt a kenyerekre, közben lenyűgöztünk pár száz embert, akik pont mellettünk futottak el a turistaúton, mert volt valami futóverseny a Vörös-kőre. Szegények, mire hozzánk felértek, már alig éltek, és akkor még előttük volt a legmeredekebb 1-2 kilométer, közben elég nagy kínzás lehetett nekik érezni az illatokat és nézni, ahogy a párás poharakból isszuk a hűtött fröcsit és sört. Sokaknak volt még ereje viccelődni is, de néhánynak nagyon nem. 

Amikor megsült minden, akkor ott helyben elfogyasztottuk, és szerintem soha nem ettem még ilyen finomat, most is összefut a nyál a számban az emléktől. Van egy régebbi szabadtéri sütögetős óriási élményem Olgival is, amikor a Római parton egy éjszaka pisztrángot sütöttünk a Duna-parton. Ezek olyan jó dolgok, érdemes kipróbálni.

Na de vissza a kenyérhez. Minden ugyanaz, mint amit leírtam már a Laposkenyérnél, mert azt ennek a tésztájából vágtam le, de azért itt is leírom, hogy ne kelljen kattintgatni.

Hozzávalók:

• 50 dkg BL 55 búza finomliszt
• 2 teáskanál (10 g) só
• 12 g friss élesztő vagy 3 g szárított
• 4 dl hideg víz
• 2 ek olaj

A lisztet egy tálba szitáltam, hozzákevertem a sót és az élesztőt. Ráöntöttem a hideg vizet és jól összekevertem épp csak annyira, hogy ne maradjanak benne csomók. Hűtőben kelesztettem folpackkal letakarva 7-8 órát. (Minimum 6 órát, maximum 12 órát lehet a hűtőben.)

A hűtőből kivéve a tészta tetejét még a tálban megszórtam liszttel, majd lisztezett pultra borítottam. Kellett segíteni neki, hogy kijöjjön a tálból. 

Elfeleztem, és először az egyiket, majd a másikat kilapítgattam kézzel, hosszanti oldalán feltekertem, két végét összecsíptem, amennyire tudtam, majd a hurkákat megtekerve áttettem a sütőpapíros tepsire. A tetejét megszórtam liszttel és konyharuhával letakarva 40 percig kelesztettem.

210 fokra melegítettem a sütőt úgy, hogy egy tepsiben vizet tettem az aljába, hogy jól begőzösítsem. Betettem a kenyereket és 30 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Nagyon finom lett. A recept innen van, és a bejegyzésben még videó is látható az egész folyamatról.

A mai cuki egy csodás Win-win Zone fotó Amyről és egy másik napközistársról, aki lemásolta Amy ruciját, azt, amelyiket a kabát alatt hord. Azért ezt választottam, mert valahogy ilyen hideg lett ma itthon:

Amúgy az idei májussal nagyon elégedett vagyok. Még áprilisban azt hittem, amikor azok a nagyon forró napok voltak, például Húsvétkor, hogy ezt a nyarat már tényleg nem fogom túlélni, annyira meleg lesz. De aztán jött a május, és szinte mindennap esett, szakadt, ömlött az eső, jó néhányszor el is áztam bringával is és gyalog is, de nem bántam, mert legalább éjszakára jól lehűlt a levegő. Kíváncsi vagyok az idei nyárra. Vagyis nem.

Fetával töltött sült paprika

Mostanában elég sokat kísérleteztem a sült paprikával, valamiért jól rákattantam, gondolom azért, mert finom. Szerencsére Toma és Szabi odavoltak ezért a fetával töltött verzióért, amit megint csak Annától tanultam, amikor egy alkalommal grilleztünk Tahiban. Tűzön sütve a paprika persze egész más, sokkal de sokkal finomabb, de ha nincs tűz, akkor jó lesz a sütő is, ez nem lehet akadály.

Jó lett volna kicsit megpucolni a sütőajtót fotózás előtt, de nem tudtam, hogy fotózni fogok.

Szóval, a paprikákat megmostam és 200 fokon légkeveréssel sütöttem addig, amíg kicsit meg nem feketedett a héjuk. Közben egyszer vagy kétszer megforgattam őket a száruknál fogva, itt vigyázni kell, mert elég forró, akár lehet használni valami csipeszt hozzá. Olvastam több helyen, hogy a gáztűzhely gázlángján, vagy grill fokozaton is lehetne sütni. Mindegy egyébként, bárhogy finom lesz.

Amikor megsültek a paprikák, át kell tenni egy tálba, és lefedni őket folpackal vagy egy fedővel/tányérral, hogy a saját gőzében felpuhuljon a héjuk, amit aztán így (viszonylag) könnyen le lehet húzni. A vékony héjú hegyes erős zöld paprikáról nem annyira könnyű még így sem. Érdemes a kétféle paprikát külön gőzölni, nehogy a piros édes paprika átvegye a csipősséget. Egy fél óra gőzölés után (ami lehet több idő is), lehúztam minden paprika héját, eltávolítottam a szárát és a magokat is amennyire tudtam, majd a pirosakat két csíkra vágtam, félbehajtottam és a csíkra fetasajtot tettem, és így feltekertem. A zöld paprikát nem vágtam félbe, hanem ahogy volt, úgy ráhelyeztem a fetát és feltekertem. Összetűztem egy fogpiszkálóval, mert szeretne szétesni. Csak olívaolajjal öntöztem meg a végén, mert a sós feta helyettesíti a sót. 

Nagy sikere volt, pedig nincs vele sok meló. A feltekerésbe is bele lehet jönni talán, hogy ne ilyen kis bénák legyenek a falatkák. Toma a vendégek érkezése előtt 2 vagy 3 pirosat felfalt, Szabi pedig 2 erőssel küzdött meg, Mazsi ette a harmadikat, hát gratulálok nekik!

Sült paprikás receptek a blogon:

- Ajvár
- Sültpaprika-saláta
- Sült paprikás hummusz
- Erdei gombás rizs sült paprikával, kaporral
- Sült paprika ezzel-azzal
- Jamie paradicsomlevese
- Rántott paprika
- Ilonka zakuszkája

Napi cuki pedig Amy, aki bemutatja, hogy kell olyan szomorúan nézni, hogy az ember azt higgye, hogy rettentő szörnyű sorsa van. És egyébként is éhen hal.

Csak azt sajnálom, hogy azt az arcát nem fotóztuk le, amikor a babzsákban tekergett, hogy fészket rakjon magának, de a babzsák folyton megváltoztatta a formáját. Elég ideges feje volt! 

Tahi - 2023. március 18-19.

Ezt a terülj-terülj asztalkát a hétvégén fotóztam Tahiban Annánál és Norbinál. Imádom az ilyen asztalokat! Szombaton mentünk ki Rékával, hogy felköszöntsük Norbit a szülinapján. (Csak azért írom le, mert annyira hihetetlen, hogy ez a 49. volt. Nekem ő még csak most 27...) Szóval megérkeztünk, és egy gyönyörű terülj-terülj asztalka fogadott minket, amire mi is letettük, amiket vittünk, és a képen látható dőzsölés lett belőle.

Az asztalon ezek voltak, amiket Anna készített:

Spenótos pite: 1 doboz (60 grammos) fagyasztott spenótot meg kell párolni, bele kell keverni 1-2 tojást, reszelt sajtot, tejszínt vagy tejfölt, sót, borsot, szerecsendiót, fokhagymát. 1 csomag leveles tésztát kerek lappá kell nyújtani, lapos sütőformába tenni, megszurkálni villával (alá sütőpapír vagy vaj menjen) és 10-15 perc alatt elő kell sütni. Ezután bele kell tenni a spenótot, és a maradék tésztából csíkokat kell vágni, ezzel berácsozni a lepényt. Tojássárgájával bekenni és 200 fokon szépre kell sütni. Ez az eredeti recept, de Anna nem laposban sütötte, hanem magasban és úgy is finom volt.

Sült oldalas: Az oldalas pofonegyszerű, és nagyon finom. Szárzeller, lilahagyma, fokhagyma és balzsamecet, meg olasz vörösborecet volt benne, meg egy kis paradicsompüré. 150 fokon 2-3 órát sül, de ha ellepi a zsír, nem lehet baj.

Mángoldos krumplisaláta: Ez csak ennyi: főtt krumpli, olíva, só és mángold. Lehet mángold helyett bármilyen zöld, pl. rukkola is.

Sült zöldségek: Annyira finom volt, de ehhez nem merek receptet kérni, mert biztos olyan egyszerű, hogy szóra sem érdemes, pedig tényleg más volt, mint amiket én csinálok, már csak abban is, hogy ez nem puhult meg. Sárgarépa volt és fehér, és még valami, amit elfelejtettem. (Azért megírta Anna, nagyon cuki: olíva rendesen, pici só, ennyi, esküszöm. Ne túl vékonyra szeld.)

Kicsi gyökérkenyérkék: Ez a recept: bármennyi liszt, ennek a 75%-a víz, amit az élesztővel el kell keverni. Például 60 deka liszthez max. 2 g friss, porból mondjuk fél zacskó élesztő kell és 45 dkg (=4,5 dl) víz. Só ízlés szerint, a 60 dekához 3 kávéskanállal. Ezeket kanállal jól összekeverte Anna, és betette a hűtőbe, ahol félóránként átforgatta úgy, hogy a kanállal a tésztát felfelé húzta, és ezt körbe-körbe megismételte. Ezt a hajtogatást kb. 5-ször meg kell ismételni. Éjszakára vagy egy napra hűtőbe kell tenni, sütés előtt egy órával kivenni, keleszteni. A sütőbe alulra egy tepsibe vizet kell tenni, és ha már jó meleg a sütő, akkor a kenyeret betenni. Kb. 30-40 percig sül olyan 220 fokon. Akkor jó, ha kopog az alja.

Párolt savanyú káposzta: Ezt Anna párolta disznózsíron, és nagyon finom volt. Nem emlékszem, hogy valaha ettem volna párolt savanyú káposztát.

Birsalmás savanyú káposzta: ez piacról jött, és ez is nagyon jó volt.

Citromfűtea: Anna friss és szárított citromfűjéből, ami a kertben termett. 

Réka ezeket tette az asztalra:

Céklás mártogató: Most ebben 3 pici cékla volt, ami kb. egy nagynak felel meg, 1 alma, tejföl (ami lehet joghurt is), rozmaring, só, bors, petrezselyem, és talán bazsalikom is volt benne, valamint pár szem dió. Réka azt mondja, írjam meg, hogy ez egy mixelt recept, és nem vállalunk érte felelősséget! Mindig aszerint készül, hogy mi van otthon, vagy hogy kinek csinálja. Tejérzékeny barátnőjének múltkor cékla, dió, zab, mandulatej, pici só volt a hozzávalók listája.

Tonhalas mártogató: Aminek a leírása itt található. Ezt elég gyakran készítem én is, olyan egyszerű és finom.

Olajbogyó: Ennek a receptjét még nem tudom, de ahogy Annát ismerem, hamarosan ezt is megtanuljuk valahonnan. Aztán már csak az kell, hogy a kertben legyen olajfája is.

Répa, uborka, szárzeller gyönyörű egyforma darabokra vágva a mártogatáshoz

És én ezeket vittem:

Csincsilla-féle kovászos-túrós pogácsa: Aminek a receptje itt olvasható. Ehhez csak annyi kiegészítés, hogy amikor készítettem, felhívtam Csincsillát, hogy kell-e a tésztába is tojás, vagy csak a tetejére, nem volt nekem egyértelmű a receptből (amúgy az), és azt válaszolta, hogy: Nem mindegy???!!! Ezen még órák múlva is röhögtem.

Fermentált káposzta: Aminek a receptje itt és itt olvasható.

Barackpálinka, körtepálinka: Ezt is jó lenne megtanulni, hogy készül.

Ez volt a megérkezés. Amikor mindenki eleget evett és ivott, akkor elindultunk a Hosszúmezőre, ott letáboroztunk, és folytattuk a beszélgetést meg az ivást. Vittünk persze pogácsát, tortillachipset és gyümölcsöket is, nehogy baj legyen. A Hosszúmező egyébként kb. 15 perc sétára van a háztól, de vannak benne emelkedők is! Kb. kettő... de inkább csak egy.

Másnap reggel újabb terülj-terülj asztalka és csodás napsütés volt:

Itt az asztalon ezek vannak jobbról balra, és csak azért se fordítva:

- A kenyerek felszeletelve, hát ezek még másnap is isteniek voltak! És talán látszik, hogy milyen órási lyukak voltak benne.

- A sült oldalas a zsírjával, eszméletlen finom!

- A maradék sült zöldségek

- Görög joghurt korianderrel, csodálatos!

- Házi baracklekvár, vaj, camembert sajt, kolbász, májkrém kaporral díszítve

- Újhagyma, paprika, paradicsom, zöldfűszerek

- Középen salátatál vegyes salátákkal

- A tonhalas mártogató és a céklás mártogató mindkettő isteni

- Olajbogyó, sós mogyoró, joghurt

- Spenótos pite, ezt lehet, hogy nem is ettem reggelire, nyaf.

- Banán, narancs alma (ezek itt még nem látszanak, de egy másik használhatatlan képen igen)

- Citromfűtea, kávé

Itt egy kép, amin majdnem minden látszik, ezt Réka csinálta:

És ezután a királyi reggeli után, már tényleg egy igazit kirándultunk, megnéztünk egy rókalyukat is, amiben már nem volt róka, és sajnos arról nincs kép, de van az erdőről: 

Réka itt egy olyan völgyet fotózott, amibe ha lenézel, liftezik a gyomrod, de a kép sajnos nem adja vissza a mélységeket és a magasságokat. Nagyon jó egyébként most, hogy a kopasz erdőben messzire el lehet látni. De azért elkezdődött már a tavasz itt is:

És a napi cuki, akinek minden képről lemarad valamije, mert folyton mozgásban van, és örül mindennek, Néva:

Február 1-jén volt 1 éve, hogy örökbe fogadták Annáék, és óriási változáson ment át ez alatt az év alatt, például már nem félős, és hallgat a gazdáira annyira, hogy akár póráz nélkül is lehet sétáltatni. Ő volt egyébként az alvópajtikám, de nem zavartuk egymást éjszaka, kinyiffanva aludtunk, mindenki a saját helyén. Szerencsére mindketten sokat fejlődtünk az elmúlt évben, és már nem félünk annyira egymástól. Vagyis semennyire.

És persze nálam is mindig előfordul, hogy valamit elfelejtek megcsinálni vagy feltálalni a vendégeknek, Anna most a pogácsát felejtette el, és valami céklás dolgot is. A pogácsatészta felét becsomagolta nekem, és amikor hazaértem, megsütöttem:

Ez egy vajas kelt tészta, tökmag lett volna a tetején, de nekem nem volt itthon semmilyen mag, csak mák, azzal szórtam meg.

Kínai csípős-savanyú leves

 

Kicsit hisztis lettem múlt hétvégén, hogy nem jön a gyerekem látogatóba, és azzal vezettem le a feszültséget, hogy elmentem az óriási szélben három különböző boltba hogy bevásároljak ehhez a leveshez, és még meg is főztem. Már évek óta készültem rá, mert nagyon szeretem, és már nem járok kínai étterembe, de sose jött össze, mert akkora a hozzávalók listája, hogy azt azért hosszabb idő összeszedni, kivéve, ha bevágjuk a durcit és minden más helyett erre az egy célra fókuszálunk. Nagyon sokat segített az is egyébként, hogy Anna előző héten elmondta részletesen, hogy hogy főzi, és küldött videót is, többet is, beszerzési lelőhelyeket is.

Az egyik videó, amit küldött különösen érdekes. Lau bácsi főz a videón egy vegetáriánus változatot, de ami a lényeg, és nagyon kérlek, nézzétek meg, az az, ahogy megkóstolja a saját főztjét. Nagyon cuki, ahogy főz, ahogy beszél, ahogy várakozik, hogy felforrjon a leves (7.36-tól) és a lényeg, amit kérlek, kérlek, nézzetek meg (9.06-tól) ahogy kóstol! Isteni, imádom! Már ötvenszer megnéztem! Van weboldala is, ahol még sokféle kínai recept található, mindegyikhez van videó is. És ott még az is látszik, hogy Lau papa milyen szép fiú volt fiatalon.

Szóval elrohantam beszerezni, és az ázsiai boltból ezeket hoztam haza:

Nem volt olcsó kör, de azt hiszem a női vagy anyai hisztihez hozzátartozik az is, hogy valamit kivágjunk az ablakon, én most a pénzt szórtam ki. De nem bántam meg!

Hozzávalók a leveshez, most a saját verziómat írom, Lau papáé a weboldalán olvasható:

• 2 evőkanál sűrített paradicsom (volt itthon egy pici maradék paradicsom, azt is felkockáztam)
• 1 db sárgarépa, gyufaszál vastagságúra vágva
• 1 darabka (kb. tenyérnyi) káposzta szintén vékonyra felcsíkozva
• 1 maréknyi szárított, csíkokra vágott fafülgomba vízben áztatva
• 1 szelet sült csirkemell (maradék), feldarabolva
• egy csík kaliforniai paprika és egy fél kápia paprika (piros hegyes van a zacskóra írva) felcsíkozva
• egy kis darab tofu felcsíkozva (a képen látható 275 grammosnak a fele)
• egy 10 cm-es darab póréhagyma felcsíkozva
• 3 evőkanál kukoricakeményítő pár kanál vízben elkeverve (több keményítő kell!)
• 2 tojás felverve
• egy kis darab erős zöldpaprika apróra vágva (nem kaptam csilit, de ez is jó volt)
• 2 evőkanál világos szójaszósz
• 2 evőkanál sötét szójaszósz
• 1 teáskanál őrölt fehérbors
• 1 evőkanál cukor
• 3-4 evőkanál rizsecet (plusz még tettem citromlét is a tányéromban a leveshez, szóval ez ízlés szerint), de bármilyen ecet jó, sőt szerintem a sima ecet jobb, mert savanyúbb, mint a rizsecet, de muszáj volt arra is költekeznem
• 1 evőkanál szezámolaj

Olajon megfuttattam az apróra vágott erős zöldpaprikát, utána ráöntöttem a paradicsomlét és egy kicsike maradék felkockázott paradicsomot is. Felöntöttem 1 liter vízzel, és beleszórtam az aprított zöldségeket, tofut és húst. 1 teáskanál sót és 1 teáskanál fehérborsot szórtam bele, és hozzáadtam a szójaszószokat és az 1 evőkanál cukrot is. Lefedtem, és megvártam, hogy felforrjon.

Amikor felforrt, levettem a fedőt, folyamatos keverés mellett beleöntöttem a vízben feloldott kukoricakeményítőt, aztán a felvert tojást úgy, ahogy Lau papa mutatta (a videón 8.15-től), tehát lassan próbáltam belefolyatni a levesbe, és egy csigavonalban haladtam, amíg el nem fogyott. Ekkor megkevertem, hogy apró darabokra essen szét, majd hozzáadtam legalább 3-4 evőkanál rizsecetet, de öntöttem még bele fehérborecetet, sőt sima ecetet is, míg úgy éreztem, hogy talán már elég savanykás. Folyamatosan kóstolni kell szerintem. Mondjuk rettenetesen csípett akkor még, úgyhogy nem sokat éreztem, de evéskor további citromlevet is adtam a leveshez, és akkor lett tökéletes. (Később a csípősség enyhült is valamiért.) Az ecettel már nem szabad sokáig forralni Lau papa szerint. Legeslegvégül egy löttyintésnyi szezámolajat öntöttem a levesbe, csak az íze végett.

Sajnos a keményítő kevés lett, pedig kétszer is bekevertem másfél-két kanálnyit, de még így sem sűrűsödött be eléggé. A jellegzetes állagot hiányoltam, de ízre tényleg tökéletes volt. Az egészet egyedül ettem meg, illetve van még egy tányérnyi, azt holnapra hagytam, hátha lesz időm egy igazán jó fotót csinálni róla, mert olyan gyönyörű lett.

Napi cuki meg legyen ez a vidám kép, emlékeztetőül magamnak, hogy nem kell mindenen annyira kiborulni. A képet Éva küldte nekem. Gondolkodom egy hajfestésen... hogy jobban hasonlítsak a nénire.

Sült padlizsán görög joghurttal és chilivel - és Dunakeszi bringatúra

Ezt a sült padlizsánt Annától tanultan, amikor náluk voltam Tahiban a nyáron. Már háromszor elkészítettem azóta, de egyszer se sikerült lefotózni, mert gyorsan elfogyott. Most is már csak ez a fél darabka maradt meg nagy nehezen a fotózáshoz. A sok olívaolajtól krémesre sül, és még a héja is ehető, főleg, ha még kicsi, fiatal padlizsánokat sütünk. Anna parázson sütött hozzá húst, majd kitette ezt a padlizsánt az asztalra, meglocsolta görög joghurttal, és ekkor elállt a szavam. Nem tudom elmondani, hogy milyen finom, feltétlen ki kell próbálnotok!

Úgy készül, hogy a padlizsánokat hosszában félbevágjuk, majd kb. 1 cm távolságra csíkokat vágunk a húsába. A résekbe felszeletelt fokhagymát teszünk, nem sokat, egyet-kettőt, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal. 200 fokos sütőben krémesre sütjük. Tálaláskor hideg görög joghurtot csorgatunk rá és chilipaprikával díszítjük. Mennyei!

Nálam a saslik mellé készült. A sült krumpli teljesen fölösleges a tányéron, mert ez a padlizsán egy kis hússal önmagában is tökéletes és isteni finom, csak azért sütöttem most hozzá, mert annyira féltem, hogy éhes maradok!

Mai cuki a fűszerkertem az erkélyen. Menta, bazsalikom, tárkony, rozmaring van a cserépben. A tárkony egy kicsit se néz ki jól, de reménykedem benne, hogy még feléled. Mentettem a zöldségboltból, és szépen helyre is jött, de amikor beültettem ebbe a nagy cserépbe, akkor megsértődött egy kicsit és ledobálta az összes új levelét.

És közelebbről:

Nemrég eljutottunk végre tesómmal Dunakeszire bringával. Első alkalommal a Duna-partot néztük meg, leültünk egy padra és figyeltük a Dunát és az embereket, és azt az érdekes felfedezést tettük, hogy vasárnap délután Dunakeszin a Duna-parton korzóznak az emberek gyönyörűen kiöltözve. Nagyon vicces. Mivel most már jól működik a bringás computerem, írom az adatokat:

Távolság: 33,433 km oda-vissza
Max. sebesség: 22,6 km/óra
Átlagsebesség: 12,7 km/óra
Idő: 2 óra 37 perc 40 másodperc. 

Aztán eltekertünk másodszor is, az már kicsit kalandosabbra sikerült, mert nem a Duna-partot céloztuk meg, hanem az Auchanba akartunk bemenni, de oda már nem visz bringaút, úgyhogy elég veszélyes helyen mentünk egy rövid szakaszon, egyszer félre is kellett állnunk, mert egy kamion nem tudott kikerülni minket a szűk úton. Visszafelé viszont eleredt az eső, úgyhogy még meg is áztunk. Csak odafelé tudtam mérni, mert visszafelé elfelejtettem feltenni a műszert. Akkor így mentünk:

Távolság: 16,399 km csak oda
Max. sebesség: 27,6 km/óra
Átlagsebesség: 13,8 km/óra -> Tesóm rekordja! Igazából emiatt írtam le az adatokat! 😀
Idő: 1 óra 10 perc 41 másodperc

Utopenec, utopence, utopenci - ecetes, hagymás cseh virslisaláta (krinolinnal)

 

Ezen a nyáron volt még egy mininyaralásom Tahitótfaluban Annánál és Norbinál, ahol nagyon-nagyon jó volt. Megérkeztem (kölcsönkocsival! de jó volt vezetni is!), és leültem egy helyre, majd másnap induláskor onnan felálltam, és a két időpont között, folyamatosan csak jöttek a kaják és a piák, egyik finomabb, mint a másik. Volt kétféle focaccia, az egyik hagymás, a másik félig hagymás, félig paradicsomos. A legérdekesebb az volt, hogy amikor az első elfogyott, akkor Anna csak simán kanállal bekevert egy másik tésztát a szemem láttára, mindenféle dagasztás és egyéb macera nélkül, majd az megkelt, és tényleg focaccia lett belőle. Aztán voltak pácolt húsok, amit este parázson megsütöttünk (az én részvételem az aktív bámulás volt), és ehhez Anna még korábban sütőben megsütött néhány padlizsánt félbevágva, amire görög joghurtot tettünk, és ez is annyira finom volt, hogy azóta kétszer megcsináltam itthon, de képtelen voltam türtőztetni magam, ami kellene a kajafotókhoz, inkább gyorsan megettem. Majd érkezik a recept is, de arra még egy kicsit várni kell. Volt még ez az utopenec nevű cseh finomság is, de nem szafaládéból vagy krinolinból vagy virsliből, hanem valami debreceniszerűségből, és az is isteni volt. 

Kétszer voltunk együtt Csehországban, egyszer 2013-ban, egyszer 2014-ben, és ott minden „Original Svejk Étteremben” kapható ez a sörkorcsolya. Anna mindig rendelt is belőle, és mindig fel is faltuk.  (Original Svejk étterem egyébként minden városban van több is, hogy melyik az igazi eredeti, azt nem lehet tudni, a lényeg, hogy minél többet ki kell próbálni, hátha rájövünk arra, hogy melyik az. Ha nem jövünk rá, az se baj, mert mindenhol finomakat lehet enni és inni.) 

Aztán Anna utánanézett az utopenec recepjétnek, és gyakran készíti is bulikra, és azt mesélte, hogy kábé csak mi hárman vagyunk, akik ezt megesszük. És most én is ezzel fogok majd villogni Mazsiéknál szombaton a lakásavató bulin. Hát, meglátjuk mi lesz!

Tulajdonképpen ez egy ecetes, fűszeres lében érlelt szafaládé (vagy virsli vagy debreceni, vagy valami) jó sok hagymával. Maga a szó állítólag vízbefúltat jelent, olvastam olyat is, hogy vízbefúlt férfit, vagy vízihullát, ezt csak azért írom, hogy még nagyobb hőssé váljon, aki majd megkóstolja a buliban.

Hozzávalók:

• virsli, krinolin, szafaládé, debreceni vagy a cseheknél spekácky nevű kolbászka, nálam 2 szál krinolin
• 1 liter víz (fél liter elég lett volna)
• 2 dl 10%-os ecet (Nekem ezzel a mennyiséggel kicsit savanyú lett a lé, így még hígítottam vízzel, de a legtöbb recept sokkal több ecetet ír, pl. 1 liter vízhez fél litert. Kóstolgatni kell. Egy helyen azt olvastam, hogy ha nem a cseh spekácky nevű kolbászkával csináljuk, akkor erősebb, fűszeresebb lében kell pácolni.)
• 2-3-4 evőkanál cukor (nálam most 4 volt)
• 1 teáskanál bors
• 1 teáskanál mustármag
• 1 teáskanál koriandermag
• 5 db babérlevél
• 3 teáskanál só
• 2 fej hagyma
• esetleg uborka, paprika, és még sokféle zöldséghozzávalót olvastam

Az az igazság, hogy a fűszerezés minden receptben, amit találtam, eltér. Anna is csak azt a tanácsot adta, hogy kóstolgatni kell. Ami biztos, hogy kell bele babérlevél, só, ecet, cukor. Az én üvegemhez és Anna saját mennyiségéhez is elég volt fél liter vízből készült páclé, én most eltettem a maradék lét, majd kitalálom, hogy mi lesz vele. A lényeg, hogy nem lehet pontos adatokat megadni, először ki kell próbálni, aztán a következőt finomítani, és megint és megint, szerintem ahányat csinál az ember, annyiféle lesz, és mind jó. (Remélem!)

A krinolinokról lehúztam a műanyag bőrét, derekuknál félbevágtam őket, majd ezeket a feleket hosszában elnegyedeltem. A hagymákat felkarikáztam (volt egy fél lila is), a paprikát és a kígyóuborkát felcsíkoztam. Nem kötelező a kígyóuborka, lehet másmilyen is. A zöldségeket egy tálban kézzel jól összeforgattam. Rétegesen leraktam az üvegbe a krinolindarabokat és a zöldségdarabokat, és a végén leöntöttem a kihűtött fűszeres lével. 5 napig fog érlelődni a hűtőben, ekkor fog kiderülni, hogy hogy sikerült. Megírom!

KIEGÉSZÍTÉS: Mazsi lakásavató bulijára vittem szombaton (pontos dátum az utókor számára: 2022.08.27.). Szerintem nagyon finom lett, a családból is majdnem mindenki megkóstolta, de sajnos nem ájultak el tőle. Azt mondták kábé, hogy finom, de hát ez egy krinolin, és mit keres az ecetes lében? De azért elgondolkodtató, hogy a házigazdák gyorsan eltették a hűtőbe, pedig ha hagyták volna a vendégek előtt, több fogyott volna belőle. Lehet, hogy azért rakták el, mert nekik bejött? Hmm. 🤔

Napi cukinak pedig Amy, amikor láthatóan rossz néven veszi, hogy valaki lemásolja a ruháját:

Igaza van, miért kell utánozni?

Új kenyér, vagyis bagett az új kenyér ünnepére - nem kovászos

Nem volt szándékos, hogy pont augusztus 20-ra süssek kenyeret, csak az történt, hogy végre több év halogatás után rászántam magam, hogy megcsináltassam a sütőajtót, és azt hittem, a tökéletes sütővel isteni kenyeret fogok sütni, de - mint tudjuk - nem ez az én utam. Szóval tömören annyi történt, hogy még februárban kicseréltem egyedül a gumitömítést az ajtón, mert nem csukódott be, de ezután még jobban nem csukódott be. Mostanra már a gombok is megsérültek a kiáramló forróságtól, ezért nagy nehezen kihívtam egy szerelőt. Aki azt mondta, hogy az én 13 éves sütőmhöz már nem gyártanak zsanért (ami behúzza az ajtót), nem tudja megcsinálni, 12.500 Ft (a kiszállási díj), köszöni szépen, viszlát. Meg se lepődtem!

De a kenyeret már reggel bekevertem, meg kellett sütni. Fantasztikus receptet kaptam Annától, ezen a spanyol nyelvű, angol feliratos videón megnézhető, és megmutatom azt is, hogy sikerült Annáé:

Hát ilyen nekem is KELL! És a videó alapján annyira egyszerűnek tűnt!

Hozzávalók:

• 400 g liszt
• 6 g friss élesztő vagy 2 g száraz
• 300-320 g víz (25-30°C-os)
• 7 g só

Először egy tálba morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a vizet és egy kanállal elkeverjük. Amikor feloldódott teljesen, akkor beleszórjuk a lisztet és a sót és ezt is kanállal összekeverjük. Áttesszük egy kiolajozott edénybe, és lefedve 12-14 órát pihen a hűtőben. 

Másnap lisztezett felületen kihúzogatjuk 20×25 cm-es téglalappá, és a hosszabbik oldalánál feltekerjük. Elfelezzük a derekánál, hogy legyen két db hengerünk, a végeit jól összecsipkedjük, hogy lezárjuk. Liszttel megszórva pihen újabb 1 órát 20-22°C-on. Ha magasabb a hőmérséklet, akkor kevesebbet pihen. 

Ha jól értem a videón, akkor 35 perccel ennek a kelesztésnek a vége előtt bekapcsoljuk a sütőt és 250°C-ra felforrósítjuk. (Nem tudom, hogy ilyen energiaárak mellett is ragaszkodjunk-e a 35 perces melegítéshez, szerintem ha gyorsabban melegszik a sütő, akkor nem kell. De az is lehet, hogy rosszul értettem, se spanyolul, se angolul nem tudok. Na de majd a nyelvtanulást is beiktatom valahova, amikor hedonista nyugdíjas éveimet fogom pergetni.) Együtt forrósodik egy tepsi az aljában, amibe majd forró vizet öntünk, amikor a kenyér bekerül, és a videón sütőkő van, de a sütőlemez is jó, szóval az is forrósodik. Ja igen, és alsó fűtésre kell állítani. (Sajnos amikor erre állítottam a sütőmet, valamiért nem következett be hogy forrósodjon. Melegedett, de már jó ideje csak figyeltem, hogy mi van, de nem érte el a 180 fokot se.)

A két kis hurkát áttesszük egy sütőpapírra és a sütőpapír rövidebb oldalának a hosszára kiegyenesítjük, tologatjuk, toszogatjuk, nem tudom hogy írjam, finoman elérjük, hogy akkora legyen. Amikor megvan, betesszük a sütőbe (ne felejtsük el a forró vizet az alsó tepsibe), és 10 percig sütjük alsó fűtéssel, ezután alsó-fölsővel még 10-12 percig, attól függően, hogy milyen sötétre szeretnénk.

Hát mondhatom, hogy a sütőm miatt nem sikerült, de több dolgot elrontottam én is, pl. a 6 g élesztőt én 60 g-nak gondoltam (ilyen átváltási trükköket Rékával szoktunk előadni), de szerencsére csak 30 g élesztő volt itthon, viszont azt mind felhasználtam, mert későn jöttem rá, hogy meg kéne buknom matekból. A sok élesztő miatt egy óra múlva már ki akart futni a tészta a hűtőben a tálból, óriási lyukak voltak benne. Nem tudom, hogy ekkor sértődött-e meg a macerák miatt (húzogatás, tekerés, félbevágás), de ezután eltűntek ezek a gyönyörű óriási lyukak, és soha többet nem is jöttek vissza. Persze éjszaka akartam volna sütni, amikorra már megjön a lehűlés, de a túl gyors kelés miatt, előbbre kellett hoznom, így 30 fokra felfűtötte a lakást. Nyaf. Ami nem fogy el, azt ledarálom zsemlemorzsának.

Képzeljétek, azt olvastam egy cikkben, hogy Nagyváthy János szerint a jó kenyér „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”. Na szóval akkor az én kenyerem tökéletes lett 😎!

Napi cukinak meg nézegessünk vizes Amyt, úgyis mindennap esni fog mostanában. Itt még nem vizes, csak ellenőrzi, hogy minden napközistárs rendesen fürdik-e:

Itt már rendet tett, de közben kicsit vizes lett ő is. Annyira cukik ezzel a vizes bundával, olyan kis szerencsétlenek, persze kivéve Amyt:

Egy másik alkalommal:

És ilyet is tud:

Ezt csináltam volna én is legszívesebben, amikor ez a tök egyszerű kenyér nem sikerült. Jó, oké, nem ordítottam, de mentem fürdeni (zuhanyozni). Amúgy Amy se kiabál, hanem csak a jutifalit kapja el éppen. 

Nem baj, lesz újabb próba!